ELMÉLKEDÉS -  

Néztetek-e néha az ég fele fel,

Láttatok-e szállni fellegeket el?

- Úgy szállnak az évek, úgy száll az idő,

Elröppen az élet s vissza soh’se jő.

Elröppen a felhő, elviszi a szél,

Űzi, hajtja, tépi, akárhova tér.

Űz és hajt a sorsod s bárki fia légy,

Meggyötör az élet, akárhova mégy.

Láttatok-e néha nagy fellegeket,

Láttatok-e könnyen, kisírt szemeket?

- Gondterhes az élet, szenvedés a lét,

Szenvedésben leljük az öröm jelét.

Csúf, kormos a felhő, s mégis szép a hó;

Fájdalmas az élet, s élni mégis jó.

Kisírja a felhő fehér könnyeit,

Kisírja az ember drága gyöngyeit.

Láttátok-e néha, mily örömben ég

Villámok után a szivárványos ég?

- Az élet öröme szivárvány csupán,

Fényjáték a súlyos küzdelem után,

Lehullnak a felhők, bármilyen nagyok,

S hulló cseppjeikben szivárvány ragyog.

- Könnyeinkben élnek az örömeink,

Szenvedéseinkben a gyönyöreink.

Lehullnak a cseppek... s új élet terem.

Virág nyílik minden száraz földteren.

Szétporlik e létünk, sírunkba jutunk,

De a síron át is felvezet utunk! Mike Károly.

------------------------------------------------------

EMBERI SORS.      

Pörög az orsó, s az élet fonala

lepereg gyorsan, mint száraz falevél.

Forró nyár után jön ősz, s hideg tél.

Álmatlan éjszakák, ködös hajnalok.

... Az ifjak nem is sejtik, milyen gazdagok.

Szép gyermekkor már csak távoli álom.

Remeg a kéz, s a lépés tétova.

Hátadra sújt a kínok ostora.

Fogy a remény, s gyűlnek a bajok.

... Az ifjak nem is sejtik, milyen gazdagok.

De ki ma ifjú, ne feledje el,

Felette is elsuhannak az évek,

És egyre halkul a vidám ének.

Sóhajjá válnak zengő dallamok

... Kik lélekben ifjak, csak azok boldogok.

                       Gerő Sándor

-------------------------------------------

A panasz korszaka.

Őszi életkép

Imbolygó bokor, susogó levél, reszkető virág,

Hullámzó mező, zizegő fűszál, recsegő faág,

Földig érő villám osztja ketté a zengő eget,

A napot sötétbe burkolták a komor fellegek.

Szél szárnyán kavarog a por és a letépett ághegyek,

Didergő virágok, elsárgult, megbarnult levelek.

Latyakos út, szétázott lombszőnyegek.

Ősz van. Ha néha előbújik a rejtőzködő nap,

Melege csak langyos, mosolya bágyadtabb.

A nyár egy villámcsapással eloszlatott múlttá vált,

És őszi színekbe öltözött a kifosztott határ.

Majd, ha a köd és a dér leszáll,

Kopár lesz és üresen tátong a mező, a táj,

Mely fázó, didergő hátára hó-köpönyeget vár.

De előbb a zúzmara kioltja az életre utaló utolsó szikrát.

Biztosan eljön, akár a halál, de most még vár.

Hisz még alighogy elment a költözőmadár.

De kilátásban van a dér, akár egy rémség,

Egy dermesztő, némító, sötétség-keltő tehetetlenség!...

Kergetik egymást a komor fellegek,

Néha az ég palettáján a napnak is teret engednek.

De érvényesülni nem hagyják, övék a főszerep.

Valami múlandóság, erőtlenség van az őszben,

Tehetetlen gyengeség, mint az idősekben.

Kilátás nélküli végérvényesség,

Elhaló, erőtlen végelgyengülés.

Ismétlődő korszak, beszédes természet,

Évszakok jönnek, váltják egymást, és letűnnek.

Egy életév ismét a végéhez közeleg.

Az életkedv is egyre borúsabb, hidegebb.

Elszállnak az ifjú évek,

célok, tervek, vágyak, remények...

Melyek erre a világra vonatkoznak,

a vágyak és célok megváltoznak,

Isten így rendelkezett. Rövid ez a földi élet.

Csak egy esély az örökét elnyeréséhez.

Vajdai Zita, 2009.10.12.

VASÁRNAP ISTEN HÁZÁBAN  .   

Mint a fecskecsalád

A ház ereszére:

Úgy sietünk ide

Isten közelébe...

Ami a madárnak

A jó puha fészek,

Az az Isten háza

Az ember szívének...

Hozzuk ide lelkünk

Legszebb virágát:

A jó Isten iránt

Hódolatot, hálát!

Adjuk át egészen

Neki a szívünket!...

Így lesz csak igazán

A vasárnap ünnep.

            Honvári Szabó Lajos

--------------------------------------

Vasárnap.

Nyugalom szent napja,

új élet pirkadatja,

örömnapunk,

Vasárnap!

A szombat elmúltával

kenetnek olajával

asszonyok

siettek

a sírhoz, hol fényes

angyal szolt: „Dicsőséges

Megváltónk

Feltámadott!”

Azonnal futottak,

Elmondták társaiknak:

„Jézus él,

Feltámadt!”

Csendüljön énekünk,

Mert üdvünk lett ő nekünk:

Győzelmet

ünneplünk!

Nyugalom szent Napja,

Új élet pírkadatja,

Örömnapunk,

Vasárnap!

Gerő Sándor (Harangláb)

-----------------------------------------

Békesség, légy velünk!

Vasárnap. – Békesség, vasárnap!

Idő koronája, dicsőség!

A hajnal: harmat-tiszta bőség,

a fényben zengő tornyok állnak.

Békesség, vasárnap! – Békesség,

légy velünk, add ránk védelmedet,

őrizd a hallgatag gépeket

s a munkás fáradságos testét.

Békesség, vasárnap! – a szükség

fegyverei ne támadjanak,

szívünket ne üsse szó, harag,

s árnyak ne lepjék sorsunk tükrét:

e tükör – mint arcunkban mélyedt

szemünk – fénylő, maga az élet!

Fazekas Lajos

(Hozsannázó napok, II. 581)

--------------------------------------

ISTEN HÁZÁBAN.

Szól a harang a toronyban,

Gyertek fiúk, lányok!

Az imádság hajlékában

Vár az Isten rátok.

Ez a szép ház az Úr háza,

Isten itt a Gazda;

E szent napon ajándékát

Bőven osztogatja.

Erőt ad a megfáradtnak,

Nyugtalannak békét,

Sötétségben gyújtogatja

Szent igéje fényét.

Ünnep van ma, szól a harang,

Vár az Isten rátok,

Imádsággal énekszóval

Őt magasztaljátok!

        Hamar István, 1979.

------------------------------------------

ÜNNEPTELEN HÓNAPOK .

Az ünneptelen hónapok

szürkeségén átfénylik

a mindig várt vasárnapok

szépsége, s visz az égig!

Rögös tövises utakon

a hétköznap úgy éget!

Ha nem lenne vasárnap, ó,

nem kellene az élet!

Mindennap szíven üt a gyász,

a végtelenség kínja,

a felmenő Nap sugarát

szent-feketére írja.

Megtépettek az örömök,

nyomasztó súly az élet,

ha nem lenne vasárnap, ó,

hova jutna a lélek?

A mindig várt vasárnapok

szépsége visz az égig,

s az ünneptelen hónapok

szürkeségén átfénylik!

  Kárász Izabella "Fényből fényességet" 208.

Ünnepi zenére.

Ti szférák szülte áldott két szirén,

Dal és Dallam, égi összhang záloga,

hadd egyesüljön hangotok zenén,

mely öntudatra ébresztő csoda;

hisz oly hangzatnak illő szólnia

fantáziánkhoz, mily harmónia

zeng szüntelen a zafir trón körül

Annak, ki rajta ül,

szent, égi ujjongással harsogón,

ahol egy sor szeráf ragyogva áll,

magasra tartott kürtjük hangja száll,

s pengetnek aranyhúrú mennyei

hárfákat angyaloknak ezrei,

s kezükbe’ míg győzelmi pálma leng,

sok üdvözült zsoltára zeng

örökre hódolón;

hogy földi életünknek hangjain

a mennyeire csengjen tiszta rím,

mint hangzott egykor, míg otromba bűn

nem ütközött belé, megtörve a harmóniát,

mely illette a mindenség Urát,

míg engedelmesség és szeretet

hatotta át a teremtményeket.

Ó, bár tudnánk megint a mennyei

karokkal együtt himnuszt zengeni,

s itt lenne már az égi Vőlegény

és Véle élet, ének, és örökre fény!

John Milton – Fükő Dezső

(Hozsannázó napok, I. 5.)

----------------------------------------------

Szőnyi Bartalos Mária : AZ ARANYKOR KÜSZÖBÉN

"Ne féljetek, mert nincs mitől!"

Mi, akik itt állunk egy csapatban
az Aranykor küszöbén;
mi, akik nem élünk már Vaskorban
a pénzetek tengelyén;
mi, akik tudjuk jól: látatlanban
nincs már mi jól látható,
mert van jó szemünk és van jó fülünk;
tudjuk már mi hallható.

Mi, átléptünk a nihil pénzein
és hitünket mutatják írásaink,
normáinkban vannak értékeink,
mint egy szeretet-tengely körül
forgunk még kevesen együtt,
de egyre többen leszünk
nélkületek ti, pénzimádó senkik.

Mi, akik itt állunk egy csapatban
Az Aranykor küszöbén,
nem vagyunk eladók és nem vagyunk
vevők, de adóvevők vagyunk
a Szeretetre, mint a Fény, a Nap,
a Levegő, s a Földet átölelő
SZEM.

Látjátok-e Ti, művészek azt, amit
mi látunk, és láttunk már rég'?
Az Ember a lelkében fontos
és nem a pénzéhes vég.

Ne add nekem a pénzed még hitelbe sem,
mert, mint galamb elszáll veled együtt...
Megérintem szép lelked. Nem kérek érte
mást, csak szeretetet, te érinthetetlen
Ember, aki átlépsz az Aranykor küszöbén
észrevétlenül, jóságoddal, magyar hiteddel.

József Attila sem volt naiv, bár sokan
azt gondolták róla, mint rólunk ma.
Csakhogy mi, már az Aranykor küszöbén
állunk, és előre már csak egy lépés van...
Nem tudom, hogy neki volt könnyebb,
vagy nekünk lesz nehezebb megtenni
azt, az egy lépésünket az Aranykor küszöbén
állva, mint jóért várva, s nem tudom azt sem,
hogy csak álljunk, mint szamár a hegyen,
és várjunk a sült galambra netán,
de azt tudom, hogy lesz egy pillanat,
amit az érzésünk diktál,
és lehet, hogy csak
megnyílik előttünk egy pénztelen világ...
Lehet, hogy hozzánk jön az Aranykor
s nem mi megyünk hozzá.
Talán szintén erre várt József Attila,
csak türelmetlen volt,
és előbb lépett, mint érzett vagy gondolkodott?
Lehet, hogy nem is kellett volna lépnie
sínekre soha és menni sehova...

Nekünk türelmeseknek fontos lennünk,
mint a Magoknak, hogy szaporulataink
is Magokat hozzanak és virágozzanak
az Aranykor küszöbén.
Nehéz lesz kivárni?
Igen, nehéz.
Mégis, türelmesen várjunk még,
önzetlenül, szeretetet adva a szeretetért.

Komárom-Szőny, 2012. április 11.

DALSZÖVEG : Csak a jók mennek el

Csak a jók mennek el, ők hagynak el,
Mit ők hoztak el, ők viszik el.
Ez nem tűnik fel, míg együtt vagyunk,
Csak a jók ünnepén, ha az égben vagyunk.

A jók mennek el, s ránk száll az éj,
Ők hagynak el, az álmunk övék.
Ez nem tűnik fel míg együtt vagyunk,
De a jók ünnepén találkozunk.

Szívük megpihenni tér lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg őket Istenem!

Miért múlik el az élet?
Miért van az, hogy nincsen visszaút?
Mert mindent, amit ők hoztak el nekünk,
Bennünk él tovább majd ugyanúgy.

Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg őket Istenem!

Miért múlik el az élet?
Miért van az, hogy nincsen visszaút?
Mert mindent amit ők hoztak el nekünk,
Bennünk él tovább majd ugyanúgy.

Gérecz Attila : Boldog Özséb Himnusz

Egybeomlott könny és vér,
nyílt seb lett az ország,
nyugatra pernyét hord a szél;
tanyák, falvak sorsát.
Csillag sincs, sötét az erdő,
mégis mécsek égnek!
Boldog Özséb szól az első
pálos remetéknek.

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
- mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

Kicsiny láng a hit, de tiszta
fehér, mint gúnyájuk,
sötét erdő zúgja vissza
csöndes imádságuk.
"Nézz le ránk, kis romok felett
fohászkodunk Hozzád,
áldd meg mind, kik fegyver helyett
kereszted hordozzák!"

Szállj, ragyogj le mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
- mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

S barlang ölén, cellák sötét
mélyén fények gyúlnak.
Népedért szólj, Boldog Özséb,
mondj imát az Úrnak.
Hívd egybe, ki hív és magyar!
Hívd, ki sebbel ékes!
Győzni fog, ki hinni akar,
s áldozatra képes!

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

Váci fegyház 1955.

---------------------------------------------------------

BABITS MIHÁLY : Erdély

Rólad álmodtam, Erdély,
kamasz koromban, Erdély,
messziről süvegeltek
hegyek és fejedelmek.
S ki voltál könyvem, Erdély,
ezeregyéjem, Erdély,
lettél ifjonti házam
és tanuló lakásom.
Három nagy évig, Erdély,
laktam földedet, Erdély,
ettem kürtös kalácsát
s a tordai pogácsát.
Ismertem, színed, Erdély,
tündérszín őszöd, Erdély,
üveg eged metélő
csúcsaid gyémánt élét.
Most versbe szállok, Erdély,
az első hírre, Erdély,
hogy varázsod határát
sorompók el nem állják.
Öreg pilóta, Erdély,
ül így gépébe, Erdély,
még egyszer ifjúsága
tájain szállni vágyva...

--------------------------------------------------------------

ALFÖLDI GÉZA : Boldogság

A boldogságot úgy kapjuk mástól.
A bánatot magunk okozzuk konok fejjel.
S ha nem bírunk tovább boldogan élni,
Megverjük magunk - szerelemmel.


ALFÖLDI GÉZA : Aki a csúcsokra vágyik

Aki a csúcsokra vágyik,
Ne nézze, tövis tépi, marja
Sárba lép, szemétre hág-e,
Mert így jut el a fény-magasba.

Csak előre!... Ne nézze, szennyes
Lesz a talpa a harc alatt:
A sár, a szenny, a tövis, a genny
A csúcs előtt mind elmarad!
-------------------------------------------

Pósa Lajos: Mikor imádkoztok...
Mikor imádkoztok
Kezeteket összetéve:
A hazát ne feledjétek,
Küldjetek egy fohászt érte!
Szívetekben honszerelem
Égjen, mint a tűz, lobogva -
Foglaljátok a hazát
Mindennapi imátokba!

Drága föld ez nékünk,
Ad kenyeret tejjel-mézzel,
Ezer éve öntözzük már
Hulló könnyel, honfivérrel.
Ezer éve, hogy a zászlót
Feltűztük a Kárpátokra -
Foglaljátok a hazát
Mindennapi imátokba!

Lengjen ott a zászló
Verőfényben, zivatarban!
Minden magyar vigyázzon rá:
Le ne kapja a szél onnan.
Hirdesse ott Árpád népét
Századokról századokra -
Foglaljátok a hazát

Mindennapi imátokba!

2 Thess 3,4-5-"Bízunk is az Úrban reátok nézve... Az Úr pedig igazgassa a ti szíveteket..."

"Ne kárhoztassunk másokat, ez nem a mi dolgunk. Inkább szeressük egymást, imádkozzunk egymásért!... Sok mindent láttok másokban, ami helytelennek tűnik és szeretnétek helyrehozni ezeket. A magatok erejével és helytelenül fogtok hozzá a megújítás munkájához. Munkálkodjatok a tévelygőkért a Szentlélek által lecsendesített, meglágyított szívvel, és hagyjátok, hogy az Úr, akinek a megbízottai vagytok, dolgozzon általatok. Terheteket vessétek Jézusra!... Tegyetek meg minden tőletek telhetőt alázatosan és szelíden, a kusza, bonyolult ügyeket pedig helyezzétek Isten kezébe. Kövessétek a Szentírás utasításait és bízzátok az Ő bölcsességére az ügy kimenetelét. Ha már megtettetek minden tőletek telhetőt testvéretek megmentésére, hagyjátok abba az aggódást és folytassátok nyugodtan sürgős dolgaitokat.

Ne vágjátok türelmetlenül ketté a csomót, melyet a gondok okoztak, mert akkor könnyen reménytelenné válhat a helyzet. Hagyjátok Istenre a kibogozását! Ő elég bölcs ahhoz, hogy elrendezze az élet bonyodalmait. Istené a hozzáértés és a tapintat. Tervét nem mindig értjük meg. Várjuk türelmesen a kibontakozást, ne veszélyeztessük, ne tegyük tönkre azt! A kellő időben majd tudtunkra adja tervét. Törekedjünk egységre, ápoljuk a szeretetet és minden dolgunkban a Krisztushoz való igazodást. Ő az egység és erő forrása!"

„…a király parancsát meg kell tartani…” (Prédikátor 8)

Meghívást kaptam az állami ünnep kezdetén tartott tisztavatásra. Szakadt az eső, ennek ellenére mindenki, végig a helyén maradt. A Köztársasági Elnök, szakadó esőben, ernyő nélkül, végigvonult a felsorakozott katonák előtt, megszemlézte őket, majd hangos szóval köszöntötte a leendő tiszteket: jó napot, honvédek. Együtt harsogott rá a felelet: erőt, egészséget! Az eső nem állt el, de mintha ragyogna a nap, minden rendben zajlott, példásan. Valamit újra megértettem: rend és fegyelem nélkül, lényegi helyzetekben, a „parancs, értettem” engedelmessége nélkül minden szétesik. Nem véletlenül emeli ki mai Igénk a királynak való engedelmesség fontosságát, az Újszövetség számos helyen teszi ugyanezt (Róma 13,1-7). Ez az engedelmesség kiábrázolja a leghatalmasabb királynak, a mi Urunknak való engedelmesség nélkülözhetetlenségét, amelyből egyébként mindenféle rend, engedelmesség következik; ahol mindenki a helyén van, és azzal soha nem él vissza. Isten népe között kellene leginkább megjelenni ennek a rendnek, egységnek, amelyben a krisztusi megváltó szeretet az összetartó erő; ahol nincs semmi érzelgősség, de ahol tetten érhető a Krisztus, aki a kemény arcvonásokat, adott pillanatban derűssé teszi (1).*

1János 5,13-21

461. dicséret

* Láttam már olyat, hogy szabadtéri istentisztelet abbamaradt a közben meginduló eső miatt. Persze, sokkal többről van itt szó. Kár, hogy éppen „az Istenre hivatkozó nép” a „legrendetlenebb”, itt ugyanis egyre többen, egyre inkább azt hisznek, azt mondanak, azt tesznek, amit akarnak, sőt, még a jogot is vindikálhatják ahhoz, hogy ők gondolják a legtökéletesebben.

------------------------------

Beláttam tehát, hogy nincs jobb, mint ha örül az ember…” (Prédikátor 3,9-22)

ÖRÜLJÜNK? Isten elrejtőzködő, kikutathatatlan, mind személyében, mind tetteiben. A Prédikátor kérdései is erre utalnak: az ember hiába fáradozik abban, hogy Istent megismerje, és kikutassa, Isten mit miért tesz (16-22). A Prédikátor ugyanakkor vallja, hogy Isten szuverén Úr, aki mindent bölcsen cselekszik, akkor is, ha az ember ezt nem képes felismerni (8,17). A Prédikátor vallja, hogy bár számtalan érthetetlen esemény történhet velünk, és látszólag a gonosz sokszor diadalmaskodik, mégis minden a szuverén Isten kezében van. Mindabban, ami a hívő ember számára adott, abban ott van Isten jósága, még a rosszban is. Éppen ezért alázattal, de hívő bizalommal járhatjuk életutunkat. Bármi érhet, de ez a „bármi” Isten ajándéka, ezért jó. A kifürkészhetetlen világ Isten kezében van. Ezért minden rendben! Tehát mindenkor örülhetünk (Filippi 4,4), minden élethelyzetben megtalálhatjuk azt, ami örömöt okoz. A hit látható jele, hogy az ember tud örülni annak, ami jutott neki, bízva abban, hogy az Úr nem terheli övéit erő felett (22). 1János 3,1-12  469. dicséret

…örökké tart szeretete…” (Zsoltárok 106,1-23)

Zsidók 13,18-25

346. dicséret

Isten Igéje nem egy „ideális” népet állít elénk, akik mintha kiérdemelték volna, hogy az Úr így bánt velük, és ellenségeiket legyőzve megszabadította őket. Az Ige azt hangsúlyozza, hogy Isten dicséretre méltó, mert örökké tart szeretete; akkor sem szűnik meg ez az örök, rólunk üdvösségesen döntött szeretet, ha mi hűtlenül elhagytuk az Urat. Ennek igazolásaként hosszan felsorolja a zsoltár Isten népének mindenféle engedetlenségét (7-23). Hűtlen a nép, és hűséges az Isten. Ennek jele, hogy minden mélységben irgalmasan bánt velük (4). Csak leborulhatunk ez előtt az örökkévaló szeretet előtt, amely Jézus Krisztus keresztjénél, és üres sírjánál konkrét és egyértelmű lett a világ számára. Ez a szeretet Isten igaz voltából fakad (3). Ez a szeretet arra hív, hogy leborulva dicsérjük az Urat (1-2), bánjuk meg vétkeinket (6), ne legyünk többé engedetlenek, járjunk az Úr útján (3), és megtapasztaljuk a választottak jólétét (5).

----------------------------------------------------------------

Fil 1:3-4-Hálát adok az én Istenemnek minden rólatok való emlékezésemben, minden könyörgésemben mindegyiktekért nagy örömmel könyörögvén.

Pál apostol élete abban is példa számunkra, hogy nagy örömmel imádkozott hittestvéreiért. Hálát adott azért, hogy vannak olyan emberek, akik vele együtt szeretnék az Úr útját járni. Tudta, hogy Sátán nemcsak őt próbálja rosszra csábítani és elveszíteni, hanem másokat is. Erősen hitte, hogy az Úr meghallgatja másokért mondott imáját is.

Gyakran beleesünk abba a hibába, hogy még imáinkban is önzők vagyunk. Sokszor csak magunkért fohászkodunk. Az Ige által figyelmeztetést kapunk, hogy másokra is gondoljunk imádságaink közben.

--------------------------------------------------

Gal. 6:1–2,- Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az ilyet szelídségnek lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.

Egymás terhét hordozzátok, úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.

„Ha Krisztus lakik bennetek, akkor nem vágyakoztok másokat megfigyelni és hibáikat leleplezni. Ahelyett, hogy arra törekednétek, hogy másokat vádoljatok és elítéljetek, inkább segíteni és menteni akarjatok. Ha tévelygőkkel találkoztok, szívleljétek meg ezt a figyelmeztetést: »ügyelj magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.« Jusson eszetekbe, hogy mily gyakran tévedtetek ti magatok is életetek során, és hogy milyen nehéz volt újra az egyenes útra térni, ha egyszer elhagytátok azt. Ne taszítsátok testvéreteket még nagyobb sötétségbe, hanem szívélyes együttérzéssel figyelmeztessétek az őt környékező veszedelmekre.

Csakis akkor lettetek alkalmassá mások megsegítésére, csakis akkor közeledhettek egy bűnbeesett lélekhez és érinthetitek a szívét, amikor érzitek, hogy a saját éneteket, sőt az egész életeteket is fel tudnátok áldozni, hogy megtévedt testvéreteken segítsetek. Hibáztatással és szemrehányással még senkit sem lehetett a helyes útra téríteni. Ellenkezőleg, ezáltal csak még távolabb űzitek őket Krisztustól. Csak a szelíd, szívélyes és őszintén a másik megmentésére törekvő lélek segíthet megszabadítani a tévelygőket és fedezheti el a bűnök sokaságát.”

(Gondolatok a Hegyibeszédről, Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek c. fejezetből)

Mécs László:- Lelkem, boldog élettel készülj a halálra!

A boldogságban hinni kell! Ó hinni jó!
Ki ismeri a pókok millió, meg millió
kis műhelyét, hol a hírhedt apró ragadozó
hálót sző a rejtekhelyen?

Van ennél finomabb selyem!

Ki tudja, hol csinálja mind

a lepke és szitakötő a szárnyát s rajta azt a színt,
amely esendő, percnyi és puha?

Van ennél színesebb ruha!

Ki tudja, hol születnek a mesék?
A Hófehérke menyegzői köntösét
nem gáncsolná el semmi vizsga-próba
és belefér egy csöppnyi mogyoróba.

Van százszor vékonyabb köntös már azóta!

Nem gyári áru: semmiféle boltba
nem kapható! Ki menyegzőbe készül,
(és minden ember boldogságra termett!)
magának kell megszőnie a selymet
türelmesen, titokban és vitézül!

A boldogságban hinni kell! Ó hinni jó!

Ki ismeri a lelkek millió, meg millió

kis műhelyét? hol egy nagy boldogság-illúzió

szövögeti, színezgeti

(ó milyen könnyű ez neki!)

imák, jótettek gondolatnál finomabb

s kegyelmi kender-kivonat

különleges szálából szőttesét,

a szent vágyakból nőtt mesét:

a lélekre külön-szabott

menyegzői ruhadarabot.

Sok lelken a köntös szakad,
mert Sátántól kér szálakat
a boldogsága szőtteséhez;
foga vacog és didereg,
kikezdik bánatok, derek,
csömörök, könnye meg pereg.

Sok lélek folyton vádat érez,
mert tüske tépi újra s újra
s bűnbánat barlangjába bújva
csak foltozgatja, igazítja,
kimegy, bűn-bokron elszakítja,
dolgozni kezd újból egészen
s halálos ágyán lesz csak készen!

A nagy művész egyszerre kész,
mint Szent Ferenc vagy Kis Teréz,
vagy Imre. A keresztre néz:
az Ő receptjét leste meg!
Ki testén ily ruhát viszen:
keresztjén rózsák feslenek,
átmegy fagyon, tűzön, vizén,
a bánatnak jó éjt izen,
viperaszájba dugja ujját
s az furulyává válik s fújják
kis angyalok az alleluját.

Lelkem vigyázz, hogy ne legyen hiba
s ne légy a léha lepkének alatta,
mely szárnyat gyárt, nehogy hernyó-alakba
kerüljön föl az illat-lagziba!

Lelkem vigyázz, ne légy hanyag!
A Semmibe, vagyis az ős kristallizációs anyag
nagy Semmijébe dobta a Legyent
az Ur s a mindenség minden formája megjelent!

Lelkem vigyázz, ne légy hanyag,
benned van a szépség-anyag:
belé ha Legyen-szód esett,
megszőheted a szőttesed!

Légy lagzi-készen, hátha hívnak:
az álom-, illat-
kapuk a mennyen egyre nyílnak,
a bús komornyik, a Halál
valakit mindig invitál
és boldog, kit készen talál!

------------------------------------------------

TÚL E VILÁGON . 

Túl e világon, egy áldott reggel,

Ha Üdvözítőnk majd megjelen’,

A földi küzdés örömre válik

Túl e világon, túl mindenen.

Túl e világon ragyog az égbolt,

Nincs viharfelhő, nincs felelem.

Vígság az élet és ott az élet,

Túl e világon, ó, végtelen.

Túl e világon majd viszontlátom

Sok-sok szerettem s érezhetem,

Örök hazámba’ ím igazába’

Búcsú és válás már nem leszen.

Virgil P. Brock ford.: Somogyi Géza

---------------------------------------------

Ó, NEM HALÁL AZ...

Ó, nem halál az, nem, nem,

Az Úrhoz menni föl,

E bús földről kiszállni,

S ott fönn otthont találni,

Hol csillag tündököl.

Ó, nem halál az, nem, nem,

A menny polgáraként

Édes békében élve,

Jajtól, bajtól se félve,

Élvezni fönn a fényt.

Ó, nem halál az, nem, nem,

Ha Krisztusom fogad,

Ülvén királyi széken,

S kegyelmét osztja nékem:

,,Jöjj s lásd meg arcomat!’’

Ó, nem halál az, nem, nem,

Amerre ő halad,

nyomában járni-kelni,

Kies mezőkre lelni,

Az élet-fák alatt.

Ó, nem halál az, nem, nem,

Koronás fővel ott,

Az égi fény-körökbe

Őt áldnunk mindörökre,

Ki bűnből megmosott.

Ó, nem halál az, nem, nem,

Világnak Üdve, Te,

Ha árad bőven s mindig,

Nem csak cseppekben, mint itt,

Kegyelmed tengere!

Malan Cézár-ford.: Vargha Tamás

A tanítókról…

Egy fiatal szamuráj, Zembu beleszeretett az ura feleségébe. amikor a férj rajtakapta őket, az ifjú önvédelemből leszúrta őt, és egy távoli tartományba menekült. Hiába keresett munkát, így hát útonálló lett belőle. Egyik reggel aztán hirtelen rádöbbent, hogy mit tett az életével. Őszintén megbánta minden gaztettét, és hogy jóvátegye a bűneit, eltökélte, hogy ezentúl csak jót fog cselekedni.
Nem sokkal ezután, amikor egy meredek sziklafal fölötti veszélyes úton baktatott, amely sok ember halálát okozta, elhatározta, hogy alagutat ás a hegyen át. Nappal ételt koldult, éjszakánként pedig egyre csak ásott. Így telt el harminc év. Az alagút már hatszáz méter hosszú volt, és csak pár hónapnyi munka maradt hátra, amikor egyszer csak elébe állt egy fiatal szamuráj, Kacuó, hogy megtorolja apjának, annak a nemesembernek a halálát, akinek az életét sok évvel korábban Zembu oltotta ki.
Zembu rezzenéstelenül állt Kacuó kivont kardjával szemben, és így szólt:
- Boldogan neked adom az életem, ha megengeded, hogy előbb befejezzem a munkámat.
Így hát Kacuó türelmetlenül várakozott a következő hónapokban, amíg Zembu csak ásott és ásott. A fiatalember, belefáradván a semmittevésbe, és látván, hogy közeledig a munka vége, beállt segíteni az öregnek. Ahogy egymás mellett dolgoztak, Kacuó egyre jobban kezdte tisztelni az idős férfi kitartását és szilárd jellemét. Végül elkészült az alagút, amelyen az utazók immár biztonságosan átkelhettek.
Zembu ekkor odafordult az ifjú harcoshoz:
- Most már kész a munkám. Levághatod a fejemet.
Ekkor könnyek szöktek Kacuó szemébe:
- Hogyan fejezhetném le a tanítómesteremet?

Egy ősi mondás szerint „nincsenek barátaink, sem ellenségeink, csupán tanítóink”. Bármilyen alakot öltsön is, lássuk meg mindenben a bölcsességet. Dan Millman: Élj céltudatosan!

         A kisfiú és a remete...
Történt egyszer , mikor még az emberek kívül hordták a szívűket, mint a legbecsesebb díszüket, hogy egy kisfiú ücsörgött egy tó partján.
Kezeit teletömködte kaviccsal, és azután egyesével a hullámzó víztükörre vetette őket, egyre messzebb- messzebb. A kavicsok lágy csobbanással merültek alá.
- Miért búsulsz?- a fiú ijedten fordult a maga mögé. De ijedelme alább hagyott , mikor a vén remete barázdált arcára ismert.
- Elhagytam a szívem- pityeregte.
-A szíved? --csodálkozott a remete.
- Igen- hüppögte, és egy könnycseppet törölt ki szeme sarkából.
A remete leült mellé és kedvesen rámosolygott. Kezeit összekulcsolta a tündöklő fényáradatban.
A gyermek szeme tágra nyílt a csodálkozástól, nem tartott csak néhány pillanatig a varázslat.
Mikor a remete kezei kinyílottak a fiú szíve ott ragyogott benne.
- Megtaláltad? -kiáltott boldogan, szeretlek és a te neved vésem bele, és ezentúl ott fogom hordani, a legjobban látható helyen, hogy lássák milyen jó vagy.
- Tudod mit? -töprenget a remete- hadd válasszam meg én a szíved helyét.
- Rendben- egyezett bele a fiú. A szívecske, mint egyetlen fénypont felemelkedett a tenyérből és a fiú mellkasa felé haladt. Amikor eltűnt mellkasában, a fiú elpityeredett.
- De ott senkisem fogja látni....
Figyelj rám! Nem kell, tudja a világ, hogy kit szeretsz. Elég ha Te tudod és az akit a szívedbe zársz.
Mondd el bátran annak, hogy - szeretlek. Így nem fogod sose elveszíteni, mert így benned él tovább,
és ezt már nem veheti el senkisem.
Azóta a szívet nem hordjuk kívül, csak a csend mélyében vésődnek rá a nevek, újból és újból

A madár.

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott.                               Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni: És megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni, és irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni.
És egyedül érezte magát.
És azt gondolta: „Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.”
A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett.
A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: ”Neked aztán mindened megvan.” De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztántartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
„Miért jöttél”- kérdezte a halált.
„Hogy újra együtt repülhess a madaraddal” – felelte a halál.
„Hagytad volna, hogy mindig repüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.” Paulo Coelho: Tizenegy perc

------------------------------------------

"Olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el és minden munkájában jó szerencsés lészen. "1. Zsolt. 3. Vers

Az úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod te jobb kezed felől.Zsoltárok 121.5.
-------------------------------------

            NE ZÁRD KI. Bódás János.
Ha szobádat elsötétíted,
még mozgásod is tétova.
A lelke is keserű annak,
kinek sötét az otthona.
S ha szíved ablakán leng a bűn
elsötétítő függönye,
az is gonddal, keserűséggel
és démonokkal lesz tele.
Ne zárd ki Jézust életedből.
Boldogság ott lehet csupán,
hol a Világ Világossága
tűz be a szívek ablakán.

--------------------------------------------

MOST IS A ’’TELJES DÉL’’ FELÉ!

Hajnalom, Jézus, Utam, Énekem!
áldalak, hogy felragyogtál nekem,
új élet ezertitkú reggele!
Indulhattam a ’’teljes dél’’ fele
sugaras, boldog hajnali úton!
Lehet az is rögös, nehéz, tudom.
Lehet az is fárasztó, meredek.
Fedhetik fénylő egét fellegek.
De a felhők mögött is ott a nap,
és újra áttörnek a sugarak.
Nappal is gyötörhetnek szenvedések.
Jaj, a botlások! Jaj, az elesések!
Ha rám nem ragyog bocsánatod fénye,
botladozó lábam célt sosem érne.
Elborítaná az ítélet árnya,
és az éjszaka sötétsége várna.
De fényed elűzi az árnyakat,
s új szolgálathoz új erő fakad,
hiszen Te győztél éjszakám felett!
Megyek a ’’teljes dél’’ felé veled. Túrmezei Erzsébet

Reményik Sándor: Világ világossága.

Magas állványon nyitott Biblia -
Mögötte szikár gyertyaláng lobog.
Ember sehol.
Ez az Ige -
Akit talán mindenki elhagyott.
Ketten vannak csak: a Könyv és a Fény. -
Ez az Ige -
Világ végén talán,
Vagy kezdetén.
Úgy érzem most:
Világ végén talán.
Ez az Ige:
Társtalan Fölség, fölséges Magány.
Ki bírja ki?
Ember nem bírja ki.
Poéta ki nem bírja.
Ezt a magányt. - -
Csak a Világ Költõje,
Ki verseit a végtelenbe írja.
Ez az Ige.
Nem a megszokott kép.
Nincsen gyülekezet.
A családi kör nem üli körül.
Nézd, be szikáran lángol,
Félelmesen világol.
Önmagának örül.
Világok tornyosodtak fel Ölébõl
S vissza világok, hullanak Ölébe.
S nézd, mily magára van:
Még egy szerzetes sem hajol fölébe.
Költõ, - ha egyszer minden elhagyott,
S nyitott lelkeddel magadra maradsz,
Magadra, mint a nyitott Biblia,
Magas polcon és olvasatlanul:
Szövétnek légy, ki ég,
Önmagának elég -
S egyedül lenni Istentõl tanul. 1935 január.

-------------------------------------------

AMIKOR TELJES SÖTÉTSÉG. Szerző:

Amikor teljes sötétség borul reám
És mikor kialszik minden fény
Amikor éjszaka lesz a világosság
És mikor elhagy minden remény
A sötétség nem borít el előled
Az éjszaka úgy fénylik, mint a nappal énnekem
A sötétség olyan, mint a világosság
Mert Te, Jézus eljöttél hozzám


Meg vagyok győződve
Hogy sem halál, sem élet
Sem démonok, sem semmilyen hatalmasság
Sem amik most vannak, sem amik jönni fognak
Sem magasság, sem mélység többé már
/ Soha semmi, semmi nem választhat el
Örökké tartó szerelmedtől, Istenem
Amit adtál Te egyetlen Fiadban
A mi Urunk, Jézus Krisztusban / 2x 

-----------------------------------------------

Ismeretlen szerző: Új világosság jelenék

Új világosság jelenék, ó tévelygés csendesedék;.
Isten igéje jelenék, újonnan nékünk adaték.
Evangéliom erejét, Krisztust, áldott szent Igéjét,.
Atya Isten nagy jó kedvét, megmutatá ő kegyelmét.
Kit sok száz esztendeiglen eltitkolt volt Atya Isten.
Mint megmondá jövendölvén Ámos próféta könyvében.
Ezt a mi hitetlenségünk és nagy telhetetlenségünk,
Érdemlette tévelygésünk, emberbeli reménységünk.
Igaz az Isten Igéje, kivel él ember elméje,
Kinek megmarad ereje és el nem vész ő reménye.

Kolozsvár, 1744 - Forrás: Batthyány-kódex (XVI. sz.)

Reményik Sándor - Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha tudsz... Eredj, ha gondolod, hogy valahol, bárhol a nagy világon                                    könnyebb lesz majd a sorsot hordanod, eredj...                                                                                             Szállj, mint a fecske, délnek, vagy északnak, mint a viharmadár,.                                                    magasából a mérhetetlen égnek.   Kémleld a pontot, hol fészekrakó vágyaid kibontod.                                                                            Eredj, ha tudsz. Eredj, ha hittelen hiszed: a hontalanság odakünn,.                                         nem keserűbb, mint idebenn.                                                                                                               Eredj, ha azt hiszed, hogy odakünn a világban nem ácsola lelkedből, ez érző,.                                              élő fából  az emlékezés új kereszteket.                                                                                                           A lelked csillapuló viharának észrevétlen ezer új hangja támad, süvít, sikolt,.                                             s az emlékezés keresztfáira téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed. Hajdanában Mikes se hitte ezt,.                                                                                ki rab hazában élni nem tudott de vállán égett az örök kereszt                                                                   s egy csillag Zágon felé mutatott. Ha esténként a csillagok.                                                                  fürödni a Márvány-tengerbe jártak, meglátogatták az itthoni árnyak,                                                szelíd emlékek: eszeveszett hordák, a szívét kitépték.                                                                       S hegyeken, tengereken túlra hordták... Eredj, ha tudsz.
 Ha majd úgy látod, minden elveszett: inkább, semmint hordani itt a jármot,.                                            szórd a szelekbe minden régi álmod; ha úgy látod, hogy minden elveszett,                                         menj őserdőkön, tengereken túlra  ajánlani fel két munkás kezed.                                                            Menj hát, ha teheted. Itthon maradok én! Károgva és sötéten,.                                                                       mint téli varjú száraz jegenyén.                                                                                                                    Még nem tudom: jut-e nekem egy nyugalmas sarok, de itthon maradok. .                                                Leszek őrlő szú az idegen fában, leszek az alj a felhajtott kupában, .                                                               az idegen vérben leszek a méreg, miazma, láz, lappangó rút féreg, de itthon maradok!                        Akarok lenni a halálharang, mely temet bár: halló fülekbe eseng és lázít:                                          visszavenni a mienk!   Akarok lenni a gyujtózsinór, a kanóc része,                                        lángralobbant vér, mely titkon kúszik tíz-száz évekig hamuban, éjben,.                                                                                           míg a keservek lőporához ér. És akkor...!!                                                                                              Még nem tudom: jut-e nekem egy nyugalmas sarok,                                                                                 de addig, varjú a száraz jegenyén: én itthon maradok.

-----------------------------------------

1Kor 4,20 - Mert az Isten országa nem szavakon alapszik, hanem erőn.
1Tim 4,16 - Ügyelj magadra és a tanításra. Légy állhatatos benne. Ha megteszed, magadat is, hallgatóidat is üdvösségre segíted.
 2Tim 4,2 - hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.
2Tim 4,3 - Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák.