Bor...

„Kinek jaj? kinek oh jaj? kinek versengések? kinek panasz? kinek ok nélkül való sebek? kinek szemeknek veressége? A bornál mulatóknak, a kik mennek a jó bor kutatására. Ne nézd a bort, mily veres színt játszik, mint mutatja a pohárban az ő csillogását; könnyen alá csuszamlik,  Végre, mint a kígyó, megmar, és mint a mérges kígyó, megcsíp.”Példabeszédek 23,29-32

„Amikor elmúltam tíz éves, minden vasárnapi ebédnél édesapám kikészítette a kis borospoharat. „A gyereknek!” – mondta az anyámnak, aki csillogó szemmel nyugtázta, hogy már nagylegény lettem. Az ivás mindig a családi kultúránk része volt, természetesen a mértékletes ivás. Mindig volt szőlőnk, már gyermekkoromban jártam kapálni a hegyre tavasszal és egész nyáron, majd ősszel szüretelni. Eleinte nem értettem miért kell azt a finom édes mustot hagyni megerjedni, ami egyébként is nagyon veszélyes. Állítólag nagyapám egyik unokatestvérét is a bor fojtotta meg. „Nem vigyázott eléggé! Felelőtlen volt. Lehet, hogy volt benne egy kicsi…” – mondták. Mindez azonban csak ritkán és akkor is csak kevés ideig volt beszédtéma, így nem figyeltem az ivás sötét oldalát, csak a csillogást, a szórakozást láttam. Soha nem ittunk sokat, mindig csak módjával. Idővel a társaság középpontjává váltam, én mondtam a legszebb pohárköszöntőket, a legjobb vicceket. Ha egy kicsit többet ittam, szebben énekeltem, igazán szórakoztató voltam a hölgyek számára. A feleségemet is az egyik népszerű pincészet borkóstoló partiján ismertem meg. Nem volt soha semmi bajom az ivással egészen addig a napig. Elfelejtettem a tízedik évfordulónkat és ezért kicsit összekaptunk. Szó mi szó, a haverokkal a kocsmába kötöttem ki, akik néhány pohár erősebb pálinkával öntötték belém a bátorságot, hogy haza menve meg tudjam mutatni az asszonynak, ki az úr a háznál. Nem voltam részeg, de többet ittam annál, mint amit lehetett volna. Amikor bekanyarodtam az utcánkba, nem vettem észre a kislányt az út mellett, csak egy puffanást hallottam. Soha nem fogom elfelejteni azt a hangot. Nyolc éves lett volna márciusban. A börtön után elvesztetem a családom és a munkám is. Nem volt megállás a lejtőn, csak a pia segített felejteni. Többször hoztak vissza az orvosok a kómából, mire eljutottam odáig, hogy segítséget merjek kérni. Nem volt könnyű, rettenetesen szégyelltem és gyűlöltem magam. Ha nincs ez a csoport, ma nem élnék. Ha Isten nem tanított volna a bűnbocsánatra, soha nem mertem volna szembenézni azzal, amit tettem. Hogy mit mondanék másoknak? Ne vegyétek fel az első poharat, mert nem tudjátok mit hoznak a következők!”

És--5--11--Jaj azoknak, akik korán reggel részegítő ital után futkosnak, estig mulatnak, és bor hevíti őket!

Sám--I--1---14--Ezért azt mondta neki Éli: Meddig tart még a részegséged? Távolítsd el magadtól az italt.

------------------------------------------

ŐSZ NÉNÉNK
Hűvös szél surran végig az elcsendesedett tájakon,
hosszú, érdes palástjával sodorva a korán lehullott leveleket.
Köszöntésére dideregve hajladoznak a sudár jegenyék,
és fekete varjak sajnálkoznak károgva a kifakult nyár felett.
Pedig az Ősz tarisznyája is rejt ám titkokat!
Feketerigó fütyüli a piros-sárga ligetek dalát,
és aranyló napsugarak ölelésében virulnak az almáskertek.
Elpirul a galagonya, zamatot érlel a szőlő,
és a kedves, vén diófa széttárt karokkal szárítja ígéretes termését.
Nem is annyira zord a mi Ősz nénénk!
Nézzétek, hímzett zsebei tele vannak hamvas szilvával, körtével,
és csak az ijesztő, téli hírnökök zúzmarázzák majd be jókedvét!
Gyertek, gyerekek, telepedjünk le a sercegő tűzhöz,
és hallgassuk a tücsökciripelést!
2014. szeptember. 15. Guti Tünde

………………………………….

Kiálts Hozzá

Tudod mit jelent hinni?
Szaván fogni az Istent.
Kiálts Hozzá, megkövült reményeid
Megfeketedett pusztaságából,
Ő válaszol, és ezt mondja:
Itt vagyok!

--------------------------

Kik Isten gyermekei?- írta: O.Dreibholc

Egy Bárány vérén megvásároltak, egy evangélium által elhívottak,
egy hit által megigazultak.
Egy Megváltó megkegyelmezettei,egy Szellem által újjászülöttek,
egy Atyának gyermekei, egy Közbenjáró fölmentettjei.
Egy test tagjai,egy pásztor juhai, egy nyáj bárányai,
egy Úr szerettei, egy Világosság gyermekei, egy Tanító tanítványai,
egy Mester követői, egy szőlőtő szőlővesszei, egy orvostól meggyógyultak,
egy út zarándokai,  egy ország polgárai, egy örökség örökösei,
egy Isten háznépe, egy Isten templomai, egy Atya imádói,
egy ház építőkövei, egy Úr szolgái, egy Király alattvalói,
egy vigasz megvigasztaltjai,egy Szellem megszenteltjei,
egy forrásból ivók, egy kenyérből evők, egy igazság tanúi,
egy Urat várók.

Isten gyermekei ugyanazon a talajon állnak: Közös az alapjuk,
közös az érdeklődésük, közös a céljuk.

Biztonság

 

 „Nemcsak a közelben vagyok Isten - így szól az ÚR -, hanem Isten vagyok a távolban is! El tud-e rejtőzni valaki olyan helyre, ahol nem látom? - így szól az ÚR. Nem én töltöm-e be az eget és a földet? - így szól az ÚR.” Jeremiás könyve 23. fejezet 23-24. verse

Szívesen beszélgetnék ezekről a versekről egy kisebb körben, ki mit gondol, ki hogyan érez a bibliaversekkel kapcsolatban. Senkit nem szeretnék meggátolni a szabad gondolkozásban, csak leírom, hogy milyen érzésekkel töltenek el ezek a szavak engem.

Először is biztonságban érzem magam. Ha arra gondolok, hogy körülettem Isten van, megnyugszom tőle. Úgy érzem magam, mint Dávid a 139 zsoltárban, hogy az Isten keze körülvesz engem, elölről és hátulról is véd az ő jelenléte.

Isten nemcsak a jelenben az aki, hanem a jövőben is. Van az a pillanat, amikor úgy kelsz fel, amikor jobb szeretnéd, hogy az előtted álló nap inkább mögötted legyen. Nem tudod mi lesz, vagy mi fog történni veled, nem tudod, hogy látszólag megoldhatatlan helyzetek hogy fognak megoldódni. Ilyenkor azt kívánom, bárcsak láthatnám azt, amit az én Istenem már tud.

Harmadszor pedig megnyugvást találok ezekben a versekben. Az Úr, aki mindenhol jelen van. Biztosítékot kapok arról, hogy egy fűszál nem hajolhat le az Ő tudta nélkül. Talán egyesek számára ez egyszerre rémisztő is lehet, de véleményem szerint a legjobb érzés, amikor biztosítva vagyok arról, hogy nem vagyok egyedül. Fizikailag elbújhatok az emberek elől, de Isten elől el nem rejtőzhetünk. Valójában ez egy szerencsés állapot az ember számára, mert mindig van segítsége, és tudhatja azt, hogy az Úr sosem mondott le az emberről, vagyis rólam se és rólad se!

-------------------------------------------------

 

Megelégedettség

„Ne legyetek pénzsóvárak, elégedjetek meg azzal, amitek van, mert ő mondta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” Zsidókhoz írt levél 13:5

Egy fiatalember vezetés közben balesetet szenvedett, és elég látványosan összetörte az autóját. Mikor megérkezett a rendőr, a fiatalembert az autója mellett állt, és magában motyogott. Ahogy a rendőrtiszt közelebb ért, hallotta, amint a férfi ezt mondja: „Óh, a BMW-m, óh, a BMV-m, óh a BMW-m!” A rendőr végignézett a fiatalemberen, és azt mondta: „Maga megőrült, nézze meg milyen állapotban van a keze. A bal karja teljesen össze van roncsolódva”. A fiatalember lenézett és azt mondta: „Óh, a Rolexem, a Rolexem…”

Lehet, hogy nem túl életszerű a történet, naponta érhetnek bennünket különböző veszteségek. Az elmúlt napokban az árvíz miatt sokaknak el kellett hagyniuk otthonukat. Csak a legszükségesebb dolgokat vihették magukkal. Sokszor egy élet munkájával összegyűjtött vagyon válik semmivé pillanatok alatt. Mi marad ilyenkor? Keserűség, és összeomlás? Vagy hála, hogy életben vagyunk, és reménység, hogy Isten megsegít?

A pénz irányította világban sokan adják oda magukat élő áldozatként, hogy olyan dolgokat szerezzenek meg, amelyeket aztán nem tarthatnak meg. Pénzre szükségünk van a tisztességes élethez, de pénzsóvárgás felemészti az embert, mert sohasem mondja ki: „ez nekem épp elég”, nem vágyom többre. A pénzsóvárgás céltévesztés, mert a megszerzett tárgyak csak egy rövid ideig adnak örömet és kielégülést, utána még több kell – bármi áron.

A pénz világában sok a kísértés, de van rá orvosság: a hála, és elégedettség, ill. bizalom Istenben. A hála segít arra figyelni ami van, legyen az bármilyen kevés, vagy sok – Isten azt megtudja áldani.

Az Istenbe vetett bizalom pedig azért fontos, mert egyedül ő megbízható. Ő tartja  a szavát, és a legnagyobb bajokban is számíthatsz gondoskodására, szeretetére. Ha Isten azt ígéri, hogy velünk lesz, és megőriz, miért kételkednénk benne?

Disznóságok „Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.” Lk 15, 14-16 A rendőrségi közlemény több újságban is megjelent: Eltűnt egy 17 éves fiú, Szabad Ádám. Személyleírása a következő: 183 cm magas, vékony testalkatú. Szeme kék, haja sötétbarna. Eltűnésekor szürke pulóvert, márkás farmernadrágot és sportcipőt viselt. Magával vitte apja bankkártyáját. Utoljára az M7-es autópálya Budapesti kivezető szakaszánál látták. Aki bármit tud róla, jelentkezzék! Elsőnek egy kamionsofőr hívta fel a rendőrséget:„Amikor megállított, azt mondta: Mindegy hova, csak el innen!” Egy pincér szerint féktelenül költekezett, hivalkodóan szórta a pénzt, ráadásul az italt sem bírta. Egy lány – éppen előzetes fogságban – azt közölte,hogy néhány napig együtt csöveztek a Balatonnál,de aztán továbbutazott. Egy játékkaszinó tulajdonosa szerint valósággal körülrajongták kétes múltú barátai. Valaki látni vélte, amint egy diszkó előtt biztonsági emberek agyba-főbe verik. Egy menhely lakója szerint egy ideig náluk volt ágybérlő,de oda már elszegényedve érkezett:„Csak feküdt az ágyon, s valamin nagyon töprengett” – mondta. Egy bulvárlap megszólaltatta az elveszett fiú bátyját, aki így fakadt ki:„Apánkat ő viszi a sírba! Én hiába próbálom tartani a lelket az öregemben.” Egy kereskedelmi tévétől az apát is megkeresték, de ő nem nyilatkozott. Csak tette a dolgát, szótlanul és nagyon szomorúan. Minden hajnalban és alkonyatkor kiballagott a kapuba, ahonnan messze be lehetett látni az utat. Majd bement a fiú elárvult szobájába, szélesre tárta az ablakot, hadd jöjjön be a friss levegő. Egy vázába virágot rakott. Aztán újra kiment a kapuba. Egyik-másik szomszédja már bolondnak nézte. Ám ő nem törődött vele, egyre csak várta Ádámot. Egy késő délután aztán megjelent a környéken a fiú. Borostásan, csont soványan, koszos ruhában. Egy szakadt nejlonszatyrot szorongatott. Csak ott kóborolt a környéken, nem mert közel menni. Az apa azonban észrevette, és mindent hátrahagyva elébe futott. Ádám először megrémült, majd farmerja zsebéből kórházi zárójelentést próbált előhúzni, ám az apa nem tűrte, hogy fia magyarázkodjon, szóhoz se engedte jutni. Zokogva ölelte át a roncsot, majd így kiáltott fel a járókelők legnagyobb elképedésére: „Ez az én fiam meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott!” Milyen sok területen lehet hasonlót találni a mai világban? Sokan csak úgy érzik jól magukat, ha disznó vicceket mondanak, vagy ha káromkodnak, és trágár módon beszélnek. Bár ettől még senki nem lett boldogabb. Sokan csak akkor tudnak felszabadultan örülni, ha a sárga földig leisszák magukat, mint egy disznó. Másnap meg fel kell ébredni, és újból boldogtalannak érzik magukat, tele lelkiismeret-furdalással. Sokan a megélt szerelem helyett beérik alkalmi felgerjedéssel (vagy magukban, vagy mással), mint a kutyák az utcasarkon. Sokan úgy járnak az utcán, hogy a másik nemű ember alakját figyelik, és csorog a nyáluk utánuk – még akkor is, ha az a lányuk lehetne. Nem disznók közé valók? Sokan csak moslékot olvasnak vagy néznek meg a tévében. Moslékot eszünk/etetnek velünk minden nap: internet, TV, újságok. Különböző könyvek: „Herry Potter „ . Amikor meg Isten akar jóllakatni, arra azt mondjuk, hogy „nincs idő rá”. Sokan a disznóságaikat más disznósággal leplezik. Különös, hogy ebbe a mocskos, disznó világba küldte el az Atyaisten az Ő egyszülött Fiát – Jézust. Őt érdekli, hogy mi van velünk. Ő meg akar szabadítani abból az állapotból, amiben akár éhen is halhatunk, amiben nincsen már semmi élvezet. Jézus ma meg akarja fogni a kezünk, és vissza akar húzni a lejtőn. Nem kér, hanem adni akar: olyan eledelt, amiből ha eszel, nem éhezel meg soha. Elhiszed, hogy csak akkor fog sikerülni megállni a lejtőn, győzni a bűnök felett, és Istennek szolgálni, ha megfogod az Ő kezét, és engeded, hogy megszabadítson a bűneidtől? Bízz benne, és indulj az Atya felé! Semmit nem veszíthetsz, de mindent megnyerhetsz így…Sipos József

Disznóságok „Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.” Lk 15, 14-16 A rendőrségi közlemény több újságban is megjelent: Eltűnt egy 17 éves fiú, Szabad Ádám. Személyleírása a következő: 183 cm magas, vékony testalkatú. Szeme kék, haja sötétbarna. Eltűnésekor szürke pulóvert, márkás farmernadrágot és sportcipőt viselt. Magával vitte apja bankkártyáját. Utoljára az M7-es autópálya Budapesti kivezető szakaszánál látták. Aki bármit tud róla, jelentkezzék! Elsőnek egy kamionsofőr hívta fel a rendőrséget:„Amikor megállított, azt mondta: Mindegy hova, csak el innen!” Egy pincér szerint féktelenül költekezett, hivalkodóan szórta a pénzt, ráadásul az italt sem bírta. Egy lány – éppen előzetes fogságban – azt közölte,hogy néhány napig együtt csöveztek a Balatonnál,de aztán továbbutazott. Egy játékkaszinó tulajdonosa szerint valósággal körülrajongták kétes múltú barátai. Valaki látni vélte, amint egy diszkó előtt biztonsági emberek agyba-főbe verik. Egy menhely lakója szerint egy ideig náluk volt ágybérlő,de oda már elszegényedve érkezett:„Csak feküdt az ágyon, s valamin nagyon töprengett” – mondta. Egy bulvárlap megszólaltatta az elveszett fiú bátyját, aki így fakadt ki:„Apánkat ő viszi a sírba! Én hiába próbálom tartani a lelket az öregemben.” Egy kereskedelmi tévétől az apát is megkeresték, de ő nem nyilatkozott. Csak tette a dolgát, szótlanul és nagyon szomorúan. Minden hajnalban és alkonyatkor kiballagott a kapuba, ahonnan messze be lehetett látni az utat. Majd bement a fiú elárvult szobájába, szélesre tárta az ablakot, hadd jöjjön be a friss levegő. Egy vázába virágot rakott. Aztán újra kiment a kapuba. Egyik-másik szomszédja már bolondnak nézte. Ám ő nem törődött vele, egyre csak várta Ádámot. Egy késő délután aztán megjelent a környéken a fiú. Borostásan, csont soványan, koszos ruhában. Egy szakadt nejlonszatyrot szorongatott. Csak ott kóborolt a környéken, nem mert közel menni. Az apa azonban észrevette, és mindent hátrahagyva elébe futott. Ádám először megrémült, majd farmerja zsebéből kórházi zárójelentést próbált előhúzni, ám az apa nem tűrte, hogy fia magyarázkodjon, szóhoz se engedte jutni. Zokogva ölelte át a roncsot, majd így kiáltott fel a járókelők legnagyobb elképedésére: „Ez az én fiam meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott!” Milyen sok területen lehet hasonlót találni a mai világban? Sokan csak úgy érzik jól magukat, ha disznó vicceket mondanak, vagy ha káromkodnak, és trágár módon beszélnek. Bár ettől még senki nem lett boldogabb. Sokan csak akkor tudnak felszabadultan örülni, ha a sárga földig leisszák magukat, mint egy disznó. Másnap meg fel kell ébredni, és újból boldogtalannak érzik magukat, tele lelkiismeret-furdalással. Sokan a megélt szerelem helyett beérik alkalmi felgerjedéssel (vagy magukban, vagy mással), mint a kutyák az utcasarkon. Sokan úgy járnak az utcán, hogy a másik nemű ember alakját figyelik, és csorog a nyáluk utánuk – még akkor is, ha az a lányuk lehetne. Nem disznók közé valók? Sokan csak moslékot olvasnak vagy néznek meg a tévében. Moslékot eszünk/etetnek velünk minden nap: internet, TV, újságok. Különböző könyvek: „Herry Potter „ . Amikor meg Isten akar jóllakatni, arra azt mondjuk, hogy „nincs idő rá”. Sokan a disznóságaikat más disznósággal leplezik. Különös, hogy ebbe a mocskos, disznó világba küldte el az Atyaisten az Ő egyszülött Fiát – Jézust. Őt érdekli, hogy mi van velünk. Ő meg akar szabadítani abból az állapotból, amiben akár éhen is halhatunk, amiben nincsen már semmi élvezet. Jézus ma meg akarja fogni a kezünk, és vissza akar húzni a lejtőn. Nem kér, hanem adni akar: olyan eledelt, amiből ha eszel, nem éhezel meg soha. Elhiszed, hogy csak akkor fog sikerülni megállni a lejtőn, győzni a bűnök felett, és Istennek szolgálni, ha megfogod az Ő kezét, és engeded, hogy megszabadítson a bűneidtől? Bízz benne, és indulj az Atya felé! Semmit nem veszíthetsz, de mindent megnyerhetsz így…Sipos József

Disznóságok „Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.” Lk 15, 14-16 A rendőrségi közlemény több újságban is megjelent: Eltűnt egy 17 éves fiú, Szabad Ádám. Személyleírása a következő: 183 cm magas, vékony testalkatú. Szeme kék, haja sötétbarna. Eltűnésekor szürke pulóvert, márkás farmernadrágot és sportcipőt viselt. Magával vitte apja bankkártyáját. Utoljára az M7-es autópálya Budapesti kivezető szakaszánál látták. Aki bármit tud róla, jelentkezzék! Elsőnek egy kamionsofőr hívta fel a rendőrséget:„Amikor megállított, azt mondta: Mindegy hova, csak el innen!” Egy pincér szerint féktelenül költekezett, hivalkodóan szórta a pénzt, ráadásul az italt sem bírta. Egy lány – éppen előzetes fogságban – azt közölte,hogy néhány napig együtt csöveztek a Balatonnál,de aztán továbbutazott. Egy játékkaszinó tulajdonosa szerint valósággal körülrajongták kétes múltú barátai. Valaki látni vélte, amint egy diszkó előtt biztonsági emberek agyba-főbe verik. Egy menhely lakója szerint egy ideig náluk volt ágybérlő,de oda már elszegényedve érkezett:„Csak feküdt az ágyon, s valamin nagyon töprengett” – mondta. Egy bulvárlap megszólaltatta az elveszett fiú bátyját, aki így fakadt ki:„Apánkat ő viszi a sírba! Én hiába próbálom tartani a lelket az öregemben.” Egy kereskedelmi tévétől az apát is megkeresték, de ő nem nyilatkozott. Csak tette a dolgát, szótlanul és nagyon szomorúan. Minden hajnalban és alkonyatkor kiballagott a kapuba, ahonnan messze be lehetett látni az utat. Majd bement a fiú elárvult szobájába, szélesre tárta az ablakot, hadd jöjjön be a friss levegő. Egy vázába virágot rakott. Aztán újra kiment a kapuba. Egyik-másik szomszédja már bolondnak nézte. Ám ő nem törődött vele, egyre csak várta Ádámot. Egy késő délután aztán megjelent a környéken a fiú. Borostásan, csont soványan, koszos ruhában. Egy szakadt nejlonszatyrot szorongatott. Csak ott kóborolt a környéken, nem mert közel menni. Az apa azonban észrevette, és mindent hátrahagyva elébe futott. Ádám először megrémült, majd farmerja zsebéből kórházi zárójelentést próbált előhúzni, ám az apa nem tűrte, hogy fia magyarázkodjon, szóhoz se engedte jutni. Zokogva ölelte át a roncsot, majd így kiáltott fel a járókelők legnagyobb elképedésére: „Ez az én fiam meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott!” Milyen sok területen lehet hasonlót találni a mai világban? Sokan csak úgy érzik jól magukat, ha disznó vicceket mondanak, vagy ha káromkodnak, és trágár módon beszélnek. Bár ettől még senki nem lett boldogabb. Sokan csak akkor tudnak felszabadultan örülni, ha a sárga földig leisszák magukat, mint egy disznó. Másnap meg fel kell ébredni, és újból boldogtalannak érzik magukat, tele lelkiismeret-furdalással. Sokan a megélt szerelem helyett beérik alkalmi felgerjedéssel (vagy magukban, vagy mással), mint a kutyák az utcasarkon. Sokan úgy járnak az utcán, hogy a másik nemű ember alakját figyelik, és csorog a nyáluk utánuk – még akkor is, ha az a lányuk lehetne. Nem disznók közé valók? Sokan csak moslékot olvasnak vagy néznek meg a tévében. Moslékot eszünk/etetnek velünk minden nap: internet, TV, újságok. Különböző könyvek: „Herry Potter „ . Amikor meg Isten akar jóllakatni, arra azt mondjuk, hogy „nincs idő rá”. Sokan a disznóságaikat más disznósággal leplezik. Különös, hogy ebbe a mocskos, disznó világba küldte el az Atyaisten az Ő egyszülött Fiát – Jézust. Őt érdekli, hogy mi van velünk. Ő meg akar szabadítani abból az állapotból, amiben akár éhen is halhatunk, amiben nincsen már semmi élvezet. Jézus ma meg akarja fogni a kezünk, és vissza akar húzni a lejtőn. Nem kér, hanem adni akar: olyan eledelt, amiből ha eszel, nem éhezel meg soha. Elhiszed, hogy csak akkor fog sikerülni megállni a lejtőn, győzni a bűnök felett, és Istennek szolgálni, ha megfogod az Ő kezét, és engeded, hogy megszabadítson a bűneidtől? Bízz benne, és indulj az Atya felé! Semmit nem veszíthetsz, de mindent megnyerhetsz így…Sipos József

Disznóságok „Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.” Lk 15, 14-16 A rendőrségi közlemény több újságban is megjelent: Eltűnt egy 17 éves fiú, Szabad Ádám. Személyleírása a következő: 183 cm magas, vékony testalkatú. Szeme kék, haja sötétbarna. Eltűnésekor szürke pulóvert, márkás farmernadrágot és sportcipőt viselt. Magával vitte apja bankkártyáját. Utoljára az M7-es autópálya Budapesti kivezető szakaszánál látták. Aki bármit tud róla, jelentkezzék! Elsőnek egy kamionsofőr hívta fel a rendőrséget:„Amikor megállított, azt mondta: Mindegy hova, csak el innen!” Egy pincér szerint féktelenül költekezett, hivalkodóan szórta a pénzt, ráadásul az italt sem bírta. Egy lány – éppen előzetes fogságban – azt közölte,hogy néhány napig együtt csöveztek a Balatonnál,de aztán továbbutazott. Egy játékkaszinó tulajdonosa szerint valósággal körülrajongták kétes múltú barátai. Valaki látni vélte, amint egy diszkó előtt biztonsági emberek agyba-főbe verik. Egy menhely lakója szerint egy ideig náluk volt ágybérlő,de oda már elszegényedve érkezett:„Csak feküdt az ágyon, s valamin nagyon töprengett” – mondta. Egy bulvárlap megszólaltatta az elveszett fiú bátyját, aki így fakadt ki:„Apánkat ő viszi a sírba! Én hiába próbálom tartani a lelket az öregemben.” Egy kereskedelmi tévétől az apát is megkeresték, de ő nem nyilatkozott. Csak tette a dolgát, szótlanul és nagyon szomorúan. Minden hajnalban és alkonyatkor kiballagott a kapuba, ahonnan messze be lehetett látni az utat. Majd bement a fiú elárvult szobájába, szélesre tárta az ablakot, hadd jöjjön be a friss levegő. Egy vázába virágot rakott. Aztán újra kiment a kapuba. Egyik-másik szomszédja már bolondnak nézte. Ám ő nem törődött vele, egyre csak várta Ádámot. Egy késő délután aztán megjelent a környéken a fiú. Borostásan, csont soványan, koszos ruhában. Egy szakadt nejlonszatyrot szorongatott. Csak ott kóborolt a környéken, nem mert közel menni. Az apa azonban észrevette, és mindent hátrahagyva elébe futott. Ádám először megrémült, majd farmerja zsebéből kórházi zárójelentést próbált előhúzni, ám az apa nem tűrte, hogy fia magyarázkodjon, szóhoz se engedte jutni. Zokogva ölelte át a roncsot, majd így kiáltott fel a járókelők legnagyobb elképedésére: „Ez az én fiam meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott!” Milyen sok területen lehet hasonlót találni a mai világban? Sokan csak úgy érzik jól magukat, ha disznó vicceket mondanak, vagy ha káromkodnak, és trágár módon beszélnek. Bár ettől még senki nem lett boldogabb. Sokan csak akkor tudnak felszabadultan örülni, ha a sárga földig leisszák magukat, mint egy disznó. Másnap meg fel kell ébredni, és újból boldogtalannak érzik magukat, tele lelkiismeret-furdalással. Sokan a megélt szerelem helyett beérik alkalmi felgerjedéssel (vagy magukban, vagy mással), mint a kutyák az utcasarkon. Sokan úgy járnak az utcán, hogy a másik nemű ember alakját figyelik, és csorog a nyáluk utánuk – még akkor is, ha az a lányuk lehetne. Nem disznók közé valók? Sokan csak moslékot olvasnak vagy néznek meg a tévében. Moslékot eszünk/etetnek velünk minden nap: internet, TV, újságok. Különböző könyvek: „Herry Potter „ . Amikor meg Isten akar jóllakatni, arra azt mondjuk, hogy „nincs idő rá”. Sokan a disznóságaikat más disznósággal leplezik. Különös, hogy ebbe a mocskos, disznó világba küldte el az Atyaisten az Ő egyszülött Fiát – Jézust. Őt érdekli, hogy mi van velünk. Ő meg akar szabadítani abból az állapotból, amiben akár éhen is halhatunk, amiben nincsen már semmi élvezet. Jézus ma meg akarja fogni a kezünk, és vissza akar húzni a lejtőn. Nem kér, hanem adni akar: olyan eledelt, amiből ha eszel, nem éhezel meg soha. Elhiszed, hogy csak akkor fog sikerülni megállni a lejtőn, győzni a bűnök felett, és Istennek szolgálni, ha megfogod az Ő kezét, és engeded, hogy megszabadítson a bűneidtől? Bízz benne, és indulj az Atya felé! Semmit nem veszíthetsz, de mindent megnyerhetsz így…Sipos József

Kifogástalan Isten. „Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! – Így szólt az Úr.” (Jeremiás 1, 7b-8) Szokták mondani: Jó kifogás, sose rossz. És milyen érdekes, hogy kifogások mindig vannak. Nincs kész a házi feladat? Jön a válasz: Hát én megcsináltam, de a húgom tönkretette. Vagy ha késésben vagyunk: Ooo izé, kilyukadt a vonat kereke, sokat kellet várni. Miért nem hívtál fel? Akartalak, de lemerült a telefonom. Vannak olyan napok is, amikor nem vagyunk kreatív hangulatunkban, olyankor csak ennyit szoktunk mondani. Óh hagyjál, ma nincs kedvem, fáradt vagyok, tegnap sok dolgom volt. Vagy az örök klasszikus „Én ehhez nem értek” című kifogás. És természetesen a megunhatatlan „Majd holnap megcsinálom” mondat. Az az érdekes, hogy mindenki keres kifogásokat. Ez valahogy hozzánk tartozik, és nem új keletű a probléma. Csak egyet had említsek. Mikor az Úr megszólítja Jeremiást, és feladatot ad számára, a prófétai szolgálatot, Jeremiás azt válaszolja, hogy: „Nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok.” Gondolva, hogy így mentesül a feladat alól, és még hibáztatni sem lehet, mert hát valóban fiatal. Korára való tekintettel, elnézőnek lehet lenni. Na ez az, ami nem működik. Mert emberi szóra, emberi kifogást még lehet találni. De amikor az Isten szól, ott kifogásnak nincs helye. Az ember egy dolgot tehet, mégpedig azt, hogy aláveti magát az Ő akaratának. Jeremiás kifogásának sem volt helye. Mert amikor kifogást keresett, az Úr ismét szólt, és szavának lényege ez volt: Ne kifogásokat keress, hanem csináld azt, amit mondok. Ez a megfogalmazás eléggé ismerős szerintem mindenkinek. Valószínűleg ebben a formában még ismerősebb: „Azt csinálod, amit én mondok.” Mikor szüleink már odáig jutottak, hogy ezt kellett bevetniük azért, hogy végre megcsináljuk azt, amit már jó párszor elmondtak, akkor tudtuk mindannyian, hogy itt már vitának helye nincs, menni kell. Mentük is, de duzzogva, morogva, vagy akár félve, mert lelkünk mélyén éreztük, hogy ez nem marad annyiban. Ennek a vitának lesz még folytatása. Azonban itt, vitáról szó sincs. Isten tudja azt, hogy a kifogás Jeremiás félelméből fakad. Nem ordít rá, nem kezdi lelkileg terrorizálni, és nem is bántja ezért. Mert tudja azt, hogy mitől fél. Fél az elutasítástól, fél a feladattól, fél attól, hogy kudarcot vall, fél attól, hogy emberek akadályozni fogják, fél a sikertelenségtől, és fél a haláltól, mert „a próféták halála erőszakos halál szokott lenni.” (Frank Herbert) Isten azonban azt mondja: „Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek” Pl-ul ott van Annanias—elküldi Isten Sauloshoz – Anániás nem mer menni ,fél ,hiszen Saulus üldözte a Krisztus követőket- „ Apcs-9:10.—18-- Anániás nem tartozik sem a „tizenkettõ”-höz, sem a „hetes kör” tagjaihoz. Egy az Úr követõi közül. Az egyszerû tanítvány nagy jelentõségû megbízást nyer. Az en horamati: az Úr kijelentésközlésének közvetlen módja. Közvetítõ személyek vagy tárgyak nélkül válik világossá az õr rendelkezése. Rendszerint akkor él vele Krisztus, amikor valamilyen rendkívüli megbízást vagy üzenetet ad szolgáinak. A kijelentés közvetlen módja azonban soha nincs ellentétben a közvetett úton nyert kijelentés tartalmával. A próféták megbizatása rendszerint így történt (Ézs 6; Jer 1). Anániás megtudja, hogy Saul imádkozik, ami megtérését jelzi. A címe leírása is egészen pontos. Anániással az Úr pontosan közli, hogy kihez és hová kell mennie. A gondviselõ kegyelem különös, egészen kis dolgokra is kiterjedõ vonása mutatkozik itt meg. Az Egyenes utca keletrõl haladt át nyugat felé Damaszkuszon. Mindkét oldalán oszlopcsarnokok voltak. Az Egyenes utca egy közismert, jelentõs, szép utca volt. Saul nyilván vendégként tartózkodott ott. Õt ugyanúgy készíti fel az Úr küldötte fogadására. A dicsõség Krisztusa egyrészt felkészíti szolgáját az elõtte álló feladatra, másrészt elõkészíti a talajt: annak a szívében is munkálkodik, akihez a küldetése szól. – Az Úr jobban ismeri a földi viszonyokat, mint szolgája. Anániás információja különben helyen volt Saulról, ami azt mutatja, hogy Jeruzsálem és Damaszkusz között valóban szoros kapcsolat volt. Ez az egyik dolog. A másik viszont az, hogy Saul jeruzsálemi keresztyénüldözése és damaszkuszi útja között már eltelt egy bizonyos idõ. Anániás a tegnapi Saulról helyes adatokat tud, azonban a földön még nincsenek lezárt esetek. Az Úr híradása nem a tegnapi, nem a „mai” Saulról beszél. Az ellenségbõl is lehet testvér. Krisztus ellensége Krisztus hitvallója, az atyái hagyományiért buzgó farizeus Krisztus lelkes, fáradtságot nem ismerõ apostola, missziói munkása lesz. Saul választott edény, eszköz az Úr kezében, nagy szolgálatok várnak rá és a sok szenvedés az Úrért. Anániás nem tiltakozik tovább, hanem teljesíti küldetését. Ura szavát, kijelentését és erejét közvetíti Saulnak. Így újra lát, bekapcsolódik az egyházba, elnyeri a Szentlélek ajándékát. Vezetõt kap, aki mindig mellette marad, erõt nyer az erejét meghaladó úthoz. A kézrátétel és a Szentlélek ajándéka nincs az egyház szolgáinak személyéhez kötve. Az Úr bármelyik tanítványa lehet az õ alkalmas eszköze. Az, hogy a keresztség milyen formában, milyen külsõ jelek között ment vége, abban a lakásban vagy szobában, ahol Sault vendégül látták, vagy valahol másutt, nincs feljegyezve, de nem is fontos. Az a nyilvánvaló ugyanis, hogy nem a külsõ forma, hanem a belsõ tartalom a fontos. Saul megkeresztelkedése után ura eledelt vett magához és meg is erõsödött. A döntõ fordulat után, mikor Jézus Krisztussal való kapcsolata is rendezõdött, lelki erõt nyert. Megjött az étvágya is. Saul testi-lelki erejével kész az Úr eszközévé lenni.” Csodálatos dolog az, amikor Isten valahová küld, amikor feladatot bíz ránk. Az pedig még csodálatosabb, hogy amikor küld, nem egyedül ereszt útnak, hanem velünk jön, mint oltalmazó, megtartó, és mint áldások adója. Amit Jeremiásnak ígért, az ránk is érvényes. Ha azon az úton járunk, amelyet Ő jelölt ki számunkra, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Ő velünk van. Nem kell félnünk. Nem kell kifogásokat keresnünk, hogy: fiatal vagyok, idős vagyok, képtelen vagyok. Hanem hinni kell. Aki hisz Krisztus halálában és feltámadásában az gyermeke az Atyának. Félelemre nincs okunk, mert Krisztusban megmentett, Szentlelke által pedig velünk van. Ha küld, ne kifogásokat keressünk, hanem merjük bátran mondani: Megyek Atyám! Domonyi Erik

 

Mi történik akkor, ha tudja a bal kéz, mit tesz a jobb?

Máté 6:3-"Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb,..." 

Olvasva egy régebbi bejegyzésemet, egy nagyon ijesztő ténnyel néztem szembe másodpercek alatt, aminek szerintem sok keresztény nincs tudatában: - lesznek keresztények, akik nem mennek be Isten országába! Ez egy nagyon súlyos közlés Jézus részéről, szerintem.

Ha olvassuk a tíz szűz példázatát kiderül, hogy a szüzek fele nem jutott be a menyegzőre. Kizárták őket, mert nem voltak rendesen felkészülve. Tehát, ha a szüzek a keresztényeket jelképezik, akkor a  kereszténység  FELE???  nem megy be Isten országába? Ez  számomra elég drasztikusan hangzik.

De hogyan jön ide az elején említett ige? Én most nem a szüzekről akarok írni, arról mindenki gondolkozzon el. Hogy lesznek olyanok, akik keresztényeknek mondták magukat, gyülekezetbe jártak, sok mindent tettek ezen a téren, és mégsem mennek be Isten országába, ez biztos. És ez ijesztő.

Jézus a fent említett igeversben az adásról, adakozásról, a jó cselekvéséről beszél. Ha elolvassuk a szövegkörnyezetet, kiderül, hogy az adásról, megkönyörülésről, kegyességről, alamizsnálkodásról beszél Jézus. Hogy ezt egy keresztény ember kell cselekedje. Hogy  kell adjon másoknak, kell jót cselekedjen más emberekkel, és mindezt titokban, nem nagy dobra verve.

Ez a tanítás Jézusnak egyik alaptanítása  a kereszténységre nézve. A  jónak a cselekvése anélkül, hogy ezt képmutatásból tenném, anélkül, hogy én magam számon tartanám. Azt mondja Jézus, hogy én magam se tartsam számon jó cselekedeteimet, mert ha szívből teszem, akkor nem is fogom számon tartani. Aki számon tartja "jó" cselekedeteit,  annál csak idő kérdése, hogy mikor fogja felemlegetni.

 

Jézus arra tanít  bennünket, hogy legyünk könyörületesek, szánalommal teli szívvel érezzünk együtt azokkal, akik bajban vannak, akik rászorulnak a segítségünkre. És ha így adunk, akkor szívből  fogunk adni, nem érdekből. És  nem fogjuk visszavárni a segítséget. Ne tudja a bal kezünk, hogy mit tesz a jobb - ne tartsuk számon jó cselekedeteinket. Isten megfizet azoknak, akik szívből jót cselekszenek, visszafizeti azt amit adunk. Sok helyen ezt írja az Ige.

De mi lesz azokkal, akiknél tudja a bal kéz, hogy mit tesz a jobb? Mi lesz azokkal, akik számon tartják jó  cselekedeteiket? És keresztények? Én úgy gondolom, aki számon tartja a jó cselekedeteit, az nem igazi együttérzésből segít vagy ad, hanem érdekből. Az ilyen adományra az adakozó választ vár. Visszavárja a segítséget, és ha ez nem történik meg, akkor felemlegeti az első alkalommal, ahogy lehetősége akad. Hogyan ad az igaz?

Lukács 6:35- "Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, 

tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: 

nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, 

mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt."  

Most a  hangsúlyt a z aláhúzott részre akarom helyezni. Ha felemlegetem azt, amit tettem másokért, nem igazi szeretetből tettem. Isten  pedig maga a szeretet. Tehát még egyszer a kérdés: mi lesz azokkal, akik folyamatosan számon tartják, felemlegetik, képmutatásból teszik "jó" cselekedeteiket?

Máté 7:21-23-"Nem mindenki megy be a mennyek országába, 

aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, 

hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. 

Sokan mondják majd nekem ama napon: 

Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, 

nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, 

és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? 

És akkor kijelentem nekik: 

Sohasem ismertelek titeket, 

távozzatok tőlem, ti gonosztevők!" 

Azzal ,hogy Jézus azt mondja: nem mindenki, innen már tudhatjuk, hogy sajnos lesznek olyanok, akik lemaradnak Isten országáról. Ezek az emberek Jézust Uruknak hívják. Keresztény emberekről beszélünk, akik valamikor ráléptek a kereszténység útjára, megtértek és megízlelték Isten jóságát és szeretetét. Mégis eltértek a Mennyei Atya akaratának cselekvésétől! Mit tettek? Vajon tették azokat a dolgokat, amelyeket hangoztatnak? Vajon megcselekedték azokat, amiket felemlegetnek az Úrnak azon a napon? Jézus válaszából az derül ki, hogy nem!

Jézus azt mondja nekik, hogy soha nem ismertelek titeket, ti gonosztevők. A gonosztevők törvénysértőket jelent. Olyan embereket, akik áthágták a parancsolatokat, megszegték a szabályokat és olyan dolgokat cselekedtek, amelyek nem Isten akaratát tükrözték. Nem éreztek együtt a rászorulókkal, nem szánták meg a nyomorultakat, nem látogatták meg a betegeket, nem ruházták fel a mezteleneket, nem adtak enni az éhezőknek, nem adtak inni a szomjazónak. De felemlegetik azokat a dolgokat, amikről úgy gondolják, hogy jó cselekedetek voltak. Amikről Jézus azt mondja, hogy a szolga kötelessége.

Lukács 17:7-10-"Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának, amikor az szántás és legeltetés után megjön a mezőről: Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz! Nem azt mondja-e inkább neki: Készíts nekem valami vacsorára valót, övezd fel magadat, és szolgálj fel nekem, míg eszem és iszom, te majd azután egyél és igyál!? Vajon megköszöni-e annak a szolgának, hogy teljesítette, amit parancsolt neki? Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt." 

Nagyon fontos megértenünk ezeket a dolgokat. Szolgák vagyunk, nem urak, nem mesterek, nem vezérek, nem királyok, nem fejedelmek. Önként lettünk szolgák, csak idő múlásával hajlamosak vagyunk elfelejteni ezt. Hogy valamikor szerettünk szolgálni másoknak, szerettünk feltétel nélkül adni, csak azért, hogy örömet szerezzünk másoknak, úgy hogy ne tudja a bal, mit tesz a jobb. Isten szemszögéből nézve a szolgálat egy nemes dolog, csodálatos dolog. Ő azzal szolgált felénk, hogy emberré lett. A legnagyobb szolgálatot tette nekünk ezzel.

 

Ne legyünk képmutatók. Mert a képmutatók sorsa nagyon rossz lesz. A történet folytatása az alábbiakban:

Máté 25:41-46-"Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre. Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre." 

Amikor egy gyermeket számon kérsz valamivel kapcsolatban, amivel megbíztad, és azzal vádolod, hogy nem tette meg, valami hasonló kérdést lehet hallani a szájából, mint a fenti Igében: mikor volt az, hogy nem tettem meg? Mikor nem fogadtam szót neked? Mikor nem szolgáltam neked?

Isten jó, benne nincs hazugság, nincs sötétség, nem vádolható, nem kísérthető, nem vonható felelősségre. Ahogyan a fiú nem vonhatja felelősségre apját, a szolga urát, mi sem vonhatjuk felelősségre Istent. Ő mindent megadott nekünk ahhoz, hogy jó szolgák legyünk. Ő megmutatta, hogyan kell csinálni, nem kürtöltetett maga előtt, nem volt képmutató, hanem alázatos volt és szelíd, együtt érző, szánalommal teljes, részvéttel teljes az elveszett ember iránt. Ilyenek kell mi legyünk.

Az az én kívánságom, hogy ott lehessek, ahol az én Jézusom van, abban az országban, amit az Atya azoknak készített, akik Őt szeretik és megcselekszik az Ő akaratát. Vágyom ebbe az országba és nem szeretnék lemaradni. Legyen ez egy buzdító üzenet mindenki számára, aki hasonló vággyal a szívében éli mindennapjait.

Igen, ezek vagyunk mi…/ EGY ELKÉBZELT BESZÉLGETÉS/

Egy szent ember egy nap Istennel beszélgetett. Mondta neki:

 - Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol?

Isten odavezette a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitotta az egyiket és megengedte a szent embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. A szent nagyokat nyelt a látványtól. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Látszott rajtuk, hogy éheznek. Mindegyikőjük kezéhez egy hosszú nyelű kanál volt odakötözve. A kanállal elérték ugyan a ragus tálat, de mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni. A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.

Isten ekkor azt mondta:

- Amit most láttál az a Pokol volt.

Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amit a szent ismét szívesen megkóstolt volna. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.

A szent ember ekkor azt mondta Istennek:

- Látom, hogy ez a mennyország, de nem értem mi a különbség oka!
- Ó, pedig ez egyszerű – válaszolta Isten – ez igazából csak hozzáállás kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondoltak. A kikanalazott finom falatokat nem adták másnak.

A Pokol és a Mennyország is bizony gyakran itt van a Földön.