A madár.

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott.                               Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni: És megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni, és irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni.
És egyedül érezte magát.
És azt gondolta: „Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.”
A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett.
A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: ”Neked aztán mindened megvan.” De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztántartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
„Miért jöttél”- kérdezte a halált.
„Hogy újra együtt repülhess a madaraddal” – felelte a halál.
„Hagytad volna, hogy mindig repüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.” Paulo Coelho: Tizenegy perc

------------------------------------------

"Olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el és minden munkájában jó szerencsés lészen. "1. Zsolt. 3. Vers

Az úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod te jobb kezed felől.Zsoltárok 121.5.
-------------------------------------

            NE ZÁRD KI. Bódás János.
Ha szobádat elsötétíted,
még mozgásod is tétova.
A lelke is keserű annak,
kinek sötét az otthona.
S ha szíved ablakán leng a bűn
elsötétítő függönye,
az is gonddal, keserűséggel
és démonokkal lesz tele.
Ne zárd ki Jézust életedből.
Boldogság ott lehet csupán,
hol a Világ Világossága
tűz be a szívek ablakán.

--------------------------------------------

MOST IS A ’’TELJES DÉL’’ FELÉ!

Hajnalom, Jézus, Utam, Énekem!
áldalak, hogy felragyogtál nekem,
új élet ezertitkú reggele!
Indulhattam a ’’teljes dél’’ fele
sugaras, boldog hajnali úton!
Lehet az is rögös, nehéz, tudom.
Lehet az is fárasztó, meredek.
Fedhetik fénylő egét fellegek.
De a felhők mögött is ott a nap,
és újra áttörnek a sugarak.
Nappal is gyötörhetnek szenvedések.
Jaj, a botlások! Jaj, az elesések!
Ha rám nem ragyog bocsánatod fénye,
botladozó lábam célt sosem érne.
Elborítaná az ítélet árnya,
és az éjszaka sötétsége várna.
De fényed elűzi az árnyakat,
s új szolgálathoz új erő fakad,
hiszen Te győztél éjszakám felett!
Megyek a ’’teljes dél’’ felé veled. Túrmezei Erzsébet