Zsolt 119:71,- Jó nékem, hogy megaláztál, azért hogy megtanuljam a Te rendeléseidet. 
Ha hittel elfogadjuk az oly keserűnek és súlyosnak látszó próbákat, akkor azok majd áldásnak bizonyulnak. A földi örömeinket megrontó súlyos csapás arra szolgál eszközül, hogy a mennyre irányítsa tekintetünket. Sokan soha meg nem ismerték volna Jézust, ha a szomorúság rá nem vezette volna őket, hogy nála keressenek vigaszt.
Az élet próbái Isten eszközei, hogy eltávolítsák jellemünkből a tisztátalanságokat és durvaságokat. Vésésük, faragásuk, csiszolásuk, dörzsölésük fájdalmas folyamat számunkra; nem kellemes a köszörűkőre szorítva éreznünk magunkat. Ám az épületkő így készül el, hogy betöltse helyét a mennyei templomban. Hasznavehetetlen anyagra a Mester nem pazarol ilyen gondos, alapos munkát, csakis drágaköveket csiszol a szent épület számára.
Az Úr fáradozik azokért, akik benne bizakodnak. A hűségesek biztos győzelmeket aratnak, becses leckéket tanulnak meg, értékes lelki tapasztalatokat szereznek… Nekünk is meg kell tanulnunk, hogy ne vessük meg az Úr dorgálását, és ne lankadjunk el, ha Istenünk fenyít bennünket. E.G.White: Gondolatok a hegyi beszédről

         G O N D O L A T O K  .

Ne vitatkozz az élet kenyere felől , hanem osszad azt ki az éhezőknek !

Miért kell az Isten akaratát megértenem ?

Hogy a maga akaratát alárendelhessem és Isten terveit megérthessem !

Ragadd meg a Bibliát és a Biblia megragad  téged. .

A szenvedés elveszíti élét, hogyha Jézus iránti szeretetből vállajuk azt !

Isten úgy teremtette az embert, hogy önmagában nem lehet boldog, hanem csak akkor , ha a másik javát keresi.

Hogyha felettébb  szomorú vagy és azt gondolod, hogy senki nem tudna megvigasztalni, menj  és tégy  jót valakivel , mindjárt megkönnyebbülsz

A megszentelődést illetőleg soha nincs árleszállítás vagy árengedmény. a teljes árat kell vállalni..                                                                       

Ha magad erőlködsz , kudarcot vallasz. Az ág --- ha levált a törzsről – maga nem teremhet  gyümölcsöt.

A testvér szó jelentése : egyenrangú a születés jogával.

Az, hogy kérhetünk, az már magában Istennek nagy ajándéka.

Nagy nyugtalanságomban Krisztus a maga nagy békességét hozza.

Jézus Krisztus nélkül az élet óceánján biztos, örök cél nélkül hánykódunk.

A bűn olyan hatalmas erő, hogy menthetetlenül elvesztél. A kegyelem azonban sokkal hatalmasabb , és akit megragad, ízt örökre megmenti.

A hallgató köteles cselekedni. Csak a cselekvőket ismeri el az Úr az ő tanítványainak.

Ha imádkozni akarsz , ne várj alkalmasabb időre,--- mert akkor Istent várakoztatod meg.

Hogyan ismerheted fel az Isten akaratát ?  Ez attól függ, hogy mennyire vagy kész az ő akaratának engedelmeskedni.

Ne gombolkozz be Isten előtt ! --- Nyílj meg !

Minél engedelmesebb vagy, annál inkább használhat ő téged !

Amikor már érzed, hogy közel a vég, mit olvasnak fel neked : az újságot, egy regényt, --- vagy a Bibliát ?

Sok embernek több az ennivalója, mint az étvágya : sok embernek meg több az étvágya, mint az ennivalója.

Isten szolgája számára az a legveszélyesebb, ha megcsodálják .

Az ördög eddig még mindig nyugton hagyta a közömbös keresztyéneket

Csak az imádkozó keresztyén képes Istennek igazán szolgálni.

Ha a hívők életében imádságtalan percek vannak,akkor nincs közösségük az Úrral !.

Óriási lehetőség számomra az Úrral járás és én óriási lehetőség vagyok az Úr számára,--

Amilyen mértékben Jézus van bennem,  Mindennel megajándékozott őbenne, ami az életre és kegyességre való !”

------------------------------------------

Zsoltárok 17:6-8,- Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.

Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, aki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.

Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékában rejts el engemet. 

Reményik Sándor

GYÓGYÍTS MEG!

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Nézd: elszárad a fám
A testem-lelkem fája...
De épek még a gyökerek talán.
A tompa, tunya tespedés alatt,
Gyökereimben: érzem magamat,
És ott zsong millió melódiám.  

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Hiszen - nem is éltem igazában.
Csak úgy éltem, mint lepke a bábban,
Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben:
Rólam gondolt roppant gondolatod
Torz árnyékaképpen.  

Egy kóbor szellő néha-néha
Valami balzsam illatot hozott.
Akkor megéreztem: ez az élet,
S megéreztem a Te közelléted, -
S maradtam mégis torz és átkozott.  

Én Istenem, gyógyíts meg engemet.
Én szeretni és adni akarok:
Egy harmatcseppért is - tengereket.
S most tengereket látok felém jönni,
És nem maradt egy könnyem - megköszönni.

-----------------------------------------------

            Zsoltár18, 2-3,-  És monda (Dávid): Szeretlek Uram, én erősségem!

Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem.

Nemrég egy vidéki gimnáziumban tettem fel a kérdést: Ki az, aki sohasem csap be bennünket? Aki mindig a javunkat akarja? Akiben mindig megbízhatunk és támaszkodhatunk rá? Csend volt a diákok között. Szüleire senki sem tett utalást, pedig kisváros, kis gimnáziumban, többnyire falusi gyerekek vettek részt a rendhagyó irodalomórán. Végre egy 16-17 év körüli fiú megszólalt:
- Kire lehet számítanom? Hát csak saját magamra.
Nevető arcok fordultak egymás felé.
- Valaha én is így gondolkodtam – feleltem neki – Ám egyszer kezembe került Pilinszky Jánosnak egy prózai írása, melynek címe: Az ember – így folytatódott az első sorban: legfőbb ellensége saját magának. Azt hittem, nem jól látok.
Talán sajtóhiba? Nem. Hányszor becsaptuk önmagunkat! S hogy nem akarva, az most még súlyosabb, még akaratlanul is! Igazán nem a legbiztosabb kezekben van az életünk, ha a magunkéban tartjuk. Ezért feketén-fehéren látnunk kell, amit egy másik költő tapasztalata helyez elénk:
Keresztury Dezső: Valaki tenyerében
Sokszor nem tudtam, mi derül
ki végre sok titok közül
meglepetésül;
valóság lesz a képzelet,
vad csatazajra ébredek,
harcban ész nélkül;
belezuhantam, visz az ár,
mihez, mert kell, okot talál,
hogy fennmaradjon végül.
A gyötrött test, mely elveti
eszméletét: nem kell neki,
mert csupa vér már;
visszaájul, vagy kirepül
a fénybe vagy alámerül,
sűrű, kövér sár
nyeli; új törvény dobja ki,
új áramokba hullani,
hol más fény, más sötét jár.
Kérdezhettem, hol is vagyok,
mit is tegyek, mire a sok
esély, hisz látni
néhány lépésre ha tudok,
sodrások, labirintusok
szédületében bármi
várhat, kő, iszap, parti rét,
s rámveti háló-végzetét
angyal, ördög, akárki.
Sokszor éreztem: vége van,
megölnek, elvesztem magam,
s mindig túléltem;
sokszor éreztem: eltűnök,
s a nap mindújra kisütött,
valaki lenyúlt értem;
mindig úr lett a vadakon
valami nagyobb hatalom,
s elfértem tenyerében. 

Dr. Reisinger János,-irodalomtörténész.

 Elisabeth Seiler   Ne szólj bele!

 Testvéreim a fallal körülvett Jüancsouban laktak, az én lakásom kívül esett, ahol az imaházunk is volt. Egy este nagy vágyat éreztem, hogy kicsit kimenjek az utcára, és valakinek bizonyságot tegyek Jézusról. A kínaiak ritkán fogják fel azonnal, miről van szó, de személyes kapcsolaton keresztül könnyebben megmozdulnak, hogy eljöjjenek az imaházba, és többet halljanak Jézusról.

Amint mendegéltem egy csapat asszony hozzám szegődött, akik látni akarták, mit akar ez a külföldi nő este az utcán. Kissé kijjebb érve megálltam, megfordultam, kedvesen köszöntem és elkezdtem az embereknek Jézusról beszélni. Láthatóan nem volt rájuk olyan hatással, mint szerettem volna. Szemügyre vették a ruhámat, az arcomat, míg én szívemben azért esedeztem az Úrhoz, tegye meg, hogy a kínai asszonyok odafigyeljenek, és az igehirdetés megérintse őket. Legnagyobb rémületemre hirtelen egy anyakoca rontott elő, éppen a kör közepébe, mely körülöttem alakult. Ez nem volt elég, a koca elkezdte őket körülszaglászni, egyiket a másik után. Legszívesebben szép finoman oldalba rúgtam volna, hogy körünkből kisegítsem, de ezzel szerfelett megbotránkoztattam volna hallgatóimat, mert a kínai családban a sertés nagy becsben van, mivel a gazdagságot jelképezi. Nem maradt más hátra, mint szívemben az Úrhoz kiáltani: „Könyörülj, Úr Jézus, légy segítségül!”

A disznó nem elégedett meg azzal, hogy az egész kört – engem is beleértve – egyszer végigszaglászta, újra elölről kezdte, végül nálam kötött ki, nekitámaszkodott a lábszáramnak, néhányszor röfögve hozzádörgölődzött, majd rátelepedett a lábamra. Cipőmet úgy odaszorította, hogy – mozdulni sem tudva – nem tehettem egyebet, mint tovább prédikáltam. – És mi történt? A kínai asszonyok szinte egy szájjal kiáltották:

– Te jó ember vagy! Békességed van, különben a disznó nem ment volna hozzád, hogy a lábad elé feküdjön.

 Egyszerre megnyertem teljes figyelmüket, s az ajtó máris nyitva állt.

– Igen, békességem van – hagytam helyben –, most pedig hadd

mondjam el nektek, hogy találtam meg a békességet.

Míg arról beszéltem, hogyan jöttem a Megváltóhoz, meg kellett alázkodnom Isten előtt, hogy szívemben úgy bosszankodtam a disznóra, pedig maga az Úr küldte feleletképpen segélykiáltásomra. Ismét tisztán és világosan előttem állt az a kis mondat, amit az Úr más összefüggésben tanított: „Te pedig ne szólj bele!”

 Olyan új lett megint, hogy Ő imameghallgató, de a meghallgatásban nem köti magát a mi elképzelésünkhöz. Hálás szívvel tértem haza, és olyan boldog voltam, hogy találtam embereket, akiknek Jézusról szólhattam. A legszebb az volt, hogy az Ige gyümölcsöt termett, és néhány asszonyban vágy támadt, hogy többet halljon Jézusról. Ó Uram, nagy és dicsőséges Isten, milyen különös úton vezetsz néha! Eleinte sokszor egyáltalán nem értjük. Te tudod azonban, hogy én minden utadra – bármilyen legyen az – igent mondtam. A Te útaid csodálatos utak! Köszönöm Neked. Ámen.

 -,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-,,-,,--,,--

  "Az Én sorsom nemcsak kereszthalál, de feltámadás is, nemcsak szenvedés, de boldogság is! Aki Engem vállal, a sorsom mindkét oldalát vállalja, s ez által lesz világosság mások számára!" (Jézus)
       ,-,-,-,-,-,-,-,-,-,- -,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,                                                       

Ö R Ö K Ö S Ö K   K E R E S T E T N E K  !

A telek :

„romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökség, amely a mennyben van számotokra .”

Pét.I. 1:4.

Sok lakása van:

„ az én Atyám házában sok hajlék van .” Jn. 14:2.

Fekvése a legszebb :

Távol a világ minden szennyétől,

„ és nem megy be abba semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot cselekszik, vagy hazugságot szól, hanem csak azok, akik  beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé. „ Jel.21:  27.

A telken szép források is vannak :

„ A Bárány , aki a királyi széknek közepette van, pásztorolja őket és elvezeti az élő vizek forrásához és letöröl az Isten az ő szemükről minden könnyet .” Jel. 7:17.

Gyönyörű folyó vizek szelik át :

„Megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből” Zsolt. 36:9 .

„Teljes öröm van tenálad, a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké .” Zsolt. 16: 11.

Élő vizek folyamai : Jn. 7: 38.

„ Én a szomjazónak adni fogok az élet vizének forrásából ingyen .” Jel. 21:6.

Mindez jogos tulajdon, Krisztus vérével fizetett meg érte :

„ Hiszen tudjátok, hogy nem veszendő holmin, ezüstön és aranyon váltattatok meg, hanem drága  véren, mint hibátlan és szeplőtelen Bárányén, a Krisztusén !”Pét.I. 1:18,19 .

----------------------------------------------

Egy régi legenda : szerint valaki a mennyben járt. Bevezették egy fényes terembe,

ahol egy nagy halom emberi fület talált. 

Kérdésére elmondták, hogy ezek olyan emberek fülei, akik szívesen hallgatták mindazt, ami szép és jó, de nem a szerint éltek.. Tehát nem jutottak a mennybe ,csak a fülük

Egy másik nagy teremben csupa emberi ajak volt egy halomban :olyan embereké,                                         aki sokat beszéltek az igazságról, de nem a szerint éltek.

Tehát ők maguk nem juthattak a mennyekbe, csak az ajkuk.

Hogy állunk mi , ma élő keresztyének a huszonegyedik században ?

------------------------------------------

Hiába menekülsz !

A napi lapok közölték a hírt, hogy két bankrabló többmilliós zsákmányra tett szert, és nyomtalanul el is tűntek.  Mint utólag kiderült, Amerikába repültek. Szilárdan hitték, hogy ott a nagy tömegben alámerülnek és soha senki nem leli nyomukat.

Három hónap múlva megbilincselve hozta őket vissza az Interpol egyik detektívje ugyanazon a repülőgépen, amelyen elmenekültek.

Isten elől sem menekülhetünk. Nincs semmi lehetőség arra, hogy kitérjünk előle és az Ítélet, meg a számadás elől.

Akim mégis menekül előle, az csak még nagyobb bajba és zavarba jut.

Akárhová menekül is az ember , a bűntudat mindig újra elfogja.

És hiába rejti el magát akármilyen mondvacsinált kifogások vagy ürügy mögé, a lelkiismeretét elhallgattatni nem tudja.

Isten , aki az egész világmindenséget teremtette, jól ismeri az ember minden belső rejtekét.

Megtalál ő téged a világűrben is. Ha kozmikus sebességgel tudnál mozogni m, akkor is az Isten keze fogna fel. Itt semmi nem használ,csak egy : Nem Isten elől menekülni, hanem hozzá ! szeretete karjaiba zár téged is, engem is,mindenkit.  Szívére ölel, el nem enged. Ő nála védelem és menedék van 

                                          ,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-

Igazán ?

Azt mondod, Istent sehol nem lehet megtalálni?   Bizonyára alaposan ismered a világmindenséget. Bizonyára átkutattad minden zegét – zugát  és belenéztél minden sarkába . Logikusan véve esztelenség azt mondani : „ Nincs Isten „ . Legfeljebb annyit mondhatsz : „ én még soha nem tapasztaltam meg,hogy van Isten „De még ,megtörténhet !

Én Istent Krisztusban találtam meg. Megtapasztaltam, átéltem őt. Te is átélheted. De nem, úgy ahogy te szeretnéd.  Úgy keressed Istent, ahogy ő mondja neked.  Akkor odatalálsz.

                                                                      Akbar Abdul Hagu

Fölfelé.
Akik mindig az útra néznek Sohasem látnak csillagot
Csak rögöt, sarat, port, És sok-sok egymásra tipró lábnyomot.
Akik mindig az utat nézik, Örömük sohasem lehet.
Nem látnak messze, biztató célt Csak a napi kis terheket.
A csillagokra kell felnézni És csüggedezni nem szabad
Bár nehezek és küzdelmesek A felfelé vivő utak
-------------------------------------------
Biztonság.
Kezedben Születni Jó. Kezedben
Élni Érdemes… Kezedben Meghalni
Kegyelem…
----------------------------------

Egyszerű vers a kegyelemről.
Csodákat próbáltam: arannyal, ezüsttel
hívtam a népeket, jöjjenek énhozzám!
Hiába, hiába, az arany nem kellett,
az ezüst nem kellett, nem jöttek énhozzám.
Elmondtam naponta tíz hegyi beszédet,
gyönyörű szavakat, igéző szavakat,
hiába, hiába: egy fül sem fülelte,
egy szív sem szívelte a hegyi beszédet.
Tüzet is akartam rakni az erdőben:
nyulacska ne fázzék, őzike ne fázzék, - hiába, hiába!
Gyújtófám kilobbant és a tűz nem akart
gyúlni az erdőben.
...S egyszer csak maguktól gyűlnek az emberek,
együgyű szavamtól sírásra fakadnak,
ránéznem alig kell s a tűz is felszökken, -
az Úr áll mögöttem. Dsida Jenő 1934

---------------------------------------------------

ígei bozonyság

  Előkészület a templomépítésre 1Krónikák 22 Dávid király a legjobb szándékkal, emberileg mindent megtett, hogy az Úr- hoz méltó templomot építsen: a neki kijáró, hozzá illő minőségű alapanyagokat szerezte meg (3–5. v.). Isten mégsem engedte neki, hogy önzetlen, nemes tervét véghezvigye (8. v.). Nehéz szolgálat az olyan, ahol az ember nincs szem előtt, a központban, és nem kap az emberektől azonnali elismerést, hanem a háttér- vagy inkább alapozó munkák jutnak neki, és „csak” Isten jutalmazza, talán nem is hamar. Őszinte hivatástudat és nagy alázat szükséges ahhoz, hogy valaki sokak által nem látott és elismert munkát vállaljon a gyülekezetben vagy a társadalomban. Önzetlenséget igényel, hogy valaki a vállát tartsa más számára, hogy az „elérje a gyümölcsöt” (vö. 14–16. v.). Emberileg a sikert közvetlenül learatót szokta elismerés övezni, aki pedig őt odáig elsegítette, rendszerint feledésbe merül. Ezt a törvényszerűséget ismerve még inkább tiszteletre méltó, ha valaki vállalja, hogy neve a „stáblista” második vagy akár éppen utolsó sorában jelenjen meg. Dávid király valami hasonlót tett meg, amikor engedelmesen fiának, Salamonnak adta át az első templom megépítésének lehetőségét, akinek így már csak a látványosabb, de kevésbé verejtékes munkafázisok maradtak. Igyekezzünk mi is arra, hogy a teljes képet szem előtt tartva a szolgálatunk ügyének egészét szemléljünk, és annak bármely – akár legapróbb – részét önzetlenül vállaljuk! /VE/ Az igazságra törekvő ember Zsoltárok 15 Tipikusan ószövetségi leírást találunk mai igénkben, amint az Isten jelen- létében való tartózkodás (1. v.) kritériumait sorolja a zsoltáros. Teljesen jogos és biblikus az Úr szentségének ilyen megközelítése. Az ő tökéletessége, tisztasága nem fér össze a tökéletlenséggel és tisztátalansággal. A norma világos, a Mindenhatóhoz nem is illik más társaság. Aki nem a felsoroltak szerint él, az ő jelenlétében megsemmisül. A zsoltárt bevezető kérdés így azonban költői marad, hiszen bárki beláthatja a tapasztalat alapján, hogy maradéktalanul teljesíthetetlen ez az elvárás. E zsoltár keresztyén olvasata viszont nem kerülheti el a jézusi megoldást: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan” (Mt 11,28a). A sorrend rendkívül fontos: Isten jelenlétén kívül eleve lehetetlen a megadott módon élve „belépőt” nyerni hozzá; ellenben mivel ő magához hív és fogad, van esélyünk közelíteni az általa felvázolt ideálishoz. A zsoltár felsorolásában a legelső gondolatrím pont az igazságra törekvő feddhetetlenségről szól, jelezve, hogy ez az alapja minden további kegyességi elemnek. Vajon eltántorít minket a tökéletességre igyekvéstől annak elérhetetlensége? Nem szabad, hogy így legyen! Isten közelében lenni fontos és üdvös számunkra, ezért törekedjünk az igazságra – majd ő megáldja igyekezetünket!

------------------------------------------------------------

bizonyság

 Mielőtt kiáltanának, én már válaszolok .                                                    
 Amikor Hudson Taylor misszionárius első ízben utazott Kínába, a vitorlás hajó útját sokszor akadályozta a szélcsend és az ellenszél. Egy alkalommal egy olyan sziget mellett hajóztak el, amelyen kannibálok laktak. És éppen itt megint alábbhagyott a szél, és a hajó a tükörsima vízben lassan sodródott a veszélyes partok felé.

Az utasokat elfogta a rémület, ha arra a borzalmas fogadtatásra gondoltak, amelyre számíthattak.                          A kapitány ebben a nagy szükségben a misszionáriushoz fordult és azt mondta neki:

- Ön hisz abban, hogy Isten meghallgatja az imádságot. Nos, kiáltson hozzá!                                                         Ha az ön imádsága nem segít, mindnyájan elveszünk.

- Imádkozom – felelte Hudson Taylor – de csak azzal a feltétellel, ha felvonja az összes vitorlát,                      hogy a szélnek, amit Isten küld, legyen mibe belekapaszkodnia.

A hitetlen kapitány nem akarta nevetségessé tenni magát és a teljes szélcsendben felhúzatni a vitorlákat. A misszionárius azonban kijelentette, hogy addig nem imádkozik, amíg a kapitány nem teljesíti az ima meghallgatásának feltételeit.

Egyre közelebb sodródtak a parthoz. S akkor végre a kapitány teljesítette utasának kívánságát, noha a levegő meg sem rezdült. Hudson Taylor visszavonult a kabinjába, és az Úr elé vitte nagy nyomorúságukat. Miközben még imádkozott, hangosan kopogtak az ajtaján. A kapitány állt az ajtó előtt és így kiáltott:

- Még mindig imádkozik, hogy meginduljon a szél? Abbahagyhatja. Erősebb szél támadt, mint amennyire szükségünk van. – És így is volt. A legnagyobb veszély pillanatában, amikor a hajó már egészen közel volt a szárazföldhöz, feltámadt a szél, amely visszavitte a hajót a nyílt tengerre.

 -,-,-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-

A kőfaragóhoz.
Nem könnyű engem formálni, kemény kő vagyok.
Néha kételkedem, hogy van rám szabott vésőd, és lelkem alakíthatod.
De Nálad mindig van valami testre szabott, kegyelmes, igazságos mód,
Ezért kérlek, csak adagold, még akkor is, ha toporzékolok.

---------------------------------------------

Kiáltás
Úgy szeretted
ezt a világot,
s benne engem –
idétlen szolgádat is...
Mondd, hogy tudtál engem szeretni –
ki alig viselem el magamat
s ennek a világnak nem vagyok
csak szamártövis? 2006 június 15

---------------------------------------------

Tanácstalanság
Azt már sokszor elmondtuk
Neked, Uram,
a szószékről, imában,
hogy nemsokára eljössz,
és mi, bágyadtan váró
néped
indulásra várunk.
Csak azt nem tudom,
hogy
ha holnap elmegyünk
miért van annyi
kacsalábon forgó
vágyunk?

-------------------------------------------------------------------------

NŐTTÉL-E GYERMEKEM?
Atyámnak műhelyében egy ajtót ismerek,
Mit néma áhítattal szemléltem, mint gyerek,
Atyám kezével írva rajt sok jel és vonás
Értelmét csak mi tudtuk, de meg nem érti más.
Mi gyermekek, ha néha betévedtünk ide,
Tanulmányozni kezdtük a sok jelt ízibe.
Világosan kitűnt itt sok érdekes adat,
Hogy évről-évre mennyit nőttünk egy év alatt.
S kedvünket még fokozta, ha - mint tette apánk,
Irónt s vonalzót véve, a mérést folytatánk,
S befutva jó anyánkhoz, újságoltuk a hírt,
Hogy íme, mind a hányan nagyot nőttünk megint.
- De egyszer - míg anyámnak jelentést így teszek,
Hogy én már innen-onnan felnőtt ember leszek,
Furcsán mosoly’g reám, s így szól: "Oh mondd nekem,
Vajon, mint "lelki ember", nőttél-e gyermekem?"
Növekszünk mind a korban, míg évet év követ;
Hogy életünk mulandó, s a vég felé siet,
Azt minden óra jelzi, - használjuk jól ki hát,
Mert éltünk itt rövid bár, - örök lesz odaát.
Krisztus kertjébe vagy már beplántálva te itt,
Élted meghozza-e a Lélek gyümölcseit?
Figyeld meg, hogy Megváltód lágyan és csendesen
Megkérdi minden este: "Nőttél-e gyermekem?"
Ájtatosan figyelve hallom anyám szavát,
Érzem, hogy amit most mond, mélyen szívembe vág,
És bár sok jó tanács üres szó volt nekem
Ez egy szót nem felejtem: "Nőttél-e gyermekem?"
A nagyvilágba mentem, hogy férfivá nőttem,
S szülőföldemre vissza évek multán jöttem.
S hogy ím leszáll az este, és minden elpihen,
Anyám megszólít halkan: "Nőttél-e gyermekem?"
Mint egykor volt, a szíved jó föld-e még vajon,
S van, amit elvetettem, áldás a jó magon?
Üres vagy telt kalász-e, mit élted megterem,
Belső hitéletedben nőttél-e gyermekem?"
Oh drága szent örökség, anyám mit rám hagyott!
E szó az élet útján folyvást felém ragyog.
S nem hagy lankadni, esni, ha sötét estéken
Hallom az Úrnak hangját: "Nőttél-e gyermekem
(Németből fordította: Vargha Gyuláné)

-------------------------------------------------

A 139. Zsoltár margójára.
Egyszer, nagyon-nagyon régen,
amikor az Isten egy pillantásra megálmodta a világot,
igen, pont abban a pillanatban Rád is gondolt.
És elmosolyodott.
Örült neked.
Az Isten, már akkor hallotta
az összes gyermekkori gügyögésedet;
látta az első bizonytalan lépéseidet a fűben,
és az első "a" betűt amit belerajzoltál az elemista füzet csíkjaiba.
Isten tovább mosolygott,
és szívesen nézett téged.
Ő már akkor előre látta
a durcás sértődéseidet,
a toporzékolós kiabálásodat,
a barátaid melletti kiállásodat,
az első szerelmes pillantásodat...
Minden percedet előre látta, hallotta, érezte és
értette.
És minden perced szépségéért előre lelkesedett.
Az Isten jól megfigyelt téged.
Megnézte a kezed, a vállad és a lábaidat.
Megnézte hátad ívét, gerinced vonalát,
csigolyáid alakját és erejét.
Ebben az ősrégi teremtő pillanatban,
őszinte szeretetből teremtett neked
egy pont a hátadhoz illő,
keresztet.
Amilyet senki másnak nem adott.
Rád nézett az Isten,
és tetszettél neki a kereszteddel.
Örömmel látta,
hogy mindaz amit alkotott jó.
Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig visszapillantott rád,
megerősítette a lábadat, hogy könnyebben vidd a kereszted.
Arra gondolt, hogy ha majd eljön az idő és világra jössz,
akkor szívesen segít majd Neked, ha kéred.
Mert ezalatt a teremtő pillanat alatt még jobban megszeretett
----------------------------------------------

Bibliám.
Ha fáradt vagyok, üdítő nyughelyem,
Ha sötét vesz körül, szava égő mécsem,
Ha éhes vagyok éltető kenyerem,
Ha ellen szorongat, fegyvertáram nékem,
Ha beteg vagyok, mennyei patikám,
Ha egyedül állok, barát vár benne rám.

Dalszöveg
||: Ne félj, mert megváltottalak, Neveden szólítottalak,
Karjaimba zártalak, Örökre enyém vagy. :|
Viruló réteken át Hűs forrás felé vezetlek,
Pásztorod vagyok, Elveszni senkit sem hagyok
Karom feléd tárom, kiárad áldásom; Nem rejtőzöm el,
Szívem a szívednek felel, Amikor úgy érzed, nyomaszt az élet.
||: Ne félj, mert megváltottalak, Neveden szólítottalak,
Karjaimba zártalak, Örökre enyém vagy. :||
Nem taszítalak el, amikor vétkezel, Irgalmat lelsz a szívemben,
Örök feléd a hűségem, Amerre jársz védlek, nyomodba lépek.
Nem rejtőzöm el, szeretetlángom átölel, Ne félj, ha éjben jársz, hidd, hogy a fény vár rád!                             ||: Ne félj, mert megváltottalak, Neveden szólítottalak,
Karjaimba zártalak, Örökre enyém vagy. :||

------------------------------------------

BOKOR KATALIN: SZERETET.
Erősebb, mint a halál, Forróbb, mint a pirosan lángoló tűz,
Lágyabb, mint a reszkető harmat, Mit a felkelő nap semmibe űz.
Szeress: és felüdülsz Mint a harmattal öntözött virág,
Virulsz, mint pompás tavasz-ölén, Rügybezökkent, ébredő faág…
Szeress: és szíved szennymocsara, Kristálytiszta folyóvá válik,
A mélységben felsír, Magasba vágyik.
Szeress: és körülötted szépül minden, minden
Kizöldülnek a tarló-színű mezők, Friss erőt áraszt a  lüktető élet,
Visszafordulnak a sír felé menők.
Szeress: a szeretet minden, minden. Legnagyobb hatalom égen és földön,
Uralkodik a menny remekelt csodáin,S a pusztuló, földi sírgöröngyön
Sziklát zúz! Gátakat rombol! Mint aranyfolyó hömpölyög tova.
Nincs mi visszatartsa, nincsen akadálya, Ha megnyílt, meleg, vágyódó szív várja.
Beoson kunyhóba, palotába- Útja a mindenhová elvezet,
Ő sohasem kér, mindig csak ad ,Ő , ha bántják, akkor is szeret.
Keresd: a szeretet minden, minden, A szeretet az áldott nagy ISTEN!!!

------------------------------------------------------

Barátságról.
Egyedül állok én, a világ közepén...
A sikerhez vezető úton, rend szerint megbotlom.

Ki segít fel engem, ha egyszer elesem?

A legjobb barát, ki segítő kezet ád.
Elkísér utamon, mikor szomorkodom.

Ha nincs erőm lábra állni, eszében sincs sajnálni.
Megfogja két kezem, s elüldögél velem.

Egyedül állok én, a világ közepén?
Én csak hallgatok... Te tudod, mit akarok...

Van, ami e világban múlandó, a barátságunk örökké tartó...

--------------------------------------------------------

Hiszek az Istenben :- 2006 május 5.
Hiszek az Istenben mert láttam Őt,
elvonult a hátam mögött egy fuvallatban
csendben, halkan.                                                                                                                                Hiszek az Istenben mert hallom Őt szólni eleven betűk között
s a betűk közül a tűz a lelkembe költözött.
Hiszek az Istenben mert nézem Őt átnyúlni hitvány életemért
az évezredek fölött. Hiszek az Istenben.

--------------------------------------------------)

Szeretek beszélni az emberekkel : 2006 május 1
Szeretek az emberekkel beszélni!
Ez alig néhány betűvel több, mint élni,
Csodaszép szavakkal lélektől-lélelkig hídra lépni.
Én úgy szeretek az emberekkel beszélni!
S mikor a szavak mögött ott van az Erőd,
elszáll a bánat, felszáll a köd ,napfény ragyog a híd fölött.
Uram, én úgy szeretek mindenkivel beszélni!
Te vagy a szavakban a találkozás ,a lét derűs perce az,
amikor Benned két magány Szavakra talál.

János -:5:7.v-„A beteg így felelt: Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a medencébe, és mire én odaérek, más lép be előttem.”
A csend hallgatása közben: 2006 április 28
A csend hallgatása közben,gondolat-erdő burjánzik körben.
Ártatlan hajtásként, méla-bóbisgatón. kibuggyan egy-egy gondolatom
aztán hirtelen indába szökkenő, tövislábakkal kúszó-tépdesőn
belém hasít. S pillanat alatt, csak amúgy szelídül, mint por a bútorra, úgy elül.
Tépett, most simogat. Fájt, S kimondanám, hogy enyhet ad –
de kígyózón kapaszkodik a lelkemig.
Kiáltok emberért, de ember nincs sehol.
Sikoltok Istenért és Isten átkarol.

--------------------------------------------------

Csillagvizsgáló
Van valami
szelíd
a csillagokban –
Szótlan zsoltárok ismerős dallama
jön onnan
s szemeimen át
lelkem ölébe csobban.
Van valami
szép
a csillagokban –
Halkan hívogató isteni szerenád
csendülj hát!
s szívemen át
hömpölyögj utadon tovább.
Van valami
titokzatos
a csillagokban –
A hitetlen lélek beleroppan
– tengernyi magány –
de hitemmel látom
láthatatlan kezeid nyomát. 2006 február 14

Megáll-e az én házam?

Nehéz időket élünk. Most vannak azok az idők, amikor ömlik a zápor, jönnek az árvizek, feltámadnak a szelek, és nekidőlnek annak a háznak, amit felépítettem. A kérdés az, hogy mire alapoztam? A kérdés az, hogy megáll-e az én házam? Vagy bekövetkezik az összeomlás?

"Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, az összeomlott, és teljesen elpusztult."           Máté 7,24-27

 Most, amikor mindenfelé nehéz idők járnak, megnőtt a munkanélküliség, csappant a családok bevétele, feltevődik a kérdés: mibe kapaszkodjak? Kihez ragaszkodjak, miben reménykedjek? Sok embernek a pénz jelenti a reménységet, a biztonságot, a jólétet, az áldást. De mi van akkor, ha elfogy a pénz? Odalesz a reménység, a biztonság? Míg van pénzünk azt mondjuk: hála Istennek. De ha elfogy, akkor vajon nem Őt hibáztatjuk-e?

Hajlamos az ember arra, hogy amikor rosszul mennek a dolgok, azonnal megkérdezze Istentől, hogy miért? Jób azt mondta, amikor szerencsétlenség érte, hogy ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat nem kellene elfogadjuk? Nagyon sok ember rabja mai világunkban a materializmusnak. Sajnos. De azt kell mondjam, hogy magukat keresztényeknek valló emberek között is van, aki nem tud szabadulni a materializmus kötelékéből.

Sokszor csodálkozunk azon, hogy Izráel népe miért zúgolódott annyit a pusztában. Hiszen látták Isten hatalmas csodáit. De, amikor mi nehéz helyzetben vagyunk, sokszor észre sem vesszük, hogy ugyanazt tesszük. Zúgolódunk, elégedetlenkedünk, hálátlanok vagyunk, azt látjuk, hogy mi az, ami nincs.

Kétféle hozzáállást látunk a pusztai vándorlásban. Izráel népének a hozzáállását, és Mózes hozzáállását. Valahányszor a nép zúgolódott, Mózes imádkozott. Valahányszor a nép lázadozott vagy követelőzött, Mózes az Úrhoz kiáltott és a segítségét kérte. 

Kétféle cselekedet, kétféle viselkedés, ami ma is jellemző. Kétféleképpen állhatunk hozzá az élethez. Istenhez menekülünk, vagy hátat fordítunk Neki. 

A nép, aki Isten ellen lázadozott, megkeményítette szívét, gonosz és hitetlen szívük miatt eltávolodtak Istentől, nem akartak Istenre hallgatni, nem akarták megcselekedni az Ő beszédét. Pedig Ő jót akart. Miért kellett olyan sokáig vándorolniuk a pusztában Izráel népének? Mert kijött a szívükből, ami benne volt. Egyiptom volt a szívükben, és ez a nehéz helyzetben mutatkozott meg. 

Mózes ellenben Isten szolgája volt, közeli kapcsolatban állt Istennel, vele beszélt minden nap. Sok időt töltött az Úr jelenlétében és ez meg is látszott a jellemén. A Biblia azt írja Mózesről, hogy a legszelídebb ember volt a földön. És a nehézségben is meglátszott az, hogy mivel van telve a szíve. Könyörületességgel, szeretettel, kegyelemmel. Közbenjárt a népért, akit a kipusztulás veszélye fenyegetett, Isten haragját többször elhárította népéről közbenjárása által.

És valahányszor imádkozott, közbenjárt, esedezett, vagy segítségért kiáltott, közelebb került Istenhez, mert megtapasztalta Isten jóságát, közelségét, szeretetét, jelenlétét. És mégis, amikor az emberek zúgolódása, hitetlenkedése a tetőfokára hágott, elfordult a figyelme csak egy pillanatra Istenről, és rossz eredménye lett: nem mehetett be az ígéret földjére.

Nagyon fontos ezekben az időkben a mi hozzáállásunk. Miként akarjuk végezni? Ez itt a kérdés. Szeretnénk megérkezni arra a földre, amit Isten megígért nekünk, vagy a zúgolódást választjuk, a hitetlenséget, az istentelenséget? 

Én is megtapasztaltam a válságos időket, nehezen megy a vállalkozás, ahol dolgozom, kevesebb lett a fizetés, a családot viszont el kell tartani, három gyerekkel nem könnyű, és sokszor jön a kísértés a csüggedésre, elkeseredésre. De reménységem nem e világra szól. És hálás vagyok Istennek, hogy Ő belé kapaszkodhatok, hogy az én reménységem horgonya Ő belé akadt, hogy tudhatom az igazságot: Ő soha nem hagy el. Hálás vagyok a jó alapért. Jézus Krisztusért. Isten Igéjéért. A kőszikláért.

Nagyon fontos számunkra Jézus üzenete. Mire építem az életemet? Mi az alapja az életemnek? Jézus az alapja az életemnek, Isten Igéje az alapja az életemnek, vagy erre a látható világra építek, a látható dolgokban bízok? 

Jézus szerint kétféle ember van: az okos és a bolond. Kétféle hozzáállás. Az egyik Isten felé fordul és megfogadja Isten tanácsait, beszédét, és erre építi fel az életét. Istenben bízik, hisz az Ő ígéreteiben, túlnéz a látható világon a láthatatlanba, és hit által megragadja azt. A másik nem veszi figyelembe Istent, sem az Ő beszédét, saját elképzelései szerint alakítja az életét, legjobb látása szerint, saját erejére támaszkodva küszködik, hogy fenntartsa életszínvonalát.

Egy alap van, amelyen megáll a mi építményünk. Ez a KŐSZIKLA. És ez a kőszikla nem más, mint Jézus Krisztus. Ha Ő rá építünk, építményünk a nehézségben is megáll, házunk kibírja a próbákat, nehéz időket. Ellenkező esetben a teljes pusztulás vár ránk, ahogyan Ő mondja a fent idézett igében. Ha ebben a világban bízunk és reménykedünk, hamar az összeomlás veszélye fog fenyegetni, és a világ elsodor minket is a nagy pusztulás felé, amely felé ő maga is tart.

1Korinthus 3:11

"Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. "

A reménytelenség, a csüggedés, a keserűség, a kilátástalanság, a sikertelenség mind ennek a világnak a gyümölcsei, de Isten kínál jobbat. Ő kínál élő reménységet, örömöt, békességet, biztos jövőt, sikereket. Ő benne kell bízzunk a nehéz időkben és megfogadjuk Jézus beszédeit. Ne csak hallgassuk Isten beszédét, cselekedjük meg azt.

Hiszem, hogy az ember kudarca Isten Igéjének meg nem cselekvéséből fakad. Ezt láttuk Izráel népének történetéből. Viszont Jézus megkönnyítette számunkra az Ő beszédeinek megcselekvését. Elküldte az Igazságnak Szellemét, hogy segítsen nekünk. Isten Szent Szelleme a Segítő, a Pártfogó, a Vigasztaló, a Bátorító. 

Zsidók 3:12

"Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől." 

A mi legjobb hozzáállásunk ugyanaz, mint a Mózes vagy Jézus hozzáállása. Istenhez menekülni és Hozzá kiáltani segítségért, őt dicsérni az Ő nagyságáért, nehéz helyzetben is Őt magasztalni, megemlékezni az Ő hatalmas tetteiről, arról az óriási áldozatról, amit értünk hozott a kereszten. Ő mindezt azért tette, hogy nekünk legyen örök életünk, üdvösségünk. A zúgolódás, hálátlanság, elégedetlenség csak eltávolít Istentől.  

Vessük le azt az alapot, ami megingathatatlan, rendületlen, szilárd, biztos, örökkévaló, és erre építsük az életünket, a házunkat, hogy amikor jönnek az esőzések, szelek, próbák, nehézségek, kemény idők, akkor meg tudjunk állni. Márpedig a zápor eleredt, az árvíz itt van, feltámadtak a szelek. Megáll-e a házam? Megáll-e a házad? 

Fogadd meg Isten beszédét:

2Mózes 33:21

"És ezt mondta az Úr: Van itt hely nálam, állj a kősziklára!" 

Kik az én testvéreim?

Jézusnak a Bibliában sok botrányos kijelentése van, amelyek ma már számomra egyértelműek, de valamikor felháborítónak találtam. Mindaddig, amíg meg nem ismertem Őt személyesen. Sokak számára, akik még nem ismerik Őt, szintén botrányosan hangzanak ezek a kijelentések.

Eddigi írásaimban mindig olyan dolgokról írtam, amik személyes tapasztalatok alapján megmaradtak bennem a kereszténységgel kapcsolatosan. Volt egy előző életem, amikor Isten nélkül éltem, és most van egy új életem, amit Istentől kaptam. Ebben az új életben, már sok mindent másképpen látok, mint azelőtt, a véleményem sok mindenről megváltozott, és ezeket a változásokat próbálom olvasóközönségem elé tárni olyan módon, hogy az érthető legyen. Szerintem vannak azok között, akik olvassák olyanok is, akiknek még nem változott meg a gondolkodásmódjuk olyan formán, mint nekem. Ez a bejegyzés is egy ilyen változást ír le.

A testvéri szeretetről én, hogy őszinte legyek, nem sokat tudtam. Egy testvérem van földi szüleimtől, aki korban sokkal nagyobb, mint én, ezért nem sok időt töltöttünk együtt, amire vissza tudnék emlékezni. Mikor még kicsi gyerek voltam, akkor voltak idők, amiket együtt töltöttünk. Ezekre kedvesen emlékszem vissza, mert ragaszkodtam a testvéremhez gyermeki szinten, ragaszkodtam a vele töltött élményekhez, de ezek hamar elmúltak, mert ő elkerült otthonról, és ezek az élmények megszűntek. Maradtak nekem a barátok. De valahol belül mindig vágytam egy testvérre, akihez fordulhattam volna, akit szerethettem volna. Ahogy felnőttem már nem találkoztunk olyan sokat a testvéremmel, igazából nem volt időnk megismerni egymást, neki családja lett, majd nekem is, és mind a mai napig keveset találkozunk.

Viszont a testvéri szeretetről megvolt a véleményem. Úgy gondoltam, hogy a testvérek össze kell tartsanak jóban, rosszban, kell szeressék egymást, kell segítsenek egymáson, egy család kell, hogy legyenek. És semmi nem szabad elválassza őket.

És akkor jött a képbe Jézus kijelentése. Mivel szerettem tévézni gyerekkoromtól fogva, ezért sokszor láttam a Jézus életéről szóló filmet, mert minden húsvétkor vetítették. Sokszor elgondolkoztam dolgokon, amit láttam, de sehogy sem értettem. Egyik ilyen jelenet sokáig megmaradt bennem, és nagyon kiábrándítónak találtam.

Idézném a Bibliát:

"Ekkor megérkeztek anyja és testvérei; 
kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt. 
Körülötte pedig sokaság ült, és szóltak neki: 
"Íme, anyád, a fivéreid és nővéreid odakint keresnek téged!" 
De ő így válaszolt nekik: 
"Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?" 
És végignézve a körülötte körben ülőkön, így szólt: 
"Íme, az én anyám és az én testvéreim. 
Aki az Isten akaratát cselekszi,
az az én fivérem, nővérem és az én anyám."  


Márk 3,31-35

Na, mondom, ez igen. Ez a Jézus, ez aztán csúcs. Mindenki azt mondja róla, hogy tökéletes, szereti az embert, csupa jó dolgokat tett itt a földön, erre fel ő megtagadja az anyját, a testvéreit és más, számára idegen embereket nevez meg testvérként. Hú de botrányos volt ez számomra. Ezt nagyon nem értettem. Hogy tehet ilyet, jönnek a testvérei, anyja, látni akarják, ő kellene fusson feléjük, hiszen a családja. Erre fel ő ilyeneket mond. Hát nagyon sokáig zavaró tényező volt ez bennem.

És, ami érdekes: miután megismertem Jézust, megértettem ezt a dolgot, de azt láttam más embereknél, akik világiak, hogy számukra ugyanolyan zavaró tényező ez a dolog, mint az én számomra volt. És a döbbenet az, hogy nem lehet úgy elmagyarázni, hogy meg is értse azt az ember.

EZT ÁT KELL ÉLNI!!!

És én Isten hatalmas kegyelméből át tudtam élni, milyen dolog ez. Hogy Jézus szavai mennyire igazak, mennyire valóságosak, mennyire egyértelműek. De mindezt csak akkor tudtam megérteni, amikor Isten hatalmas családjának tagja lettem. Nekem is Isten lett az Atyám, Jézus lett a nagy testvérem, és mindaz, aki cselekszi Isten akaratát, édes testvéremmé vált.

Mikor először hallottam, hogy keresztények testvérnek szólítsák egymást, gondoltam ez egy olyan cím, amit ők találtak ki. Egyfajta szektabarát megszólítás. Ilyen titkos társaságok jutottak eszembe, meg a gyerekkori vértestvérség, mikor megvágtuk egymás ujját és összeszorítottuk, hogy mostantól vértestvérek vagyunk.

Nem éreztem át, és nem is érezhettem át azt, amit ők. Mindaddig, amíg én is családtag lettem. Mikor Isten kegyelme átjárta az életemet és elfogadtam a megváltást, az életem gyökeresen megváltozott. Találkoztam emberekkel, akik már keresztények voltak, és engem is továbbvittek ezen az úton. Meg jöttek utánam mások, akik ugyanazt átélték, mint én. Megtapasztalták Isten bocsánatát, békességét, örömét. Beleszülettek ebbe a nagy családba velem együtt. És mindannyiunknak egy Atyánk lett. Egy mennyei édesapánk, aki újjászült bennünket az Ő Igéje által. 

Sok emberrel ugyanazokat az élményeket éltük át, ugyanaz lett az életcélunk, ugyanaz lett életünknek értelme, ugyanaz lett a beszédtémánk, és mindezeket az élményeket meg akartuk osztani másokkal. És ez az Atya, aki a MI ATYÁNK lett, az Ő Fiában összekötött bennünket. Egy láthatatlan kötelék jött létre közöttünk. Sok ember egy helyen, akiknek sok különböző tulajdonságaik voltak, de egy dologban eggyé lettek. Mindnyájan ugyanattól az Atyától kaptunk bűnbocsánatot, örömet, békességet, szeretet, hitet, kegyelmet. 

TESTVÉREK LETTÜNK.

És Isten szeretete összefont bennünket. És örülünk egymásnak, amikor látjuk egymást, megismertük egymást, elfogadtuk egymást, tanítjuk egymást, korrigáljuk egymást, és szeretjük egymást. És el kell, hogy mondjam, hogy most már értem, miről beszélt Jézus. Saját földi testvéreinkkel, szüleinkkel nincs olyan kapcsolatunk, mint egymással, korosztálytól függetlenül. Itt kaptunk Istentől testvért, anyát, fivért, nővért, pontosan úgy, ahogyan Jézus mondja. 

Különben az övéi sem tudták elfogadni a beszédeit mindig. Egy kis Ige:

"Azután hazament, és ismét összegyűlt a sokaság, 

úgyhogy ők még enni sem tudtak emiatt.

Amikor ezt meghallották hozzátartozói, 

elindultak, hogy elfogják, mivel azt mondták: magán kívül van."

Márk 3,20-21

És azoknak az embereknek, akik ezt nem tapasztalták meg, azoknak furcsa ez a dolog, botrányos ez a dolog, hogy miért kellemesebb az időtöltés a testvéreinkkel, mint esetleg földi szüleinkkel vagy testvéreinkkel. 

Itt nem zártam ki azt, hogy szüleinkkel vagy földi testvéreinkkel tartjuk a kapcsolatot, vagy szeretjük és tiszteljük őket. 

És pontosan erről beszélt Jézus is. Ő azért jött, hogy Istennek sok fia legyen, hogy neki sok testvére legyen, hogy majd egyszer Isten országában együtt tudjunk örvendezni a mi mennyei Atyánk előtt, élvezve az Ő végtelen szeretetét.

"Hiszen ezeket az embereket Isten már a világ teremtése előtt ismerte.

Sőt, külön is választotta őket, hogy a Fiához hasonlóvá váljanak.

Igen, azt akarta, hogy Fia legyen az elsőszülött

 a sok testvér között Isten nagy családjában."

Római levél 8,29 (Egyszerű fordítás)

"Ezért most már ti sem vagytok többé idegenek, 

akik a nem zsidó népek közül jöttetek. 

Polgártársai lettetek Isten népének, 

és tagjai Isten nagy családjának."

Efézusi levél 2,19 (Egyszerű fordítás)

Szívem vágya az, mint magának Jézusnak, hogy még nagyon sok testvérem legyen Őbenne, akik megcselekszik Isten, az Atya akaratát, velem együtt.

Fogadd el a fenyítést

„Fogadd el a fenyítést, Jeruzsálem, különben el kell szakadnom tőled, és sivár, lakatlan földdé teszlek (Jer 6,8)!”
Elolvasva ezt az igerészt elsőre eszembe jut, milyen mérhetetlen módon utáltam, mikor valamit nem a megfelelő módon végeztem el és ezért szidást kaptam. Eszembe jutnak afférok a szüleimmel, mikor egy-egy házimunkát elvégeztem ugyan, de nem pont olyan tökéletesen, ahogyan azt ők gondolták. Ritka alkalom volt, de a tanárok is egyszer-egyszer szidtak, ha nem készült el időben a házi feladat, vagy nem volt megtanulva a lecke. Igaz 100-ból egyszer nem készült el, de ilyenkor a másik 99 eset nem számított. Gyakran jártunk focizni Badalóban a korombeliekkel, ott meg egymást szidtuk, hogy nem rúgtuk be a gólhelyzetet, pedig mi magunk sem értékesítettük azokat 100%-ban, én meg aztán pláne nem. Szó mi szó, szidalmakat (a feddés egyik formája) kaptam és adtam.
Utólag visszagondolva ezek legnagyobb része akkor fontosnak tűnő, ma viszont teljesen lényegtelennek számító eset miatt történt meg. Ami meg teljesen lerántja a leplet a fönt említettekről, az a lelkület, amiben megfogantak. Ugyanis szinte mindegyiket a harag szülte.
Ezzel szemben elolvasva a mai igeszakaszt, rádöbbenhetünk arra, hogy mikor Isten megfedd valakit, mikor az Úr elmarasztaló dolgot jelent ki valaki felől, akkor azt teljes mértékben a szeretet hatja át. Itt is, mikor Jeruzsálemet – a választott nép fővárosát – felszólítja arra, hogy a feddést fogadja be, jól látszik, hogy a felszólító mód ellenére is életük megtartásán munkálkodik. Azért figyelmezteti bűneikre őket, hogy megtérjenek és Neki a népet ne kelljen elhagynia, mert akkor a jövő számukra víztelen és sivatagos (semmi örömet nem tartogató) lesz. Nem azért említi meg a nép hibáit, mert jót akar nevetni rajtuk, vagy pletykálni szeretne felőlük, vagy lejáratni akarja őket, esetleg sakkban tartani. Egyszerűen szeretné, ha lenne igazi, áldott és boldog életük.
Két dolgon érdemes elgondolkodni a hallottak alapján:

1. Mikor Isten igéje szíven talál, vajon elfogadom-e a fenyítést, vagy hárítom a dolgot, esetleg kimagyarázom magam? Az ige azt tanácsolja, hogy csak egyszerűen fogadd el, mondjon bárki bármit, az útmutatása szerint éld az életed s így elkerülhető lesz az Úr hiánya miatt bekövetkező lelki sivatag, a semmivel megelégedni nem tudó, mindenben csak bajt és katasztrófát látó élet.
2. Mikor valakinek a gyengéit, hibáit látod, amibe általában mások belekötnek, kiröhögnek, beállsz-e a sorba és értelmetlen szidalmakat/feddést/pletykát szórsz felé te is, vagy keresztyénként viselkedve mutatsz rá a gondokra a másik életében úgy, hogy érezze, szeretetből szólsz, mert élete számodra fontos. Jakab Attila

--------------------------------------------------

Ki vagyok én, hogy gondod van rám?

"Ó, Uram, micsoda az ember, 
hogy törődsz vele, az emberfia, 
hogy gondolsz rá? 
Az ember a lehelethez hasonló,
napjai a tűnő árnyékhoz." 
Zsoltár 144,3-4

"Ha látom az eget, kezed alkotását, 

a holdat és a csillagokat, amelyeket 

ráhelyeztél, micsoda a halandó - 

mondom - , hogy törődsz vele, és az 

emberfia, hogy gondod van rá?" 

Zsoltár 8,4-5

"Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, 

mint a mező virága. Ha végigsöpör rajta a szél, 

vége van, még a helyét sem lehet felismerni." 

Zsoltár 103,15-16

Létezik egy rovar, amelyik egy napig él. Kérésznek hívják. Kibújik lárvájából, megszületik, a fajfenntartási szertartást elvégzi, hím a nősténnyel természetesen, majd napnyugtával elhagyja az életerő és elpusztul. Csodálatos teremtmény.

A Tisza folyón lehet sokat látni, amint megszületnek, tiszavirágnak is hívják, mert olyankor az az érzése az embernek, hogy kivirágzik a Tisza. Én személyesen csak videó felvételről láttam, élőben nem, de csodálatos. ITT meg lehet nézni, hogyan születik meg egy kérész a lárvájából, ami 3 évig a folyó fenekén készül a nagy napra.

Egy nap, ennyi adatott ennek a rovarnak, de ez az egy nap alatt véghezviszi küldetését. A mi szemszögünkből nézve, emberi szemszögből, nagyon rövid az élete. 

De miért hozom fel példának ezt a rovart? Az Isten Igéje azt mondja, hogy az ember élete hasonló a lehelethez. Tudjuk jól, hogy a lehelet, amikor hideg van, jól látszik, és ahogy elhagyja az ember száját, nemsokára rá el is tűnik szemei elől. Pár másodperc az egész. Isten szemszögéből nézve ennyi lenne az életünk? Pár másodperc? Sajnálkozik az ember, amikor látja ezeket a szép teremtményeket, amelyek egy nap elteltével elpusztulnak. Hiszen olyan rövid életük van. Vajon nekünk is ilyen rövid az életünk mennyei lencsén keresztül nézve?

Mózes nagyon jól megfogalmazza a 90. Zsoltárban:

"Életünk ideje hetven esztendő,

vagy ha több, nyolcvan esztendő,

és nagyobb részük hiábavaló fáradság,

olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk."

Zsoltár 90,10

Sokszor olyan gyorsan eltelnek napok, évek, annyira rohanva, hogy mikor felocsúdunk egy pillanatra, meg vagyunk lepődve: jé, milyen hamar eltelt. Mózes az idő fogalmát is megemlíti ebben a Zsoltárban:

"Mert ezer esztendő előtted annyi,

mint a tegnapi nap, amely elmúlt..."

Zsoltár 90,4

Igen, rövid az életünk ezen a földön, hamar eltelik, mintha repülnénk. Ami csodálatos, hogy ez a rövid életünk ajándék Istentől. Az Ő teremtményei vagyunk, Ő már látott anyánk méhében, ahogyan formálódtunk, Ő formált bennünket, csodálatosan megalkotott. Tud rólunk, ismer bennünket, még szánkon sincs a szó Ő már érti, hogy mit akarunk mondani - Zsoltár 139. Hát nem csodálatos? Azt mondja Dávid a 139. Zsoltárban, hogy olyan csodálatos ez a tudás, olyan magas, hogy nem tudja az emberi elme felfogni. Elképesztő Isten nagysága.

Sokszor az életünkben történnek dolgok, amiket nem lehet másra ráfogni még annak sem, aki nem hisz Istenben. Isten ismer bennünket, függetlenül attól, hogy mi hiszünk Benne vagy nem. Beavatkozik sokszor az életünkbe és cselekszik. De mi, akik elhittük az Ő valóságát, boldogok vagyunk, mert tudjuk, érezzük, ismerjük az Ő törődését, gondviselését, és csak csodáljuk, mint Dávid, az Ő nagyságát. 

Olyan jó, hogy Isten megadta azt a kegyelmet, hogy ne csak a csillagokig lássunk, ne csak a holdig érjen tekintetünk, hanem azon túl. Az Ő Igéjén keresztül beláthatunk a színfalak mögé, megláthatjuk azt a személyt, aki tervezte ezt az egész világot, és amikor ráébredünk, hogy milyen nagy ez a személy, akkor automatikusan kitör belőlünk a kérdés: Ki vagyok én? Ki vagyok én, hogy törődsz velem? Hogy gondomat viseled? Hogy szeretsz engem?

Mindennap felhozza a napot, hogy fényben, melegben legyen részünk, esőt ad földjeinkre, hogy teremjen eledelt nekünk bőségesen, jó élményekkel fűszerezi meg rövid életünket, megörvendezteti a szívünket nap, mint nap, hagyja, hogy emlékezzünk csodálatos tetteire.

Nagyon sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni Isten gondviselését, ígéreteit, hajlamosak vagyunk elfelejteni csodálatos tetteit, amelyeket véghezvitt életünkben, és akkor a gondok, problémák összecsapnak a fejünk fölött, elmerülünk a szomorúságban, a keserűségben, a bánatban. Ne tegyük, Isten azt mondja, hogy bízzunk benne, bízzuk rá az életünket, a döntéseinket, a szándékainkat, a terveinket, a céljainkat, mindenünket. 

Hát az, aki megteremtette ezt a világot, tengereket, óceánokat, hegyeket, ne tudna a mi kis nyomorúságunkon segíteni? Dehogynem! Ő Mindenható, Ő mindent tud. El tudunk képzelni egy olyan személyt, aki mindent tud? A tudás hatalom, szokták mondani. Hát mekkora az Ő hatalma, ha minden tudás nála van? Minden ismeret az Ő birtokában van, az Ő bölcsessége meg nem fogható, határtalan. Hogyan foghatnánk fel véges agyunkkal mindezt? Sehogy! Csak bízni, csak bízni, csak bízni. Ez marad nekünk. Hinni Ő benne és bízni Ő benne. Hiszen az övéi vagyunk. AZ ÖVÉI!!!

Még egy mondat erről a kis szárnyas rovarról. Mi az értelme annak, hogy megszületik, ha ilyen rövid idő alatt elpusztul, teszem fel a kérdést? Nagyon sokat mond az, hogy maradandót hagy maga után. Megtermékenyíti a nőstényt, az lerakja a petét a vízre, a petékből lárvák lesznek, amelyek a folyó fenekén arra a nagy pillanatra várnak, amikor megszülethetnek, hogy újra elkápráztassanak látványukkal, és megtegyék azt, amire teremtve lettek: fenntartsák az életet.

Tanulhatunk az életükből. Életünk rövid, de Istennek gondja van ránk. Gondja van arra, hogy maradandót alkossunk, fenntartsuk az életet. Ez szellemi szempontból is igaz kell legyen. Hogy azt az életet tartsuk fenn, amely nem elmúló, hanem örök. Hogy az Ő Igéje szerint éljünk, hogy mások is megszülethessenek és bizonyságai legyenek annak, aki eltervezte földi utunkat, és aki minden nap törődik velünk, szeret minket és gondviselésébe fogad. Áldott legyen az Ő neve

---------------------------
AZ ALKALOM .
Jön... elmegy... többé nem látod soha.
Szobádba száll, mint csillogó madár...
s ha nem csukod be jól az ablakot,
huss, odafönn a kék magosba jár.
Úgy csillan meg, mint napfelköltekor
a réten villogó gyémántszemek...
s ha meg nem látod, percek múlva már
fűszálakon csak fájó könny remeg.
És neked már csak fájó könny marad
befátyolozni vétkes, vak szemed.
Nem adtad akkor... most már nincs kinek.
Nem tetted akkor... most már nem lehet.
-----------------------------------

1 János 3,1"Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk"                                                                                                                 1 János 2,29"Ha tudjátok, hogy ő igaz, azt is tudjátok, hogy mindenki, aki az igazságot cselekszi, tőle való."                                                                                                                                               1 János 2,17"De a világ elmúlik a kívánságaival együtt. Csak aki az Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre.".                                                                                                                                         1 János 2,15-16"Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van! Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, mivel minden, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától van, hanem a világból."

1 János 2,10

"Aki szereti testvérét, megmarad a világosságban, s nem szolgál botrányul másoknak."

1 János 2,9,-"Aki azt állítja, hogy a világosságban él, de gyűlöli testvérét, az még mindig a sötétségben van. ",-

-----------------------------------------------

1. Aki nem jár hitetlenek tanácsán .

Kétféle életút

Bourgeois L.,  Strasbourg, 1539.

1. Aki nem jár hitlenek tanácsán, És meg nem áll a bűnösök után,

 A csúfolóknak nem ül ő székében, De gyönyörködik az Úr törvényében,

 És arra gondja mind éjjel, nappal: Ez ily ember nagy boldog bizonnyal.

2. Mert ő olyan, mint a jó termőfa, Mely a víz mellett vagyon plántálva, 

Ő idejében meghozza gyümölcsét, És el nem szokta hullatni levelét; 

Ekképpen amit ez ember végez, Minden dolgában megyen jó véghez.

3. De nem ígyen vannak a gonoszak; Hanem mint az apró por és polyvák,

Melyek a széltől széjjelragadtatnak: Így az ítéletben meg nem állhatnak

A gonoszok és kik bűnben élnek, Az igazak közt helyet nem lelnek.

4. Mert az Isten ismeri útukat, Az igazaknak érti dolgukat; 

Azért mindörökké ők megmaradnak; De akik csak a gonoszságban járnak,

 Azoknak nyilván mind elvész útuk: Mert  Istennek nem kell az ő dolguk.

Marot K., 1496–1544

------------------------------------------

2. Miért zúgolódnak a pogányok?

Isten Felkentjének diadalmas uralkodása

Bourgeois L.,  Genf, 1542.

1. Miért zúgolódnak a pogányok? Mit forgatnak ő bolond elméjükben? A földi népeknek mi szándékok? Csak hiába valót űznek szívükben. E világi királyok egybegyűlnek, A fejedelmek tanácsot tartanak, Az Isten ellen erős kötést tesznek, És az ő Krisztusára támadnak.

2. Nagy fennen mondják: mit késünk ezzel? Jer, szaggasuk el ezeknek kötelét, És minden igájukat rontsuk el, Ne viseljünk többé rajtunk effélét! De az Úr Isten a magas mennyekben Csak neveti dolgukat azoknak, Csúfolja őket, ülvén szent székében, Kinek ezek semmit nem árthatnak.  

3. Szolgáljatok e hatalmas Úrnak Jámbor élettel, igaz félelemmel, Örvendezzetek ő nagy voltának, De ezek is légyenek rettegéssel: Csókoljátok e néktek küldött fiat, Hogy erősen meg ne haragudjék; El ne mulasszátok parancsolatját, Mert szörnyűképpen el kell vesznetek! 

Marot K., 1496–1544

-----------------------------------------------