Kék. é.k. 30.G.K. 163.
1,- Gyámoltalan mentem egykor Jézushoz, más út nem volt
De Ő engem szent vérével bűnömtől megtisztított. Kar.
Kar : Drága vér ,mely értem ömlött, tisztító erőd érzem!
Drága vér, mely értem ömlött, hófehérré tett engem !
2,- Semmit sem hozhattam Néki, csak kegyelmében bíztam.
Építettem igéjére, s vérében megtisztultam. Kar
Énekeljünk testvérek !
Csodás nap a húsvét napja,
Szálljon hozsánna dicséret,
Jézus győzelmet aratva,
Énekeljünk Testvérek !
A sír nem tarthatta fogva,
Mert Ő az Isten , az Élet !
Nem lehetett halál fogja,
Énekeljünk , Testvérek !
Harmadnapra feltámadott,
Legyőzte a poklot, halált,
Zengjük hát mind kicsik,nagyok,
Jézus Krisztus diadalát !
Kolossé 2, 9-23
Lukács 19, 41-44
Amikor Jézus sír
Isten egészen másként viselkedik, mint ahogyan mi várnánk, hangzott a múlt vasárnapi igehirdetésben, s ez sugárzik a mai igéből is. A nép ujjong, örvendezve dicséri Istent: “Áldott, aki jön az Úrnak nevében. Hozsánna a magasságban .- Teljesen eufórikus a hangulat, miközben Jézus bevonul Jeruzsálembe. Mindenki ünnepel, Jézus pedig sír. Talán azt gondolod Testvérem, hogy az a magatartás annyira nem illik Jézushoz. A sírás a gyengeség jele. Az olyan szégyenletes dolog. Gyermekeknél természetes, nőknek talán megengedett. De egy férfi, sőt Messiás, aki sír, nagyon elképzelhetetlen, talán egyenesen megbotránkoztató. Istenről alkotott képünkbe nem igazán férnek bele a könnyek. Ő erős, nem egy tehetetlen valaki, megalázó, ha Ő sír
1. De a Biblia az élet könyve, így nemcsak az örömről, győzelmekről olvashatunk, hanem vereségről, sírásról, gyászról is. Sőt talán többször olvasunk a porba és hamuba öltözött népről, síró férfiakról, mint zokogó nőkről és gyermekekről. Sírt a nép, amikor gyászolt, amikor az igéret földjének határában meghallotta, milyen nehézségek várnak rá, amikor megbánta bűneit. A könnyeivel mosta Jézus lábát a bűnös asszony. Péter keserves sírásra fakadt, miután megtagadta Mesterét. Testvérem, Te mikor sírtál legutóbb és miért? Sírtál-e már - nem a büntetéstől való félelem- hanem bűneid miatt? Fájtak-e már az elhamarkodottan kimondott szavaid, a mulasztásaid, szeretetlenséged? Jézusról kétszer említi az írás, hogy sírt. Lázár sírjánál könnyekre fakadt, és megsiratja a hitetlen Jeruzsálemet. A nagyhét kezdetén nem önmaga sorsának előrevetődő árnya, hanem Jeruzsálem sorsának közelgő beteljesedése indítja könnyekre! Jézus látta a holnapot. Nemcsak a rá váró szenvedéseket, hanem a szent város pusztulását is. A város, a templomdomb, az egész látvány pompája mögött feltárulnak a romok, amelyek az ostrom után maradnak. Kr. u. 70-ben Titus, Vespasianus császár fia elfoglalja a várost, és lerombolja a templomot is. Istent a pompa és a csillogás ma sem téveszti meg. Ő látja a romokat. A bűn rombolását az emberi kapcsolatokban, az ellene történő lázadásban, a teremtett világ pusztításában. De Ő nemcsak a tüneteket látja, amit mi is a hírműsorokban. Látja mindennek a gyökerét, okát is. Előtte nincs rejtve, ami a szívben van. “Nincs igazság, nincsen szeretet, nincs Istennek ismerete a földön .- (Hós.4,12)
2. “Egész bölcsességünknek, már amelyik igaz és valóságos bölcsességnek nevezhető, két összetevője van: Isten és önmagunk ismerete- (Kálvin, Institúció) Bár felismernéd a békességre vezető utat! Jézusban van a megbékélés lehetősége. Megbékélés Istennel, emberrel, természettel. Nem ellenségem Isten, sem az ember. Nem szükségszerű, hogy farkastársak legyünk, lehetünk testvérek is. De ehhez először Istennel kell rendezni a dolgainkat. Nem fegyverszünetre, nem látszat békére, hanem igazi megbocsátásra, szeretet kapcsolatra van szükségünk. Ne érjük be ennél kevesebbel! De amikor olyan nehéz a kibékülés! Ki teszi meg az első lépést? Isten már megtette az első lépést, ő kezdeményezte a kibékülést, akit megbántottam, akivel haragban voltam. Megbékélni vele egyetlen módon lehet! Jézusnak a keresztfán kiontott vére által. Kész vagyok-e elfogadni Istentől a béke jelét? Ezen a napon van rá lehetőségem. Ne késlekedjem! “Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!
3. De most már el van rejtve a szemeid elől... mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét .- Milyen szörnyű ítélet ez! Késő! Itt voltam, de nem vettél észre. Annyira lefoglalt a fogadásomra való készülődés, hogy lemaradtál a találkozásról. Nem ismertél fel, mást vártál. Milyen szörnyű is ez a vakság. De mielőtt elítélnénk Jeruzsálemet, tartsunk önvizsgálatot. Hányszor nem ismertük fel Isten munkáját az életünkben. Hányszor nem vettük észre, mi az ő akarata, nem éltünk a lehetőségekkel... Talán az a másik nyitott lett volna a beszélgetésre, de nekem nem volt rá időm, amikor volt időm, már nem bízott bennem. Isten nyissa fel a szemünket, hogy felismerjük az alkalmakat.
4. Amíg lehet, mert Ő látogat minket szeretettel, feddéssel bátorítással, figyelmeztetéssel, aztán ítélettel. Akkor nem mondhatom: itt béke van, itt minden rendben, itt az Úr temploma, mert a Szentély is heverhet romokban, ha számomra nem szent az Isten. Jézus sírása a szeretet jele: “hányszor akartalak egybegyűjteni, de ti nem akartátok!- Jézus sírása nem megalázó rá nézve, ránk nézve inkább. A keresztre feszítése is azokat alázza meg, akik miatt odakerült. Minket. De nemcsak megaláz, ez az, ami fel is emel. Hiszen az Ő sírása indíthat bűnbánatra minket, ahogyan Pétert is. Jézus a mi városunk, a mi életünk felett is sírhat. Nem sírni való ez a világ? De Ő örvendezik is! Amikor a nép ünnepelt, Jézus siratta a bűneiket. Amikor egy bűnös siratja bűneit, Isten és vele együtt az egész menny ünnepel. Jézus halála előtt néhány nappal elsiratta Jeruzsálemet. Adja meg a Mindenható, hogy mi nem akkor ünnepeljünk, amikor Jézus sir, inkább örvendezzünk, vigadjunk vele együtt a bűnösök megtérésén. Ámen.
Lukács 19, 41-44
Amikor Jézus sír
Isten egészen másként viselkedik, mint ahogyan mi várnánk, hangzott a múlt vasárnapi igehirdetésben, s ez sugárzik a mai igéből is. A nép ujjong, örvendezve dicséri Istent: “Áldott, aki jön az Úrnak nevében. Hozsánna a magasságban .- Teljesen eufórikus a hangulat, miközben Jézus bevonul Jeruzsálembe. Mindenki ünnepel, Jézus pedig sír. Talán azt gondolod Testvérem, hogy az a magatartás annyira nem illik Jézushoz. A sírás a gyengeség jele. Az olyan szégyenletes dolog. Gyermekeknél természetes, nőknek talán megengedett. De egy férfi, sőt Messiás, aki sír, nagyon elképzelhetetlen, talán egyenesen megbotránkoztató. Istenről alkotott képünkbe nem igazán férnek bele a könnyek. Ő erős, nem egy tehetetlen valaki, megalázó, ha Ő sír
1. De a Biblia az élet könyve, így nemcsak az örömről, győzelmekről olvashatunk, hanem vereségről, sírásról, gyászról is. Sőt talán többször olvasunk a porba és hamuba öltözött népről, síró férfiakról, mint zokogó nőkről és gyermekekről. Sírt a nép, amikor gyászolt, amikor az igéret földjének határában meghallotta, milyen nehézségek várnak rá, amikor megbánta bűneit. A könnyeivel mosta Jézus lábát a bűnös asszony. Péter keserves sírásra fakadt, miután megtagadta Mesterét. Testvérem, Te mikor sírtál legutóbb és miért? Sírtál-e már - nem a büntetéstől való félelem- hanem bűneid miatt? Fájtak-e már az elhamarkodottan kimondott szavaid, a mulasztásaid, szeretetlenséged? Jézusról kétszer említi az írás, hogy sírt. Lázár sírjánál könnyekre fakadt, és megsiratja a hitetlen Jeruzsálemet. A nagyhét kezdetén nem önmaga sorsának előrevetődő árnya, hanem Jeruzsálem sorsának közelgő beteljesedése indítja könnyekre! Jézus látta a holnapot. Nemcsak a rá váró szenvedéseket, hanem a szent város pusztulását is. A város, a templomdomb, az egész látvány pompája mögött feltárulnak a romok, amelyek az ostrom után maradnak. Kr. u. 70-ben Titus, Vespasianus császár fia elfoglalja a várost, és lerombolja a templomot is. Istent a pompa és a csillogás ma sem téveszti meg. Ő látja a romokat. A bűn rombolását az emberi kapcsolatokban, az ellene történő lázadásban, a teremtett világ pusztításában. De Ő nemcsak a tüneteket látja, amit mi is a hírműsorokban. Látja mindennek a gyökerét, okát is. Előtte nincs rejtve, ami a szívben van. “Nincs igazság, nincsen szeretet, nincs Istennek ismerete a földön .- (Hós.4,12)
2. “Egész bölcsességünknek, már amelyik igaz és valóságos bölcsességnek nevezhető, két összetevője van: Isten és önmagunk ismerete- (Kálvin, Institúció) Bár felismernéd a békességre vezető utat! Jézusban van a megbékélés lehetősége. Megbékélés Istennel, emberrel, természettel. Nem ellenségem Isten, sem az ember. Nem szükségszerű, hogy farkastársak legyünk, lehetünk testvérek is. De ehhez először Istennel kell rendezni a dolgainkat. Nem fegyverszünetre, nem látszat békére, hanem igazi megbocsátásra, szeretet kapcsolatra van szükségünk. Ne érjük be ennél kevesebbel! De amikor olyan nehéz a kibékülés! Ki teszi meg az első lépést? Isten már megtette az első lépést, ő kezdeményezte a kibékülést, akit megbántottam, akivel haragban voltam. Megbékélni vele egyetlen módon lehet! Jézusnak a keresztfán kiontott vére által. Kész vagyok-e elfogadni Istentől a béke jelét? Ezen a napon van rá lehetőségem. Ne késlekedjem! “Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!
3. De most már el van rejtve a szemeid elől... mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét .- Milyen szörnyű ítélet ez! Késő! Itt voltam, de nem vettél észre. Annyira lefoglalt a fogadásomra való készülődés, hogy lemaradtál a találkozásról. Nem ismertél fel, mást vártál. Milyen szörnyű is ez a vakság. De mielőtt elítélnénk Jeruzsálemet, tartsunk önvizsgálatot. Hányszor nem ismertük fel Isten munkáját az életünkben. Hányszor nem vettük észre, mi az ő akarata, nem éltünk a lehetőségekkel... Talán az a másik nyitott lett volna a beszélgetésre, de nekem nem volt rá időm, amikor volt időm, már nem bízott bennem. Isten nyissa fel a szemünket, hogy felismerjük az alkalmakat.
4. Amíg lehet, mert Ő látogat minket szeretettel, feddéssel bátorítással, figyelmeztetéssel, aztán ítélettel. Akkor nem mondhatom: itt béke van, itt minden rendben, itt az Úr temploma, mert a Szentély is heverhet romokban, ha számomra nem szent az Isten. Jézus sírása a szeretet jele: “hányszor akartalak egybegyűjteni, de ti nem akartátok!- Jézus sírása nem megalázó rá nézve, ránk nézve inkább. A keresztre feszítése is azokat alázza meg, akik miatt odakerült. Minket. De nemcsak megaláz, ez az, ami fel is emel. Hiszen az Ő sírása indíthat bűnbánatra minket, ahogyan Pétert is. Jézus a mi városunk, a mi életünk felett is sírhat. Nem sírni való ez a világ? De Ő örvendezik is! Amikor a nép ünnepelt, Jézus siratta a bűneiket. Amikor egy bűnös siratja bűneit, Isten és vele együtt az egész menny ünnepel. Jézus halála előtt néhány nappal elsiratta Jeruzsálemet. Adja meg a Mindenható, hogy mi nem akkor ünnepeljünk, amikor Jézus sir, inkább örvendezzünk, vigadjunk vele együtt a bűnösök megtérésén. Ámen.
Ó Krisztusunk! Te azt mondtad nekünk: "Az én igám édes, az én terhem könnyű".
Bennünk nincs meg a te szelídséged, ezért a mi igánk sért, s a mi terhünk agyonnyom.
A mi súlyos terhünk a bűn, amely nehézkessé tesz minket, s eltávolít Istentől.
E teher a semmi felé vonz, a sötétség országába, amelyről nem tudunk elfelejtkezni,
a hazugság, az erőszak és a kegyetlenség felé, amiért te vezekelsz helyettünk.
Még te sem vagy képes úgy hordozni ezt a súlyt, hogy meg ne görnyedjél alatta.
S mintegy válaszképpen Péter három tagadására, térdeid a földre rogynak,
szinte könyörögve, ám ezt mi nem halljuk meg. Ó, bűntelen Krisztusunk!
Kérve kérünk, bocsáss meg nekünk!
Ne emlékezz ma másra, mint irgalmadra!
Negyedik állomás: Jézus anyjával találkozik
A két pillantás találkozik.
A szenvedés pillantása, amely felfelé halad, elkerülhetetlen beteljesedése irányába,
s az együttérzés pillantása, amely az eget ostromolja.
Hol, melyik szakadék mélyével mérhető az a fájdalom, amelyet a fiát elvesztő anya érez?
Ez a szenvedés kiforgatja a sarkaiból a világot: szembeszáll a hittel és a reménnyel.
Az itt megnyíló seb soha be nem heged.
Ezt a szenvedést mértük reád, Ó , te legtisztább szív. szentély, amelyet a fájdalom szétzúzott a földön, de a mennyben újjáépített a kegyelem!
