2015. június 28., vasárnap



(János 4:16-30)
x- Erre azt válaszolta Jézus: Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!17Az asszony így szólt: Nincs férjem. Jézus ekkor azt mondta neki: Jól mondtad, hogy nincs férjed,18mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed, ebben igazat mondtál.19Az asszony így válaszolt: Uram, látom, hogy te próféta vagy.20A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.21Jézus azt mondta neki: Asszony, hidd el nekem, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni az Atyát.22Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad.23De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.24Az Isten Lélek, és akik őt imádják, azoknak lélekben és igazságban kell őt imádniuk.25Azt mondta neki az asszony: Tudom, hogy Messiás jön, akit Krisztusnak neveznek, és amikor ő eljön, mindent megjelent nekünk.26Jézus azt válaszolta: Én vagyok az, aki veled beszélek.27Közben megjöttek a tanítványai, és csodálkoztak, hogy egy asszonnyal beszél, de egyikük sem mondta: „Mit akarsz?” vagy „Mit beszélsz vele?”28Akkor az asszony otthagyta a vizeskorsóját, elment a városba, és azt mondta az embereknek:29Gyertek, lássatok egy embert, aki mindent megmondott nekem, amit cselekedtem. Vajon nem ez a Krisztus?30Kijöttek azért a városból, és odamentek hozzá.
„Tudom, ki vagy!“ – mondja Jézus az asszonynak a kútnál. Ismeri őt és a történetét. Ismeri szükségét és nyugtalanságát. Ismeri személyes élethelyzetét, és mély vágyódását az igazi lelki élet után. És Jézus kijelenti magáról, hogy Ő az, aki szomjúságát oltani tudja.
Új reményt ad neki. „Tudom, ki ő!“ mondja az asszony a falubelieknek. Eddig kerülte velük a kapcsolatot. A Jézussal való találkozás azonban megváltoztatta őt. Most odafordul az emberekhez, és nyíltan beszél a múltjáról (29.). Mindenek előtt azonban Jézusról, hisz nem tudja magában tartani mondanivalóját: a mélyreható találkozás Jézussal annyira eltölti, hogy mindenképpen mesélni akar róla másoknak is.




MOSTOHA ŐSZ.

Esők, árvizek. . . Mostoha idő!
Tombol, pusztít, rothaszt az elemi erő. . .
Repednek a szőlőszemek,
fuldoklik az út, répa, tengeri.

Végveszélyben a takarmány, a bor,
a húst, sonkát, a zsírt a víz nyeli.
- Isten csapása -, mondják és szívünk
csalódással, szánk panasszal teli.

Pedig ez is kell!. . . Ilyenkor derül ki,
mi eddig rejtve volt, s bennünk mi szép:
hogy rohan egymásnak segíteni
új közösségben az új arcú nép!
Bódás János




MÁSOKÉRT ÉLNI

Életünket adni másokért-
igen magas mérce ez nekünk.
Keresztedhez jövünk, hogy ott fényt,
új fényt gyűjtsünk az éjszakához,
hogy mégse legyen olyan sötét,
hol csupán önmagunkig látunk.
Fényt, erőt, akaratot, igényt
adj nekünk Krisztus, hogy legalább
próbáljuk, mit elénk szab Igéd:
életünket adni másokért!
Herjeczki Géza






JELEN IDŐ,-„ Mk 14,32-42
Ekkor arra a helyre értek, amelynek neve Gecsemáné, és így szólt Jézus tanítványaihoz: "Üljetek le itt, amíg imádkozom." Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: "Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok." Egy kissé tovább ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. És így szólt: "Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te." Amikor visszament, alva találta őket, és így szólt Péterhez: "Simon, alszol? Nem voltál képes egyetlen órát virrasztani? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen." Újra elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült; és nem tudták, mit feleljenek neki. Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk: "Aludjatok tovább és pihenjetek! Elég! Eljött az óra! Íme, átadatik az Emberfia a bűnösök kezébe. Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van, aki engem elárul."












Mikor arcod nevet ,- Arany Viktortól
Mikor arcod nevet, Érzem, Isten szeret
--------------------------------------

Már nem fázom,- Arany Viktortól
Már nem fázom, A Fény a párom .
Együtt lépünk, Együtt élünk.
Lebegünk magunkban És egymásban,
Fázni már, nincs idő Ebben a világban!
----------------------------

Mondjátok! ,- Arany Viktortól
Mondjátok, miért félünk? Isten jósága, hogy élünk!
----------------------------

Miért futsz? Miért futsz?- Arany Viktortól
Hova menekülsz? Így haza sosem kerülsz!
-------------------------------

Merre bújhatsz? - Arany Viktortól
Merre bújhatsz, Hová futhatsz?
Hogy utol ne érjen? Mit tehetsz, Hogy a tűz ne égjen?




Leszállt az éj ,- Arany Viktortól
Leszállt az éj. Égi kar zenél.
Ébredjetek holtak! Feledjétek a múltat!
-----------------------
Julinak-- Arany Viktortól
Durcás kislány Bősz haragra kél,
Pedig önmaga az, Kitől rejtve fél.

Istennek hívja Mélységeit.
Undorral kerüli Tikos bugyrait.

Nincs titok, nincs bugyor, Nyisd fel a szemed!
Csak önmagad vagy, Fogd meg a kezed!
------------------------

Julinak- Arany Viktortól
Neked csak az a jó, Ha feléd tart a hajó.
Ha valaki másfelé evez, Úgy érzed, revolverez,
Bár tudom, ez a mondat hergel, Olyanabb vagy, mint Istened,
S nekem ilyen Isten nem kell!




Nehéz szolgálat ,- Arany Viktortól
A világot jobbítani sokféleképp lehet,
Úgy is, hogy az ember rossz hírt tereget.
Isten gonosz, rabságban tart, hirdesd csak nyugodtan,
Nem hiszi azt ember se élőn, se holtan.

A szemölcsnek szerepét senki ne vitassa,
Szebb lesz tőle a nők amúgy is szép arca.
Tanításod éppen ezért fontos is meg hasznos.
Küldetésed pedig szent és magasztos.

Kár volt egy percig is vitatkoznom veled,
A szemölcs újranő, ha késedet fened.
Nem ismertük fel, mi lehetséges,
Néha az ellenfél szövetséges.



A tüskés bozót
A hegy lábánál nőtt meg, szellő és napsütés kényeztette. Először még csak gyenge zöld csíra volt, később ágai ormótlanná váltak, összetekeredtek, szúrós tüskék nőttek rajtuk. A madarak és a birkák gyűlölték, mert valahányszor csak hozzáértek, tollakat, vagy gyapjút tépet ki belőlük. Még a kecskék is messze elkerülték, pedig ők nem kényesek, még a követ is lelegelnék. A többi cserje és bokor virágokkal és szép levelekkel ékeskedett, némelyek még gyümölcsökkel is. A mi szegény cserjénknek meg csak tüskéje volt. Az esti szellő a többiek megvetését és csúfolódását hozta feléje. De amikor Isten Mózessel akart beszélni, az egyszerű bokrot választotta a hegy tövében. És a bokor Isten trónjává vált, ragyogóbb lett, mint a nap, csillámlott és tüzelt, mintha minden egyes tüskéje olyan drágakővé változott volna, amelyen a tiszta fény tükröződik. Bruno Ferrero nyomán





IV. Mózes 21,8,- És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon. Dicsőséges előképe ez az evangéliumnak. A vétkesek közé számláltatott Jézus Krisztus függ előttünk a kereszten.                                    Ha föltekintünk rá, meggyógyulunk a bűn kígyómarásától, éspedig azonnal. Ha bánkódsz bűneid miatt, jól jegyezd meg az Igét: „ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben marad." Mindenki, aki valóban feltekint Jézus Krisztusra, megtapasztalja ennek igazságát. Én ezt megtapasztaltam. Jézusra néztem, és azonnal megelevenedtem. Ebben bizonyos vagyok.                                 Ha te feltekintesz - Jézusra, te is élni fogsz. Bár most talán gyötör a kígyóméreg és nincs reménységed mert hát nincs is más reménység, csak ez az egy. Ez azonban nem kétes értékű gyógymód. „ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben marad..” Az érckígyót nem azért emelte fel Mózes, hogy az egészségesek kíváncsian nézegessék, hanem kizárólag azokért, akiket „megmart a kígyó". Jézus Krisztus az „igazán" bűnösök valóságos Megváltója. Akár részegessé, tolvajjá, tisztátalanná vagy Istentől távol élővé tett a „harapás", elég egy pillantást vetned Megváltónkra, és máris meggyógyulsz mindebből, és szentül tudsz élni Istennel szoros közösségben. Tekints fel rá, és élsz! C.H.Spurgeon
-------------------------



Emlékezetes kirándulás
           Milyen szép most a világ! Virágosak, tarkák a rétek, üde zöldek az erdők. De jó most a szabadban járni! Felkapaszkodni a magas hegycsúcsokra, körülnézni, és csodálni a tavaszi pompában ragyogó vidéket!
            Andris és Misi szenvedélyes kirándulók voltak. Az év minden szakában az volt legnagyobb örömük, ha útnak indulhattak valamerre. Sok vidéket bejártak már, de örökké tele voltak új meg új tervekkel. Heteken át tervezgették a kétnapos pünkösdi kirándulást is az egyik kiemelkedő hegycsúcsra. Andris félt, hogy nem engedik majd el, hiszen pünkösd olyan nagy ünnep. De Misi most munkát vállalt, és máskor nem ér rá. Mégis meg kell próbálni.
            Az apai beleegyezés megszerzése nem volt olyan nehéz dolog, de édesanya bizony még könnyet is hullatott, úgy kérte, szentelje Istennek az ünnepnapot, menjenek máskor kirándulni. Szegény sokat imádkozott a fiáért, s úgy fájt neki, hogy Andris nem kívánkozik az Isten házába.
            Andris titokban érezte, hogy jobb volna engedni. Szelíd belső hangot hallott: „Templomba, templomba!” De Misire gondolt. Szégyellte volna magát előtte. Meg is haragudnék, ha elrontaná a kedvét. Addig erősködött hát, míg ő lett a győztes, de sok öröme nem tellett győzelmében. Édesanyja szomorú tekintete lebegett előtte.
            Pünkösd hajnala útban találta már a két fiút. Kanyargós hegyi ösvényen igyekeztek céljuk felé. Többórás út volt már mögöttük.
            Gyönyörű volt a reggel. A nap aranysugarai beragyogtak mindent, csillogtak a harmatcseppek. A madarak ünnepi himnusszal dicsérték az Urat. Balra magas, kiugró szikla emelkedett.
- Megnézzük, milyen a kilátás! – kiáltotta Misi, és mászni kezdett, Andris utána.
            Meredek sziklaoldalon kellett felkapaszkodniuk. Andris hamarosan megelőzte Misit. Mindenki nagyszerű hegymászónak ismerte, olyan könnyedén mozgott a legveszélyesebb kapaszkodón is, olyan biztos volt a lába, hogy egymás közt Zergének hívták a fiúk. De amint most a csúcs felé közeledtek, egyszerre harangszó ütötte meg a fülét. És Zerge félrelépett. A másik lába alatt is meglódult a kő, s dübörögve zuhant a szakadékba, magával rántva Andrist is. Ha el nem kap egy bokrot a sziklafalban, összetört tagokkal, talán holtan terült volna el a mélységben.
            Helyzete így is életveszélyes volt. Megpróbált feljebb jutni, de sehol sem tudta megvetni a lábát. Misi sem bírta megközelíteni. Karja elernyedt már a kapaszkodásban, s alatta tátongó szakadék.
- Segítség! – szakadt ki a száján a sikoltás – Segítség! – visszhangozták a sziklafalak.
            Honnan? Hogyan? Csak a madár jár a nagy hegyek fölött. Vagy mégis lenne segítség? Mintha szöges cipő csattogna a kövön! Valóság? Kipirulva magas fiatalember kapaszkodik felfelé. Meghallotta a kiáltást.
            Gyorsan leoldja hegymászó kötelét, fához erősíti, és ledobja. Aztán húzzák már Misivel fölfelé. És a következő pillanatban ott ül Andris a füvön, minden ízében remegve, halálsápadtan. Megmenekült. Megmentője, Morvai Zoltán, a fiatal orvos, rögtön szíverősítőt ad neki, bíztatja. De a résztvevő szavakra feltör a fiúból a zokogás:
- Templomba akarok menni!
            Megmentője csodálkozva néz rá. De időbe telik, mire a szaggatott mondatokból megérti, mi is fáj Andrisnak. Komoly arccal hallgatja. Valahol újra megszólalnak a harangok. Neki is szólnak? Ő is itt van a hegyek között, s eszébe se jutott, hogy templomba menjen. Talán, ha neki is élne az édesanyja... Az órájára néz. Autója lent van a turistaháznál.
- Fiúk, templomba megyünk! – adja ki a jelszót.
- Hogyan? – csodálkozik Misi.
- Csak bízzátok rám!
            És elérik beharangozásra a legközelebbi templomot. Ott ülnek meghatottan. Szívüket megrázza a pünkösdi Ige.
            Szent elhatározások érnek bennük: „Ezután másképp lesz! Ezután Jézus lesz az első!”
            S Andris tudja, hogy abban a másik templomban könnyes szemű asszony imádkozik a fiáért.
- Édesanyám! – sóhajtja – meghallgatott az Isten!

Csábító ajánlat.
Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá.
- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? - kérdeztem tőle.
- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!
Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újtestamentumot:
- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa.
Az ajánlat nagyon csábító volt. Azután hetekig nem láttam a fiatalembert. Egyszer csak megint megjelent.
- Nos - kérdeztem -, hogy állunk a Bibliával?
Nagyon komolyan felelt:
- Tudja, különös dolog ez. Elkezdtem olvasni. Sok mindent nem értettem meg. Már abbahagytam volna - de hiszen megígértem, hogy végigolvasom! Azután sok mindent találtam benne, ami szíven talált és nyugtalanított úgy, hogy legszívesebben eldobtam volna a könyvet. De megígértem, és végig kellett olvasnom. Később annyi vigasztalást találtam benne, hogy egész boldog lettem. Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: ha igaz az, amit ez a könyv mond, akkor elvesztem, ha nem változtatok az életemen. Hozzáfogtam, hogy nagytakarítást csináljak a szívemben. És most - a Biblia az élet könyve számomra.
                   -,--,-,-,-,--,,,-,-,-,-,-,-,--,-,,-,-,-,--,
DAVID LIVINGSTONE (1813-1873), a nagy Afrika-kutató és misszionárius másodszor szelte át Afrikát a hozzá hű makalolo törzsbeli teherhordóival. Mielőtt elérte volna a fekete földrész keleti partját, elfogyott a pénze. A magával vitt maradék cseretárgyakkal sikerült egy Zambézi melléki törzsfőnököt rávenni, hogy gondoskodjék a 300 férfi ellátásáról, amíg vissza nem jön Angliából, ahol pénzt akart gyűjteni. A makalolo férfiaknak megígérte, hogy amilyen gyorsan csak tud, visszajön, és egy nagy hajóval visszaviszi őket hazájukba.
Livingstone elutazott.
A Zambézi környékiek nemsokára gúnyolódni kezdtek:
- Azt hiszitek, hogy a fehér ember visszajön? Hol van olyan fehér ember, aki a feketékre időt és pénzt áldoz?
A makalolók így feleltek:
- Ti nem ismeritek a mi apánkat. Biztos, hogy visszajön és hazavisz minket.

Eltelt egy év. A makalolók közül többen megbetegedtek és meghaltak. Elmúlt a második év. A Zambézi környékiek egyre hangosabban gúnyolódtak. A makalolo férfiak annál szilárdabban hitték: Vissza fog jönni!

És tényleg! Egy nap a távolból hullámtörést, zúgást és ismeretlen zajt lehetett hallani. Mindenki lefutott a folyóhoz. Köpködve és prüszkölve közeledett a gőzhajó, az első, amely feljött a Zambézin. A makalolók örömükben "apánk, apánk" kiáltással vetették magukat a vízbe, felmásztak a fedélzetre és a hűséges Livingstone nyakába borultak...
                               -,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,,-,-,-,---,-
Indiánfőnök-
Egy misszionárius mondta el a következő esetet, amely egy istentisztelet alkalmával történt:
Az igehirdetés alatt fölemelkedett egy öreg indián főnök, előrement és tomahawkját (csatabárdját) a misszionárius lába elé tette:
- Indiánfőnk adni tomahawkját Jézus Krisztusnak - mondta, és ismét leült.
A misszionárius tovább prédikált Isten szeretetéről a Jézus Krisztusban, Fia odaajándékozásáról, akit elküldött számunkra és aki most szent igényt támaszt az életünkre. Ismét fölkelt az öreg főnök és előrement. Levette a takarót a válláról és a következő szavakkal tette le az igehirdető lábához:
- Indiánfőnk adni takaróját Jézus Krisztusnak.
Megint visszament a helyére.
A prédikátor tovább beszélt Isten Jézusban kinyilatkoztatott szeretetéről: hogyan fosztotta meg Isten az eget legdrágább ajándékától és hogyan küldte Jézust a világba, hogy minket, elveszett embereket megváltson és hogy magát odaadja miértünk. Ekkor az öreg főnök elhagyta a gyülekezeti helyiséget. Hamarosan visszatért a lovával, amelyet a gyülekezeti sátor előtt megkötött. Ismét előrement a sátorban. Rátekintett a misszionáriusra és azt mondta:
- Indiánfőnk adni a lovát Jézus Krisztusnak.
Most már mindenét odaadta, amije csak volt.
Amikor most az igehirdető arról az Istenről beszélt, aki nem kímélte saját Fiát, hanem odaadta Őt mindnyájunkért, sürgetőlég hallgatói szeme elé állította, hogy Jézus egész életünket magának akarja. Ez az üzenet mélyen behatolt az indiánok szívébe. Végül az öreg utoljára emelkedett föl. Reszkető térdekkel és bizonytalan lépésekkel ment előre. Félő tisztelettel térdelt le a misszionárius előtt, miközben könnye végigfolyt bronzszínű arcán. Remegő ajakkal szólt:
- Indiánfőnk adni magát Jézus Krisztusnak
---------------------------------



Feltört ugar. - Arany Viktortól.
Kemény még a földem, Kies és cudar.
Vágd belém ekédet, Nem baj, ha mar!

Fel kell szántanod! Ha termésemet várod.
Művelj meg! Kéri igaz barátod.
----------------------------------------------------

Miért fáj? - Arany Viktortól.
Miért fáj minden szó,S csak a csend nyugtató?
Kérlek, légy csendben velem Istené a türelem.


Hallod a hangot? - Arany Viktortól.
Hallod a hangot? Ha hiszed, ha nem,
Örökké hallod. Tégy hát úgy,
Mintha értenéd! Ne kiabáld túl az égi zenét!
--------------------------------


Még nem értem ,- Arany Viktortól.
Még nem értem A végső lényeget
Rajtam múlik, Vagy Te nem engeded?
------------------------------

Miért fáj még? - Arany Viktortól
Miért fáj Még mindig a lét?
Nem értem lényegét? Add, hogy megtudjam,
Mi az, miben Botlottam!
Kihúznám a kátyúból lábam, Csak a szilárd földet lássam!




Tiszta vagy! - Arany Viktortól
Tiszta vagy! Ragyog a lelked.
Az Istent látom benned



Emlékezetes kirándulás
           Milyen szép most a világ! Virágosak, tarkák a rétek, üde zöldek az erdők. De jó most a szabadban járni! Felkapaszkodni a magas hegycsúcsokra, körülnézni, és csodálni a tavaszi pompában ragyogó vidéket!
            Andris és Misi szenvedélyes kirándulók voltak. Az év minden szakában az volt legnagyobb örömük, ha útnak indulhattak valamerre. Sok vidéket bejártak már, de örökké tele voltak új meg új tervekkel. Heteken át tervezgették a kétnapos pünkösdi kirándulást is az egyik kiemelkedő hegycsúcsra. Andris félt, hogy nem engedik majd el, hiszen pünkösd olyan nagy ünnep. De Misi most munkát vállalt, és máskor nem ér rá. Mégis meg kell próbálni.
            Az apai beleegyezés megszerzése nem volt olyan nehéz dolog, de édesanya bizony még könnyet is hullatott, úgy kérte, szentelje Istennek az ünnepnapot, menjenek máskor kirándulni. Szegény sokat imádkozott a fiáért, s úgy fájt neki, hogy Andris nem kívánkozik az Isten házába.
            Andris titokban érezte, hogy jobb volna engedni. Szelíd belső hangot hallott: „Templomba, templomba!” De Misire gondolt. Szégyellte volna magát előtte. Meg is haragudnék, ha elrontaná a kedvét. Addig erősködött hát, míg ő lett a győztes, de sok öröme nem tellett győzelmében. Édesanyja szomorú tekintete lebegett előtte.
            Pünkösd hajnala útban találta már a két fiút. Kanyargós hegyi ösvényen igyekeztek céljuk felé. Többórás út volt már mögöttük.
            Gyönyörű volt a reggel. A nap aranysugarai beragyogtak mindent, csillogtak a harmatcseppek. A madarak ünnepi himnusszal dicsérték az Urat. Balra magas, kiugró szikla emelkedett.
- Megnézzük, milyen a kilátás! – kiáltotta Misi, és mászni kezdett, Andris utána.
            Meredek sziklaoldalon kellett felkapaszkodniuk. Andris hamarosan megelőzte Misit. Mindenki nagyszerű hegymászónak ismerte, olyan könnyedén mozgott a legveszélyesebb kapaszkodón is, olyan biztos volt a lába, hogy egymás közt Zergének hívták a fiúk. De amint most a csúcs felé közeledtek, egyszerre harangszó ütötte meg a fülét. És Zerge félrelépett. A másik lába alatt is meglódult a kő, s dübörögve zuhant a szakadékba, magával rántva Andrist is. Ha el nem kap egy bokrot a sziklafalban, összetört tagokkal, talán holtan terült volna el a mélységben.
            Helyzete így is életveszélyes volt. Megpróbált feljebb jutni, de sehol sem tudta megvetni a lábát. Misi sem bírta megközelíteni. Karja elernyedt már a kapaszkodásban, s alatta tátongó szakadék.
- Segítség! – szakadt ki a száján a sikoltás – Segítség! – visszhangozták a sziklafalak.
            Honnan? Hogyan? Csak a madár jár a nagy hegyek fölött. Vagy mégis lenne segítség? Mintha szöges cipő csattogna a kövön! Valóság? Kipirulva magas fiatalember kapaszkodik felfelé. Meghallotta a kiáltást.
            Gyorsan leoldja hegymászó kötelét, fához erősíti, és ledobja. Aztán húzzák már Misivel fölfelé. És a következő pillanatban ott ül Andris a füvön, minden ízében remegve, halálsápadtan. Megmenekült. Megmentője, Morvai Zoltán, a fiatal orvos, rögtön szíverősítőt ad neki, bíztatja. De a résztvevő szavakra feltör a fiúból a zokogás:
- Templomba akarok menni!
            Megmentője csodálkozva néz rá. De időbe telik, mire a szaggatott mondatokból megérti, mi is fáj Andrisnak. Komoly arccal hallgatja. Valahol újra megszólalnak a harangok. Neki is szólnak? Ő is itt van a hegyek között, s eszébe se jutott, hogy templomba menjen. Talán, ha neki is élne az édesanyja... Az órájára néz. Autója lent van a turistaháznál.
- Fiúk, templomba megyünk! – adja ki a jelszót.
- Hogyan? – csodálkozik Misi.
- Csak bízzátok rám!
            És elérik beharangozásra a legközelebbi templomot. Ott ülnek meghatottan. Szívüket megrázza a pünkösdi Ige.
            Szent elhatározások érnek bennük: „Ezután másképp lesz! Ezután Jézus lesz az első!”
            S Andris tudja, hogy abban a másik templomban könnyes szemű asszony imádkozik a fiáért.
- Édesanyám! – sóhajtja – meghallgatott az Isten!

Csábító ajánlat.
Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá.
- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? - kérdeztem tőle.
- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!
Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újtestamentumot:
- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa.
Az ajánlat nagyon csábító volt. Azután hetekig nem láttam a fiatalembert. Egyszer csak megint megjelent.
- Nos - kérdeztem -, hogy állunk a Bibliával?
Nagyon komolyan felelt:
- Tudja, különös dolog ez. Elkezdtem olvasni. Sok mindent nem értettem meg. Már abbahagytam volna - de hiszen megígértem, hogy végigolvasom! Azután sok mindent találtam benne, ami szíven talált és nyugtalanított úgy, hogy legszívesebben eldobtam volna a könyvet. De megígértem, és végig kellett olvasnom. Később annyi vigasztalást találtam benne, hogy egész boldog lettem. Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: ha igaz az, amit ez a könyv mond, akkor elvesztem, ha nem változtatok az életemen. Hozzáfogtam, hogy nagytakarítást csináljak a szívemben. És most - a Biblia az élet könyve számomra.
                   -,--,-,-,-,--,,,-,-,-,-,-,-,--,-,,-,-,-,--,
DAVID LIVINGSTONE (1813-1873), a nagy Afrika-kutató és misszionárius másodszor szelte át Afrikát a hozzá hű makalolo törzsbeli teherhordóival. Mielőtt elérte volna a fekete földrész keleti partját, elfogyott a pénze. A magával vitt maradék cseretárgyakkal sikerült egy Zambézi melléki törzsfőnököt rávenni, hogy gondoskodjék a 300 férfi ellátásáról, amíg vissza nem jön Angliából, ahol pénzt akart gyűjteni. A makalolo férfiaknak megígérte, hogy amilyen gyorsan csak tud, visszajön, és egy nagy hajóval visszaviszi őket hazájukba.
Livingstone elutazott.
A Zambézi környékiek nemsokára gúnyolódni kezdtek:
- Azt hiszitek, hogy a fehér ember visszajön? Hol van olyan fehér ember, aki a feketékre időt és pénzt áldoz?
A makalolók így feleltek:
- Ti nem ismeritek a mi apánkat. Biztos, hogy visszajön és hazavisz minket.

Eltelt egy év. A makalolók közül többen megbetegedtek és meghaltak. Elmúlt a második év. A Zambézi környékiek egyre hangosabban gúnyolódtak. A makalolo férfiak annál szilárdabban hitték: Vissza fog jönni!

És tényleg! Egy nap a távolból hullámtörést, zúgást és ismeretlen zajt lehetett hallani. Mindenki lefutott a folyóhoz. Köpködve és prüszkölve közeledett a gőzhajó, az első, amely feljött a Zambézin. A makalolók örömükben "apánk, apánk" kiáltással vetették magukat a vízbe, felmásztak a fedélzetre és a hűséges Livingstone nyakába borultak...
                               -,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,,-,-,-,---,-
Indiánfőnök-
Egy misszionárius mondta el a következő esetet, amely egy istentisztelet alkalmával történt:
Az igehirdetés alatt fölemelkedett egy öreg indián főnök, előrement és tomahawkját (csatabárdját) a misszionárius lába elé tette:
- Indiánfőnk adni tomahawkját Jézus Krisztusnak - mondta, és ismét leült.
A misszionárius tovább prédikált Isten szeretetéről a Jézus Krisztusban, Fia odaajándékozásáról, akit elküldött számunkra és aki most szent igényt támaszt az életünkre. Ismét fölkelt az öreg főnök és előrement. Levette a takarót a válláról és a következő szavakkal tette le az igehirdető lábához:
- Indiánfőnk adni takaróját Jézus Krisztusnak.
Megint visszament a helyére.
A prédikátor tovább beszélt Isten Jézusban kinyilatkoztatott szeretetéről: hogyan fosztotta meg Isten az eget legdrágább ajándékától és hogyan küldte Jézust a világba, hogy minket, elveszett embereket megváltson és hogy magát odaadja miértünk. Ekkor az öreg főnök elhagyta a gyülekezeti helyiséget. Hamarosan visszatért a lovával, amelyet a gyülekezeti sátor előtt megkötött. Ismét előrement a sátorban. Rátekintett a misszionáriusra és azt mondta:
- Indiánfőnk adni a lovát Jézus Krisztusnak.
Most már mindenét odaadta, amije csak volt.
Amikor most az igehirdető arról az Istenről beszélt, aki nem kímélte saját Fiát, hanem odaadta Őt mindnyájunkért, sürgetőlég hallgatói szeme elé állította, hogy Jézus egész életünket magának akarja. Ez az üzenet mélyen behatolt az indiánok szívébe. Végül az öreg utoljára emelkedett föl. Reszkető térdekkel és bizonytalan lépésekkel ment előre. Félő tisztelettel térdelt le a misszionárius előtt, miközben könnye végigfolyt bronzszínű arcán. Remegő ajakkal szólt:
- Indiánfőnk adni magát Jézus Krisztusnak


Arcunk keresztény-e ?
- Kérem, várjon meg itt! - szóltam egy vak emberhez a nagyváros pályaudvarán, amikor egyedül hagytam egy forgalomtól védett sarokban. Meg akartam kímélni a tolongástól, amikor a jegypénztárhoz, az információs irodába, a kifüggesztett menetrendhez és a postára kellett mennem.
Visszatérőben már messziről láttam, amint ott állt, miközben emberek loholtak el mellette. Egy gyermek bámulta, egy poggyászkocsi nagy ívben kikerülte, és egy újságárus, miután hiába kínálta az újságjait, szinte tisztelettel fordult el és ment el tőle.
A vak ember csendesen várakozott, és nekem is meg kellett állnom néhány pillanatra, mert nagyon megragadott az arca.
Várt. Türelmesen, bizalommal, összeszedetten várakozott. Nem látszott az arcán a kétségnek legkisebb jele sem, hogy talán nem jövök vissza. Az örömnek a csodálatos fénye ragyogott rajta: valaki egész biztosan újra kézenfogja.
Csak nagy sokára tudtam abbahagyni ennek az annyira kifejező, csukott szemű, várakozó arcnak a nézését. Aztán egyszerre csak fölvillant bennem valami. Tulajdonképpen ilyennek kellene lenni a Krisztust váró keresztények arcának!
                                   -,--,-,-,-,-,-,,-,-,-,-,--,-,-,-,,-,-,-

Üzenet   
Egyszer megkérdezték egy részegeskedő férfi szelíd feleségét, hogyan tud olyan kedves és szívélyes lenni rossz férjéhez. Az asszony így válaszolt:
- Szomorúan látom, hogy férjem mindent elkövet, hogy tönkretegye magát. Csak egy élete van, hiszen a részegeskedőknek nincs örök életük. Ezért szeretném legalább a földi életét kellemessé tenni, amelyet ráadásul úgy megrövidít magának, pedig más nincs neki.
A feleség válasza nagy hatással volt mind a kérdezőre, mind az érintett férjre, utóbbiban komoly pozitív változást indítva el...
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,--,-,
Van egy legenda: gőgös, hitetlen lovagról szól, aki kérkedve dicsekedett a maga hitetlenségével, s nevette és gúnyolta az Istenben hívőket.
Egy napon durván dobta földre kesztyűjét, mint a lovagok szokták amikor valakit párviadalra hívnak, s így szólt:
- Ha van Isten, én kihívom, küzdjünk meg életre-halálra!

S míg a félelemtől reszkető nép azt várta, hogy fényes villám sújtja földre a vakmerő, öntelt lovagot, ímé az égből egy pergamen hullott alá, s e két szó volt írva rá: "Isten szeretet".

Ez az üzenet megtörte a lovag gőgös hitetlenségét, s attól a perctől fogva Isten alázatos és szerető szolgája lett.

Csak egy ANYA?
Egy nőtől - miközben jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban
- egy adatfelvevő hölgy megkérdezte, hogy mi a jelenlegi foglalkozása.                                                                     A megkérdezett egy ideig tétovázott. Bizonytalan volt, hová is sorolja magát.
"Arra gondolok, magyarázta az adategyeztető, hogy van-e munkája, vagy
csak..??
"Természetesen van munkám!" csattant fel a nő. "Anya vagyok."
"Nincs "anya" kategóriánk foglalkozásként. A "háztartásbeli" fedi le ezt."
mondta az adatfelvevő segítőkészen.
Már el is felejtettem ezt a történetet, mígnem egyik nap ugyanilyen
helyzetben találtam magam a városházán. A hivatalnok nyilvánvalóan egy
karrierista nő volt. Magabiztosan, hatékonyan dolgozott, olyan jól csengő
címet viselt, mint például "Hivatali kikérdező" vagy "Városi adatfelvevő".
"Mi a foglalkozása?" kérdezte. Mi késztetett arra, hogy ezt mondjam?
Nem tudom. A szavak egyszerűen kibuggyantak belőlem.
"Gyermekfejlődési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatóként."
A hivatalnok abbahagyta pillanatnyi munkáját, golyóstolla megállt a
levegőben. Felnézett, mint, aki rosszul hallott. Megismételtem a titulust
lassan, kihangsúlyozva a leglényegesebb szavakat. Aztán csodálkozva láttam,
hogy ezt mind leírta nagy fekete betűkkel a hivatalos kérdőívre.
"Megkérdezhetem," mondta a nő érdeklődve, "egész pontosan mit csinál ezen a
területen?" Hűvösen, az izgalom legkisebb jele nélkül a hangomban, szinte
kívülről hallottam, amint így válaszolok:
"Folyamatos kutatási programban veszek részt
(melyik anya nem)
laboratóriumban és terepen is.
(normálisan azt mondtam volna kint és bent).
Dolgozom a Felettesemnek
(az egész családomnak),
és van már négy kreditem is.
(mindegyik lány).
Természetesen a munkámhoz tartozó tevékenység igényli a legtöbb figyelmet az
emberi-szakmákban
(melyik anya tagadja?)
és gyakran dolgozom 14 órát 1 nap
(inkább 24-et).
Ebben a munkában jóval több a kihívás, mint más, "átlagos"
foglalkozásoknál. A jutalom inkább a megelégedettség, mint pusztán a pénz.
Érzékelhetően folyamatosan nőtt az elismerés a hivatalnok hangjában, amint
kitöltötte a nyomtatványt. Felállt és személyesen kísért az ajtóig.
Miközben hazafelé vezettem, fényes új karrierem lebegett a szemem előtt.
Otthon 13, 7 és 3 éves labor-asszisztenseim üdvözöltek. Az emeletről
hallottam új (6 hónapos) kísérleti modellünket gyermekfejlesztési
programunkból, amint új hangmintáit próbálgatja.
Úgy éreztem, ütést mértem a bürokráciára. Hivatalos feljegyzés készült rólam
egy, az emberek számára elfogadhatóbb foglalkozásról. Egy újabb "anya", vagy
"Anyaság" már nem hangzik elég jól. Micsoda pompás pálya!
Különösen, ha van egy titulus is az ajtón.
Netán ez teszi a nagymamákat "haladó" kutatási munkatárssá a
gyermekfejlesztési és emberi kapcsolatok területén, a dédnagymamákat pedig a
haladó kutatási munkatársak ellenőreivé?
Szerintem igen! Még azt is gondolom, hogy a nagynénik kutatási munkatárs
asszisztenssé léphetnének elő!
Legyen kevesebb gond és több áldás házadon, és kizárólag a b o l d o g s á g
lépjen be ajtódon!


É N E K

Istentől ered az élet, Őt illeti a dicséret.
Világunkat Ő tartja fenn, övé az ég, övé a menny.

Ég s föld között kész a pálya, vonulásunk, azon várja.
s míg vonulunk, vigyáz reánk, nála kész már üdv-koronánk!

Menjünk együtt, kéz a kézben, viharban és napsütésben.
Vár a fényes örök haza, oda nem ér világ zaja.

Jézus mondta: kész már a hely, örömével vár ránk a menny.
Ne sajnáljuk, mi itt marad, Atyánk szebb örök kincset ad.

ott más törvény uralkodik, ott senki sem unatkozik.
Nem számolunk napot, évet, életünk ott, nem ér véget!
Dallam: /Úr jézusunk fordulj hozzánk.../
Pecznyík Pál Celldömölk, 2010. VIII. 5

------------------------------------------


Hála, a száz éves pásztorért.

Negyvenegy év múlt az óta,
hogy Atyjához költözött,
száz évesen, nem lehet itt,
- pásztorként- nyája között.
Templomunkban, éveken át
keresztelt és esketett,
oltár előtt megáldott ő,
sok konfirmált gyermeket.
Híveitől búcsúzott el,
gyászos koporsók felett,
az északi temetőben
kapott ő is, nyughelyet.
Lelke sátra, bár elporladt,
ám lelke örökre él,
csak élete szép emléke
maradt itt, övéinél.
Lelke szeme, feltámadás
dicső napjára tekint,
el nem enyésző új testben,
láthatjuk őt majd megint!
Hisszük: Urunk kegyelméből,
egykor mi is ott leszünk,
s Urunk előtt, vele együtt,
majd örökké élhetünk!
Ott már nem választ el minket,
sem távolság, sem idő,
Jézus lesz a Főpásztorunk,
hűs forráshoz terel ő.
Emlékezik rá családja,
kedves gyülekezete,
száz év után se múljon el
bennünk, emlékezete. Pecznyík Pál-Celldömölk-2010. BIII. 3.
-------------------
Egységes e nemzet!

Szálka, tövis vagyunk, már ezerszáz éve,
körülöttünk élő szláv népek szemébe.
Ámde keresztyénné vált, ős, magyarságunk,
nomád lovas népből, szolid néppé váltunk.
Lassan szelíddé vált, lovas virtusságunk,
Kárpát-medence lett otthonunk, országunk.
Trianonban ugyan, megcsonkoltak minket,
mégsem téphették szét, magyar egységünket!
Bár Trianon óta, nyolc országban élünk,
de nyelvében mégis egységes, a népünk.
Szétdaraboltan is, egységes e nemzet,
mind a nyolc országban, magyar ének zenghet!
E honban töltöttünk több száz harcos évet,
Isten óvta, védte, e nagy múltú népet!

Népünk bár nem méltó, Isten szerelmére,
drága Fiát mégis, feláldozta érte!
Várja, a magyar nép, szent népévé váljon,
s országában egykor, hófehérben járjon .- Pecznyík Pál-Celldömölk-2010. VII. 26.
-------------------

Dicsőséges hon!

Földünkön nincsen több olyan szenvedő, olyan ártatlan sem,
mint a drága Fő, ki lejött a mennyből. bűnös emberért,
s feláldozta érte vérét, életét!

Nincs e földön oly mély, oly nagy szeretet, mely bűnösért önként
viselt, sebeket, kínban imádkozott gyűlölőiért,
nyerjenek irgalmat, megbánt vétkükért!

Nincs e földön olyan hatalmas erő, milyet megtapasztalt
sírjába menő Jézus, ki legyőzött félelmes halált,
feltámadt sírjából, s élve, mennybe szállt!

Nincs több, csak egyetlen dicsőséges hon, abban ismeretlen
imaház, templom.  Az új földön Isten áll, templom helyett,
övéi zengnek ott,  örök éneket. - Pecznyík Pál-Celldömölk- 2010. VIII. 2
----------------------------------------


A legjutányosabb és a legjobb biztosítás keresztyéneknek!!!




BALESET-BIZTOSÍTÁS:: Zsoltár-23: :4-Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy. Vessződ és botod megvigasztal engem.

Zsoltár-37: 25- Gyermek voltam, és már megvénültem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, sem azt, hogy magzata kenyeret kéregetett volna.
Ésaiás-46: 4- Vénségetekig ugyanaz vagyok, megőszülésetekig én hordozlak titeket. Én alkottalak, én hordozlak, én visellek el és én szabadítalak meg.

BIZOTSÍTÁSHOZ SZÜKSÉGES SZEMÉLYI OKMÁNYOK :::
Zsidó-13: 14-Mert nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük.
Zsid-12:28-  Azért mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és így szolgáljunk Istennek tetsző módon, kegyességgel és félelemmel.

3--És ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.


----------------------------------------------------
Isten szebb célja!

Miként pestis, terjed nyomor, szenvedés,
félő éji alvás, reggel ébredés.
Milliók szenvednek árvizek miatt,
otthonokat pusztít, szennyes áradat.

Kétféle népcsoport él a föld felett,
egyiket fémjelzi jólét, élvezet.
Másik csoport, éhes emberrel tele,
mert ruháján kívül,  nincsen semmije!

Bűnünk miatt van e romlott állapot,
az édeni öröm, búra változott.
Ám mi választottunk rosszat, jó helyett,
halálba taszítva,  drága életet!

Istennek ennél szebb célja van velünk,
nála tölthessük el, örök életünk!
Visszafordulásra,  Ő adott időt,
dicső új hazánkban, imádhassuk Őt!
Pecznyík Pál – Celldömölk- 2010. VIII. 2.

2015. június 26., péntek



Elment pedig Barnabás Tárzusba, hogy felkeresse Saulust(Pált), és rátalálván, elvitte őt Antiókhiába. És úgy történt, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.” (Csel. 11,25-26)
Barnabás jámbor, hittel és Szentlélekkel teljes volt. És inté az antiókiaiakat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban, de nem akart egyedül dolgozni, ezért munkatársakat keresett, a későbbi Pál apostolt is munkába állította.
Fontos lenne tudni az evangélium munkásainak, hogy a krisztuskövetés, nem remete élet nem magányos farkas akció… vannak társak, legyünk bátrak, hogy megszólítsuk őket, hogy felkérjük őket, hogy használjuk őket.
Pál, a korábbi Saulus, terhelt múlttal rendelkezett, korábban üldözte a Krisztus követőket, majd megtért: Barnabás nem a múltját nézte, hanem a jelenét és a jövőt…, Barnabás a sajátját jövőjét tartja szem előtt, meg Pálét, és az épülő gyülekezetét is. Mit tartasz te fontosnak? Ha tényleg Krisztusé vagy túl a saját érdekeiden, mások érdeke is fontos kell, legyen, s a gyülekezeté mindenképpen, hisz az a Krisztus teste. Az efézusi atyafiaknak a következőket mondja Pál: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.”Ap.Csel. 20,28.
Záró gondolatként, az identitás kérdését érintsük még. Leginkább én tudom, hogy ki vagyok, vagy mi akarok lenni… de vajon hogyan látnak mások. Az antiókiai atyafiak, a gyülekezet tagjai, Barnabás, Pál, meg a többiek a világ szemében is keresztyének voltak… Nagy kérdés, hogy vajon minek lát és minek mond minket a világ 2015-ben? Ámen.







Elment pedig Barnabás Tárzusba, hogy felkeresse Saulust(Pált), és rátalálván, elvitte őt Antiókhiába. És úgy történt, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.” (Csel. 11,25-26)
Barnabás jámbor, hittel és Szentlélekkel teljes volt. És inté az antiókiaiakat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban, de nem akart egyedül dolgozni, ezért munkatársakat keresett, a későbbi Pál apostolt is munkába állította.
Fontos lenne tudni az evangélium munkásainak, hogy a krisztuskövetés, nem remete élet nem magányos farkas akció… vannak társak, legyünk bátrak, hogy megszólítsuk őket, hogy felkérjük őket, hogy használjuk őket.
Pál, a korábbi Saulus, terhelt múlttal rendelkezett, korábban üldözte a Krisztus követőket, majd megtért: Barnabás nem a múltját nézte, hanem a jelenét és a jövőt…, Barnabás a sajátját jövőjét tartja szem előtt, meg Pálét, és az épülő gyülekezetét is. Mit tartasz te fontosnak? Ha tényleg Krisztusé vagy túl a saját érdekeiden, mások érdeke is fontos kell, legyen, s a gyülekezeté mindenképpen, hisz az a Krisztus teste. Az efézusi atyafiaknak a következőket mondja Pál: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.”Ap.Csel. 20,28.
Záró gondolatként, az identitás kérdését érintsük még. Leginkább én tudom, hogy ki vagyok, vagy mi akarok lenni… de vajon hogyan látnak mások. Az antiókiai atyafiak, a gyülekezet tagjai, Barnabás, Pál, meg a többiek a világ szemében is keresztyének voltak… Nagy kérdés, hogy vajon minek lát és minek mond minket a világ 2015-ben? Ámen.








„Ők pedig azt mondták: Kornéliusz százados, igaz és istenfélő férfi, aki mellett a zsidók egész népe jó bizonyságot tesz, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hivasson téged a házához, és hallgassa meg, amit mondasz” ApCsel 10,22
Olvasandó: Apcsel 10, 17-23a
Ki az, akiről legkevésbé feltételeznénk, hogy keresztyén hitre térhet? Egy gengszterről vagy drogdílerről, esetleg egy iráni fundamentalista muzulmánról, netalán egy gyilkos bűnözőről? Legtöbbünkben élnek ilyen előítéletek és sztereotípiák.
Jézus első tanítványai bizonyára így tekintettek Kornéliuszra. Ez a százados római volt, ami azt jelentette, hogy a zsidó vallás és kultúra ellentétes tanításait képviselte. Egy hithű zsidó a lábát sem tenné be egy római otthonba, nemhogy együtt étkezzen vele. Annak ellenére, hogy Péter sem tudta volna elképzelni, hogy egy ilyen ember keresztyén legyen, Kornéliusz buzgón kereste Istent, gyakran imádkozott, és nagylelkűen adományozott a szegények javára (10,2). Amikor egy látomásban az angyal kéri, hogy hivassa magához Pétert, nemcsak az apostol kéreti házába, hanem barátait és rokonait is, hogy együtt várják az apostolt, és közösen hallgassák bizonyságtételét.
Több gyülekezetben tartanak házi istentiszteleteket, ahol a szomszédok, rokonok és ismerősök gyűlnek össze hallgatni Isten Igéjét. Bizonyára ott is vannak olyanok, akikről azt feltételezzük, hogy nem érdekli Krisztus. Ki az az ismeretségi, baráti és rokoni körödben, akiről legkevésbé feltételezed, hogy érdeklődik a „keresztyénség”, vagy Isten iránt? Vajon tudjuk-e, mi történik és zajlik a felszín alatt? Isten nem személyválogató, hanem minden népben kedves előtte, aki őt féli, és igazságot cselekszik (10,34-35).  Ámen!


És monda néki Péter: Éneás, gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus: kelj föl, vesd meg magad az ágyadat! És azonnal felkele… Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve imádkozék, és a holt testhez fordulván, monda: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit, és meglátván Pétert, felüle.” (Ap.Csel. 9, 34. 40)
E két igevers két olyan történetnek a csúcspontja, amikor igazi csoda megy végbe. Mindkettőben Péter áll a középpontban, legalábbis szemmel ez látható, ez az, ami dokumentálható.                           Akik ott voltak azok ezt látták. De mit is láttak valójában?
Péter olyan vidékeket jár be, azokat a gyülekezeteket látogatja meg, amelyek korábban a Filep szolgálata nyomán jöttek létre. Szeretné lelkigondozni, ápolni ezeket, a közösségeket, hisz soha nem elég csak hitre jutni, azt ápolni, gondozni is kell, hogy növekedési pályára álljon. Így jut el Péter Liddába, ahol „talála” egy Éneás nevű embert, aki nyolc éve bénultan ágyban fekszik. Ekkor az apostol Jézus Krisztura hivatkozik, ő legyen e beteg ember gyógyítója. És Éneás meggyógyul.
Nem sokkal ezután a nem messze levő Joppéban haláleset történik. Az Úrnak egyik kedves nőtanítványa, Tábitha megbetegszik, s azután meghal. Egy csodálatos lelkületű nőről van szó, akinél a Krisztus-követés nem csupán szavakban állt, hanem tettekben is. Ez a Szentírásban szerényen jelen levő nő ismertté vált a szegényeknek és szükségben levő embereknek nyújtott önzetlen és puszta szeretetből fakadó állandó segítségnyújtása révén. Sokat tett azért, hogy enyhítse a szükségben levő tesvérei mindennapi gondjait. Érthető a nagy fájdalom, amit halála okozott közvetlen környezetének. Péter azonban imádkozik, majd megszólítja a halottat, aki felkel és újra él.
Bár látszólag mindkét esetben Péter tesz, illetve szól bizonyos dolgokat, ez az, ami a felszínen van, mégsem ez a lényeg. És az apostol ezt nagyon fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy tudniillik egyik esetben sem ő az, aki cselekszik, hanem egyedül Jézus Krisztus. Ő kizárólag csakis engedelmes eszköz akar lenni az élő Úr kezében. Az engedelmességben járó ember az, akit Isten tud használni terve megvalósításában. Az ilyen ember mindig meglátja a bajban, a szükségben levőt és igyekszik segíteni, sohasem a maga erejére támaszkodva, hanem mindig az Úrra nézve. Te milyen eszköze vagy az Úrnak? Bízunk-e abban, hogy az Úr ott is tud segíteni, ahol minden emberi próbálkozás csődöt mondott? A Tábitha szerettei, ismerősei akkor küldenek Péterért, amikor ő már halott, ezzel is jelezvén, hogy ők még a halál ellenére is bíznak és reménykednek, hogy itt még mindig történhet valami, ami nekik már nincs hatalmukban. Ilyen hitet vár el tőled és tőlem is az Isten. Ezért imádkozzunk nap mint nap. Ámen.





Több nap elteltével azért a zsidók tanácsot tartanak, hogy őt megöljék. De tudtára jutott Saulusnak az ő leselkedésük. És őrizék a kapukat mind nappal, mind éjjel, hogy őt megöljék. A tanítványok azért őt éjjel , a kőfalon bocséták alá, leeresztve egy kosárban. Mikor pedig Saulus Jeruzsálembe ment, a tanítványokhoz próbált csatlakozni, de mindnyájan féltek tőle, nem hitték, hogy ő tanítvány. „ Apcsel.9,23-26
I.- Gyökössy Endre lelkész- lélekbúvár a szenvedélyre vonatkozólag kijelentette: minden szenvedély rombol, kivéve egy, amikor az ember szenvedélyesen szereti Istenét. Saul élete a damaszkuszi úton történt Krisztus-élmény következtében döntő változáson ment át. Iszonyatos dühével immár nemcsak nem rombolja, hanem szenvedélyes Krisztus iránti szeretetével építi az Anyaszentegyházat. Keresi a keresztyének közösségét és mindezt  teszi annak ellenére, hogy a zsidók életére akarnak törni a keresztyének, pedig kiközösítik.
II.- Mi szeretjük-e szenvedélyes szeretettel Megváltó Krisztusunkat, Neki tudjuk-e szentelni életünket? Vagy ellustult és megpocakosodott keresztyénekként megelégszünk kirakat-keresztyénségünkkel és az elmaradhatatlan vasárnapi húslevessel? A letűnt „epoca de aurban”a kirakatrendezők zsenik voltak, mert látványosan csináltak a semmiből valamit, amikor egy élelmiszerüzlet kirakatát berendezték. Adja Isten, hogy mi ne akarjunk a keresztyén kirakatrendezés zsenije lenni, hanem Saulhoz, azaz Pál apostolhoz hasonlóan szenvedélyesen szeressük és alázattal, a pofonokat is elfogadva szolgáljuk Krisztusunkat. Ámen








Roskadónak testvéri hang
Elhagyottnak galambbúgás
Viharvertnek ereszét
Haldoklónak angyalsúgás:
Ne félj, fogd a kezemet!

Gyermeknek is: "Míly szép rege!"
Bölcsnek: rejtelmek tengere
Fal. S túl rajta élő hangok.
Köd. S benn zengő hárfák, lantok.
Templomok közt legszebb templom,
Csak megnyitom, s benn vagyok.
Ablakán a Paradicsom
rózsáira láthatok.

Minden fakul, minden romlik
Márványvár is összeomlik
Bíborleplek ronggyá málnak
Dicsőségek füstbe szállnak
Csak ez a könyv nem tér porba...
Mintha volna élő lelke...
Ez a könyv a Mózes bokra,
Isten szíve dobog benne...




Gégény István,- EL NEM MONDOTT IMA.
Fáj, hogy nem szólhatok.
Bár mondtam volna ezernyi szép gondolatot,
Mégis itt ülök szavaim börtönébe zárva,
Süket csendet hallgatok.

Fáj, mert adni vágytam,
Helyette most én kapok.
Mégsem bánom már, hogy így lett,
Hisz oly gyakran hiába szólalok.

Mert az igazi fohász nem az ajkakon,
Benn a szívben fakad.
Nem száll tova szép szavakon,
Örökre bensőm kincse marad.

Szállni tanul a lelkem,
Szólni a szám,
Közben a csend néma szárnyain
Az Úrhoz talál imám




Istentől kapott szerep……X

Az élet egy nagy színpad
Istentől mindenki szerepet kap.
Van ki ajándéknak, tekinti, szerepet
S van, ki cipeli keresztként.

Ha ajándékként vetted szereped
Nem azt jelenti,hogy soha nem tévedhetsz,
De hűségesen újra kezded
A láthatatlan Isten, segít neked.

Ha keresztnek tekinted szereped
Más szerepét mindig könnyebbnek véled
Gondolod az lett volna jobb neked
S egyre zúgolódóbb lesz életed.

Rajtad áll szereped elfogadása
Légy Istennek hű sáfára
Legyen áldás életed már itt a földön
S szerepedben Isten neve megdicsőüljön!




"Ó Isten, milyen drága a te kegyelmességed, az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek."
"Légy sziklaváram, ahova menekülhessek szüntelen, rendelkezzél megtartásom felől, mert kőszálam és erősségem vagy te."
(Zsolt. 36,8; Zsolt. 71,3)
"A nehéz időben mondott nehémiási ima (Neh 2,4) menedék, ahová a hívő ember menekülhet, amikor más lehetőség nincs az imádkozásra. Az élet útvesztőiben küldhetünk egy-egy fohászt mennyei eligazításért. Amikor hirtelen veszélybe jutunk, segítségért kiálthatunk hozzá, aki megígérte, hogy megsegíti hűséges, hívő gyermekeit, amikor csak hívják Őt.
"Nincs idő és nincs hely, amely alkalmatlan lenne az Istenhez való fohászkodásra. Semmi sem gátolhat bennünket, hogy szívünket bensőséges imában Istenhez emeljük. Az utca zajában, a mindennapi üzleti ügyek intézése közben is fohászkodhatunk és kérhetjük Isten vezetését, miként Nehémiás is tette, amikor kérését Artaxerxes király elé tárta. Az Istennel való belső közösséget mindenütt ápolhatjuk... Hozzátok gondotokat, örömötöket, szükségleteiteket és aggodalmaitokat és mindazt, ami nyomaszt és kínoz, Isten elé. Terheitekkel soha ki nem fáraszthatjátok. Ő, aki a hajatok szálát is számon tartja, nem közömbös gyermekei szükségletei iránt... Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony, mintha kívüle más lélek nem is létezne akiért szeretett Fiának életét áldozta." (Próféták és királyok, 392. l.; Jézushoz vezető út,




X--Zsid 4,15 • „Nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem aki megkísértetett mindenben, hozzánk hasonlóan, de bűn nélkül [anélkül, hogy vétkezett volna].”
Zsid 2,18 • „Mert amennyiben szenvedett, õ maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek.”
„Vannak, akik azt állítják, hogy Jézus Krisztusnak nem lehetett ugyanolyan a természete, mint az embereknek, mert akkor eleshetett volna a hasonló kísértésekben. Ha nem volt emberi természete, akkor nem lehet a mi példaképünk. Ha nem lett volna részese a mi természetünknek, akkor nem kísérthetett volna meg úgy, mint mi, emberek. Ha nem volt lehetséges számára engednie a kísértésnek, akkor nem lehet a mi segítőnk. Ünnepélyes valóság, hogy Krisztus eljött megharcolni a csatákat, mint ember, az ember javára. Megkísértése és győzelme arról tesz bizonyságot, hogy az emberiségnek pontosan követnie kell Őt, az isteni mintát, isteni természet részesévé kell válnia az embernek is…”
„Emberi mivoltában Krisztus részt vett a mi bűnre hajló, elesett természetünkben. Ha nem így lett volna, akkor» nem tétetett volna hasonlóvá testvéreihez «,» nem kísértetett volna meg mindenben, hozzánk hasonlóan «, nem győzött volna úgy, ahogy nekünk kell győznünk, ennél fogva nem lenne az a teljes és tökéletes Üdvözítő, akire az ember vágyakozik, és akire az embernek szüksége van, hogy megmeneküljön. Az az eszme, hogy Krisztus egy makulátlan vagy bűntelen anyától született, aki nem örökölt semmiféle bűnre való hajlamot, s ennél fogva nem vétkezett, eltávolítja Krisztust az elesett világ köréből, arról a helyről, ahol szükség van a segítségre.” (Ellen G. White)



Jak 1,12 ,-Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az Úr ígért az őt szeretőknek.
Őri István: Boldogságok -.
Boldog, ki a kísértés útján ellenáll
boldog, ki, ha tétova is, de engem megtalál
boldog, ki, ha nem lát is, hisz
boldog, ki vállán szálkás, nehéz keresztet visz.
Boldog, ki befogad másokat
boldog, ki örül, ha szenvedőt látogat
s vigaszt visz neki
lelke sűrű keservét, szeme tompa fényét
mind elveszi.
Boldog, ki bennem hisz, bennem remél
nyitott szívvel jár, lépte hozzám felér
boldog a bátor, tiszta lélek
mert én benne lakom, kezét fogom, vele élek.






KI HENGERÍTI EL A KÖVET?,-„ Jel 7,13-17
Ekkor megszólalt egy a vének közül, és megkérdezte tőlem: "Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?" Ezt mondtam nekik: "Uram, te tudod". Mire ő így válaszolt: "Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják őt éjjel és nappal az ő templomában, és a trónuson ülő velük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség, mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet."




X--MIVEL TEHÁT---,-„ Zsid 4,14-16.
Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.
----------------------------------------------
SENKI SEM ÉRT MEG?,-„ Zsolt 145,17-19
Az Úrnak minden útja igaz, és minden tette jóságos.
Közel van az ÚR mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.
Teljesíti az istenfélők kívánságát, meghallja kívánságukat, és megsegíti őket.




X--KAPCSOLATBAN, DE MÉGSEM,-„ Ez 36,24-28
Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre. Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek.
Küldd el világosságodat és igazságodat: azok vezessenek engem! Vigyenek el szent hegyedre és hajlékaidba, hogy eljussak Isten oltárához, Istenhez, akinek ujjongva örülök. Hadd magasztaljalak hárfával, Isten, én Istenem!
Miért csüggedsz el, lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!
Zsolt 43,3-5.,-
Küldd el világosságodat és igazságodat, azok vezessenek engem! Vigyenek el szent hegyedre és hajlékaidba.




NAGYON NEHÉZ -X.

Sokat dolgozni és keveset beszélni
Zokszó nélkül egész életet leélni
Elfelejteni, ha megbántott valaki
Rosszért soha rosszat, mindig csak jót adni
Erősen megállni kísértés tüzében
Titkot megőrizni szívünk legmélyében
Lángolni az Isten oltárán füst nélkül
Elvetni mindent, ami rossz, az emlékből
Két rossz dolog közül választani a jót
Meghalni csendesen, nem kiáltva jajszót
Ígéretet nem csupán tenni; megtenni
Csak egyet, de hűen, igazán szeretni
Uralkodni úgy, hogy másoknak szolgálunk
Szenvedni, örülni s hinni, míg meghalunk. Gerzsenyi Sándor.




AZ EGYETÉRTÉS HIMNUSZA. -X

Oszoljon széjjel a sötét és mindenféle barna gyász,
Nem oszlatja a múlt ködét a széthúzás, mely megaláz!
Dobbanjon a szív össze végre, őszinte legyen, hű, meleg,
Tekintsetek hittel az égre ti vérzőszívű emberek!
Épüljön szívünk melegéből oltár, amelyen ég a tűz,
Amelynek forró melegétől a Sors már többé el nem űz!
Hordjad bátran és keményen azt, mit neked a sorsod ad,
Keressed a szent békességet, higgyed jónak a másikat,
Hogy hadd viruljon nyárba, hóba a homlokon a tisztaság,
És visszahangozza hegy, völgy, róna az egyetértés himnuszát!
Kárász Izabella, 1946. Fényből Fényességet 250




A győzedelmes élet.  Mit tudsz róla? ... Ismered?- X
Megpróbáltad már élni?
Nehéz! ... De nem lehetetlen...
-Titka az erőben rejlik: amit imában kell kérni.
A győzedelmes élet: nem csak szándék, remény.
- Örökös harc önmagad ellen, amiben – észrevétlenül
kristályosodik a jellem.
A győzedelmes élet... Nem csak a jövőbe való nézés, a jelen szenvedése, öröme.
- Hidd el, számodra is ez lesz...A mennyország küszöbe. 1970. 03. 10.