Ismerem Őt.
„De jónak látta Isten...hogy kinyilatkoztassa az Ő Fiát bennem" (Gal 1,15).
Még ha tehetném se szeretnék a tanítványok helyében lenni, még a megdicsőülés hegyén sem. Azt a Krisztust, akivel ők együtt éltek, az idő és a tér határolta. Galileában tartózkodott? Akkor nem lehetett ugyanazon időpontban Jeruzsálemben. Jeruzsálemben volt? Akkor viszont hiába keresték Őt Galileában. Ma már nincs korlát Krisztus számára, sem térben, sem időben. Az örökkévaló élet erejében él, tetszett az Atyának, hogy kijelentse Őt a szívemben. A tanítványokkal csak időnként volt együtt, velem viszont mindig. A tanítványok test szerint ismerték, látták, érintették, szoros kapcsolatban éltek vele. Ma bár nem ismerem test szerint, mégis valóságosan ismerem Őt. Mert Isten előtt kedves volt, hogy Őt megismertesse, ezért adta a bölcsesség és a kinyilatkoztatás szellemét
-------------------------

13. zsoltár 6,- Mert én a te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem! Isten mindig komolyan veszi azt, amit mond, akár az ítéletről, akár a kegyelemről szól az Ő kijelentése. Azt a menedéket, a bárkát, amiben Noé és családja túlélhette az ítéletet, mindenestől Isten készítette számukra. Ebbe a bárkába Isten hívta be őket, és amikor az ítélet elkezdődött, bezárta az ajtót mögöttük. Ezzel azt pecsételte meg, hogy jól döntöttek, Őreá hallgattak, biztonságban vannak. Ez volt a helyes választás. Jézus Krisztus a mi bárkánk egyedül; aki Őbenne rejtőzik el, aki Őbenne hisz, az menekül meg a nagy ítélettől. Azt a váltságot, amit Ő nekünk készített, mindenestől Ő munkálta ki, nekünk semmi részünk nincs abban, csak komolyan vehetjük, elfogadhatjuk, mint ahogy Noéék beléptek a bárkába. Minket is hívogat, türelmesen újra és újra. Mi lesz azzal a hívással, ami elérkezett a fülünkig? Ő tesz bizonyossá arról bennünket, ha Benne hiszünk, hogy Isten gyermekei vagyunk.  Cseri Kálmán: Noé Istennel járt

--------------------------------------

A hit tápláléka.  Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Istennek szájából származik. — MÁTÉ 4,4. Jézus itt fizikai hasonlattal él egy szellemi gondolat átadásánál. Azt mondja, hogy ami a testnek a kenyér, illetve a táplálék, az az ember szellemének, vagyis a szívének Isten Igéje. Táplálhatod a szellemedet. Táplálhatod a hitedet. Isten Igéje a hit tápláléka. Smith Wiggleswsorth-öt, a nagy angol prédikátort, akinek a szolgálata során a feljegyzések szerint tizennégy ember támadt fel a halálból, a hit apostolának nevezik. Ő mondta: „Addig sohasem tartom magamat teljesen öltözöttnek, amíg nincs az Újszövetség a zsebemben. Inkább cipő nélkül indulnék el hazulról, mint a Bibliám nélkül!” Wigglesworth világkörüli utazásai során sok otthonban szállt meg. Úgy mesélik, hogy minden étkezés után, még az éttermekben is, kicsit hátrább húzódott az asztaltól, elővette az Újszövetségét, és azt mondta: „A testet már tápláltuk; most tápláljuk a belső embert.” Aztán felolvasott valamit a hitről, befejezésül pedig rendszerint adott egy kis hitről szóló tanítást. Megvallás: Én Isten minden Igéjével élek. Táplálom a hitemet. Táplálom a belső emberemet. Táplálkozom a hit táplálékával — Isten Igéjével!

Adni és kapni.
„…a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.” (Róma 12:10)
Mielőtt beszélnénk arról, hogy mi az egészséges kompromisszum, tisztázzuk, hogy mi nem az. Nem azt jelenti, hogy feladod, amiben hiszel, vagy azt, aki vagy, vagy megelégszel a második hellyel, mert türelmetlen vagy, vagy félsz a kritikától. Az egészséges kompromisszum azt jelenti, hogy megtanulsz úgy megegyezni, hogy abban mindkét fél nyerjen. Nagy a kísértése annak, hogy elutasítsunk valakit, azt gondolva, hogy téved, miközben csak a saját nézőpontunkat látjuk. Ilyenkor döntő fontosságú, hogy lemondjunk a büszkeségünkről, kilépjünk a saját szerepünkből, megpróbáljunk azonosulni a másik emberrel, és megkérdezzük magunktól: „Látom-e az ő nézőpontját? Fel tudom-e becsülni, hogy miért érez úgy, ahogy? Tudok-e neki segíteni abban, hogy jobban megértse az én hátteremet?” Minél erősebb a személyiségünk és minél határozottabbak a nézeteink, annál nagyobb a kockázata annak, hogy elidegenítjük magunktól éppen azokat az embereket, akikre szükségünk van, azzal, hogy rugalmatlanok vagyunk, és nem vagyunk hajlandók meghallgatni őket. Ez nagyon sokba kerülhet nekünk.
Dávid hallgatott Abigailra, amikor az kegyelemért esedezett, ezzel elkerülte, hogy saját haragjának csapdájába essen, és megölje Abigail férjét, Nábált, aki igazságtalanul bánt vele. Pál hajlíthatatlan volt az igazság kérdésében, de János Márk esetében meggondolta magát, és adott neki egy második esélyt a szolgálatban. Íme két ige, amit jó, ha észben tartunk, amikor túl konokok lennénk: 1) „A testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők” (Róma 12:10); 2) „…Éljetek egymással békességben… biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez… törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt” (1Thesszalonika 5:13-15).
Csodálatos, nemde? Csak arra van szükség, hogy adj egy kicsit, és kapni fogsz. Bob Gass
-----------------------
"Krisztus a mi békességünk!"(Efézus 2,14)
--------------------------------

Az uralkodó hatalmának alávetve
„És neked adom a mennyek királyságának kulcsait" (Mt 16,19).
Mi tette Pétert alkalmassá, hogy Isten szószólója legyen, és megnyissa a hit ajtaját először a zsidók, majd a pogány népek előtt? Mielőtt Péter szólt, őt kellett valakinek megszólítania: mielőtt a mennyek királyságának kulcsát használhatta, meg kellett ismernie a mennyek királyságának vele szemben támasztott követelményeit.
A mennyek királysága a görög eredetiben „basileia", vagyis az uralkodó hatalmának alávetett terület, ahol a királyt ismerik el egyedüli tekintélynek. A megdicsőülés hegyén Péter hajlék építését indítványozta Mózesnek és Illésnek is az Úr hajléka mellett. De a királyságban ez nem lehetséges! Nem lehet több tekintély, és nem szólhat több hang, csak egy. Erre akart rámutatni az Atya, amikor félbeszakította Péter szavait: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" Így tette világossá, hogy a királyságban minden a Király szavától függ, és annak mindenki köteles engedelmeskedni.

-------------------------------------------------

A Zsolt 4. ESTI IMA,
[Szabadulásért való könyörgés
Zsolt 4,1 A karvezetőnek, [éneklőmesternek; végig éneklendő] húros hangszerre [hegedűre; hárfára; neginóthra] - Dávid zsoltára.

Zsolt 4,2 Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné): megigazulásomnak] Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam [a nyomorúságban vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam] és halld meg az én imádságomat! Más fordításban: [Ha hozzád kiáltok, meghallgatsz, Istenem, te, aki igazságot szolgáltatsz nekem. Megsegítettél szorongattatásomban [(thlipszisz): nyomás, szorítás; szorongattatás; szorult helyzet; /lelki-szellemi értelemben is/; szorongatott helyzet, gyötrődés (testileg); nyomorgatás, nyomorúság, elnyomás, gyötrés, megpróbáltatás], könyörülj rajtam és hallgasd [halld] meg imám! [könyörgésem//]

Zsolt. 4,3 „Emberek fiai [ti emberek, meddig marad kemény a szívetek]! Meddig lesz gyalázatban [meddig gyalázzátok] az én dicsőségem? Meddig szerettek hiábavalóságot [tartjátok többre az üres (tartalom nélküli) beszédet, ami haszontalan, miért elégedtek meg az ostobasággal], és kerestek hazugságot [meddig törekedtek még hazugságra, álnokságra]? Szela

Zsolt. 4,4 „Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé [magának] választott [engem,] az Úr [kinek kedves vagyok, csodálatossá tette az ő szentjét]; meghallja az Úr, ha hozzá kiáltok [és csodákat tesz hívével, a hűségessel, szentjével]!
-------------------------------------------

„Azért Agrippa király, nem lettem engedetlen a mennyei látomás iránt" (Csel 26,19).
Miért szentelte oda egy egész életre önmagát Pál? - mert látta a mennyből felvillanó, mindent elvakító fényt! Engedelmessége látomásból fakadt. Mert igaz ugyan, hogy minden önátadás értékes Isten számára, de a vak önátadással Ő mégsem megy sokra. Úgy gondolom, hogy különbség van a megtérésünket követő kezdeti tiszta, de ismeretek nélküli odaszentelés, és az Isten tervének meglátásából fakadó további önátadás között. Az első esetben, mely szabadulásunkon alapszik, nincsenek még Istennek szigorú követelményei. De amikor feltárja előttünk a szívét és kijelenti, mit kell tennünk akarata szerint, mi pedig készségesen és frissen válaszolunk felszólítására, akkor igényei már mélyrehatóbbak lesznek. A szavunkat adtuk egy új megértés alapján, és Ő ismét szavunkon fog bennünket. Ezután már mindent oda kell adnunk, amink csak van.

FIGYELMEZZ SZAVAIMRA .
"Uram, figyelmezz szavaimra, értsd meg az én sóhajtásomat!" Zsoltár 5,2
Gyermekkorunkban hányszor mondtuk: Mama, figyelj! Mondtuk a magunkét, és úgy éreztük, hogy nem is figyel ránk senki. Az Úr mindig figyel, Õ nem olyan, mint a szülõk. Csak te gon-dolod sokszor, hogy nem figyel. Talán nem válaszol azonnal, de mindig figyel. Kérdezem, van-e, amire figyeljen az Úr? Van-e igazi ima az életedben.? Az 5. zsoltár háromféle imádságról beszél. "Értsd meg az én sóhajtásomat!" A sóhajtás is lehet ima? A sóhajnak tartalma van. Isten arra is figyel. A második fajta imádság: "Ügyelj az én kiáltásom szavára." Amikor valóban segítségre van szükséged, akkor jön a kiáltás. Volt-e már, hogy kiáltásod S. O. S. kiáltás volt? Az Úr mindenfajta imádságot ért, és figyel rá. "Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád, és vigyázok." Amikor leültél, hogy csendességben légy, gondoltál-e arra, hogy az én Uramhoz, Királyomhoz megyek? Milyen nagy ajándék ez. Az Úr ismer, egészen tudja, hogy ki vagy, és mégis lehetõséged van arra, hogy kegyelmét ki árassza reád. Vessünk el magunktól minden hamisságot, képmutatást. Isten nem gyönyörködik a hamisságban. Csak alázatosan közelíthetsz Hozzá. Teljes szívedbõl borulj le az Úr elõtt, hogy vezethessen az Õ Igéjével, és egyengethesse elõtted utadat a mai napon is. Az Úr el akar juttatni oda, hogy tudj mindennek örülni. Hadd legyen igaz életedben ez az Ige: "Örvendeznek tebenned, akik szeretik a Te nevedet. Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy paizzsal."
-----------------------

A nap gondolata:
Életforma melyre Isten hív, hatalmasabban beszél száz bizonyságtételnél.
********************************************************
Imádság::

Uram, Jézus! A világban folynak a dolgok úgy, ahogyan, de a tieid között nem kell, hogy úgy történjenek. Sőt, nekünk fel kellene mutatnunk a Rád tekintő másságot, amely azt jelenti, hogy ha a világban acsarkodnak és gyűlölködnek, mi akkor is szeretjük egymást, ha a világban békétlenség és széthúzás uralkodik, mi akkor is békére és összetartásra törekszünk. Segíts, hogy az- az indulat legyen bennünk, amely Téged jellemez. Ámen
-----------------------------------------------

KÉTSZER HALLJÁTOK.
"Ma, ha az Õ szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket." Zsidók 3,15
Ez az Ige egy csodálatos és drága ígéret számodra: ma hallani fogod Isten szavát. Fordítsd hát teljes figyelmedet az Ige és annak magyarázata felé. A Biblia azt mondja: "Egyszer szólt az Isten, kétszer hallottam ugyanazt." Ha Isten szól egy szót, halld azt kétszer. Ne csak a füleddel, a szíveddel is. Nagyon sokszor csak a fülünkig ér az Ige, Isten pedig a szívünket akarja mozdítani. Õ belsõ hallást akar. Van, akinek csak a füle van nyitva, mindent az érzésvilágán át hall meg. Aki értelmi beállítottságú ember, azt hallja meg, ami logikusan értelmes. És van akarati ember, aki azonnal úgy hallja, ahogyan megcselekedheti az Igét, ahogyan döntenie kell. Szeretnélek kérni, úgy olvasd, hogy mindent foghasson a szíved ma, ha az Õ szavát hallod. Nagyon sok sánta ember van. Csak féloldalas. Mindig az érzelem uralkodik rajta, sírni szeretne és meghatódni. Van, akinek az értelme figyel, és nem megy az Ige az agyától a szívéig. Az a kérésem, ne legyél féloldalas ember. Engedd, hogy tovább mehessen az Ige, és az egész lényedet érintse, hogy engedelmeskedhess Isten szavának. Lehet, hogy sokszor nem érted az Atya szavát. Különösen az ítélõ szavát. Ha kemények is Isten szavai és cselekedetei, hidd el, egy drága atyai szív van mögötte. Sose felejtsd el, aki az Egyszülött Fiát nem sajnálta érted keresztre adni, aki végig tudta hallgatni a Fiú sikoltását a kereszten, az- az Isten bármit fog veled tenni, vagy neked mondani - szeret. Engedd, hogy beleszóljon életed gyakorlati dolgaiba, és hogy szabadon munkálkodhasson benned, hogy engedelmes életed lehessen az Õ dicsõségének magasztalására
"Krisztus a mi békességünk!"(Efézus 2,14)

Mária szeretete az Úr iránt (III.)
Tanítványai pedig ennek láttára bosszankodtak és ezt mondták: mire való ez a tékozlás?
(Máté 26, 8)
Erre a beszédre Júdás biztatta fel őket. A jó szó, de még sokkal inkább a gonosz beszéd olyan, mint a vetőmag, mely hihetetlenül megsokasodik az aratásra. Ezért vigyázz a nyelvedre! Légy lassú a beszédben! Még attól is óvakodj, hogy helyeselj, amikor gonosz hangot ütnek meg.
A kegyességet színlelő Júdás legbensőbb érzéseit árulta el itt. Hidegen, szinte gyűlölködve áll a Megváltóval szemben. Az olyan lélek, mint Mária, aki a maga gyöngéd szeretetében mindent odaadott a Megváltónak, az ilyen sötét ember számára ellenszenves. Nyilvánvalóvá lesz Júdás gyûlölködõ érzése, de ugyanakkor el is rejti azt. A szegényekről beszél, látszólag nagy jóakarattal, de nem a szegények dolga volt a szívügye, hanem szívesen vette volna, ha ez a komoly pénzösszeg valami módon az õ zsebébe kerül. Az Úr Jézus azonban átlát rajta. Meg is mondja: "A szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor veletek." A szegények ügye iránt érzett gond csak üres kifogás. Júdás tékozlásnak minősítette Mária tettét, pedig a valóságban az a tékozlás, amikor valaki az Úr Jézustól megtagad valamit.
Mi mindent tékozoltunk már el időben, energiában, anyagiakban! Hányszor költekeztünk talán saját erőnkön és anyagi lehetőségeinken is túl, sokszor adósságot is csinálva, csakhogy önző vágyainkat kielégítsük. Micsoda összegeket nyel el a bűn szolgálata: az iszákosság, dohányzás, a tisztátalan élet, a szórakozás vagy az öltözködés! Amit az Úrnak áldozunk, az soha nem tékozlás, viszont amit a bűnnek vagy a hiábavalóságnak áldozunk, visszavonhatatlanul elvész. Amit neki adunk és az Õ szolgálatában használunk el, azt sokszorosan visszakapjuk gyakran már itt, de még inkább az örökkévalóságban.
Lehet-e egyáltalán túlságosan sokat tenni Jézusért? Még ha "mindenedet oda adod is", ő már régen odaadott mindent érted és életét az utolsó vércseppig feláldozta. Vajon nem tarthatta volna Jézus is tékozlásnak azt, hogy bűnös emberekért ontja vérét és áldozza életét? Õ azonban nem így gondolkozott. Neki semmi sem volt sok, semmi sem volt túl nagy, amit oda ne adott volna értünk - bűnösökért. Mindenét: életét, tisztességét, végül még a ruháját is odaadta. És ezért a Megváltóért tehetünk mi "túl sokat"?

---

----------------------------------------------
Mária szeretete az Úr iránt (II.)
Odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástrom szelence drága kenet volt és az Õ fejére öntötte, amint az asztalnál ült. És a ház megtelt a kenet illatával.
(Máté 26, 7; János 12, 3)
Hogyan tehetnénk meg mi is azt, mint Mária, hogy a legjobbat szenteljük az Úr Jézusnak? Ha megkérdeznénk önmagunkat, vajon az emberi életen belül mi a legjobb, kétségtelenül azt válaszolnánk, hogy az ifjúság. Tehát a Megváltóé kellene legyen az ifjúság ereje, frissessége, tüze. Van valami elszomorító abban, mikor valaki csak öreg napjait szenteli oda a Királynak. Persze, Õ az ilyen áldozatot is kegyelmesen fogadja és nem taszítja el magától az öregeket sem. De mégis leverő, ha az ember életének csak nyomorúságos kis maradékát adja át az Úrnak. Emlékszem egy idős asszonyra, aki 80 éves korában fogadta be az Urat és ismételten azt mondogatta: "Úgy fáj nekem, hogy csak olyan későn találtam hozzá. Vajon még mindig hajlandó elfogadni engem?" Mindig bizonyos nyomasztó érzés marad, ha valaki életének legszebb idejét visszatartotta önmagának.
Aki azonban ifjúságát adja az Úrnak, annak Õ viszonzásul nem egy esetben friss öregséget ad. Ilyenekre vonatkozik, amit a 92. zsoltárban olvasunk: "Még a vén korban is gyümölcsöznek." Ha az ember ifjú erőit átadja, abból Õ valami nagyszerût tud kihozni nevének dicsőségére. Keresztyén jellemmé, igazán áthatott lelki emberré nem egy csapásra lesz valaki. Csak az válhat az Úr kezében sokak áldására jó eszközzé, aki már ifjúságában beiratkozott Jézus iskolájába. Öreg, megtört emberekből nem formálhat harcos sereget. Háború esetén sem küldenek ki öregeket és nyomorékokat a frontra. A 110. zsoltár úgy írja le a mennyei Királynak harcos seregét, mint harmatot, mely "a hajnalpír méhéből támad". Azok a lelkek, akik ifjú éveikben adták át magukat a Megváltónak, sok örömöt árasztanak maguk körül.
Mint a drága illat, olyan egy ifjú élet odaszánása az Úrnak. Különösen amikor mindent átadunk és akaratunkat feltétlen engedelmességben kiszolgáltatjuk neki. És ha az övé az akaratunk, akkor anyagi javaink is az övé. De kényelmünket, egészségünket, sőt életünket is ajánljuk fel az Úrnak. Így minden napunknak a legjavát, a kora reggeli időt is. Ha a vele való kapcsolatunk ápolása mindennél fontosabb nekünk, akkor szívesen szakítunk rá időt. Jó illat lesz ez, ami megörvendezteti Õt.
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-
Mária szeretete az Úr iránt (I.)
Ekkor Mária elővett egy font igazi nárdusból való drága kenetet.
(János 12, 3)
Az Isten és Jézus iránt érzett szeretet elválaszthatatlan egymástól, mint ahogy a Fiút nem lehet elválasztani az Atyától. Isten végtelen szeretete abban lett nyilvánvalóvá, hogy áldozatul adta Jézust. A mi Jézus iránt való szeretetünk pedig abban az engedelmes áldozatban nyilvánul meg, amit neki hozunk. Olyan sok zavaros, megosztott élet és hamis kegyesség van! Utánzatok. Jézus képmutatás nélküli hitet kíván tőlünk, mely nem keres mást, csak Õt és a lelkek megmentését. Valódi szeretetet kíván tőlünk, mely nem vegyül önszeretetünkkel, becsvágyunkkal és az emberek tetszésének keresésével. Ilyen szeretet élt Máriában; olyan tiszta, mint az a kenet, amit hozott. Nem becsvágy, nem is fontoskodás indította arra, hogy az Úr lábait megkenje. Egyszer lélek volt és ebben az egyszerűségben nem voltak mellék- vagy hátsó gondolatai. Csak egy cél volt szeme elõtt, és szívének ez az osztatlan odaadása jobban illatozott, mint a mulandó kenet.
Utánzott áru mindig olcsóbb. Ami valódi, az többe kerül. Máriát nem érdekelték a költségek. Júdás, aki igen járatos volt anyagi ügyekben, ennek a kenetnek az árát 300 dénárra becsülte (egy dénár egy napi munkabér volt), tehát ez az összeg Mária számára igen nagy összeget jelentett. Talán mindenét készpénzzé tette érte. Felvetődhet a kérdés, helyes volt-e, egy tovaillanó kenetre ennyit költeni? De Mária úgy érezte, hogy Jézus mindent megér. Lehetséges, hogy régebben sokat költött önmagára, de miután a Megváltó kivonta őt a maga régi világából, többé képtelen volt arra, hogy önmagára ennyit költsön. Sokan vannak, akik mindenféle jó illatba burkolják magukat, mégis valami belső romlottság rossz levegője árad belőlük. Amikor a Szentlélek Jézus nevével tölt be egy szívet, az olyan mint a kiöntött drága kenet. Az ilyen emberből Jézus illata árad. Többé nem fordít talán annyit a külső dolgokra, de fontos lesz számára, hogy mindent Jézusnak adjon. - Mária valami egész különös módon akart tisztességet adni az Úrnak és erre a célra csak a legjobbat és legértékesebbet választhatta. Aki meggondolás nélkül oda tudja tenni a Megváltó lábaihoz a legdrágábbat is, nemcsak örömet szerez vele neki, de a kívülállók elõtt tisztességet is. Elgondolkodtatta őket: valami kell legyen ebben a Jézusban, ha valaki annyi mindent képes odaáldozni érte!

Herjeczki Géza: NÉLKÜLED.

Nélküled én Istenem ide jutok, látod,
s már látom én is ide
a kétség és értelmetlenség
partjára ide
az üresség és képmutatás
buborékához
az erőtlen és tehetetlen
erőlködésekhez
ide egészen önmagamhoz
(1969)

KAPCSOLAT.

Kezdetben
volt a kapcsolat. Virult.
Közömbösséggé langyosult
kezedben.

Nem végleg-
és, hogy így marad:
fásult, fárasztó színdarab.
Jer, térj meg!
---------------------------------------
Bódás János: ELÉ MEGYEK.
A hó csendben lebben,nagy lepke-pelyhekben
s mindent belep...
Fehér lett a sivár, élettelen határ, erdő, berek.
Meddig a szem elér, minden tiszta fehér,
de ott maradt /eltakarva igaz/
a szenny, a sár, a gaz a hó alatt.

Vastagon hull reám, csupa hó a ruhám
köröskörül.
Ím, most hólepetten én is fehér lettem!
...De csak kívül!
Jön már, Kinek vére megmos hófehérre,
elé megyek.
Szívem trónjára ül, hogy általa belül
tiszta legyek.
----------------------------------------
Leleszi Balázs Károly: LÁBAINÁL, A HEGYEN
(olv.: Máté ev. 5-7. rész)

Kitárulkozott a Logosz. Ugyanekkor
megnyitották házaik belsejét az egek is:
a Mindenség közel jött, le egészen a bűnös
emberig. Ültünk a napáradásban, mezők juhai.
Ültünk lábainál, s testvérek lettünk
mindnyájan, egyek a kegyelemben, a mi Atyánkban;
elmerülve az életet hozó szempárban.
Ültünk lábainál, fenn a hegyen, hazatalálva,
közel a megnyílt egekhez. Testvérei lettünk
egy szent családnak; mélységeiket ismertetik
az igék: terhek hullnak, sebek gyógyulnak,
karok ölelésre vágynak; s valami forr,
változik, bent, mélyen a szív rejtekében.
Kitárulkozott a Logosz. Ugyanekkor
megnyitották házaik belsejét az egek is:
a Mindenség közel jött, le egészen a bűnös
emberig. Ültünk a napáradásban, mezők juhai.
Életet táró tanítás: szolgálni névtelen,
lenni só, fénylő szövétnek; haladni növekvő
alázatban, figyelve vezérlő pásztorbotjára.
Testvérei lettünk egy szent családnak.
_____________________
(internetről, GothArt)

Ő :!!
A jóknak jója, Szépek szépe,
Titkok titka, Tükrök tükre,
Kincsek kincse, Okok oka,
Az élet éle, A jóság ága Ő:

Az urak ura, Szentek szentje,
Napok napja, Papok papja,
Bátrak bátra, Bölcsek bölcse,
A béke éke, A papság ága Ő:

Az édesek édese, Kedvesek kedvese,
Gyengédek gyengéje, Igazak igaza,
Reménylők reménye, Szellemek szelleme,
A csodáknak csodája, A szabadság ága Ő:

Az orvosok orvosa, Kovácsok kovácsa,
Kertészek kertésze, Mesterek mestere,
Pásztorok pásztora, Vezérek vezére,
A királyok királya, Az igazság ága Ő:

A kezdetek kezdete, A természet termesze,
Az angyalok angyala, A csillagok csillaga,
A csodáknak csodája, A világnak világa,
A boldogság ága, Az Istenik Istene Ő:
A TeremtŐ!
--------------------------------------

"Téged illet a dicséret, ó Isten!...
Boldog, akit kiválasztasz,
és közeledbe engedsz,
hogy udvaraidban lakozzék.
Hadd teljünk be házad javaival,
templomod szentségével!"
----------------------------------------
(Dávid - a 65. Zsoltárból)
Lukátsi Vilma: ECCE HOMO.

Nemcsak azt mutatja, milyen volt Ő
embertest gúzsába kötözötten,
hanem visszaveri a Rá tekintő
ábrázatát is;
- a hasonlóság ellentétét
hogy lehet kibírni?

Térden,
de talán inkább egészen
arcra borulva.
____________________________________

TeremtŐ.
Egykor Atyánk társra vágyott,
S megengedte* a szabadságot*.
A szabad akarattal,
Megteremtette a világot.

Életünknek közös tere:
Benne a hit,
Tőle a remény,
És az Ember igaz szeretete.
---------------------------------

Isteni !
Isteni itt minden élmény,
Isteni itt minden szépség.
Atyánk színes világában,
Bennünk lévő országában,
Ha Te is hiszel benne,
Itt lehetsz a mennyekbe.
Ez már Atyánk mennyországa.
Békessége, igazsága.
Átélhetsz áldott örömöt,
Ha Jézus Krisztus Szent Lelke,
És Isten Szent Szelleme,
A szívedbe költözött.

Örömteli országában,
Az érzelmek próbájában,
Csodás amit átélhetünk.
Nehézségek árnyékában,
Hit árán, ajándékként,
Istenien élhetünk.
---------------------------------------------------

Szellem szerint járni
„Isten elküldte az Ő Fiát...kárhoztatta a bűnt a testben: hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Szellem szerint\" (Róm 8,3).
Mit jelent Szellem szerint „járni\"? Két dolgot. Először is azt, hogy ez nem erőlködés, hanem egyszerű járás. Hála Istennek, az a terhes és meddő fáradozás, mellyel test szerint próbáltam tetszeni neki, helyet adott egy „bennünk hatalmasan munkálkodó erőtől\" való függés csendes és megnyugtató tudatának. Ezért állítja szembe Pál a Galatákhoz írt levelében a hústest cselekedeteit a Szellem gyümölcseivel.
Másodszor pedig, „utána járni\", azaz követni. Ez a magunk alárendelését jelenti, annak, aki vezet. Szellem szerint járni azt jelenti, hogy minden dologban alárendeljük magunkat a Szent Szellemnek, hogy Ő legyen a kezdeményező. Egy dolgot nem tehet meg a Szent Szellem nyomában járó ember. Nem szaladhat előre!

William Butler Yeats (1865-1939):
Gilligan atya balladája

Az öreg páter Gilligan csak fárad szüntelen,
mert nyája fele ágyba dőlt, vagy hant alatt pihen.
Leszáll az est, egy székre ül s tán el is szundikált,
mikor megint hivatja egy beteg, s ő felkiált:

"Hát nyugtom sincs, sem örömöm ez örök gyász helyén?"
De rögtön aztán: "Ó, Uram, a testem szólt, nem én!"
A székre dől, letérdepel s imádkozásba fog,
de álom száll rá, mély, nehéz,s az égre csillagok.

A számuk lassan millió. Levélt rezzent a szél;
s míg éjben szunnyad a világ, az Úr csöndben beszél.
Mikorra szürkül s a veréb csiripelő hangja száll,
az öreg páter Gilligan már ismét talpon áll.

"Jaj, Istenem! aludtam, és az ember már nem él!"
Kihozza gyorsan a lovát s elvágtat, mint a szél.
Nem vágtatott így még soha a láp és szikla közt.
Az asszony nyit neki kaput: "Atyám, hát visszajött?"

"Meghalt a férjed?" - kérdezi."Egy jó órája már."
Az öreg páter Gilligan lesújtva, szótlan áll.
"Meghalt, ahogy elment atyám, madárkaként vígan."
E szókat hallva térdre hull az öreg Gilligan:

"Ki csillagos éjt alkotott, törődött szívnek írt,                                                                                   leküldte egyik angyalát, hogy megsegítsen itt.
Ki bíborfényben tündököl, s planétákat terel,
megszánt egy apró férget is, hogy álom nyomta el."

(fordította: Fükő Dezső

--------------------------------------------
ÚJ TAVASZIG VAGY A HALÁLIG.

Új-Tátrafüred.

Most, hogy megint útfélre estem,
Eltűnődöm e téli esten,
Mi volt az élet, uramisten?

Mi volt? ez volt: sok fénytelenség,
Fakó robot és kénytelenség,
Száz bús határ reménytelenség.

Borult egek kevés azúrral,
Koldus pajtásság pár nagy úrral,
Pár ájult nóta, tépett húrral.

Egy-két vad mámor nyoszolyája,
Egy-két asszony jó, meleg szája; -
Volt, nincs. Csöndes a szívem tája.

Most itt ülök, roppant hegyek közt,
Betegen a többi beteg közt,
Múltnak háttal, halállal szemközt.

Lesz-e másképp? várjam? ne várjam?
Lassan szétszéled a homályban
Bitang jószágom, kedvem, vágyam.

Nyomukban, mint fekete bundás,
Begyűrt süvegű öreg kondás,
Hallgatva ballag a lemondás.

S mégis, a csönd-paplanú télben,
Nagy nyugalom évadját élem -
Érzem, az Isten gondol vélem.

Mint a bokrok setét bogyókkal,
A hó alatt zamatozókkal,
Megrakva szívem hűvös jókkal.

Hogy mire jókkal, majd megválik,
Mire a hó gyapja lemállik,
Új tavaszig vagy a halálig.

Fekszem megadva, béken, resten,
S néz rám, át a végtelen esten,
Tűnődve sorsomon, az Isten.
---------------------------------------
TEMPLOM
Csend van, és angyalok;
pislog a gyertya lángja;
kísértés alszik a küszöbön,
szája a Jelenléttől kulcsra zárva.
(Á.E.)

--------------------------------------------------

Paul Verlaine - Példázatok

Uram, ma, butaság s vad dühök idején
áldalak, amiért kereszténynek születtem,
de hogy mint hű kutya kövesselek a kegyben,
tisztult bátorságot s erőt is önts belém:

erőt, hogy kiszemelt bárányod legyek én,
mely anyját s pásztorát nem bosszantja ügyetlen,
s érzi: gyapján kivűl vére is az egyetlen
gazdáé, s vár amíg sorra kerűl szegény:

s legyek a hal, Fiad boldog szimbólumának,
a szamár, mely Vele a városba vonult,
s húsomban, a disznó, melyre haragja hullt.

Mert nőnél s férfinál jobb és különb az állat:
e korban, mely dac és gonosz kétszínűség,
ő az alázatos, munkás egyszerűség.

(Szabó Lőrinc fordítása)
--------------------------------------------


ÖRÖKLÉT

Zárt folyosóján a napoknak,
Hol még a mennybolt is nyomaszt,
Perc-létemből nézek korokba,
De várom a Szombatomat.

Midőn a lélek izgatott, vak
Tévelygésének vége lesz...
Ó, nap, melyen látok s tudok majd
Különös dolgokat, siess!

Mindent, mi zaklatott, megértve,
Új, másik lelket is lelek.
S áldom az utat, mely a férgek
Sarától a Napig vezet.

És az, ki dörgéstől kísérve
És jámbor csöndben jött velem,
Ki gyönyöreim elítélte
S elnézte bűnöm kegyesen,

Tanított harcra, hallgatásra,
Elárult ősi titkokat, -
Botját letéve, fordul hátra,
S „Megérkeztünk" - ezt mondja csak.

-------------------------------------

ALVÓ VADÁSZ Lancel_Otto.

A csalfa kentaur iszik magányában
Hol a fekete lyuk egykor bedőlt
A nyolcadik nap immár végtelen
Lásd hát, itt az örök tegnapelőtt

---------------------------------------------

TÉKOZLÓ FIÚ....
1.
Egyre szegényebben,
egyre árvábban...
Hazafelé vezet egy
szó: "Megbántam!"
2.
Kint az ajtó előtt köhintget párszor,
bekopog, toporog, rázza le a port...
...És amit útközben fölmondott százszor:
azt, hogy munkát keres, béresnek valót,
- nem tudja kinyögni már a zokogástól...

--------------------------------------------
Nagy B. Zsuzsanna: KI ÉLNI AKAR...

Ki élni akar, kezét kinyújtja matat az égen
az égbolt szívében halhatatlant tapogat
Ki az orránál már  tovább látott,
keres egy bizonyosat mely rajta túlmutat;
Tán megnyílt az értelme vagy kegyelem érintette
s rájött, hogy nem ő a világ alfája s omegája
Ő még fel tud tekinteni kikémlelni a csillagokat;
Fejét átdugja a rézpajzsos födémen
fölpillant az űrbe, faggatja van-e Isten

Ki élni akar,kezét kinyújtja matat az égen,
- Istent tapogatja - ki az orránál  már tovább látott
látta az Istent, - túllépett önmagán.

Modern tékozló fiú.

 untam a banánt untam apámat
kértem a lóvét irány-surányi
nagybetűs életpénz és szabadság
míg egyszer minden elfogyott

itt állok pőrén se pénz se posztó
kéne kis meló legyen kaja
vágytam a többre mint  Ikarosz
kárral tanultam ,hogy mi a rossz

Ádám és Éva hű fiaként
vesztve az Édent nyertem nyomort
mennék már vissza szégyen és bánat
elveszítettem ÉDESAPÁMAT  (Á.E.)
-------------------------------------------

Tékozló fiú

Untam a jólétet, azt a tiszta rendet,
amit élveztem bár, de nem értékeltem.
Vártak a kalandok; magam ura lettem,
mikor kizsaroltam örökségemet.

Míg a pénzem tartott, szabad ember voltam,
mindent megtehettem, de inkább a rosszat.
Aztán szolga-sorban hizlaltam disznókat
éhesen, rongyosan, s jaj, magányosan.

Napnál világosabb így lett a számomra:
otthon a béres is szolgál boldogan,
jóban gyönyörködve szíve és a gyomra.

Elindultam haza; Apám nagyon várt ott:
Ő a szeretetét tékozolja jobban...
...Új életet kaptam, mikor megbocsátott
(Á.E.)
-------------------------------

Isten szeret
Nem azért szeret, mert jó vagyok;
de mivel szeret, hát jó leszek.
Boldog vagyok, ha jó vagyok:
kicserélte a szívemet.
(Á.E.)

----------------------------------------------

Áprily Lajos :Szállj, Ábel füstje
Szállj, Ábel füstje, terjedezve szállj,
mindenfelé, ahol szívet találsz.
Szűnjék harag, gyűlölség és viszály,
a béke lelkét vidd, amerre szállsz.
Áprily Lajos :Menedék
S mikor völgyünkre tört az áradat
s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen,
egyetlenegy kőszikla megmaradt,
egyetlen tornyos sziklaszál: az Iste

---------------
Rónay György: A TÉKOZLÓ FIÚ HAZATÉRÉSE
A messzeség sugárzó pitvarában
angyalok jönnek-mennek, kék csuporban
tejet hoz egy, a másik nagy kosár
gyümölcsöt, fehér lenvászonnal asztalt
terít egy harmadik, nagy szárnyukat
becsukva szorgoskodnak –
egy pedig
a korlátnál, szemét ernyőzve néz
a távolba, ahol a domb alatt
kanyargó úton csapzottan, soványan,
kimerültségtől meg-megtántorodva,
de azért mégis egyre szaporább
léptekkel, ahogy egyre közelebb ér,
már jön a Vendég...
-----------------------------------

Weöres Sándor: Zsoltár

Kínok árnyékaiból,

kínok árnyékaiból ,szólok hozzád Istenem.
Kín mar, sújt, temet, józan eszemet
vak veszélyben,  láncos mélyben
ne hagyd elveszítenem.

Senki sem tör káromra,  senki sem tör káromra,  bensőm fordul ellenem.
Örök vihar ront,  nincs egy biztos pont  se mögöttem,
se fölöttem,  dög pusztít a lelkemen.

Törd meg kevélységemet,  törd meg kevélységemet,  mély megbánást adj nekem.
Nyársat nyeltem én,  derekam kemény:  mért nem szabad
súlyod alatt  meghajolnom, Istenem?

Száraz zokogás tipor, száraz zokogás tipor  és a szemem könnytelen.
Utam hajlatán  ördög les reám, vár nehezen:
a két kezem  tőrrel indul ellenem.

Legyen meg akaratod, legyen meg akaratod,  ha vesznem kell,
jól legyen:  tán kárhozásom  áldás lesz máson -  de ha énrám
kincset bíztál,  ments meg immár, Istenem.

----------------------------------------------------
Johan-Ludvig Runeberg (svéd-finn, 1804-1877):
Paavo gazda.

Fent a saarijärvi ősvadonban
élt fagyos tanyáján Paavo gazda.
Küszködött, égett kezén a munka,
ám az Úrtól várt földjére áldást.
Gyermekével s asszonyával élt ott,
kínnal szerzett gyér-sovány kenyéren,
árkot ásott, szántott és vetett s várt.
Megjött a tavasz, a hó elolvadt
s hólé elsodorta fél vetését;
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak
s a ringó vetés felét lezúzták;
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.
Haját tépve jajgatott az asszony:
"Paavo, Paavo, átokvert öreg te,
koldusbot vár: elhagyott az Isten;
rossz koldulni, - éhen halni szörnyűbb".
Paavo, kézen-fogva asszonyát, szólt:
"Megpróbál, de el nem hágy az Isten.
Feleprész fakérget tégy a lisztbe,
én ezentúl még több árkot ások,
ám az Úrtól várom majd az áldást".

Fele rész kéreg sült a kenyérbe,
kétszer annyi árkot vájt a gazda,
juha árán vett rozsot, vetett s várt.
Megjött a tavasz, a hó elolvadt
s megmaradt: vetés és porhanyó föld;
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak
s a ringó vetés felét lezúzták;
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.
Haját tépve jajgatott az asszony:
"Paavo, Paavo, átokvert öreg te,
haljunk meg, hisz elhagyott az Isten!
Rossz meghalni, ámde élni szörnyűbb".
Paavo, kézen fogva asszonyát szólt:
"Megpróbál, de el nem hágy az Isten.
Kétszer annyi kérget tégy a lisztbe,
én meg duplaszéles árkot ások,
ám az Úrtól várom majd az áldást".

Kétszeres kéreg sült a kenyérbe,
duplaszéles árkot vájt a gazda,
marha árán vett rozsot, vetett s várt.
Megjött a tavasz, csordult a hólé
s ár nem vitt el sem vetést, se földet;
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak
s a ringó vetést le nem tiporták;
ősz jött, ám a fagy távol maradt és
sarlót várt a hullámzó arany-dísz.
Paavo gazda térdre rogyva mondta:
"Megpróbál, de el nem hágy az Isten".
Térdre hullt az asszony is, míg így szólt:
"Megpróbál, de el nem hágy az Isten".
Agg társához szólt szelíd mosollyal:
"Paavo, Paavo, kapj sarlóra vígan,
felvirradtunk boldogabb napokra,
sutba dobjuk most már a fakérget
s étkünk tiszta rozsból sült kenyér lesz".

Paavo, kézen-fogva asszonyát, szólt:
"Asszony, asszony, elbuknánk a próbán,
éhező testvért ha cserben hagynánk.
Fele rész kérget süss a kenyérbe:
elfagyott a szomszédunk vetése!"

Emberek

 Mostanában Gobbi Hilda színésznő visszaemlékezéseit olvastam, s a könyv egyik fejezete (Emberek) igencsak nagy hatást gyakorolt rám. A fejezet első mondata így hangzik:   „Akik körülvették az életemet, s akik nélkül nem lett volna színház és nem lettem volna én.” Mikor ehhez a részhez értem a könyvben, épp egy hosszabb vonatút elején voltam. E mondatnál kényelmesen hátradőltem, és talán egyfajta szenzációéhséggel kezdtem el mohón az olvasást. Teljes meggyőződéssel vártam, hogy a lelki szemem elé vonulnak majd a színházi élet legendás alakjai, akikről új és érdekes információkat tudhatok meg.Azonban, ahogy a vonatom haladt a maga végcélja felé, rajtam egyre inkább eluralkodott a meglepődöttség. A színésznő ugyanis nem Major Tamás, Várkonyi Zoltán, Bajor Gizi stb. alakját idézte föl, hanem büfésnőket, öltöztetőket, kocsisokat, pincéreket, kalaposnőket, fodrászokat… Csupa olyan személyt, akik a háttérben végezték a dolgukat, s talán még azok sem emlékeznek rájuk, akikkel napi rendszerességgel találkoztak egykoron. Olvasva az előttem lévő mondatokat, egyre inkább elszégyelltem magam, de önérzetemnek a legfájóbb pofont mégis az utolsó mondatok egyike adta:  „Lehet, hogy ez a fejezet csalódást okozott az olvasónak. Az olvasó megszokta, rászoktatták, hogy az emlékiratok szerzője mindig „fölfelé” barátkozik, az emlékiratok szerzőjének mindig a legrangosabb, legismertebb nevek jutnak az eszébe, ha számba veszi az ismerőseit.”   Akaratlanul is különböző kérdések támadtak rám. Én kiket veszek észre? A hatalmas szakmai tekintélyeket? Persze. A lelki vezetőket? Természetesen. A média uralkodó hírességeit? Igen. És még? Látom-e a maga valóságában a takarítónőt, aki hol mosolyogva, hol nyersen kiutasít reggel a kollégiumi konyhából? A karbantartót, aki mindenki köszönését kedvesen fogadja? Az idős bácsit, aki hálás mosollyal köszöni meg, hogy egy fiatal hajlandó neki átadni az ülőhelyet, vagy épp ellenkezőleg, azt az idős hölgyet, aki ezt teljesen természetesnek veszi, s még csak meg sem köszöni? És a csípős hideg esti órákban kedvesen virágot vagy süteményt áruló öreg nénit? Őt látom? Észreveszem?

Igen, sajnos az olvasót „rászoktatták”, vagy csak egyszerűen magától rászokott arra, hogy ő maga is „fölfelé” barátkozzon. Hogy évekig az emlékeiben őrizze egy-egy példaképének hozzá intézett mondatát, de elfelejtse a szomszéd néni kedvességét… Hogy sokszor csak rohanva nézzen ki a fejéből, de ne lásson igazán… Ha Jézus csak azzal elegyedett volna szóba, csak azokat vette volna észre, akik igazán kiemelkedő, stílusos, udvarias, jól nevelt emberek lettek volna, akkor azt hiszem ki sem mozdult volna a zsinagógából. De ő épp ellenkezőleg, nyers humorú halászokkal, lenézett vámszedőkkel, parázna nőkkel, mosdatlan koldusokkal beszélgetett. Nem „fölfelé” barátkozott, hanem észrevette a körülötte lévő embereket.  S nem csak egy futó pillantás erejéig, hanem igazán rájuk nézett meglátva bennük a tökéletes alkotást, sőt magát az Alkotót.Nem tudok szabadulni a kérdéstől, hogy én látom-e a hétköznapjaim jelentéktelennek tűnő találkozásaiban magát az Istent? Hogy felfedezem-e a másik emberben – legyen az a szobatársam, a barátom vagy épp egy remegő kezű koldus – az értéket, amelyet képvisel már a létezésével is? A velem szembenéző mosolyban, könnyben, akár közönyben a látható Istent? Papp Adrien 
-----------------------------------------------------

Dicsérd önmagaddal!

 Épp az egyik vizsgámra készültem, amikor a következőt olvastam: „Az istentisztelet nem zárja ki, hanem befogadja, regenerálja az ember művészi képességét. Ez akkor történik, ha a művészi képességet … áldozatul szánjuk, mint a mi okos tiszteletünket (Róm.12,1). Ez nem jelenti a művészet megbilincselését. Hiszen az ember minden képessége akkor szabadul fel igazán, amikor Istent szolgálja.” Elindított bennem egy gondolatmenetet ez a pár mondat. Tehát a művészet rendeltetése nem más, mint Isten dicsérete, épp úgy, mint minden más, amihez értek, amit jól csinálok, ami vagyok. Azért vagyok, hogy Istent dicsérjem. Ha megfestek egy képet, Istent dicsérem vele. Ha írok egy dalt, Istent kell dicsérjem vele, mert arra vagyok rendelve. De vajon nem csak azzal szolgálom Istent, ha olyan képet festek, ami egy véres keresztet ábrázol, vagy egy üres sírt? Nem csak akkor fog neki örülni? Nem csak az tetszik neki, ha olyan dal írok, ami róla szól? Tud örülni annak is, ha a szerelemről, vagy az életről írok, vagy ha egy gyönyörű csendéletet festek?
A Biblia azt mondja, hogy „az istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik az ő szeretetében bíznak”(Zsolt.147,11). Istent nem az alkotásaimmal tudom dicsérni a legjobban. Nem is azzal, hogy minden reggel első dolgom, hogy elolvasom a Mai Igét (vagy ha elfelejtem, akkor lelkiismeret furdalásom van, és azt hiszem, hogy Isten biztos szomorú miatta egész nap). Ezek mind eszközök, amik segítenek nekünk az Istennel való kapcsolatunk megélésében, de nem ezzel dicsőítjük Istent, hanem az életünkkel. Ezek csak eszközök a cél eléréséhez. Ha festek egy gyönyörű képet, és az megtetszik az embereknek, esetleg rákérdeznek, akkor elmondhatom, hogy Isten adott nekem tehetséget. Sőt, tovább megyek. Ha csak szeretem az embereket és ez feltűnik nekik, akkor rákérdeznek, hogy miért mosolygok rájuk, miért kapnak annyi kedvességet tőlem? Nekem mindig jól megy minden? Ilyenkor Istent dicsérem, már abban a pillanatban, mikor ezeket megteszem, mert egy csepp mennyországot hozok a Földre. De azzal is, ha elmondom ezeknek az embereknek, hogy én Istent magasztalom azzal, hogy szeretem őket. Az ilyen élet dicséri az Urat és az ilyen életvitel képes változtatni a világon. Visszatérve a példákra, ha faragok valami szépet, Istent dicsérem vele, ha mestere vagyok egy szakmának, Istent szolgálhatom vele, de akár ha 47 görögdinnyét lékelek meg a fejemmel egy perc alatt , az is eszköze lehet Isten méltatásának. Mert minden, amim van, sőt minden, ami vagyok, az rendeltetésszerűen Isten dicséretére lett formálva.  Balázs Tóni

Szavak

Talán nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy mikor bemegyek egy templomba és körülnézek, a fények megfigyelése után rögtön az ötlik az eszembe, mennyi szót hallhattak már ezek a falak. Vallásos szavakat, szavakat, amiket komolyan sem vettek, elhamarkodott és át nem gondolt szavakat. Ahogy felmérem a falak vastagságát, megkérdezem magamtól: vajon a gyülekezet kimondott szavai, megtartják-e a közösséget? Vagy csak olyanok, mint a vastag gipszkarton falak – nekik lehet támaszkodni, de beszakadnak és fény derül az ürességre.
 Mióta beszélni tudunk, átérezzük, hogy szavaink meg kell tartsanak minket, azaz hiteleseknek kell lenniük. Erről beszél Kányádi is: minden szót be kell gyűjteni, mert az a nyelv, amely veszít szókincséből, kötőanyagából veszít. Elhangzanak a szavaink az élet kezdetén a templomban . „Hitben nevelem és neveltetem …” – aztán mégis ott van a rengeteg szülő, akik az iskolát és a gyülekezetet egyfajta csirkekeltető inkubátorként értelmezik. Beteszik egyik végén a kisgyermeket, a másik végén kijön a megnevelt, jól tanított, tisztességes keresztyén fiatal. Vajon a gyermekeink mit gondolnak rólunk, mikor megtudják, mit fogadtunk meg keresztségükkor? „Hiszem és vallom …” – konfirmáció alkalmából ezer és ezer konfirmandus fiatal mondja el ezt a fogadalmat a Kárpát-medencében. Aztán mégis, beszélünk elkallódó ifjúságról, céltévesztésről és helykeresésről az egyházon belül. Ki nincs a helyén? A konfirmandus, a szavai, vagy azok, akik gondját kellene viseljék, támogassák?  „Kérünk és intünk, hogy Isten kegyelmét hiábavalóvá ne tegyétek …” – úrvacsoráról úrvacsorára kérlel az apostol, hogy vegyük nagyon komolyan az egyszer adatott kegyelmet, mintha nem lenne „B variáció”, mintha nem lenne következő úrvacsora. Ezen áll vagy bukik az örök életed – hogy most van-e közösséged Krisztussal, vagy csak felelsz a kérdésekre. Nem történik semmi, csak továbbmész – hiábavalóvá teszed a kegyelmet. Mi lesz, ha utoljára? „ … szeretem …” – talán az a legkiábrándítóbb, mikor azok, akik Isten színe előtt állnak, kimondják egymásnak, hogy szeretik egymást, mégsem látom később nyomát sem az életükben ennek a szeretetnek, szerelemnek. Ennyit érne ez a szeretet? Kell ezt a szeretetet Isten elé vinni, egy családot alapozni rá?
 Mennybemenetel ünnepe van, ismét Kányádi szavaival élve: annak az ünnepe, hogy itthon van az Isten. Jézus Krisztus nem azért ment mennybe, mert besokallt a tanítványok értetlenségétől, a választott nép nyilvánvaló hitetlenségétől és gonoszságától és itt hagyja ezt az idegen világot – a helyében én ezzel nem vártam volna egy percet sem. Ő azért ment át a dicsőségbe, mert ott a helye az Atya jobbján. Mert ez az Ő világa, ahol itthon van és ahol vezetni akar minket, Igéjével és Szentlelkével. Szavak: ez mindenünk – mondja Samuel Beckett, és igaza van. Ez mindenünk. De a világ teremtője is azt választotta, hogy szavak, gyarló bűnös emberi szavak által jelenti ki magát. Pál apostol után szabadon tetszett neki, hogy felhasználja az igehirdetés bolondságát, hogy te meg én üdvösségre jussunk és közölje magát az emberrel. Mindennapi szócsömörben élve csak csodálni tudom ezt a türelmet és kegyelmet … Kegyelem, hogy még nem omlottak ránk a templomok és még nem roskadtak össze a közösségek, mert az őszinte hitből fakadó fogadalmak és ígéretek mellé odaáll Jézus, aki összetartja gyülekezeteinket és életünket. Ő beszél a szavak helyéről és fontosságáról, mikor azt mondja: „Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem azt mondjátok, ami megadatik nektek abban az órában, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek.” (Mk 13,11)  Vannak olyan szavak, amiket nem magunkért kell kimondanunk, amire ő indít minket és nem is tudnánk nem kimondani őket, maguktól akarnak kibújni belőlünk. Ez a „nem ti vagytok, akik szóltok” kegyelme. A pünkösd kegyelme. Az enyém és a tied, hogyha szoros közösségben maradunk a mi Urunkkal. Vannak elhallgatni való, elmondható és elmondandó szavaink. Különösen ma emlékezzünk erre, mert minden szó, amit Isten színe előtt állva mondunk és gondolunk, tanúskodni fog mellettünk vagy ellenünk. És ha elnémulnak azok, akiknek beszélni kellene, a kövek fognak kiáltani helyettünk, Isten igazsága nem maradhat néma a világban. Te mit tennél, ha a templomfal  elmormolná betartatlan ígéreteidet, szavaidat? Visszaszívni már nem lehet, megbánni még igen. Egyszerűen. Kevés szóval. Még.
Laskoti Zoltán

Időt!

„Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni?” (Lk 12, 56 Úgy gondolom, hogy az elmúlt három hétben elég sokan és sokszor kértünk időt: megállni, megpihenni, vagy éppen azért, hogy még több információt az agyunkba préselhessünk. Leírhatatlan élmény volt, amikor megkaptam, amit kértem: a szerdai két vizsgámból az egyik péntekre tevődött át. Alig bírtam elhinni! Kértem, de nem számítottam rá. Hogyan kaphatnék mégis csak egy órával is többet, mint ami hátra van? Lehetetlen! Mégis megkaptam, és nem is csak egy órát, hanem két napot. És hogyan éltem vele? Mintha nem is lett volna… Hirtelen elfeledkeztem arról, hogy miért is kértem. Még haragudtam is magamra, hiszen már régen túl lehettem volna rajta, minek húzni az időt?! Mérlegelni kellett volna, de én görcsösen ragaszkodtam valamihez, ami már elveszett…Elvonatkoztatva a vizsgáktól, számtalanszor megfeledkezünk arról, hogy mire is kértünk időt, hiszen csak rohanunk. Ész nélkül és lehunyt szemmel. Vagy éppen várunk valamire, és amikor megérkezik, akkor olyan jól jönne még legalább egy óra, hogy kicsit rendbe szedhessük magunkat. De nem lehet végtelenségig elnyújtani az időt, hiszen még a focimérkőzések sem tartanak végtelen ideig és a vonat is ott lesz az állomáson, amint megérkezik.Az idő itt van. Nem kell kérni, hogy legyen, mert már létezik. S mivel nem foghatod meg kézzel, nem kell attól tartanod, hogy kicsúszik abból! Inkább nyugodj le, vegyél egy nagy levegőt és ne felejtsd el kifújni! Majd nézz kicsit körbe és fogadd meg Hozleiter Fanny „Mosolyka” tanácsát, amit PILLANATCSILLAG című meséjében ad: „Minden, ami történik velünk az életünkben, csak egy aprócska pillanatig fénylik oly ragyogóan, akár a csillagok az égen. De minden egyes ilyen pillanat különleges! Nemcsak az, mikor vendéged érkezik, drága nagymama, hanem az is, amikor reggel felébredsz, vagy mikor kimész a piacra. Az, amikor levelet hoz a galambposta, mikor ragyog a nap az égen, vagy mikor szakad az eső. Még amikor látszólag nem történik semmi, olyankor is születhet Pillanatcsillag, hisz minden egyes pillanat bennünk válik igazán értékessé! (…) Fölösleges várni a különleges napokra, hiszen minden egyes nap különleges, és millió Pillanatcsillagot ad. Használd csak a különleges étkészleted, tegyél virágot a vázába, legyen minden egyes napod vendégváró nap! Hisz ha a különleges alkalmakra vársz, azzal felhőkkel takarod el a Pillanatcsillagodat!” Isten minden egyes nap megajándékoz bennünket 24 órával, ami megannyi „pillanatcsillagot” rejthet, amelyben nem hagy magadra, hiszen még „Az eltűnő időben is ott van Ő”. Vedd észre, kedves TeSó, hogy nem magadnak kell beosztanod a napjaidat, óráidat, hanem van Valaki, Aki sokkal precízebb ilyen téren. Ha pedig kérsz, kívánom, hogy kérj jól, mint Salamon, és mikor megkaptad, élj is vele!

 

EGY PÁR CENTI.
Egy pár centi volt csak tőle
az az éles vasdarab!
Szinte horzsolta a bőre,
de a szeme ép maradt!
Egy pár centi… ennyi minden:
lépcső sarka, tüske, kő,
ennyire a veszély innen,
mely ráles és egyre nő.
Egy pár centi… Így kíséred
át a földi életen…
Köszönöm ezt a pár centit,
csodás Védelem! Füle Lajos

-----------------------------------

MÁGNESEK.
Bármerre tántorog a lábam,
bárhová kerget a robot,
erejét elküldi utánam,
s mágnesként vonz a karotok.
Országokat vethet az élet,
állíthat közénk falakat,
útjaimon egyre kísértek,
eleven erővonalak.
Körülvesztek, át is öleltek,
óvtok útvesztő utakon.
Mágneseim: két kicsi gyermek,
Párom, szívetek hazavon. Füle Lajos

------------------------------------------

SZENTLÉLEK HÍVÁSA. .
Nélküled csak könyv a Bibliánk:
Talán szebb, különb, mint sok másik,
De Igévé tüzedtől válik.
Nélküled Jézus ember volt csak
És holtak maradnak a holtak,
De ha tüzed betölthet minket,
Megvilágítja értelmünket,
Látjuk Benne a Fiú- Istent.
Ki értünk odaadott mindent,
S legyőzve halált, bűnt és átkot,
Megváltotta a holt világot,
Hogy aki Megváltónak vallja,
Vele éljen, Ő úgy akarja.
S mi boldog tanúk, valljuk, éljük,
Mert üzenetét már jól értjük…
Jöjj Szentlélek, áradj ki reánk! Nagy Kornélia
------------------------------------
A KISFIÚNK A BIBLIÁVAL
A kisfiúnk kocog a Bibliával,
csendes helyet keress tűnődve – rávall –,
mint a nagyok, „olvashat” örömére!
Hiszi, viszi, olyan komoly a képe!
Kinyitja, és botorkál szeme rajta…
Nem tudja még, hogy megfordítva tartja.
Füle Lajos

---------------------------------------------

MINT A GYERMEK .
„Mikor gyermek valék,
Úgy szóltam, mint gyermek” *
– Mostanában olyan
kedves ez az Ige
érzékeny fülemnek.
Kicsi fiúnk sok-sok
mondanivalóját
úgy megmagyarázza!
Díszíti virággal,
menti szeretettel,
értelmetlenségét
is, ha egyszer-egyszer
fülem meg is bántja.
Ez az Ige sohsem
szólal meg hiába.
Hisz úgy szól, mint gyermek,
hisz úgy él, mint gyermek.
Pár esztendejéből
így is olyan ízes
gyümölcsök teremnek,
lelke mezejéről
így is oly üdítő
virágok fakadnak!
Talán szegényebbek
leszünk mi is, ő is,
mire elmaradnak.
Szóljon örömünkre,
szóljon hát, mint gyermek,
s nyitogassa szívünk
rég bezárt ajtóit:
a gyermeki lelket!
Füle Lajos
*1Kor 12:11

ÁG ÉS GYÖKÉR.
Szép az álom, fényes az elmélet,
de sok álmot megcsúfol az élet.
Mondjuk, mikor érkezik a gyermek:
szent a gyökér, az ágak is szentek,
s elámulunk, mikor le-leválnak
áldott törzsről szentségtelen ágak.
Találgatjuk évtizedek óta:
hogy teremhet rossz gyümölcsöt jó fa?
S nincs felelet, csak szomorú tények,
fiainkban kihúnynak a fények.
Nem örökre tán, csak kis időre.
Talán előbb térünk pihenőre,
s mire ők is a küszöbhöz érnek,
szívükben is megszólal a LÉLEK.
Így is lehet, így is van ez néha,
másra is van ellenkező példa.
Állunk fiúnk bölcső-ágya mellett,
örülünk, hogy ékes ez a gyermek,
de szívünkön átsuhan a kétség:
kell-e neki majd az a reménység…?
Talál-e, ha kergeti az élet,
Kegyelemben ő is menedéket?
Kicsi fiúnk álmos szeme rebben,
harangoznak kinn a kerületben.
Dajkálgatunk magunkban egy óhajt:
Ugye, URUNK, egyszer neki szól majd?
S titok-Ige fészkel a szívünkben:
„Könyörülök, akin könyörültem”.
Füle Lajos

-----------------------------------------------

LEHETETLEN. .
Te azt mondod, hogy lehetetlen
És leereszted a kezed,
Csüggedt-fásultan belenyugszol:
Ha nem lehet, hát nem lehet!
Te azt mondod, hogy lehetetlen
S befagy az ajkad, a szíved,
Már alig mersz, s kihal belőled
Minden nagy, hősi lendület.
Lehetetlen, – hát lehetetlen!
Méreggel, átokkal teli
A világ, – szenny, láz, kelevény már!
Lehetetlen megmenteni. És nem tudod, hogy a hívőnek
A lehetetlen sikerül!
Szavára forrás kél a pusztán,
A néma szól. a béna megy,
Manna hull, a hegyre hág a tenger,
Vagy a tengerbe lép a hegy! Higgy, és minden lehet!
Ne ejtsd le csüggedt-fáradtan fejed,
Lehet béke, lehet bocsánat,
Új élet, jóság, szeretet…. Lehet bőséges az öt kenyér és a két hal is
---------------------------
AZ ÉN HAZÁM!!
Nem ez a föld az én hazám,
Itt csak vándor vagyok.
El kell egykor innen mennem,
és minden itt hagyok.
Boldog én itt nem lehetek,
Sohasem igazán,
De van nekem egy sokkal szebb,
Sokkal dicsőbb hazám.
Ott hol a sok csillag ragyog,
Fönn a kéklő égen,
Túl azon a mérhetetlen,
Távol messzeségen.
Van egy ország,a szépségét,
Hiába mondanám,
Gyarló ész azt fel nem éri,
Ott van az én hazám.
Ott hol sötét éj nem borong
Soha a táj felett6,
Ott hol Isten dicsősége
Világit nap helyett,
Ő minden alkotója
Gondviselőm- Atyám,
Ott hol az Ő dics trónja áll
Ott van, ah én hazám!
Ott hol nem jő tavaszra tél,
Sem életre halál,
Élet vize foly s mellette
Az élet fája áll
Minden felől tündöklő fény
Árad ragyogva rám,
Ott hol örök zöld a mező
Ott van az én hazám
Hol, számtalan boldog sereg,
Zengi dics himnuszát,
Hódolattal veszik körül
Isten dics trónusát,
Elbájoló éneküket
Mintha már hallanám,
Azok között van a helyem,
Ott van az én hazám.
Ott hol már nem hull soha könny,
Nem lesz fájó sóhaj,
Hol minden vágy valóra váll,
Teljesül az óhaj,
Örvendező dics énekre
Fog nyílni majd a szám,
Melyet fel nem vált a panasz,
Ott van az én hazám.
Mit földi szem még nem látott,
Mit fül nem hallhatott,
Mit embernek képzelete,
El sem gondolhatott,
Az lesz majd az osztályrészem,
Egykoron odaát,
Ha elérem azt a dicső .
Azt a kedves hazát.
Jézusa az: csak Ő egyedül,
Ki oda tud vinni,
Hogyha szívem rendületlen
Őbenne fog hinni,
Kérte tőlem szívemet,
S én néki átadtam,
Benne bízva, Őt követve,
Elérem szép hazám.
Ha e testben már nem élet,
Szívem végsőt dobban,
Nem halok meg, hanem élet,
Sokkal szebben jobban,
Akkor leszek én majd boldog:
Teljesen, igazán,
Ha elérem az én drága, ,
az én kedves hazám.

Miatyánk  Máté 6,9-13
-Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy...
-Igen?
-Kérlek, ne zavarj, imádkozom.
-De te megszólítottál!
-Én téged szólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:                                           

   Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy...
-Újra megszólítottál.
-Mit csináltam?
-Megszólítottál. Azt mondtad: Mi atyánk, aki a mennyekben vagy. És itt vagyok. Mit akarsz?
-Ezt nem gondoltam komolyan. Csak elkezdtem mondani a reggeli imádságomat. Minden reggel elmondom a "Miatyánk"-ot. Ezután mindig jól érzem magam. Olyan érzés ez, mintha elvégeztem volna a kötelességemet.
-Jó, akkor mondd tovább!
-Szenteltessék meg a Te neved!
-Egy pillanat. Mire gondolsz?
-Ez azt jelenti, azt jelenti... Ó, édes Istenem, nem tudom, mit jelent! Honnan is tudnám? Ez egyszerűen az imához tartozik. Különben mit is jelent ez?
-Tiszteletet, szentséget, mindenek felett dicséretet és csodálatot.
-Jól hangzik. Eddig sohasem gondoltam erre.                                                               

Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben úgy itt a földön is.
-Komolyan gondoltad?
-Természetesen, miért ne?
-És mit tettél ennek érdekében?
-Ennek érdekében? Semmit, úgy hiszem. Sokszor gondolkozom, milyen szép lenne, ha Te itt lent mindent a kezedbe vennél úgy, ahogyan azt ott fent teszed.
-Te talán nem vagy a kezemben?
-Igen..., járok a gyülekezetbe...
-Nem ezt kérdeztem. Hogyan állsz heveskedéseiddel, a türelmeddel? Ezekkel mindig gondod van, nem? És hogyan gazdálkodsz a pénzeddel? Mindig minden csak neked kell? Milyen könyveket olvasol? Mit nézel a tévében?
-Ne mondd ezt nekem! vagyok én is olyan jó, mint mások a gyülekezetünkben.
-Bocsánat, azt hittem, hogy azt kéred, legyen meg az akaratom. Ha ezt tényleg így gondolod, akkor csiszolnom kell rajtad, és e szerint cselekednem.
Igen, természetesen. Tudom, vannak problémáim. Miután emlékeztetsz, eszembe jut egy pár dolog.
-Nekem is.
-Eddig ezeken nem sokat gondolkoztam, de azért szívesen megszabadulnék tőlük. Őszintén szólva, szívesen lennék szabad.
-Jó. Most, hogy előbbre jutottunk, dolgozzunk együtt! Biztosan lesznek győzelmeink, és büszke lehetek majd rád.
-Igen, Uram, de nekem még be kell fejeznem ezt az imádságot. Ma ez sokkal több időt vesz igénybe, mint általában szokott.                                                       

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!
-A kenyered megvan! Csak segítene, ha az evésben is mértékes lennél!
-Ez már mindig így lesz? Kritizálsz? Csak teljesítem vallásos kötelességemet, és egyszer csak úgy hirtelen megszólítasz, és a gyengeségeimre emlékeztetsz!
-Az imádság veszélyes dolog. Azzal hozzám fordulsz. Kérdéseket teszel fel. Ezáltal teljesen más ember lehetsz. Inkább szeretném nyomatékosabbá tenni, hogy tarts ki az imádságban! És hogy van tovább?
-...Merjem tovább mondani?
-Mit nem mersz elmondani? Mitől félsz?
-Már most tudom, mit fogsz válaszolni.
-Előbb azért csak folytasd!
-Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek!
-Mi van a szomszéddal?
-Tudtam, hogy ezzel fogsz jönni! De hát a szomszéd hazugságokat mondott rólam, és emiatt mások a családomról pletykálnak. Még a pénzt sem adta meg, amivel tartozik. Megesküdtem, hogy ezt nem hagyom annyiban!
-Akkor mit jelent a te imádságod?
-Nem gondolom komolyan.
-Legalább őszinte vagy. De jónak találod azt, hogy másokra haragszol?
-Nem de talán akkor jobban leszek, ha a bosszúm betelt. Azt fogja legalább kívánni, hogy sohase legyen a közelünkben.
-Számodra ez nem lesz jobb, hanem rosszabb. A bosszú ugyanis nem tesz boldoggá. Gondold meg, mennyire boldogtalan vagy most. De én mindent megváltoztathatok.
-Meg tudnád tenni? De hogyan?
-Bocsáss meg a szomszédodnak, hiszen én is megbocsátok neked. A szomszédodnak is le kell rendeznie a gyűlöletét, a bűneit. De te szabad leszel, ha megbocsátasz, és a szívedben békesség lesz.
-Ó, igazad van! Neked mindig igazad van! Belátom, fontosabb, hogy veled való kapcsolatom rendben legyen, mint a bosszúvágyam a szomszédommal szemben. De... ...Na, jó. Megbocsátok. Segíts neki is, hogy megtalálja a helyes utat, Uram! Ha most őrá gondolok, nyomorúságosan érezheti magát, mint mindenki, aki állandóan rosszat tesz másoknak. Kérlek, mutasd meg neki is valamilyen módon a szabadulást!
-Na látod! Így talán nem sokkal jobb? És hogy vagy most?
-Tulajdonképpen egészen jól. Azt hiszem, ha ma este lefekszem, ez lesz az első alkalom, hogy nem leszek olyan rettenetesen túlfeszített, mint eddig. Talán még jobban is fogok aludni.
-Még nem fejezted be az imádságodat.
-Igen, igazad van.                                                                                                              

  És ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
-Jó, akkor ezt is megteszem. De kerülj minden olyan dolgot, ami kísértésbe vihet!
-Mire gondolsz?
-Ne kapcsold be a tévét, mielőtt át nem gondolod, mit akarsz megnézni, és érdemes-e? Gondold át, hogyan osztod be az idődet, kikkel barátkozol, miről beszélgettek! Gondolkozz el azon, mi az, ami számodra becses és értékes az életben! Mindenekelőtt arra kérlak, ne csak a szükség idején fordulj hozzám!
-Az utolsó mondatot nem értettem.
-De hát ezt olyan sokszor megteszed! Valahogy belekerülsz a nehézségekbe vagy egy rossz helyzetbe, és akkor hozzám szaladsz és ezt mondod: "Uram, kérlek, segíts ki ebből, soha többé nem csinálok ilyet." Emlékszel ezekre?
-Igen, Uram. Szégyellem magam, sajnálom.
-Mindig megőríztelek. De te megtartottad az ígéreteid?
-Nem, legtöbb esetben nem. Eddig mindig azt hittem, meg tudom tenni azt, amit akarok, ha a "Miatyánk"-ot elmondom. Például ezt a mai beszélgetést veled nem terveztem.
-És hogyan folytatódik az ima?

-Tied az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.
-Tudod, milyen dicsőség lehetne ez? Minek örülnék igazán?
-Nem, de szívesen megtudnám. Örömet szeretnék szerezni neked. Egyre inkább kezdem érteni, milyen dicsőség lenne, ha valóban követnélek.
-Ezzel már a kérdésedet meg is válaszoltad.
-Valóban?
-Igen, számomra a dicsőség azt jelenti, hogyha a hozzád hasonló emberek valóban szeretnek engem. Jó lenne, ha látnák, hogy a kapcsolat köztünk helyreállt. Miután egyes bűneidet megbeszéltük, és ezek már nem zavarnak bennünket, csodálkozni fogsz, hogy mit fogunk tenni közösen.
-Uram, engedd meg, hogy megláthassam, mit tudunk együtt megvalósítani!
-Majd meglátod, ezt át fogod élni!
-Köszönöm!

Nem az a fontos...

Nem az a fontos, hogy boldogok legyünk, hanem, hogy másokat boldoggá tegyünk.
Nem az a fontos, hogy minket szeressenek, hanem, hogy mi szeressünk másokat és áldássá legyünk számukra.
Nem az a fontos, hogy mi érvényesüljünk, hanem, hogy önmagunkat megtagadjuk.
Nem az a fontos, hogy megtaláljuk életünket, hanem, hogy mi teljesítsük az Ő akaratát.
Nem az a fontos, hogy sokáig éljünk, hanem, hogy életünk megtalálja igazi tartalmát.
Nem az a fontos, hogy mit gondolnak és mondanak az emberek rólunk, hanem az hogy mik vagyunk Isten előtt.
Nem az a fontos, hogy mik vagyunk, hanem, hogy milyenek vagyunk.
Nem az a fontos, hogy sok mindent tudjunk, hanem az, hogy amit tudunk, azt cselekedetekre váltsuk át.
Nem az a fontos, hogy a szenvedést elkerüljük, hanem, hogy a szenvedés elérje bennünk a célját.
Nem az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem, hogy készek vagyunk-e Isten elé állni.

--------------------------------

Egy szép történet :

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét.
Az ágya a kórterem egyetlen ablakához  volt közel .
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában,
a plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról,
a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült,
azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból.
A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós ékhajóikkal rajta.
Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen.
A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel.

----------------------------------------------

Meg van írva!

Egy hideg téli este kocsival hazafelé tartottunk egy alkalomról. A kocsival igen lassan haladtunk a csúszós út miatt. Egyszer megszólal az egyik fiatal: Miért nem taposol a gázra? Meg van írva "ha Isten velünk kicsoda ellenünk?". Mire feleszméltem volna, megszólalt egy másik fiatal a kocsiban: De az is meg van írva: "ne kísértsd az Urat, a te Istenedet! (bt)