Mária
szeretete az Úr iránt (III.)
Tanítványai pedig ennek láttára bosszankodtak és ezt mondták: mire való ez a tékozlás?
(Máté 26, 8)
Erre a beszédre Júdás biztatta fel őket. A jó szó, de még sokkal inkább a gonosz beszéd olyan, mint a vetőmag, mely hihetetlenül megsokasodik az aratásra. Ezért vigyázz a nyelvedre! Légy lassú a beszédben! Még attól is óvakodj, hogy helyeselj, amikor gonosz hangot ütnek meg.
A kegyességet színlelő Júdás legbensőbb érzéseit árulta el itt. Hidegen, szinte gyűlölködve áll a Megváltóval szemben. Az olyan lélek, mint Mária, aki a maga gyöngéd szeretetében mindent odaadott a Megváltónak, az ilyen sötét ember számára ellenszenves. Nyilvánvalóvá lesz Júdás gyûlölködõ érzése, de ugyanakkor el is rejti azt. A szegényekről beszél, látszólag nagy jóakarattal, de nem a szegények dolga volt a szívügye, hanem szívesen vette volna, ha ez a komoly pénzösszeg valami módon az õ zsebébe kerül. Az Úr Jézus azonban átlát rajta. Meg is mondja: "A szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor veletek." A szegények ügye iránt érzett gond csak üres kifogás. Júdás tékozlásnak minősítette Mária tettét, pedig a valóságban az a tékozlás, amikor valaki az Úr Jézustól megtagad valamit.
Mi mindent tékozoltunk már el időben, energiában, anyagiakban! Hányszor költekeztünk talán saját erőnkön és anyagi lehetőségeinken is túl, sokszor adósságot is csinálva, csakhogy önző vágyainkat kielégítsük. Micsoda összegeket nyel el a bűn szolgálata: az iszákosság, dohányzás, a tisztátalan élet, a szórakozás vagy az öltözködés! Amit az Úrnak áldozunk, az soha nem tékozlás, viszont amit a bűnnek vagy a hiábavalóságnak áldozunk, visszavonhatatlanul elvész. Amit neki adunk és az Õ szolgálatában használunk el, azt sokszorosan visszakapjuk gyakran már itt, de még inkább az örökkévalóságban.
Lehet-e egyáltalán túlságosan sokat tenni Jézusért? Még ha "mindenedet oda adod is", ő már régen odaadott mindent érted és életét az utolsó vércseppig feláldozta. Vajon nem tarthatta volna Jézus is tékozlásnak azt, hogy bűnös emberekért ontja vérét és áldozza életét? Õ azonban nem így gondolkozott. Neki semmi sem volt sok, semmi sem volt túl nagy, amit oda ne adott volna értünk - bűnösökért. Mindenét: életét, tisztességét, végül még a ruháját is odaadta. És ezért a Megváltóért tehetünk mi "túl sokat"?
Tanítványai pedig ennek láttára bosszankodtak és ezt mondták: mire való ez a tékozlás?
(Máté 26, 8)
Erre a beszédre Júdás biztatta fel őket. A jó szó, de még sokkal inkább a gonosz beszéd olyan, mint a vetőmag, mely hihetetlenül megsokasodik az aratásra. Ezért vigyázz a nyelvedre! Légy lassú a beszédben! Még attól is óvakodj, hogy helyeselj, amikor gonosz hangot ütnek meg.
A kegyességet színlelő Júdás legbensőbb érzéseit árulta el itt. Hidegen, szinte gyűlölködve áll a Megváltóval szemben. Az olyan lélek, mint Mária, aki a maga gyöngéd szeretetében mindent odaadott a Megváltónak, az ilyen sötét ember számára ellenszenves. Nyilvánvalóvá lesz Júdás gyûlölködõ érzése, de ugyanakkor el is rejti azt. A szegényekről beszél, látszólag nagy jóakarattal, de nem a szegények dolga volt a szívügye, hanem szívesen vette volna, ha ez a komoly pénzösszeg valami módon az õ zsebébe kerül. Az Úr Jézus azonban átlát rajta. Meg is mondja: "A szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor veletek." A szegények ügye iránt érzett gond csak üres kifogás. Júdás tékozlásnak minősítette Mária tettét, pedig a valóságban az a tékozlás, amikor valaki az Úr Jézustól megtagad valamit.
Mi mindent tékozoltunk már el időben, energiában, anyagiakban! Hányszor költekeztünk talán saját erőnkön és anyagi lehetőségeinken is túl, sokszor adósságot is csinálva, csakhogy önző vágyainkat kielégítsük. Micsoda összegeket nyel el a bűn szolgálata: az iszákosság, dohányzás, a tisztátalan élet, a szórakozás vagy az öltözködés! Amit az Úrnak áldozunk, az soha nem tékozlás, viszont amit a bűnnek vagy a hiábavalóságnak áldozunk, visszavonhatatlanul elvész. Amit neki adunk és az Õ szolgálatában használunk el, azt sokszorosan visszakapjuk gyakran már itt, de még inkább az örökkévalóságban.
Lehet-e egyáltalán túlságosan sokat tenni Jézusért? Még ha "mindenedet oda adod is", ő már régen odaadott mindent érted és életét az utolsó vércseppig feláldozta. Vajon nem tarthatta volna Jézus is tékozlásnak azt, hogy bűnös emberekért ontja vérét és áldozza életét? Õ azonban nem így gondolkozott. Neki semmi sem volt sok, semmi sem volt túl nagy, amit oda ne adott volna értünk - bűnösökért. Mindenét: életét, tisztességét, végül még a ruháját is odaadta. És ezért a Megváltóért tehetünk mi "túl sokat"?
----------------------------------------------
Mária szeretete az Úr iránt (II.)
Odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástrom szelence drága kenet volt és az Õ fejére öntötte, amint az asztalnál ült. És a ház megtelt a kenet illatával.
(Máté 26, 7; János 12, 3)
Hogyan tehetnénk meg mi is azt, mint Mária, hogy a legjobbat szenteljük az Úr Jézusnak? Ha megkérdeznénk önmagunkat, vajon az emberi életen belül mi a legjobb, kétségtelenül azt válaszolnánk, hogy az ifjúság. Tehát a Megváltóé kellene legyen az ifjúság ereje, frissessége, tüze. Van valami elszomorító abban, mikor valaki csak öreg napjait szenteli oda a Királynak. Persze, Õ az ilyen áldozatot is kegyelmesen fogadja és nem taszítja el magától az öregeket sem. De mégis leverő, ha az ember életének csak nyomorúságos kis maradékát adja át az Úrnak. Emlékszem egy idős asszonyra, aki 80 éves korában fogadta be az Urat és ismételten azt mondogatta: "Úgy fáj nekem, hogy csak olyan későn találtam hozzá. Vajon még mindig hajlandó elfogadni engem?" Mindig bizonyos nyomasztó érzés marad, ha valaki életének legszebb idejét visszatartotta önmagának.
Aki azonban ifjúságát adja az Úrnak, annak Õ viszonzásul nem egy esetben friss öregséget ad. Ilyenekre vonatkozik, amit a 92. zsoltárban olvasunk: "Még a vén korban is gyümölcsöznek." Ha az ember ifjú erőit átadja, abból Õ valami nagyszerût tud kihozni nevének dicsőségére. Keresztyén jellemmé, igazán áthatott lelki emberré nem egy csapásra lesz valaki. Csak az válhat az Úr kezében sokak áldására jó eszközzé, aki már ifjúságában beiratkozott Jézus iskolájába. Öreg, megtört emberekből nem formálhat harcos sereget. Háború esetén sem küldenek ki öregeket és nyomorékokat a frontra. A 110. zsoltár úgy írja le a mennyei Királynak harcos seregét, mint harmatot, mely "a hajnalpír méhéből támad". Azok a lelkek, akik ifjú éveikben adták át magukat a Megváltónak, sok örömöt árasztanak maguk körül.
Mint a drága illat, olyan egy ifjú élet odaszánása az Úrnak. Különösen amikor mindent átadunk és akaratunkat feltétlen engedelmességben kiszolgáltatjuk neki. És ha az övé az akaratunk, akkor anyagi javaink is az övé. De kényelmünket, egészségünket, sőt életünket is ajánljuk fel az Úrnak. Így minden napunknak a legjavát, a kora reggeli időt is. Ha a vele való kapcsolatunk ápolása mindennél fontosabb nekünk, akkor szívesen szakítunk rá időt. Jó illat lesz ez, ami megörvendezteti Õt.
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-
Mária szeretete az Úr iránt (I.)
Ekkor Mária elővett egy font igazi nárdusból való drága kenetet.
(János 12, 3)
Az Isten és Jézus iránt érzett szeretet elválaszthatatlan egymástól, mint ahogy a Fiút nem lehet elválasztani az Atyától. Isten végtelen szeretete abban lett nyilvánvalóvá, hogy áldozatul adta Jézust. A mi Jézus iránt való szeretetünk pedig abban az engedelmes áldozatban nyilvánul meg, amit neki hozunk. Olyan sok zavaros, megosztott élet és hamis kegyesség van! Utánzatok. Jézus képmutatás nélküli hitet kíván tőlünk, mely nem keres mást, csak Õt és a lelkek megmentését. Valódi szeretetet kíván tőlünk, mely nem vegyül önszeretetünkkel, becsvágyunkkal és az emberek tetszésének keresésével. Ilyen szeretet élt Máriában; olyan tiszta, mint az a kenet, amit hozott. Nem becsvágy, nem is fontoskodás indította arra, hogy az Úr lábait megkenje. Egyszer lélek volt és ebben az egyszerűségben nem voltak mellék- vagy hátsó gondolatai. Csak egy cél volt szeme elõtt, és szívének ez az osztatlan odaadása jobban illatozott, mint a mulandó kenet.
Utánzott áru mindig olcsóbb. Ami valódi, az többe kerül. Máriát nem érdekelték a költségek. Júdás, aki igen járatos volt anyagi ügyekben, ennek a kenetnek az árát 300 dénárra becsülte (egy dénár egy napi munkabér volt), tehát ez az összeg Mária számára igen nagy összeget jelentett. Talán mindenét készpénzzé tette érte. Felvetődhet a kérdés, helyes volt-e, egy tovaillanó kenetre ennyit költeni? De Mária úgy érezte, hogy Jézus mindent megér. Lehetséges, hogy régebben sokat költött önmagára, de miután a Megváltó kivonta őt a maga régi világából, többé képtelen volt arra, hogy önmagára ennyit költsön. Sokan vannak, akik mindenféle jó illatba burkolják magukat, mégis valami belső romlottság rossz levegője árad belőlük. Amikor a Szentlélek Jézus nevével tölt be egy szívet, az olyan mint a kiöntött drága kenet. Az ilyen emberből Jézus illata árad. Többé nem fordít talán annyit a külső dolgokra, de fontos lesz számára, hogy mindent Jézusnak adjon. - Mária valami egész különös módon akart tisztességet adni az Úrnak és erre a célra csak a legjobbat és legértékesebbet választhatta. Aki meggondolás nélkül oda tudja tenni a Megváltó lábaihoz a legdrágábbat is, nemcsak örömet szerez vele neki, de a kívülállók elõtt tisztességet is. Elgondolkodtatta őket: valami kell legyen ebben a Jézusban, ha valaki annyi mindent képes odaáldozni érte!
Mária szeretete az Úr iránt (II.)
Odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástrom szelence drága kenet volt és az Õ fejére öntötte, amint az asztalnál ült. És a ház megtelt a kenet illatával.
(Máté 26, 7; János 12, 3)
Hogyan tehetnénk meg mi is azt, mint Mária, hogy a legjobbat szenteljük az Úr Jézusnak? Ha megkérdeznénk önmagunkat, vajon az emberi életen belül mi a legjobb, kétségtelenül azt válaszolnánk, hogy az ifjúság. Tehát a Megváltóé kellene legyen az ifjúság ereje, frissessége, tüze. Van valami elszomorító abban, mikor valaki csak öreg napjait szenteli oda a Királynak. Persze, Õ az ilyen áldozatot is kegyelmesen fogadja és nem taszítja el magától az öregeket sem. De mégis leverő, ha az ember életének csak nyomorúságos kis maradékát adja át az Úrnak. Emlékszem egy idős asszonyra, aki 80 éves korában fogadta be az Urat és ismételten azt mondogatta: "Úgy fáj nekem, hogy csak olyan későn találtam hozzá. Vajon még mindig hajlandó elfogadni engem?" Mindig bizonyos nyomasztó érzés marad, ha valaki életének legszebb idejét visszatartotta önmagának.
Aki azonban ifjúságát adja az Úrnak, annak Õ viszonzásul nem egy esetben friss öregséget ad. Ilyenekre vonatkozik, amit a 92. zsoltárban olvasunk: "Még a vén korban is gyümölcsöznek." Ha az ember ifjú erőit átadja, abból Õ valami nagyszerût tud kihozni nevének dicsőségére. Keresztyén jellemmé, igazán áthatott lelki emberré nem egy csapásra lesz valaki. Csak az válhat az Úr kezében sokak áldására jó eszközzé, aki már ifjúságában beiratkozott Jézus iskolájába. Öreg, megtört emberekből nem formálhat harcos sereget. Háború esetén sem küldenek ki öregeket és nyomorékokat a frontra. A 110. zsoltár úgy írja le a mennyei Királynak harcos seregét, mint harmatot, mely "a hajnalpír méhéből támad". Azok a lelkek, akik ifjú éveikben adták át magukat a Megváltónak, sok örömöt árasztanak maguk körül.
Mint a drága illat, olyan egy ifjú élet odaszánása az Úrnak. Különösen amikor mindent átadunk és akaratunkat feltétlen engedelmességben kiszolgáltatjuk neki. És ha az övé az akaratunk, akkor anyagi javaink is az övé. De kényelmünket, egészségünket, sőt életünket is ajánljuk fel az Úrnak. Így minden napunknak a legjavát, a kora reggeli időt is. Ha a vele való kapcsolatunk ápolása mindennél fontosabb nekünk, akkor szívesen szakítunk rá időt. Jó illat lesz ez, ami megörvendezteti Õt.
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-
Mária szeretete az Úr iránt (I.)
Ekkor Mária elővett egy font igazi nárdusból való drága kenetet.
(János 12, 3)
Az Isten és Jézus iránt érzett szeretet elválaszthatatlan egymástól, mint ahogy a Fiút nem lehet elválasztani az Atyától. Isten végtelen szeretete abban lett nyilvánvalóvá, hogy áldozatul adta Jézust. A mi Jézus iránt való szeretetünk pedig abban az engedelmes áldozatban nyilvánul meg, amit neki hozunk. Olyan sok zavaros, megosztott élet és hamis kegyesség van! Utánzatok. Jézus képmutatás nélküli hitet kíván tőlünk, mely nem keres mást, csak Õt és a lelkek megmentését. Valódi szeretetet kíván tőlünk, mely nem vegyül önszeretetünkkel, becsvágyunkkal és az emberek tetszésének keresésével. Ilyen szeretet élt Máriában; olyan tiszta, mint az a kenet, amit hozott. Nem becsvágy, nem is fontoskodás indította arra, hogy az Úr lábait megkenje. Egyszer lélek volt és ebben az egyszerűségben nem voltak mellék- vagy hátsó gondolatai. Csak egy cél volt szeme elõtt, és szívének ez az osztatlan odaadása jobban illatozott, mint a mulandó kenet.
Utánzott áru mindig olcsóbb. Ami valódi, az többe kerül. Máriát nem érdekelték a költségek. Júdás, aki igen járatos volt anyagi ügyekben, ennek a kenetnek az árát 300 dénárra becsülte (egy dénár egy napi munkabér volt), tehát ez az összeg Mária számára igen nagy összeget jelentett. Talán mindenét készpénzzé tette érte. Felvetődhet a kérdés, helyes volt-e, egy tovaillanó kenetre ennyit költeni? De Mária úgy érezte, hogy Jézus mindent megér. Lehetséges, hogy régebben sokat költött önmagára, de miután a Megváltó kivonta őt a maga régi világából, többé képtelen volt arra, hogy önmagára ennyit költsön. Sokan vannak, akik mindenféle jó illatba burkolják magukat, mégis valami belső romlottság rossz levegője árad belőlük. Amikor a Szentlélek Jézus nevével tölt be egy szívet, az olyan mint a kiöntött drága kenet. Az ilyen emberből Jézus illata árad. Többé nem fordít talán annyit a külső dolgokra, de fontos lesz számára, hogy mindent Jézusnak adjon. - Mária valami egész különös módon akart tisztességet adni az Úrnak és erre a célra csak a legjobbat és legértékesebbet választhatta. Aki meggondolás nélkül oda tudja tenni a Megváltó lábaihoz a legdrágábbat is, nemcsak örömet szerez vele neki, de a kívülállók elõtt tisztességet is. Elgondolkodtatta őket: valami kell legyen ebben a Jézusban, ha valaki annyi mindent képes odaáldozni érte!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése