Nem az a fontos...

Nem az a fontos, hogy boldogok legyünk, hanem, hogy másokat boldoggá tegyünk.
Nem az a fontos, hogy minket szeressenek, hanem, hogy mi szeressünk másokat és áldássá legyünk számukra.
Nem az a fontos, hogy mi érvényesüljünk, hanem, hogy önmagunkat megtagadjuk.
Nem az a fontos, hogy megtaláljuk életünket, hanem, hogy mi teljesítsük az Ő akaratát.
Nem az a fontos, hogy sokáig éljünk, hanem, hogy életünk megtalálja igazi tartalmát.
Nem az a fontos, hogy mit gondolnak és mondanak az emberek rólunk, hanem az hogy mik vagyunk Isten előtt.
Nem az a fontos, hogy mik vagyunk, hanem, hogy milyenek vagyunk.
Nem az a fontos, hogy sok mindent tudjunk, hanem az, hogy amit tudunk, azt cselekedetekre váltsuk át.
Nem az a fontos, hogy a szenvedést elkerüljük, hanem, hogy a szenvedés elérje bennünk a célját.
Nem az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem, hogy készek vagyunk-e Isten elé állni.

--------------------------------

Egy szép történet :

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét.
Az ágya a kórterem egyetlen ablakához  volt közel .
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában,
a plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról,
a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült,
azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból.
A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós ékhajóikkal rajta.
Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen.
A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel.

----------------------------------------------

Meg van írva!

Egy hideg téli este kocsival hazafelé tartottunk egy alkalomról. A kocsival igen lassan haladtunk a csúszós út miatt. Egyszer megszólal az egyik fiatal: Miért nem taposol a gázra? Meg van írva "ha Isten velünk kicsoda ellenünk?". Mire feleszméltem volna, megszólalt egy másik fiatal a kocsiban: De az is meg van írva: "ne kísértsd az Urat, a te Istenedet! (bt)