William Butler Yeats (1865-1939):
Gilligan atya balladája

Az öreg páter Gilligan csak fárad szüntelen,
mert nyája fele ágyba dőlt, vagy hant alatt pihen.
Leszáll az est, egy székre ül s tán el is szundikált,
mikor megint hivatja egy beteg, s ő felkiált:

"Hát nyugtom sincs, sem örömöm ez örök gyász helyén?"
De rögtön aztán: "Ó, Uram, a testem szólt, nem én!"
A székre dől, letérdepel s imádkozásba fog,
de álom száll rá, mély, nehéz,s az égre csillagok.

A számuk lassan millió. Levélt rezzent a szél;
s míg éjben szunnyad a világ, az Úr csöndben beszél.
Mikorra szürkül s a veréb csiripelő hangja száll,
az öreg páter Gilligan már ismét talpon áll.

"Jaj, Istenem! aludtam, és az ember már nem él!"
Kihozza gyorsan a lovát s elvágtat, mint a szél.
Nem vágtatott így még soha a láp és szikla közt.
Az asszony nyit neki kaput: "Atyám, hát visszajött?"

"Meghalt a férjed?" - kérdezi."Egy jó órája már."
Az öreg páter Gilligan lesújtva, szótlan áll.
"Meghalt, ahogy elment atyám, madárkaként vígan."
E szókat hallva térdre hull az öreg Gilligan:

"Ki csillagos éjt alkotott, törődött szívnek írt,                                                                                   leküldte egyik angyalát, hogy megsegítsen itt.
Ki bíborfényben tündököl, s planétákat terel,
megszánt egy apró férget is, hogy álom nyomta el."

(fordította: Fükő Dezső

--------------------------------------------
ÚJ TAVASZIG VAGY A HALÁLIG.

Új-Tátrafüred.

Most, hogy megint útfélre estem,
Eltűnődöm e téli esten,
Mi volt az élet, uramisten?

Mi volt? ez volt: sok fénytelenség,
Fakó robot és kénytelenség,
Száz bús határ reménytelenség.

Borult egek kevés azúrral,
Koldus pajtásság pár nagy úrral,
Pár ájult nóta, tépett húrral.

Egy-két vad mámor nyoszolyája,
Egy-két asszony jó, meleg szája; -
Volt, nincs. Csöndes a szívem tája.

Most itt ülök, roppant hegyek közt,
Betegen a többi beteg közt,
Múltnak háttal, halállal szemközt.

Lesz-e másképp? várjam? ne várjam?
Lassan szétszéled a homályban
Bitang jószágom, kedvem, vágyam.

Nyomukban, mint fekete bundás,
Begyűrt süvegű öreg kondás,
Hallgatva ballag a lemondás.

S mégis, a csönd-paplanú télben,
Nagy nyugalom évadját élem -
Érzem, az Isten gondol vélem.

Mint a bokrok setét bogyókkal,
A hó alatt zamatozókkal,
Megrakva szívem hűvös jókkal.

Hogy mire jókkal, majd megválik,
Mire a hó gyapja lemállik,
Új tavaszig vagy a halálig.

Fekszem megadva, béken, resten,
S néz rám, át a végtelen esten,
Tűnődve sorsomon, az Isten.
---------------------------------------
TEMPLOM
Csend van, és angyalok;
pislog a gyertya lángja;
kísértés alszik a küszöbön,
szája a Jelenléttől kulcsra zárva.
(Á.E.)

--------------------------------------------------

Paul Verlaine - Példázatok

Uram, ma, butaság s vad dühök idején
áldalak, amiért kereszténynek születtem,
de hogy mint hű kutya kövesselek a kegyben,
tisztult bátorságot s erőt is önts belém:

erőt, hogy kiszemelt bárányod legyek én,
mely anyját s pásztorát nem bosszantja ügyetlen,
s érzi: gyapján kivűl vére is az egyetlen
gazdáé, s vár amíg sorra kerűl szegény:

s legyek a hal, Fiad boldog szimbólumának,
a szamár, mely Vele a városba vonult,
s húsomban, a disznó, melyre haragja hullt.

Mert nőnél s férfinál jobb és különb az állat:
e korban, mely dac és gonosz kétszínűség,
ő az alázatos, munkás egyszerűség.

(Szabó Lőrinc fordítása)
--------------------------------------------


ÖRÖKLÉT

Zárt folyosóján a napoknak,
Hol még a mennybolt is nyomaszt,
Perc-létemből nézek korokba,
De várom a Szombatomat.

Midőn a lélek izgatott, vak
Tévelygésének vége lesz...
Ó, nap, melyen látok s tudok majd
Különös dolgokat, siess!

Mindent, mi zaklatott, megértve,
Új, másik lelket is lelek.
S áldom az utat, mely a férgek
Sarától a Napig vezet.

És az, ki dörgéstől kísérve
És jámbor csöndben jött velem,
Ki gyönyöreim elítélte
S elnézte bűnöm kegyesen,

Tanított harcra, hallgatásra,
Elárult ősi titkokat, -
Botját letéve, fordul hátra,
S „Megérkeztünk" - ezt mondja csak.

-------------------------------------

ALVÓ VADÁSZ Lancel_Otto.

A csalfa kentaur iszik magányában
Hol a fekete lyuk egykor bedőlt
A nyolcadik nap immár végtelen
Lásd hát, itt az örök tegnapelőtt

---------------------------------------------

TÉKOZLÓ FIÚ....
1.
Egyre szegényebben,
egyre árvábban...
Hazafelé vezet egy
szó: "Megbántam!"
2.
Kint az ajtó előtt köhintget párszor,
bekopog, toporog, rázza le a port...
...És amit útközben fölmondott százszor:
azt, hogy munkát keres, béresnek valót,
- nem tudja kinyögni már a zokogástól...

--------------------------------------------
Nagy B. Zsuzsanna: KI ÉLNI AKAR...

Ki élni akar, kezét kinyújtja matat az égen
az égbolt szívében halhatatlant tapogat
Ki az orránál már  tovább látott,
keres egy bizonyosat mely rajta túlmutat;
Tán megnyílt az értelme vagy kegyelem érintette
s rájött, hogy nem ő a világ alfája s omegája
Ő még fel tud tekinteni kikémlelni a csillagokat;
Fejét átdugja a rézpajzsos födémen
fölpillant az űrbe, faggatja van-e Isten

Ki élni akar,kezét kinyújtja matat az égen,
- Istent tapogatja - ki az orránál  már tovább látott
látta az Istent, - túllépett önmagán.