Modern tékozló fiú.

 untam a banánt untam apámat
kértem a lóvét irány-surányi
nagybetűs életpénz és szabadság
míg egyszer minden elfogyott

itt állok pőrén se pénz se posztó
kéne kis meló legyen kaja
vágytam a többre mint  Ikarosz
kárral tanultam ,hogy mi a rossz

Ádám és Éva hű fiaként
vesztve az Édent nyertem nyomort
mennék már vissza szégyen és bánat
elveszítettem ÉDESAPÁMAT  (Á.E.)
-------------------------------------------

Tékozló fiú

Untam a jólétet, azt a tiszta rendet,
amit élveztem bár, de nem értékeltem.
Vártak a kalandok; magam ura lettem,
mikor kizsaroltam örökségemet.

Míg a pénzem tartott, szabad ember voltam,
mindent megtehettem, de inkább a rosszat.
Aztán szolga-sorban hizlaltam disznókat
éhesen, rongyosan, s jaj, magányosan.

Napnál világosabb így lett a számomra:
otthon a béres is szolgál boldogan,
jóban gyönyörködve szíve és a gyomra.

Elindultam haza; Apám nagyon várt ott:
Ő a szeretetét tékozolja jobban...
...Új életet kaptam, mikor megbocsátott
(Á.E.)
-------------------------------

Isten szeret
Nem azért szeret, mert jó vagyok;
de mivel szeret, hát jó leszek.
Boldog vagyok, ha jó vagyok:
kicserélte a szívemet.
(Á.E.)

----------------------------------------------

Áprily Lajos :Szállj, Ábel füstje
Szállj, Ábel füstje, terjedezve szállj,
mindenfelé, ahol szívet találsz.
Szűnjék harag, gyűlölség és viszály,
a béke lelkét vidd, amerre szállsz.
Áprily Lajos :Menedék
S mikor völgyünkre tört az áradat
s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen,
egyetlenegy kőszikla megmaradt,
egyetlen tornyos sziklaszál: az Iste

---------------
Rónay György: A TÉKOZLÓ FIÚ HAZATÉRÉSE
A messzeség sugárzó pitvarában
angyalok jönnek-mennek, kék csuporban
tejet hoz egy, a másik nagy kosár
gyümölcsöt, fehér lenvászonnal asztalt
terít egy harmadik, nagy szárnyukat
becsukva szorgoskodnak –
egy pedig
a korlátnál, szemét ernyőzve néz
a távolba, ahol a domb alatt
kanyargó úton csapzottan, soványan,
kimerültségtől meg-megtántorodva,
de azért mégis egyre szaporább
léptekkel, ahogy egyre közelebb ér,
már jön a Vendég...
-----------------------------------

Weöres Sándor: Zsoltár

Kínok árnyékaiból,

kínok árnyékaiból ,szólok hozzád Istenem.
Kín mar, sújt, temet, józan eszemet
vak veszélyben,  láncos mélyben
ne hagyd elveszítenem.

Senki sem tör káromra,  senki sem tör káromra,  bensőm fordul ellenem.
Örök vihar ront,  nincs egy biztos pont  se mögöttem,
se fölöttem,  dög pusztít a lelkemen.

Törd meg kevélységemet,  törd meg kevélységemet,  mély megbánást adj nekem.
Nyársat nyeltem én,  derekam kemény:  mért nem szabad
súlyod alatt  meghajolnom, Istenem?

Száraz zokogás tipor, száraz zokogás tipor  és a szemem könnytelen.
Utam hajlatán  ördög les reám, vár nehezen:
a két kezem  tőrrel indul ellenem.

Legyen meg akaratod, legyen meg akaratod,  ha vesznem kell,
jól legyen:  tán kárhozásom  áldás lesz máson -  de ha énrám
kincset bíztál,  ments meg immár, Istenem.

----------------------------------------------------
Johan-Ludvig Runeberg (svéd-finn, 1804-1877):
Paavo gazda.

Fent a saarijärvi ősvadonban
élt fagyos tanyáján Paavo gazda.
Küszködött, égett kezén a munka,
ám az Úrtól várt földjére áldást.
Gyermekével s asszonyával élt ott,
kínnal szerzett gyér-sovány kenyéren,
árkot ásott, szántott és vetett s várt.
Megjött a tavasz, a hó elolvadt
s hólé elsodorta fél vetését;
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak
s a ringó vetés felét lezúzták;
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.
Haját tépve jajgatott az asszony:
"Paavo, Paavo, átokvert öreg te,
koldusbot vár: elhagyott az Isten;
rossz koldulni, - éhen halni szörnyűbb".
Paavo, kézen-fogva asszonyát, szólt:
"Megpróbál, de el nem hágy az Isten.
Feleprész fakérget tégy a lisztbe,
én ezentúl még több árkot ások,
ám az Úrtól várom majd az áldást".

Fele rész kéreg sült a kenyérbe,
kétszer annyi árkot vájt a gazda,
juha árán vett rozsot, vetett s várt.
Megjött a tavasz, a hó elolvadt
s megmaradt: vetés és porhanyó föld;
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak
s a ringó vetés felét lezúzták;
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.
Haját tépve jajgatott az asszony:
"Paavo, Paavo, átokvert öreg te,
haljunk meg, hisz elhagyott az Isten!
Rossz meghalni, ámde élni szörnyűbb".
Paavo, kézen fogva asszonyát szólt:
"Megpróbál, de el nem hágy az Isten.
Kétszer annyi kérget tégy a lisztbe,
én meg duplaszéles árkot ások,
ám az Úrtól várom majd az áldást".

Kétszeres kéreg sült a kenyérbe,
duplaszéles árkot vájt a gazda,
marha árán vett rozsot, vetett s várt.
Megjött a tavasz, csordult a hólé
s ár nem vitt el sem vetést, se földet;
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak
s a ringó vetést le nem tiporták;
ősz jött, ám a fagy távol maradt és
sarlót várt a hullámzó arany-dísz.
Paavo gazda térdre rogyva mondta:
"Megpróbál, de el nem hágy az Isten".
Térdre hullt az asszony is, míg így szólt:
"Megpróbál, de el nem hágy az Isten".
Agg társához szólt szelíd mosollyal:
"Paavo, Paavo, kapj sarlóra vígan,
felvirradtunk boldogabb napokra,
sutba dobjuk most már a fakérget
s étkünk tiszta rozsból sült kenyér lesz".

Paavo, kézen-fogva asszonyát, szólt:
"Asszony, asszony, elbuknánk a próbán,
éhező testvért ha cserben hagynánk.
Fele rész kérget süss a kenyérbe:
elfagyott a szomszédunk vetése!"