Halál hol a te fullánkod? Halál hol a te diadalmad? Cimű Ev- könyv. Írója:

Samuel Gerber: Ortwin Schafer.

Így irnak-kb- az 1980 - as években jelent meg nálunk Magyarországon..

Róm.8:36. v alapján.

Károly-ford… Róm. 8,36 A mint megvan írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat.

Ravasz –ford--- Róm 8,36 Amint meg van írva, miattad öldökölnek minket mindennap; olybá vesznek, mint a vágó (áldozatra szánt) juhokat. (Zsolt 44,23)

A vágó juhok számára  a megöletés  a  normális állapot….

Ezen sem sírás, sem tiltakozás nem segít..

A vágójuhot azért nevelték. Ha valahol vágójuhok nyája van, minden egyes juh sorra kerül, a kérdés csak az,. Melyik előbb, melyik később. Kivétel azonban nincs.

És így van ez a keresztyének/ kereténekkel is. Olykor csak egyesek, máskor, máskor százak vagy ezrek kerülnek sorra. Olybá tekintik Őket, mint a vágó juhokat.

Jézus Krisztus még azt is világosan megmondta, hogy akik megölik őket, jó lelkiismerettel teszik azt. Sőt, elvárják, hogy Isten megjutalmazza őket.

Az utóbbi időkben több esemény is utal arra, hogy a keresztyének/ keresztények ellen,

a gyűlölet rendkívüli módon fellángolt az egész világon.

Ha a hívő ember tiltakozni merészel a durva erkölcstelenség ellen, azonnal lehurrogják.

/Csak nem a föld egész kerekségén/ Sok /keresztyén, keresztén/ testvértnek kell naponta szembenéznie elutasító magatartással a munkahelyén, sőt a családokban is.

És olyan hangot is kap a halálos gyűlölet:” Le a keresztyénekkel/ keresztényekkel, ezekkel, az elviselhetetlen okvetetlenkedőkkel.” A mai független ember nem tudja elviselni, azt, amit kérünk tőle, az Ige alapján: : vesse alá magát a szent Isten tekintélyének.

Péter apostol azt írja: már az első keresztyén gyülekezetnek is: „Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket!”. Pét-I-lev-4: 12-v- olv.

Sok minden arra utal, hogy világunk a vége felé siet. De még mielőtt az bekövetkeznék, valószínűleg súlyos megpróbáltatások várnak a keresztények/ keresztények re!!  

/ a csirke is a disznó is rúg kapál mikor le vágják/

A halálra gondolás talán számunkra azt is magába foglalja, hogy megbarátkozunk a gondolattal: esetleg az Úr Jézusért fogunk szenvedni és meghalni,/ mit kora elődeink, a keresztyének/??? Ha nem gondolunk erre, elárulhatjuk Urunkat. Hallgatunk majd, amikor beszélnünk kellene. Ha ilyesmi már meg is történt, akkor tartsunk bűnbánatot, és kérjük Urunkat: adjon nekünk erőt mindhalálig kitartó hűséget.

Károly- ford… Róm. 8,35 Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?  Ravasz- ford… Róm 8,35 Kicsoda szakíthat el minket a Krisztus szeretetétől? Zaklatás, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy pallós?   Róm. 8,36 A mint megvan írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat.  Róm 8,36 Amint meg van írva, miattad öldökölnek minket mindennap; olybá vesznek, mint a vágó (áldozatra szánt) juhokat. (Zsolt 44,23)   Róm. 8,37 De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, a ki minket szeretett,  Róm 8,37 De mindezekben felettébb diadalmaskodunk őáltala, aki minket szeretett.   Róm. 8,38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők,  Róm 8,38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet; sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok; sem jelenvalók, sem következendők;   Róm. 8,39 Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.  Róm 8,39 sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket az Isten szeretetétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van.

Az természetes, hogy nem lehet mindegy, mit történik bár hol is hittestvéreinkkel!!

De igen nagy csodálkozást ne váltson ki, inkább, a még sokkalta buzgóságos könyörgést, s ha kell akár böjtölést és imát.

Így javasolnám, hogy ki kell jelölni egy alkalmat ,mikor hírül adjuk: ma , ekkor és ekkor ima böjtöt tartunk Isten népe a üldözöttekért.

Szertettel

tóni bácsi

Siklós József:- TANULOK.

Tanulok az iskolában írni meg olvasni,
kicsi és nagy számokat szépen összeadni.

Tanulok a szülőktől szót fogadni szépen,
rendet rakni, testvéremmel élni békességben.

Tanulok már Jézustól hittel imádkozni,
Istennek és embereknek örömet okozni.
                          Siklós József     

--------------------------------------------

Balog Miklós:

Nemrég tipeg

Nemrég tipeg egy csöpp emberpalánta,

hisz alig ért meg hat telet, nyarat,

azt mondja, óvodás már nem marad,

s most megy büszkén először iskolába!

Kis hátán hőköl nagy iskolatáska,

de mégse görnyed ő e súly alatt,

örömrepesve fürgén elszalad,

s tulajdonképpen ő a táska lába.

Utánanézek, százszor is megáldva:

csak hadd vigye tudása, szomja, szárnya!

Mert így lehet csak valaki belőle!

Tanulni, tudni bármennyit szabad.

Mit megtanul, nem vétetik el tőle.

s hadd gyűjtse azt is majd, mi megmarad...!

Balog Miklós, 1979 (Kévéim c. kötetből, 102.old)

Megtanultam    

Kijártam ínség, bőség iskoláját.

Elégedett legyek: megtanultam.

Krisztus mindenkor erősít engem,

így mindenre van erőm - az Úrban.

 Siklós József

------------------------------------------------

Nem mondott le róla 
Lehajtott fejű kis fiú... 
lányos arca el-elpirul. 
Töredezett szavak: a rossz barát... 
züllés, szökés... hányódás, fogság... 
s most újra otthon, újra szabadon. 
nem kérdezem. Csendesen hallgatom. 
S végül hirtelen feltör valami 
szorongó, esengő kérés: "Azért 
ne tessék rólam lemondani!" 
Megnyugtatom. Indul. Utánanézek. 
Igen, vannak boldog elindulások 
Krisztus útján, és botlások, esések, 
új fellángolások a közönyből. 
"Ne tessék rólam lemondani!" 
Ez a kérés órák, hetek után is 
nyugtalanít és szívemen dörömböl. 
Lehet, hogy én könnyen lemondanék. 
Imádság, szeretet, intés, hiába: 
Menj utadon!--De hogyan adnék számot 
annak, aki az elveszett egy bárányt 
addig keresi, míg meg nem találja. 
Őneki többe került, mint nekem. 
Drágán vette: véren és életen. 
Valaki lefestette Őt, 
amint hamurakás előtt 
térdel, és fújja, hátha rejteget 
még egy szikrányi életet, 
s lángra lehet lobbantani! 
Lemondana egyetlenegyről is? 
Hiszen véren vett tulajdonai! 
Szégyen, ha bennünket kérlelni  kell: 
"Ne tessék rólam lemondani!" 
Ma az a régi kis diákfiú 
Krisztus szolgája. Ige magvát szórja. 
Örömhírt visz kicsinyeknek, nagyoknak. 
Igen, a hamu alatt szunnyadó 
szikra ragyogó lánggal felloboghat!                                                                                                                Ő nem mondott le róla.      Túrmezei Erzsébet 

Egyedül Istenben

Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön. Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr; Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik. (Jeremiás 17,5-8)

Másokban bízni? Nehezen alakul ki egy bizalmi kapcsolat egy másik emberrel, aki pillanatnyilag még csak egy idegen számomra. Fokozatosan engedünk teret annak, hogy az illető betekintést nyerjen az életünk különböző területeire, nehezen avatjuk be őt bizalmas dolgokba. Kialakul egy kapcsolat, amikor kölcsönösen megértjük egymást, és megosztjuk egymással minden bánatunkat, örömünket! Ezt nevezzük barátságnak. 

Azt írja Jeremiás, hogy átkozott legyen az a férfi, aki emberekben bízik! Vajon arról beszél itt, hogy ne legyenek barátaink? Tagadjuk meg a kincseket, amit úgy hívunk, hogy bizalom, barátság? Egyáltalán nem! A sorrendiségen van a hangsúly! 

Kiben bízok? Kitől várom a megoldást? Istentől, vagy embertől? Melyik ad garanciát és mennyi időre?

Ha szerencsések vagyunk, akkor még sosem, de a többség már csalódott emberekben. Talán épp a legjobb barátja hagyta a legnagyobb szükség idején. Lehet, hogy épp a hittestvéred volt az, akire számítottál volna a szűkség idején, de nem volt ott, nem segített neked. Most ne arra keressük a választ, hogy miért nem volt, ott ő, vagy épp valaki más! Arra adjunk választ, hogy Isten mindig ott volt! 

Nem csak a múltról beszélhetünk, hanem egyszerre említhetjük meg a múltat, ami megerősít a jelenben, és bizalmat ébreszt a jövőre nézve. Jeremiás bölcsessége párhuzamba állítható az első zsoltárral, és a két hasonlat szinte azonos egymással, de tartalmilag mindenképpen azonosak. Akik nem járnak az Úrral, és nem hisznek és bíznak benne, és bízzák rá egész életüket, olyanok lesznek, mint a hangafa a pusztában, mely a képen is látszik.

De ha Isten a legjobb barátunk, legfőbb bizalmasunk, olyanok leszünk mint a folyó mellé ültetett fa, amelynek levelei szép zöldek, nem fél a nap hevétől, és állandóan gyümölcsöt terem! 

„Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.”

(Zsoltárok 37,5)

----------------------------------------------------------------------------------

Ha Jézus levelet írna

„Kedves Barátom!

Hogy vagy? – Csak egy rövid üzenetet küldök, hogy elmondjam, milyen nagyon törődöm veled.

Tegnap láttam, hogy a barátaiddal beszélgettél. Egész nap vártam és reméltem, hogy talán velem is akarsz beszélni, de hiába!

Elhoztam számodra a szép naplementét és a hűs szellőket, és vártam rád, de nem jöttél hozzám. Fájt nekem, de azért szeretlek, mert barátod vagyok.

Még aludtál, a holdsugarat küldtem, hogy elsimítsam homlokod redőit. Ismét vártam, hogy ha majd megvirrad, beszélni fogsz velem, de te munkába siettél… Az én könnyeim hulltak az esőben…

Ha legalább hallgatnál rám! Az ég kékjére, s a csöndes zöld fűre írtam, hogy szeretlek. Ezt suttogtam a fák lombjaiban, a virágok színei ezt hirdették, s erről meséltek a gyorsan szálló madarak. Én vettelek körül a nap sugarában és az illatozó természetben.

Az én szeretetem mélyebb, mint az óceán és nagyobb, mint szíved legnagyobb óhaja. Szólíts meg,… beszélgess velem,… és ne felejts el engem!

Olyan sok mondanivalóm lenne számodra, de tovább nem zavarlak. Neked kell határozni.

Én választottalak és várok rád…mert szeretlek! Hű barátod, Jézus!”                                         (ismeretlen szerző)

„Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” 

Jeremiás 29:13

Szorozd meg!

Megoldhatatlan feladat felett

virrasztok. Hiányzik a felelet.

„Jöjj, Mesterem! Nézd, nem bírok vele.

Csak könnyeimmel öntözöm tele.

Ha éhezők könyörgő szája kér,

aszott kéz nyúl betevő falatér’,

s a lelkem olyan kifosztott, szegény:

magam is éhes, hogy segítsek én?

Elfogy a hit és elfogy az erő.

A kevesemmel hogy’ álljak elő?

A keveset ezreknek osztani,

hogy mindenkinek jusson valami,

jusson valami, és jusson elég,

Mester, lehet?!” – „Hát szorozd meg elébb,

A szorzó az én kezem legyen.

Emlékezzél csak! Azon a hegyen...

az ezrek... és az öt árpakenyér...

s te búslakodnál a kevesedért?

Szorozz! – Enyém az éhező sereg.

Szorozz! -  Én mindig megsegítelek.

Szorozz! – Az én szolgám szegény legyen,

s ha adni kell, mindig tőlem vegyen.

Szorozz!”

Szorzok... és hajnalfényben ég

a diadalmas eredmény: E L É G.”

   Túrmezei Erzsébet (Hozsannázó napok, II. 347)

----------------------------------------

Kivonás

Hétből kivonok hatot,

marad egy.

Harmincból kivonok huszonkilencet,

marad egy.

Háromszázhatvanötből

kivonok háromszázhatvannégyet,

marad egy.

Kivonom a holnapot,

marad a ma.

Mert a holnapot ráhagyhatom másra:

a Mesterre. Azért tanítgat

türelmesen esztendők óta

erre az egyszerűnek látszó

s mégse olyan egyszerű kivonásra...

Túrmezei Erzsébet (Összegyűjtött versei, I. 52.old)

-------------------------------------------------

OSZTÁS

Ahányszor a fülembe cseng,
mint édes, kísértő zene:
„Nézd, milyen gazdag a világ! Neked

ez is hiányzik, az is kellene! ”
- s a szívemben
visszhangosan dörömböl valami:
kívánság, vágyak... hirtelen
elkezdek akkor - osztani.

Feleletül a kísértő zenének
minden vélt hiányt összeszámolok.
Osztóm az ige,
hogy „Egy a szükséges dolog!”
És az eredmény mindig hálaének.
Van Jézusom! Megnyílt a menny felettem!
Semmivé foszlik hiányok sora.
S indulhatok tovább elégedetten:
szegény világnak gazdag vándora.
                                   Túrmezei Erzsébet

Örök szeretet

„A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.”

Jeremiás próféta könyve 31:3

Tizenegy, vagy talán tizenkét éves voltam, mikor legjobb gyerekkori barátommal nekivágtunk, hogy megmásszuk Pécsett a tettyei sziklákat. A – mintegy 20-30 m magas – sziklatömb tetején a város egyik képzőművészeti büszkesége magasodik, egy életnagyságú (vagy még annál is nagyobb) kereszt, rajta a megfeszített Krisztus (Rétfalvi Sándor alkotása, 1969). Bátran vágtunk neki a meredélynek (minden biztonsági kötél nélkül), és utunk első felében ügyesen vettük az akadályokat. A szikla repedései létraként szolgáltak, melybe hol belekapaszkodva följebb húztuk magunkat, hol pedig a lábunkkal megtámasztottuk magunkat. Körülbelül a szikla közepe táján lehettünk, mikor pillanatok alatt elsötétedett az ég, majd hatalmas nyári zápor kerekedett. Teljesítményünk fölötti öröm hamar halálfélelembe csapott át. A vizes sziklák síkossá váltak, és hol a kezünk, hol a lábunk csúszott le róla. Megpróbáltunk visszafordulni, de az még veszedelmesebbnek tűnt, mint a fölfele menet. Így hát zuhogó esőben folytattuk hegymászásunkat, kétségbeesetten keresve a biztos fogódzókat. Mindkettőnket a sírás környékezett. Nem sokszor imádkoztam olyan buzgón isteni gondviselésért, mint azokban a nehéz pillanatokban. Már magam sem tudom hogyan, de valahogy fölértünk, és az első dolog, amit megpillantottunk, az a feszület volt. Mindketten éreztük, hogy ott valami rendkívüli dolog történt. Csurom vizesen, átfázva, remegő lábakkal elvonszoltuk magunkat a csúcstól párszáz méterre emelkedő Havihegyi templomig, és ott – az ajtó zárva lévén – leültünk a lépcsőre, és megköszöntük Istennek, hogy megmentette az életünket. Bár nem ezeket a szavakat használtuk, de akár ezt a jeremiási igét is idézhettük volna:

„A messzeségben” – mikor kilátástalan volt a helyzetünk a szikla közepén a zuhogó esőben – „is megjelent az Úr:” – Rétfalvi Sándor alkotásában – Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen” – és tényleg, mintha Isten keze húzott volna magához, hogy semmi bajunk ne essék. Így mondtam le tizenegy-tizenkét éves koromban hegymászó karrieremről, hogy inkább Isten örök szeretetének kifürkészésére adjam a fejem…

------------------------------------------------------------

Isten terve szerint élni

„Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.”

(Efézusbeliekhez írt levél 2. fejezet 10. vers)

Mikor Isten megalkotta ezt a világot, a hatalmas égitestektől a legparányibb atomig mindennek megvolt a maga jól meghatározott és megtervezett helye. Minden egymást szolgálta és nem volt semmi, ami csak önmagáért lett volna.

Így a Szentírás egésze arról tanít, hogy nekünk embereknek is megvan a magunk helye. Életünk nem céltalan. Az Örökkévalónak pontos terve van mindannyiunkkal. Személyre szabott küldetésünk van, s boldogságunk záloga, hogy megtaláljuk helyünket.

Mondhatod; ’Ez szépen hangzik, csak nálam nem működik. Isten hallgat, és nem mondja meg, mit csináljak.’

Voltál már úgy, hogy miközben olvastad a Bibliát, vagy imádkoztál, hallgattál egy igehirdetést, vagy csak úgy késztetést éreztél arra, hogy felkeress valakit, hogy megtegyél, hogy elmondjál valamit másoknak?

Egyszer egy ácsot megkeresett az Örökkévaló, és megkérte hajózzon el egy lakatlan szigetre, ahol talál majd egy embert, akit meg kell tanítania tutajt építeni.

Az ács elindult. A megadott koordináták alapján meg is találta a szigetet, ám mielőtt partot ért volna hatalmas vihar kerekedett, kevésen múlt, hogy oda nem veszett hajójával együtt. Feltette magában a kérdést: Biztos Isten terve ez a küldetés?

Aztán megtalálta a bennszülöttet, s a tutaj építésen túl megtanította, írni olvasni, és imádkozni, bár erre nem mutatott nagy hajlandóságot az embere.

Nemsoká olyan súlyos fertőzést kapott, hogy érezte vége van. Halálos ágyán így fohászkodott: Uram, szégyellem, sok mindenre megtanítottam ezt az embert, de nem hisz benned, kudarcot vallottam.

Az Isten annyit mondott: A te feladatod csupán az volt, hogy tanítsd meg tutajt építeni, a többit bízzad rám.

Így halt meg az ács, a bennszülött pedig tutajt építve elérte a szárazföldet. Talált egy kis falut, benne egy templomot, ahol megtalálta Istent, és később mások tanítója lett.

Látod? Ne a világegyetemet akard meghódítani! Csak hajózz át egy hozzád hasonló ’magányos szigethez’, és tanítsd meg tutajt építeni, utat készíteni mások szívéhez. S hogy hol van ez a számodra kijelölt mai ’sziget’, ki az és mit mondj neki?

Ha látni akarod; Ne rugódozz az ösztön ellen. Hanem a fenti sorok írójával, Pál apostollal együtt kérdezd meg: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned.” (Apcsel.9:5-6)

---------------------------------------------------------------------------------------

Túrmezei Erzsébet: Eddi.

Napsugaras vasárnap reggelen
a villamos sárgán megáll velem.
A kis téren keresztülsietek.
Iskola vár. Iskolásgyerekek.
Elhagyom az arany-sugárözönt,
és csendülő „Erős várunk!“ köszönt.
Állok az ünneplőbe öltözött
pöttöm fiúk, pici lányok között.
Szívünkből ének, imádság fakad
és elhagyja a komor falakat.
Száll, száll a kéklő magasságon át.
Keresi Istennél az otthonát.
Iskola ez. Tanulunk valamit.
Nyitva a Bibliánk. Hinni tanít.
Elolvassuk a szent történetet,
ahogy a nép ezrével sietett
hallani a Mester szelíd szavát…
s a pusztaságban, ahol rátalált,
nem volt kenyér. Csak egy fiúgyerek
vitt két halat s öt árpakenyeret.
S ötezrek mind jóllaktak vele!
Hogyan lettek még kosarak tele
az eledellel, ami megmaradt
a kék galileai ég alatt!
Évi kételkedik. Az nem lehet!
Hogy ennék öt kenyérből eleget
ötezer ember. Nem sok egy falat,
annyi sem jut egynek, s dehogy marad!
Fürtös fejébe ez sehogy se fér.
Jól tudja ő, hogy mennyi egy kenyér,
és megtanulta, mi az egyszeregy.
Akárhogy számolgat, most mégse megy.
Nem látja Jézust. Hiába az egész.
De máris ugrik, bátor harcra kész
a másodikos, szőke kis Dezső.
Jézus tette! Mindenre képes Ő!
Ha egy darab kenyér lett volna csak,
akkor is elég, akkor is marad,
akkor is megcselekszi a csodát,
és ezreknek táplálékot ad!
Eddike is nagyon jelentkezik.
Felém mutatja csöpp, rózsás kezit
– Csak egy falat sima gyerektenyér – :
„Ha ekkora lett volna a kenyér!“
(kisujjából mutat egy darabot):
„Ha ennyi kenyér lett volna csak ott:
az ÚR Jézusnak nem nagy valami
ötezret ennyiből jóltartani!“
Boldogan, mosolyogva hallgatom.
Napsugár csillan be az ablakon.
Ó, most kilesett bennünket a nap!
Látta, hogy Eddiék tanítanak.
Hisz bárha mind idesereglenék
ez a hitetlen, koldus nemzedék
és megtanulná, mért olyan szegény,
elsős kis Eddi gömbölyű kezén!
Én, a tanítvány boldogan lesem.
Csak egy áment mondok még csendesen.
– Napfény nevet be a nagy ablakon. –
Hazafelé is elmondogatom
az új leckét… A Mester adta fel:
„Ha mint a gyermek, olyan nem leszel…“Túrmezei Erzsébet:

--------------------------------------------------

Add össze!

Félve megyek az iskola felé, félve a Mester hű szeme elé.

Szabódva nyújtom át a füzetet, a sok kusza, egymás alá vetett

tétova számot: „Valaki beteg... Szenved, gyötrődik, akit szeretek...

Ellenség tör reám. S magam vagyok önmagam ellensége legnagyobb.”

A Mester nézi. Hosszan, komolyan, „Bizony, a feladatban hiba van.

Sorakozik a sok sötét adat, s nem adtad hozzá a hatalmamat.”

Pirulva nézem. Ó, mennyire más, ahogy Ő vezet, az összeadás.

Olyan megnyugtató a vége is.  Oly biztató az eredmény is.

Hozzáadva hatalmát, erejét, szeretetét, mely melengetve véd

mindenhez, ami nyomja szívem,az eredmény: „Hiszek, Uram. Igen.” Túrmezei Erzsébet

Lukács 5:29-32 - És Lévi nagy lakomát készít néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek, akik ővelük letelepedtek volt.

És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódnak az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel?

És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek.

Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.

„Máté elhívása nagy felháborodást váltott ki. Hogy egy vallási tanító vámszedőt válasszon közvetlen munkatársául, ez a vallási és társadalmi szokások megsértése volt. A farizeusok azt remélték, hogy az előítéleteknek köszönhetően Jézus ellen fordíthatják a népet.

A vámszedők között nagy érdeklődés ébredt. Szívük vonzódott az isteni tanítóhoz. Tanítványsága miatt érzett örömében Máté arra vágyott, hogy korábbi társait is Jézushoz vezesse. Ezért vendégséget rendezett a saját házában, s meghívta a rokonait és barátait. Nemcsak vámszedők jöttek el, hanem sok más, kétes hírű ember is, akiket aggályoskodó szomszédaik törvényen kívül helyeztek…Jézus együttérzésével és kedvességével kimutatta, hogy elismeri az emberi méltóságot. Szavai áldott, életadó erővel hullottak az emberek szomjas szívére, akik szerettek volna méltóvá válni a bizalmára. Új indíttatást kaptak és az új élet lehetősége nyílt meg a társadalom kivetettjei előtt… Máté számára állandó tanulságul szolgált Jézus példaadása az ünnepségen. A megvetett vámszedő az egyik legodaadóbb evangélista lett, szolgálata során szorosan a Mester lábnyomában járt.

A farizeusok lelkileg egészségesnek tartották magukat, ezért úgy vélték, hogy semmi szükségük orvosra, míg a vámszedőkre és pogányokra úgy tekintettek, mint akik lelki betegségük miatt vesznek el. Akkor hát nem azt kell tennie Jézusnak, mint orvosnak, hogy azokhoz menjen, akiknek szükségük van a segítségére?

Bár a farizeusoknak igen jó véleményük volt magukról, valójában sokkal rosszabb állapotban voltak, mint azok, akiket megvetettek. A vámszedők nem voltak olyan vakbuzgók és önelégültek, tehát jóval nyitottabbnak bizonyultak az igazság befogadására.”  E.G.W: Jézus élete (Lévi-Máté)

A mi életünkre nézve milyen tanulságokat vonhatunk le ebből? Mi hogyan viselkedünk másokkal szemben? Ma is vannak kivetett emberek, hogyan viszonyulunk hozzájuk? Mi mennyire vagyunk önelégültek?

-----------------------------------------------------------------------

Lukács 6:38 - Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek.

Muri a kastélyban

A falu lakói a kastély tövében arra ébredtek, hogy a kisbíró érdekes hírt olvas fel a főtéren:

- Hőn szeretett urunk meghívja hűséges és alázatos alattvalóit születésnapjára. Minden résztvevőnek meglepetésben lesz része. Urunk azonban mindenkitől kér valamit: hozzanak magukkal vizet, mert a kastély víztartálya csaknem kiürült…

A faluban kezdték tárgyalni a meghívást.

- Na lám, a megrögzött zsarnok. Hát nincs elég szolgája, hogy a tartályt megtöltsék… Én nem viszek csak egy pohár vizet, az is elég lesz!

- Tévedsz, urunk mindig nagylelkű volt hozzánk! Én egy egész hordóval viszek fel neki!

A meghívás napján különös menet indult a kastély felé. Néhányan nyögve tolták fel a hordókat vagy cipelték a megtelt edényeket. Mások gúnyosan mosolyogva egy kancsó vizet vittek el mellettük. Akik még jobban csúfolódni akartak, egy tálcán csupán egy pohár vizet vittek. Amikor felérkeztek a kastélyba, a vizet a ciszternába töltötték, az edényt a kijelölt helyen hagyták és örömmel mentek a bankettre.

Többféle finomság került az asztalra. Az elégedett háziúr mindenkinek megköszönte jelenlétét.

- Hol marad az ígért meglepetés? – morgolódott a jól lakott tömeg.

Mielőtt visszamentek volna a faluba, mindenki vette a magával vitt edényt és akkor látták ám, hogy mi a meglepetés. Mindenki örömében vagy dühében hadonászva kiabált. Az edényeket a hálás úr színültig megtöltötte arannyal.

- Bárcsak több vizet hoztam volna… - kiabálták sokan. Bruno Ferrero nyomán

Túrmezei Erzsébet:

Pótvizsga szeretetből

A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam.
Tanítóm előtt remegve álltam...
Az első vizsgán én megbuktam.
A tételt bár kívülről tudtam,
De a gyakorlatban előre alig jutottam.

Szeretem én, ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségemet?
Aki megrágalmaz, kinevet,
Ad mindenféle csúfnevet,
Gyaláz és megaláz engemet?

Ilyet nem tudok szeretni! Nem!
És ezt húztam ki a tételen,
,,Hogy az ellenségemet is szeressem!"
Szereted-e? - Kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom, hiába próbálom!

Szelíden monda, de erélyesen:
- - Pótvizsgára mész, és ha mégsem
Tanulod, megbuksz egészen.
A szeretet nehéz tétel,
A legtöbben ebben buknak el,
Mert, aki bánt is, szeretnünk kell!

De Mesterem tovább tanított,
Különórára magához hívott,
Szeretetével sokat kivívott!
Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit terem a szeretet,
Eltűri a kereszt-szegeket.

Eltűri a gúnyt, a gyalázatot,
Töviskoszorút, s nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.
Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét a szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle.
Ott volt az ellenségem is.
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle,
De szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem...
És a pótvizsgán átmentem.

Tovább tanulok, tovább megyek,
Vannak ,,szeretet-egyetemek",
Magasak, s mégsem elérhetetlenek!
Mert más tudományt sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok.
Ha szeretet nincs bennem:
semmi vagyok.(Turmezei Erzsébet)

 

Szeptember.

Gyerünk gyerekek, iskolába!
Kemény pad és fekete tábla
ne legyen nekünk idegen!
Csak integessen a szabadság,
vidám játék, hangos mulatság.
át a nagy ablaküvegen.
Mi üljünk csendben, üljünk rendben,
legyünk nagyon szorgalmasak,
s csodaország titokkapui
hamar megnyílnak.
 

Neves betűbirodalomban
most biztosan nagy vígalom van.
Találni ott csodát sokat.
Komoly tanító bácsik, nénik,
- hogy kinek adják, nem is nézik-
osztogatják a kulcsokat.
Számország is tréfás egy ország,
oda is bekukkanthatunk.
Ha figyelünk, miénk a kulcsa,
s lehet sok jó napunk.

Gyerünk gyerekek, iskolába!
Oda is, ahol nincsen tábla…
- iskola sok van ám nagyon. –
Ahol az Úr Jézus a mester,
s ahol az ősz öreg se restell
gyermekként ülni a padon.
Vár az Úr Jézus iskolája.
Tantárgy: hit, remény, szeretet.
Iratkozz be. Add oda néki
gyorsan szívedet.

De jó lesz mindig vele menni,
mindent az ő kedvére tenni!
De könnyű lesz az életünk!
Ha nehéz is lesz majd a lecke,
ki gyáva még, hogy megijedne:
ott a Mester! Segít nekünk!
Ő ad erőt és Ő ad áldást,
hiányunk nem lesz semmiben,
csak rá figyeljünk, vele járjunk,
S kövessük őt híven!

A két favágó

 Az erdőben egymás mellett dolgozott két favágó. A fák törzseinek hatalmas volt az átmérője. Sokat kellett dolgozni a fakitermeléssel. Mindketten egyformán jól kezelték a fejszét, de a munkamódszerük nem egyezett: az első kitartó munkával vágta a fába fejszéjét, egyiket a másik után. Ritkán, és akkor is csak rövid szünetet tartott. A másik favágó óránként hosszabb időre megpihent.
Naplementekor az első favágó csak a munka felét végezte el. Izzadtan és fáradtan tette le a szerszámot, szinte kimerült. A második, hihetetlen, de befejezte a munkát. Egyszerre kezdték a munkát és a fák is egyformák voltak. Az első favágó nem hitt a szemének.

-          Nem értem a dolgot – mondta. – Minden órában kiadós pihenőt tartottál és mégis előbbre vagy.

-          Igen, láttad, hogy minden órában megálltam pihenni. Amit viszont nem láttál, hogy a szünetet arra is felhasználtam, hogy megélezzem a fejszémet – mondta a másik favágó.  Bruno Ferrero nyomán

------------------------------------------------

II. Mózes 20:8-11

Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.
Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;
De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgálód, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van:
Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.   

-------------------------------------

János 3:16

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

„A buddhizmus nem ismeri Isten szeretetét

Az otthon töltött szabadság után visszatérőben egy Indiába kiutazó misszionárius olyan hajón utazott, amely kikötött India előtt az egyik nagy szigeten. Az utasok körutazáson vettek részt, és sokat akartak látni Kelet-Ázsia világából. Ennek során a hajón tartózkodó társaság többek között egy ismert és híres buddhista kolostort is felkeresett.

Mivel a misszionárius buddhisták között végezte szolgálatát, ő is csatlakozott hozzájuk, és látott valamit, ami eddig még sosem tűnt fel neki, pedig már régóta hirdette az evangéliumot Indiában. A hatalmas Buddha-alak, amely a templom közepén trónolt, szétlapított és összetört embereken ült. Iszonyatos látvány volt, ahogy ez a kolosszus szó szerint szétnyomta maga alatt emberi testek ezreit. Hogy mi ennek a Buddha ábrázolásnak a jelentése, a vezető szerzetes azt válaszolta: „Ezek a bűnösök, akiket Buddha megvet, és ezért széttapossa őket!”

Ez teljesen jellemző a világvallásokra nézve. A világ egyetlen más vallásában sem létezik a szeretet Istene. A legelterjedtebb vallásokban, mint az iszlám, a buddhizmus, és a többi, sem ismernek olyan istent, aki szereti az embereket. Ellenkezőleg! Minden isten- és bálványelképzelésben csak haragvó és kegyetlen isten található, aki megbünteti az embereket, és akit sok és nagy áldozattal kell kiengesztelni… A Biblia a világ üdvösségének egyetlen forrásaként a szeretet Istenét ismeri.”   Joachim Langhammer: Példázatok, igaz történetek

Nem mondott le róla 
Lehajtott fejű kis fiú... 
lányos arca el-elpirul. 
Töredezett szavak: a rossz barát... 
züllés, szökés... hányódás, fogság... 
s most újra otthon, újra szabadon. 
nem kérdezem. Csendesen hallgatom. 
S végül hirtelen feltör valami 
szorongó, esengő kérés: "Azért 
ne tessék rólam lemondani!" 
Megnyugtatom. Indul. Utánanézek. 
Igen, vannak boldog elindulások 
Krisztus útján, és botlások, esések, 
új fellángolások a közönyből. 
"Ne tessék rólam lemondani!" 
Ez a kérés órák, hetek után is 
nyugtalanít és szívemen dörömböl. 
Lehet, hogy én könnyen lemondanék. 
Imádság, szeretet, intés, hiába: 
Menj utadon!--De hogyan adnék számot 
annak, aki az elveszett egy bárányt 
addig keresi, míg meg nem találja. 
Őneki többe került, mint nekem. 
Drágán vette: véren és életen. 
Valaki lefestette Őt, 
amint hamurakás előtt 
térdel, és fújja, hátha rejteget 
még egy szikrányi életet, 
s lángra lehet lobbantani! 
Lemondana egyetlenegyről is? 
Hiszen véren vett tulajdonai! 
Szégyen, ha bennünket kérlelni  kell: 
"Ne tessék rólam lemondani!" 
Ma az a régi kis diákfiú 
Krisztus szolgája. Ige magvát szórja. 
Örömhírt visz kicsinyeknek, nagyoknak. 
Igen, a hamu alatt szunnyadó 
szikra ragyogó lánggal felloboghat!                                                                                                                Ő nem mondott le róla.      Túrmezei Erzsébet 

Jób 5: 17-19 - Ímé, boldog ember az, akit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak. Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.

„A megpróbáltatás sok esetben az a sötét alap, amelyre Isten a hívő szívnek szánt kegyelmi ajándékának drágagyöngyeit kiteregeti, hogy azok minél szebben ragyogjanak.” C.H.Spurgeon

Ha majd az örökéletben visszatekintünk az életünkre, akkor meg fogjuk látni, hogy mi is éppen azokat a nehézségeket és szenvedéseket engedtük volna meg az életünkben, amiket Isten megenged. Ő tudja mi a jó nekünk. Ha megdorgál, nem véletlenül teszi, tudja, hogy javunkra válik.  Szentmihályi Szabó Péter:

Mint mikor Isten...

Mint mikor Isten lepöccinti parazsát, hullócsillag hullt az égen át,
s én azt kívántam hirtelen, bár rendbe jönne életem,
s benne, mint volt, friss a levegő, lenne, mint volt, kedves is Ő,
lenne, mint volt, szabad a tér, szívemre sohasem jönne a tél.
Mint mikor Isten lepöccinti parazsát, hullócsillag hullt az égen át,
s én azt kívántam hirtelen, a régi kastélyban, Szigligeten,
bárha feledném ezt a negyven évet, bárha lettem volna más, mint ami éget,
bárha tudtam volna, mily közel az Isten, bárha tudtam volna, más megoldás nincsen.

Lukács 8: 16 - Senki pedig, ha gyertyát gyújt, be nem fedi azt valami edénnyel, sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba teszi, hogy a kik bemennek, lássák a világot.

A gyertya fénylik.

A gyertya fénylik, világít, Hogy hánynak nem tud róla…

Jónak-rossznak világít?  A gyertya sem tudja.

Ég, mert ez a rendeltetése, Szolgálja az életet,

Betölti csendben a hivatását, - aztán feledésbe megy.

A külsején nincs semmi szépség, De- felér annyi széppel,

Amíg másnak fényt sugároz, Addig önmaga ég el.

Legyek én gyertya, csendes eszköz, Szolgája az égi fénynek,

Hogyha Istenem úgy akarja, Ne tudjam, kiért, s kikért égek.

De világítsak szüntelen, Míg csak tart a földi létem.

Aztán, mint a leégett gyertyát Felejtsék el, hogy értük égtem

SPURGEON. 

150 évét világra jöttének,

nagy hírének,

ünnepélyek zengik:

60.000-en pillantottak

olajfakoporsójára,

hogy utoljára

láthassák még a Szónokot,

ki szavával

ezreket Jézushoz hozott.

Ő volt, ki mikor Igét hirdetett

minden hallgatót leszerelt...

A hit szemével látott,

a hit fülével hallott,

a hit szívével érzett,

mindenkit megigézett

JÉZUS SZÁMÁRA! –

Saját magára nem gondolt,

harangtalan, toronytalan,

szószék nélküli tabernákulumában

EGYETLEN vallását hirdette:

Jézust, a Krisztust,

kinek szolgálatában

40 esztendőt töltött,

kinek országába megtért

56 évesen,

hogy London sose lásson több ilyen csillagot

s az igehirdetők „fejedelme” legyen.

   Kárász Izabella   "Fényből fényességet" 149.

--------------------------------------------------------------

NÉZZ! 

 (Spurgeon elmondja megtérését)

És 45:22. Angol fordítás szerint:

„NÉZZETEK rám, hogy megtartassatok, földnek minden határai”.

Gyermekségemtől fogva tanultam én e tant

Jézus áldozatáról, de nem értettem azt.

Kereső lelkem vágyott megtudni, mint lehet

elnyerni, megtalálni szent üdvösségemet!

Ó, mennyit imádkoztam s nem jött rá felelet,

mily sok templomba jártam s nem érthettem meg ezt!

Hallottam igazságot, nagy igazságokat!

Bűneimre bocsánat… Válasz nélkül maradt.

S egy téli hóesésben, utam, hogy elakadt,

egy kicsi kápolnából hallottam hangokat,

Mondták, hogy: „süketítő” énekkel zengenek,

de még ezt is vállaltam, csak megmentve legyek.

S egy szikár férfi éppen Bibliát olvasott,

Szemét reám szegezvén: - NAGY SZÜKSÉGBEN VAGY OTT!

SOSEM JUTSZ KI BELŐLE, HA KRISZTUSRA NEM NÉZEL!

Két kezét felemelte:

- NÉZZ! NÉZZ! CSAK NÉZNED KELL!

… És én legott megláttam szent üdvösségemet

mint az érckígyót az ószövetségiek

úgy néztem,  - szemem égett, -

oda, Krisztusra, és

nem is tudtam már arról,

hogy tovább mit beszélt.

Szívem örömmel ugrált,

nem hallá, csak a SZÓT,

a teljes erőből lelkemben visszhangzót.

Kimondhatatlanul boldog azóta így vagyok

még mindig Rá, az égbe, felnézni akarok!

…Tizennégy évvel később, elmondta mit érzett

a kedves kápolnában, és azon igéket.

Karzat alatti padra, balra rámutatott:

- Ott ültem, mikor a „SZÓ”

engem megragadott!

s én, aki azt gondoltam, hogy ötven-féle jót

kell tennem üdvösségem érdekében, a SZÓT

felfogtam, megértettem, megcselekedtem azt;

megmentett, megtért szívvel szolgálom Uramat.

És prédikációim bármiről szóljanak

a bűnösök kegyelmét szolgálni hivattak.

…Célját CSAK ÍGY tölti be a prédikáció…

Győzedelmes erővel hódíts tért itt is: SZÓ!

   Kárász Izabella   "Fényből fényességet" 193

------------------------------------------------

MEGTÉRÉS.  [962]

Uram! Tépd ki a szívemet!

tegyél helyére újat, jobbat.

Ne fordítsd el a szívedet,

ne nézzed bűnös voltomat,

és bocsásd meg a vétkeim.

Add, én is megbocsáthassak.

Uram, tépd ki a szívemet,

Tegyél helyére újat, jobbat.

A Te arcodnak melegét

ne vondd meg bűnös gyermekedtől.

Keresztednek árnyékában

tisztíts meg engem is a bűntől.

A Te lelkednek tisztaságát

add Uram, én is megkaphassam,

s ami rossz van a lelkemben,

kiszaggathassam, eldobhassam.

Uram, érzem, a szívemet

hogyha Te tőből ki nem téped,

ha egy igazabb és új szívvel

fel nem váltod, ki nem cseréled,

ha nem adsz nekem megbocsátást,

s ha én másoknak sose kérek:

Uram, elveszett az én lelkem,

szemem Tereád már nem nézhet.

Uram, hallgasd meg imádságom,

Te vizsgálod a lelkek mélyét,

Az önző, bűnös hideg szívét

éppen úgy látod, mint a jóét,

Uram, tépd ki a szívemet!

Tegyél helyére újat, jobbat…

Mert Hozzád vágyik az én lelkem

mert megutáltam én a rosszat!

   Kárász Izabella   "Fényből fényességet" 194

PÁL.  

... S ha százszor ostoroznak és százszor megköveznek,

tömlöc mélyébe dobnak, zúgó tengerbe vetnek,

ha reámrontó latrok mindenem elrabolják,

testemen korbács csattog,  asztalomon csak morzsák,

ha szomjan eped ajkam s kemény fagyban didergek,

ha rongy a ruha rajtam, s árulók arculvernek,

ha váram tönkre rontják s mardosó bánat epeszt,

ha botrány és bolondság  is mindenütt a kereszt:

nem küldettem, hogy egyébért fussak,

nem végeztem, hogy egyébről tudjak,

mint akiről ajkam egyedül szól:

Mint a megfeszített Jézus Krisztusomról!

                                    Siklós József

-----------------------------------------------

A MEZŐK IS PRÉDIKÁLNAK .

November végi fáradt, szürke tájon -

az elmúlásnak síró dala kél.

Fönt mozdulatlan felhőóriások;

ólomlepellel közeleg a tél.

Lelkem, szívem száz marok szorítja,

sóhaj rezdül át egész lényemen:

bútól s gondtól kavaró életemben

ó adj egy biztató jelt, Istenem!

s a jelre várva nézem, egyre nézem

a hervadást mint lassú temetést,

s meglátom hirtelen a messze nyúló,

zölden zsendülő őszi új vetést.

S az Isten szól a fűszálon keresztül:

,, Miért gyötörnek régi s új sebek?

Ádventi zöld van minden szürkeségben,

miért nem látod s miért nem keresed?"

Megértem, amit a mező üzent most,

s míg elnézem a zsenge, új vetést:

megköszönöm szívem mélyén a néma

s oly sokatmondó igehirdetést!

            Haluszka Margit

-------------------------------------------

DICSÉRJE ŐT A KÖD IS! 

Minden lélek és minden létező,

hó és szélvihar, tűz és jégeső,

Dicsérjétek az Urat!

Még a köd is dicsérje szent Nevét,

ez a nyirkos szürke pára.

eloszlik majd nemsokára,

ha egyszer Isten azt mondja ELÉG!

Lelkem, dicsérd a Urat!

Ne csak a napsugarakért,

Virágos, tarka rétekért,

áldást osztó őszökért,

gazdag kijelentésekért

testvéri, meleg szívekért -

hanem a ködért is!

Lelkem, ne utáld meg a ködöket,

a botokat, a vesszőket,

a sötét, járatlan utakat!

Meglásd, tündöklőbb lesz a nap,

s túláradóbb szívemből a hála,

mikor a Mester parancsára

felszáll a köd, s világos lesz újra.

Ó, zengjed, zengd hát szívem húrja!

Köd... sok nehéz óra - ,

dicsérd az Urat.

Legyen szívem mélyebb alázatosabb!

Ködök, vigyétek végbe rendeletét,

amíg csak ő nem mondja:

,, Most már ELÉG!"