Jób 5: 17-19 - Ímé, boldog ember az, akit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak. Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.

„A megpróbáltatás sok esetben az a sötét alap, amelyre Isten a hívő szívnek szánt kegyelmi ajándékának drágagyöngyeit kiteregeti, hogy azok minél szebben ragyogjanak.” C.H.Spurgeon

Ha majd az örökéletben visszatekintünk az életünkre, akkor meg fogjuk látni, hogy mi is éppen azokat a nehézségeket és szenvedéseket engedtük volna meg az életünkben, amiket Isten megenged. Ő tudja mi a jó nekünk. Ha megdorgál, nem véletlenül teszi, tudja, hogy javunkra válik.  Szentmihályi Szabó Péter:

Mint mikor Isten...

Mint mikor Isten lepöccinti parazsát, hullócsillag hullt az égen át,
s én azt kívántam hirtelen, bár rendbe jönne életem,
s benne, mint volt, friss a levegő, lenne, mint volt, kedves is Ő,
lenne, mint volt, szabad a tér, szívemre sohasem jönne a tél.
Mint mikor Isten lepöccinti parazsát, hullócsillag hullt az égen át,
s én azt kívántam hirtelen, a régi kastélyban, Szigligeten,
bárha feledném ezt a negyven évet, bárha lettem volna más, mint ami éget,
bárha tudtam volna, mily közel az Isten, bárha tudtam volna, más megoldás nincsen.

Lukács 8: 16 - Senki pedig, ha gyertyát gyújt, be nem fedi azt valami edénnyel, sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba teszi, hogy a kik bemennek, lássák a világot.

A gyertya fénylik.

A gyertya fénylik, világít, Hogy hánynak nem tud róla…

Jónak-rossznak világít?  A gyertya sem tudja.

Ég, mert ez a rendeltetése, Szolgálja az életet,

Betölti csendben a hivatását, - aztán feledésbe megy.

A külsején nincs semmi szépség, De- felér annyi széppel,

Amíg másnak fényt sugároz, Addig önmaga ég el.

Legyek én gyertya, csendes eszköz, Szolgája az égi fénynek,

Hogyha Istenem úgy akarja, Ne tudjam, kiért, s kikért égek.

De világítsak szüntelen, Míg csak tart a földi létem.

Aztán, mint a leégett gyertyát Felejtsék el, hogy értük égtem