Szorozd meg!

Megoldhatatlan feladat felett

virrasztok. Hiányzik a felelet.

„Jöjj, Mesterem! Nézd, nem bírok vele.

Csak könnyeimmel öntözöm tele.

Ha éhezők könyörgő szája kér,

aszott kéz nyúl betevő falatér’,

s a lelkem olyan kifosztott, szegény:

magam is éhes, hogy segítsek én?

Elfogy a hit és elfogy az erő.

A kevesemmel hogy’ álljak elő?

A keveset ezreknek osztani,

hogy mindenkinek jusson valami,

jusson valami, és jusson elég,

Mester, lehet?!” – „Hát szorozd meg elébb,

A szorzó az én kezem legyen.

Emlékezzél csak! Azon a hegyen...

az ezrek... és az öt árpakenyér...

s te búslakodnál a kevesedért?

Szorozz! – Enyém az éhező sereg.

Szorozz! -  Én mindig megsegítelek.

Szorozz! – Az én szolgám szegény legyen,

s ha adni kell, mindig tőlem vegyen.

Szorozz!”

Szorzok... és hajnalfényben ég

a diadalmas eredmény: E L É G.”

   Túrmezei Erzsébet (Hozsannázó napok, II. 347)

----------------------------------------

Kivonás

Hétből kivonok hatot,

marad egy.

Harmincból kivonok huszonkilencet,

marad egy.

Háromszázhatvanötből

kivonok háromszázhatvannégyet,

marad egy.

Kivonom a holnapot,

marad a ma.

Mert a holnapot ráhagyhatom másra:

a Mesterre. Azért tanítgat

türelmesen esztendők óta

erre az egyszerűnek látszó

s mégse olyan egyszerű kivonásra...

Túrmezei Erzsébet (Összegyűjtött versei, I. 52.old)

-------------------------------------------------

OSZTÁS

Ahányszor a fülembe cseng,
mint édes, kísértő zene:
„Nézd, milyen gazdag a világ! Neked

ez is hiányzik, az is kellene! ”
- s a szívemben
visszhangosan dörömböl valami:
kívánság, vágyak... hirtelen
elkezdek akkor - osztani.

Feleletül a kísértő zenének
minden vélt hiányt összeszámolok.
Osztóm az ige,
hogy „Egy a szükséges dolog!”
És az eredmény mindig hálaének.
Van Jézusom! Megnyílt a menny felettem!
Semmivé foszlik hiányok sora.
S indulhatok tovább elégedetten:
szegény világnak gazdag vándora.
                                   Túrmezei Erzsébet