Egyedül Istenben

Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön. Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr; Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik. (Jeremiás 17,5-8)

Másokban bízni? Nehezen alakul ki egy bizalmi kapcsolat egy másik emberrel, aki pillanatnyilag még csak egy idegen számomra. Fokozatosan engedünk teret annak, hogy az illető betekintést nyerjen az életünk különböző területeire, nehezen avatjuk be őt bizalmas dolgokba. Kialakul egy kapcsolat, amikor kölcsönösen megértjük egymást, és megosztjuk egymással minden bánatunkat, örömünket! Ezt nevezzük barátságnak. 

Azt írja Jeremiás, hogy átkozott legyen az a férfi, aki emberekben bízik! Vajon arról beszél itt, hogy ne legyenek barátaink? Tagadjuk meg a kincseket, amit úgy hívunk, hogy bizalom, barátság? Egyáltalán nem! A sorrendiségen van a hangsúly! 

Kiben bízok? Kitől várom a megoldást? Istentől, vagy embertől? Melyik ad garanciát és mennyi időre?

Ha szerencsések vagyunk, akkor még sosem, de a többség már csalódott emberekben. Talán épp a legjobb barátja hagyta a legnagyobb szükség idején. Lehet, hogy épp a hittestvéred volt az, akire számítottál volna a szűkség idején, de nem volt ott, nem segített neked. Most ne arra keressük a választ, hogy miért nem volt, ott ő, vagy épp valaki más! Arra adjunk választ, hogy Isten mindig ott volt! 

Nem csak a múltról beszélhetünk, hanem egyszerre említhetjük meg a múltat, ami megerősít a jelenben, és bizalmat ébreszt a jövőre nézve. Jeremiás bölcsessége párhuzamba állítható az első zsoltárral, és a két hasonlat szinte azonos egymással, de tartalmilag mindenképpen azonosak. Akik nem járnak az Úrral, és nem hisznek és bíznak benne, és bízzák rá egész életüket, olyanok lesznek, mint a hangafa a pusztában, mely a képen is látszik.

De ha Isten a legjobb barátunk, legfőbb bizalmasunk, olyanok leszünk mint a folyó mellé ültetett fa, amelynek levelei szép zöldek, nem fél a nap hevétől, és állandóan gyümölcsöt terem! 

„Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.”

(Zsoltárok 37,5)

----------------------------------------------------------------------------------

Ha Jézus levelet írna

„Kedves Barátom!

Hogy vagy? – Csak egy rövid üzenetet küldök, hogy elmondjam, milyen nagyon törődöm veled.

Tegnap láttam, hogy a barátaiddal beszélgettél. Egész nap vártam és reméltem, hogy talán velem is akarsz beszélni, de hiába!

Elhoztam számodra a szép naplementét és a hűs szellőket, és vártam rád, de nem jöttél hozzám. Fájt nekem, de azért szeretlek, mert barátod vagyok.

Még aludtál, a holdsugarat küldtem, hogy elsimítsam homlokod redőit. Ismét vártam, hogy ha majd megvirrad, beszélni fogsz velem, de te munkába siettél… Az én könnyeim hulltak az esőben…

Ha legalább hallgatnál rám! Az ég kékjére, s a csöndes zöld fűre írtam, hogy szeretlek. Ezt suttogtam a fák lombjaiban, a virágok színei ezt hirdették, s erről meséltek a gyorsan szálló madarak. Én vettelek körül a nap sugarában és az illatozó természetben.

Az én szeretetem mélyebb, mint az óceán és nagyobb, mint szíved legnagyobb óhaja. Szólíts meg,… beszélgess velem,… és ne felejts el engem!

Olyan sok mondanivalóm lenne számodra, de tovább nem zavarlak. Neked kell határozni.

Én választottalak és várok rád…mert szeretlek! Hű barátod, Jézus!”                                         (ismeretlen szerző)

„Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” 

Jeremiás 29:13