És monda néki Péter: Éneás, gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus: kelj föl, vesd meg magad az ágyadat! És azonnal felkele… Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve imádkozék, és a holt testhez fordulván, monda: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit, és meglátván Pétert, felüle.” (Ap.Csel. 9, 34. 40)

E két igevers két olyan történetnek a csúcspontja, amikor igazi csoda megy végbe. Mindkettőben Péter áll a középpontban, legalábbis szemmel ez látható, ez az, ami dokumentálható.                           Akik ott voltak azok ezt látták. De mit is láttak valójában?

Péter olyan vidékeket jár be, azokat a gyülekezeteket látogatja meg, amelyek korábban a Filep szolgálata nyomán jöttek létre. Szeretné lelkigondozni, ápolni ezeket, a közösségeket, hisz soha nem elég csak hitre jutni, azt ápolni, gondozni is kell, hogy növekedési pályára álljon. Így jut el Péter Liddába, ahol „talála” egy Éneás nevű embert, aki nyolc éve bénultan ágyban fekszik. Ekkor az apostol Jézus Krisztura hivatkozik, ő legyen e beteg ember gyógyítója. És Éneás meggyógyul.

Nem sokkal ezután a nem messze levő Joppéban haláleset történik. Az Úrnak egyik kedves nőtanítványa, Tábitha megbetegszik, s azután meghal. Egy csodálatos lelkületű nőről van szó, akinél a Krisztus-követés nem csupán szavakban állt, hanem tettekben is. Ez a Szentírásban szerényen jelen levő nő ismertté vált a szegényeknek és szükségben levő embereknek nyújtott önzetlen és puszta szeretetből fakadó állandó segítségnyújtása révén. Sokat tett azért, hogy enyhítse a szükségben levő tesvérei mindennapi gondjait. Érthető a nagy fájdalom, amit halála okozott közvetlen környezetének. Péter azonban imádkozik, majd megszólítja a halottat, aki felkel és újra él.

Bár látszólag mindkét esetben Péter tesz, illetve szól bizonyos dolgokat, ez az, ami a felszínen van, mégsem ez a lényeg. És az apostol ezt nagyon fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy tudniillik egyik esetben sem ő az, aki cselekszik, hanem egyedül Jézus Krisztus. Ő kizárólag csakis engedelmes eszköz akar lenni az élő Úr kezében. Az engedelmességben járó ember az, akit Isten tud használni terve megvalósításában. Az ilyen ember mindig meglátja a bajban, a szükségben levőt és igyekszik segíteni, sohasem a maga erejére támaszkodva, hanem mindig az Úrra nézve. Te milyen eszköze vagy az Úrnak? Bízunk-e abban, hogy az Úr ott is tud segíteni, ahol minden emberi próbálkozás csődöt mondott? A Tábitha szerettei, ismerősei akkor küldenek Péterért, amikor ő már halott, ezzel is jelezvén, hogy ők még a halál ellenére is bíznak és reménykednek, hogy itt még mindig történhet valami, ami nekik már nincs hatalmukban. Ilyen hitet vár el tőled és tőlem is az Isten. Ezért imádkozzunk nap mint nap. Ámen.