Elment pedig Barnabás
Tárzusba, hogy felkeresse Saulust(Pált), és rátalálván, elvitte őt Antiókhiába.
És úgy történt, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és
tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték
keresztyéneknek.” (Csel. 11,25-26)
Barnabás jámbor, hittel és Szentlélekkel teljes
volt. És inté az antiókiaiakat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az
Úrban, de nem akart egyedül dolgozni, ezért munkatársakat keresett, a későbbi
Pál apostolt is munkába állította.
Fontos lenne tudni az evangélium munkásainak,
hogy a krisztuskövetés, nem remete élet nem magányos farkas akció… vannak
társak, legyünk bátrak, hogy megszólítsuk őket, hogy felkérjük őket, hogy
használjuk őket.
Pál, a korábbi Saulus, terhelt múlttal
rendelkezett, korábban üldözte a Krisztus követőket, majd megtért: Barnabás nem
a múltját nézte, hanem a jelenét és a jövőt…, Barnabás a sajátját jövőjét
tartja szem előtt, meg Pálét, és az épülő gyülekezetét is. Mit tartasz te
fontosnak? Ha tényleg Krisztusé vagy túl a saját érdekeiden, mások érdeke is
fontos kell, legyen, s a gyülekezeté mindenképpen, hisz az a Krisztus teste. Az
efézusi atyafiaknak a következőket mondja Pál: „Viseljetek gondot azért
magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az
Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.”Ap.Csel.
20,28.
Záró gondolatként, az identitás kérdését érintsük
még. Leginkább én tudom, hogy ki vagyok, vagy mi akarok lenni… de vajon hogyan
látnak mások. Az antiókiai atyafiak, a gyülekezet tagjai, Barnabás, Pál, meg a
többiek a világ szemében is keresztyének voltak… Nagy kérdés, hogy vajon minek
lát és minek mond minket a világ 2015-ben? Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése