Elment pedig Barnabás Tárzusba, hogy felkeresse Saulust(Pált), és rátalálván, elvitte őt Antiókhiába. És úgy történt, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.” (Csel. 11,25-26)

Barnabás jámbor, hittel és Szentlélekkel teljes volt. És inté az antiókiaiakat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban, de nem akart egyedül dolgozni, ezért munkatársakat keresett, a későbbi Pál apostolt is munkába állította.

Fontos lenne tudni az evangélium munkásainak, hogy a krisztuskövetés, nem remete élet nem magányos farkas akció… vannak társak, legyünk bátrak, hogy megszólítsuk őket, hogy felkérjük őket, hogy használjuk őket.

Pál, a korábbi Saulus, terhelt múlttal rendelkezett, korábban üldözte a Krisztus követőket, majd megtért: Barnabás nem a múltját nézte, hanem a jelenét és a jövőt…, Barnabás a sajátját jövőjét tartja szem előtt, meg Pálét, és az épülő gyülekezetét is. Mit tartasz te fontosnak? Ha tényleg Krisztusé vagy túl a saját érdekeiden, mások érdeke is fontos kell, legyen, s a gyülekezeté mindenképpen, hisz az a Krisztus teste. Az efézusi atyafiaknak a következőket mondja Pál: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.”Ap.Csel. 20,28.

Záró gondolatként, az identitás kérdését érintsük még. Leginkább én tudom, hogy ki vagyok, vagy mi akarok lenni… de vajon hogyan látnak mások. Az antiókiai atyafiak, a gyülekezet tagjai, Barnabás, Pál, meg a többiek a világ szemében is keresztyének voltak… Nagy kérdés, hogy vajon minek lát és minek mond minket a világ 2015-ben? Ámen.