Fölfelé.
Akik mindig az útra néznek Sohasem látnak csillagot
Csak rögöt, sarat, port, És sok-sok egymásra tipró lábnyomot.
Akik mindig az utat nézik, Örömük sohasem lehet.
Nem látnak messze, biztató célt Csak a napi kis terheket.
A csillagokra kell felnézni És csüggedezni nem szabad
Bár nehezek és küzdelmesek A felfelé vivő utak
-------------------------------------------
Biztonság.
Kezedben Születni Jó. Kezedben
Élni Érdemes… Kezedben Meghalni
Kegyelem…
----------------------------------

Egyszerű vers a kegyelemről.
Csodákat próbáltam: arannyal, ezüsttel
hívtam a népeket, jöjjenek énhozzám!
Hiába, hiába, az arany nem kellett,
az ezüst nem kellett, nem jöttek énhozzám.
Elmondtam naponta tíz hegyi beszédet,
gyönyörű szavakat, igéző szavakat,
hiába, hiába: egy fül sem fülelte,
egy szív sem szívelte a hegyi beszédet.
Tüzet is akartam rakni az erdőben:
nyulacska ne fázzék, őzike ne fázzék, - hiába, hiába!
Gyújtófám kilobbant és a tűz nem akart
gyúlni az erdőben.
...S egyszer csak maguktól gyűlnek az emberek,
együgyű szavamtól sírásra fakadnak,
ránéznem alig kell s a tűz is felszökken, -
az Úr áll mögöttem. Dsida Jenő 1934

---------------------------------------------------

ígei bozonyság

  Előkészület a templomépítésre 1Krónikák 22 Dávid király a legjobb szándékkal, emberileg mindent megtett, hogy az Úr- hoz méltó templomot építsen: a neki kijáró, hozzá illő minőségű alapanyagokat szerezte meg (3–5. v.). Isten mégsem engedte neki, hogy önzetlen, nemes tervét véghezvigye (8. v.). Nehéz szolgálat az olyan, ahol az ember nincs szem előtt, a központban, és nem kap az emberektől azonnali elismerést, hanem a háttér- vagy inkább alapozó munkák jutnak neki, és „csak” Isten jutalmazza, talán nem is hamar. Őszinte hivatástudat és nagy alázat szükséges ahhoz, hogy valaki sokak által nem látott és elismert munkát vállaljon a gyülekezetben vagy a társadalomban. Önzetlenséget igényel, hogy valaki a vállát tartsa más számára, hogy az „elérje a gyümölcsöt” (vö. 14–16. v.). Emberileg a sikert közvetlenül learatót szokta elismerés övezni, aki pedig őt odáig elsegítette, rendszerint feledésbe merül. Ezt a törvényszerűséget ismerve még inkább tiszteletre méltó, ha valaki vállalja, hogy neve a „stáblista” második vagy akár éppen utolsó sorában jelenjen meg. Dávid király valami hasonlót tett meg, amikor engedelmesen fiának, Salamonnak adta át az első templom megépítésének lehetőségét, akinek így már csak a látványosabb, de kevésbé verejtékes munkafázisok maradtak. Igyekezzünk mi is arra, hogy a teljes képet szem előtt tartva a szolgálatunk ügyének egészét szemléljünk, és annak bármely – akár legapróbb – részét önzetlenül vállaljuk! /VE/ Az igazságra törekvő ember Zsoltárok 15 Tipikusan ószövetségi leírást találunk mai igénkben, amint az Isten jelen- létében való tartózkodás (1. v.) kritériumait sorolja a zsoltáros. Teljesen jogos és biblikus az Úr szentségének ilyen megközelítése. Az ő tökéletessége, tisztasága nem fér össze a tökéletlenséggel és tisztátalansággal. A norma világos, a Mindenhatóhoz nem is illik más társaság. Aki nem a felsoroltak szerint él, az ő jelenlétében megsemmisül. A zsoltárt bevezető kérdés így azonban költői marad, hiszen bárki beláthatja a tapasztalat alapján, hogy maradéktalanul teljesíthetetlen ez az elvárás. E zsoltár keresztyén olvasata viszont nem kerülheti el a jézusi megoldást: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan” (Mt 11,28a). A sorrend rendkívül fontos: Isten jelenlétén kívül eleve lehetetlen a megadott módon élve „belépőt” nyerni hozzá; ellenben mivel ő magához hív és fogad, van esélyünk közelíteni az általa felvázolt ideálishoz. A zsoltár felsorolásában a legelső gondolatrím pont az igazságra törekvő feddhetetlenségről szól, jelezve, hogy ez az alapja minden további kegyességi elemnek. Vajon eltántorít minket a tökéletességre igyekvéstől annak elérhetetlensége? Nem szabad, hogy így legyen! Isten közelében lenni fontos és üdvös számunkra, ezért törekedjünk az igazságra – majd ő megáldja igyekezetünket!

------------------------------------------------------------

bizonyság

 Mielőtt kiáltanának, én már válaszolok .                                                    
 Amikor Hudson Taylor misszionárius első ízben utazott Kínába, a vitorlás hajó útját sokszor akadályozta a szélcsend és az ellenszél. Egy alkalommal egy olyan sziget mellett hajóztak el, amelyen kannibálok laktak. És éppen itt megint alábbhagyott a szél, és a hajó a tükörsima vízben lassan sodródott a veszélyes partok felé.

Az utasokat elfogta a rémület, ha arra a borzalmas fogadtatásra gondoltak, amelyre számíthattak.                          A kapitány ebben a nagy szükségben a misszionáriushoz fordult és azt mondta neki:

- Ön hisz abban, hogy Isten meghallgatja az imádságot. Nos, kiáltson hozzá!                                                         Ha az ön imádsága nem segít, mindnyájan elveszünk.

- Imádkozom – felelte Hudson Taylor – de csak azzal a feltétellel, ha felvonja az összes vitorlát,                      hogy a szélnek, amit Isten küld, legyen mibe belekapaszkodnia.

A hitetlen kapitány nem akarta nevetségessé tenni magát és a teljes szélcsendben felhúzatni a vitorlákat. A misszionárius azonban kijelentette, hogy addig nem imádkozik, amíg a kapitány nem teljesíti az ima meghallgatásának feltételeit.

Egyre közelebb sodródtak a parthoz. S akkor végre a kapitány teljesítette utasának kívánságát, noha a levegő meg sem rezdült. Hudson Taylor visszavonult a kabinjába, és az Úr elé vitte nagy nyomorúságukat. Miközben még imádkozott, hangosan kopogtak az ajtaján. A kapitány állt az ajtó előtt és így kiáltott:

- Még mindig imádkozik, hogy meginduljon a szél? Abbahagyhatja. Erősebb szél támadt, mint amennyire szükségünk van. – És így is volt. A legnagyobb veszély pillanatában, amikor a hajó már egészen közel volt a szárazföldhöz, feltámadt a szél, amely visszavitte a hajót a nyílt tengerre.

 -,-,-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-