Kifogástalan Isten. „Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! – Így szólt az Úr.” (Jeremiás 1, 7b-8) Szokták mondani: Jó kifogás, sose rossz. És milyen érdekes, hogy kifogások mindig vannak. Nincs kész a házi feladat? Jön a válasz: Hát én megcsináltam, de a húgom tönkretette. Vagy ha késésben vagyunk: Ooo izé, kilyukadt a vonat kereke, sokat kellet várni. Miért nem hívtál fel? Akartalak, de lemerült a telefonom. Vannak olyan napok is, amikor nem vagyunk kreatív hangulatunkban, olyankor csak ennyit szoktunk mondani. Óh hagyjál, ma nincs kedvem, fáradt vagyok, tegnap sok dolgom volt. Vagy az örök klasszikus „Én ehhez nem értek” című kifogás. És természetesen a megunhatatlan „Majd holnap megcsinálom” mondat. Az az érdekes, hogy mindenki keres kifogásokat. Ez valahogy hozzánk tartozik, és nem új keletű a probléma. Csak egyet had említsek. Mikor az Úr megszólítja Jeremiást, és feladatot ad számára, a prófétai szolgálatot, Jeremiás azt válaszolja, hogy: „Nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok.” Gondolva, hogy így mentesül a feladat alól, és még hibáztatni sem lehet, mert hát valóban fiatal. Korára való tekintettel, elnézőnek lehet lenni. Na ez az, ami nem működik. Mert emberi szóra, emberi kifogást még lehet találni. De amikor az Isten szól, ott kifogásnak nincs helye. Az ember egy dolgot tehet, mégpedig azt, hogy aláveti magát az Ő akaratának. Jeremiás kifogásának sem volt helye. Mert amikor kifogást keresett, az Úr ismét szólt, és szavának lényege ez volt: Ne kifogásokat keress, hanem csináld azt, amit mondok. Ez a megfogalmazás eléggé ismerős szerintem mindenkinek. Valószínűleg ebben a formában még ismerősebb: „Azt csinálod, amit én mondok.” Mikor szüleink már odáig jutottak, hogy ezt kellett bevetniük azért, hogy végre megcsináljuk azt, amit már jó párszor elmondtak, akkor tudtuk mindannyian, hogy itt már vitának helye nincs, menni kell. Mentük is, de duzzogva, morogva, vagy akár félve, mert lelkünk mélyén éreztük, hogy ez nem marad annyiban. Ennek a vitának lesz még folytatása. Azonban itt, vitáról szó sincs. Isten tudja azt, hogy a kifogás Jeremiás félelméből fakad. Nem ordít rá, nem kezdi lelkileg terrorizálni, és nem is bántja ezért. Mert tudja azt, hogy mitől fél. Fél az elutasítástól, fél a feladattól, fél attól, hogy kudarcot vall, fél attól, hogy emberek akadályozni fogják, fél a sikertelenségtől, és fél a haláltól, mert „a próféták halála erőszakos halál szokott lenni.” (Frank Herbert) Isten azonban azt mondja: „Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek” Pl-ul ott van Annanias—elküldi Isten Sauloshoz – Anániás nem mer menni ,fél ,hiszen Saulus üldözte a Krisztus követőket- „ Apcs-9:10.—18-- Anániás nem tartozik sem a „tizenkettõ”-höz, sem a „hetes kör” tagjaihoz. Egy az Úr követõi közül. Az egyszerû tanítvány nagy jelentõségû megbízást nyer. Az en horamati: az Úr kijelentésközlésének közvetlen módja. Közvetítõ személyek vagy tárgyak nélkül válik világossá az õr rendelkezése. Rendszerint akkor él vele Krisztus, amikor valamilyen rendkívüli megbízást vagy üzenetet ad szolgáinak. A kijelentés közvetlen módja azonban soha nincs ellentétben a közvetett úton nyert kijelentés tartalmával. A próféták megbizatása rendszerint így történt (Ézs 6; Jer 1). Anániás megtudja, hogy Saul imádkozik, ami megtérését jelzi. A címe leírása is egészen pontos. Anániással az Úr pontosan közli, hogy kihez és hová kell mennie. A gondviselõ kegyelem különös, egészen kis dolgokra is kiterjedõ vonása mutatkozik itt meg. Az Egyenes utca keletrõl haladt át nyugat felé Damaszkuszon. Mindkét oldalán oszlopcsarnokok voltak. Az Egyenes utca egy közismert, jelentõs, szép utca volt. Saul nyilván vendégként tartózkodott ott. Õt ugyanúgy készíti fel az Úr küldötte fogadására. A dicsõség Krisztusa egyrészt felkészíti szolgáját az elõtte álló feladatra, másrészt elõkészíti a talajt: annak a szívében is munkálkodik, akihez a küldetése szól. – Az Úr jobban ismeri a földi viszonyokat, mint szolgája. Anániás információja különben helyen volt Saulról, ami azt mutatja, hogy Jeruzsálem és Damaszkusz között valóban szoros kapcsolat volt. Ez az egyik dolog. A másik viszont az, hogy Saul jeruzsálemi keresztyénüldözése és damaszkuszi útja között már eltelt egy bizonyos idõ. Anániás a tegnapi Saulról helyes adatokat tud, azonban a földön még nincsenek lezárt esetek. Az Úr híradása nem a tegnapi, nem a „mai” Saulról beszél. Az ellenségbõl is lehet testvér. Krisztus ellensége Krisztus hitvallója, az atyái hagyományiért buzgó farizeus Krisztus lelkes, fáradtságot nem ismerõ apostola, missziói munkása lesz. Saul választott edény, eszköz az Úr kezében, nagy szolgálatok várnak rá és a sok szenvedés az Úrért. Anániás nem tiltakozik tovább, hanem teljesíti küldetését. Ura szavát, kijelentését és erejét közvetíti Saulnak. Így újra lát, bekapcsolódik az egyházba, elnyeri a Szentlélek ajándékát. Vezetõt kap, aki mindig mellette marad, erõt nyer az erejét meghaladó úthoz. A kézrátétel és a Szentlélek ajándéka nincs az egyház szolgáinak személyéhez kötve. Az Úr bármelyik tanítványa lehet az õ alkalmas eszköze. Az, hogy a keresztség milyen formában, milyen külsõ jelek között ment vége, abban a lakásban vagy szobában, ahol Sault vendégül látták, vagy valahol másutt, nincs feljegyezve, de nem is fontos. Az a nyilvánvaló ugyanis, hogy nem a külsõ forma, hanem a belsõ tartalom a fontos. Saul megkeresztelkedése után ura eledelt vett magához és meg is erõsödött. A döntõ fordulat után, mikor Jézus Krisztussal való kapcsolata is rendezõdött, lelki erõt nyert. Megjött az étvágya is. Saul testi-lelki erejével kész az Úr eszközévé lenni.” Csodálatos dolog az, amikor Isten valahová küld, amikor feladatot bíz ránk. Az pedig még csodálatosabb, hogy amikor küld, nem egyedül ereszt útnak, hanem velünk jön, mint oltalmazó, megtartó, és mint áldások adója. Amit Jeremiásnak ígért, az ránk is érvényes. Ha azon az úton járunk, amelyet Ő jelölt ki számunkra, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Ő velünk van. Nem kell félnünk. Nem kell kifogásokat keresnünk, hogy: fiatal vagyok, idős vagyok, képtelen vagyok. Hanem hinni kell. Aki hisz Krisztus halálában és feltámadásában az gyermeke az Atyának. Félelemre nincs okunk, mert Krisztusban megmentett, Szentlelke által pedig velünk van. Ha küld, ne kifogásokat keressünk, hanem merjük bátran mondani: Megyek Atyám! Domonyi Erik