2016. november 23., szerda


Bor...

03„Kinek jaj? kinek oh jaj? kinek versengések? kinek panasz? kinek ok nélkül való sebek? kinek szemeknek veressége? A bornál mulatóknak, a kik mennek a jó bor kutatására. Ne nézd a bort, mily veres színt játszik, mint mutatja a pohárban az ő csillogását; könnyen alá csuszamlik,  Végre, mint a kígyó, megmar, és mint a mérges kígyó, megcsíp.”Példabeszédek 23,29-32
„Amikor elmúltam tíz éves, minden vasárnapi ebédnél édesapám kikészítette a kis borospoharat. „A gyereknek!” – mondta az anyámnak, aki csillogó szemmel nyugtázta, hogy már nagylegény lettem. Az ivás mindig a családi kultúránk része volt, természetesen a mértékletes ivás. Mindig volt szőlőnk, már gyermekkoromban jártam kapálni a hegyre tavasszal és egész nyáron, majd ősszel szüretelni. Eleinte nem értettem miért kell azt a finom édes mustot hagyni megerjedni, ami egyébként is nagyon veszélyes. Állítólag nagyapám egyik unokatestvérét is a bor fojtotta meg. „Nem vigyázott eléggé! Felelőtlen volt. Lehet, hogy volt benne egy kicsi…” – mondták. Mindez azonban csak ritkán és akkor is csak kevés ideig volt beszédtéma, így nem figyeltem az ivás sötét oldalát, csak a csillogást, a szórakozást láttam. Soha nem ittunk sokat, mindig csak módjával. Idővel a társaság középpontjává váltam, én mondtam a legszebb pohárköszöntőket, a legjobb vicceket. Ha egy kicsit többet ittam, szebben énekeltem, igazán szórakoztató voltam a hölgyek számára. A feleségemet is az egyik népszerű pincészet borkóstoló partiján ismertem meg. Nem volt soha semmi bajom az ivással egészen addig a napig. Elfelejtettem a tízedik évfordulónkat és ezért kicsit összekaptunk. Szó mi szó, a haverokkal a kocsmába kötöttem ki, akik néhány pohár erősebb pálinkával öntötték belém a bátorságot, hogy haza menve meg tudjam mutatni az asszonynak, ki az úr a háznál. Nem voltam részeg, de többet ittam annál, mint amit lehetett volna. Amikor bekanyarodtam az utcánkba, nem vettem észre a kislányt az út mellett, csak egy puffanást hallottam. Soha nem fogom elfelejteni azt a hangot. Nyolc éves lett volna márciusban. A börtön után elvesztetem a családom és a munkám is. Nem volt megállás a lejtőn, csak a pia segített felejteni. Többször hoztak vissza az orvosok a kómából, mire eljutottam odáig, hogy segítséget merjek kérni. Nem volt könnyű, rettenetesen szégyelltem és gyűlöltem magam. Ha nincs ez a csoport, ma nem élnék. Ha Isten nem tanított volna a bűnbocsánatra, soha nem mertem volna szembenézni azzal, amit tettem. Hogy mit mondanék másoknak? Ne vegyétek fel az első poharat, mert nem tudjátok mit hoznak a következők!”
És--5--11--Jaj azoknak, akik korán reggel részegítő ital után futkosnak, estig mulatnak, és bor hevíti őket!
Sám--I--1---14--Ezért azt mondta neki Éli: Meddig tart még a részegséged? Távolítsd el magadtól az italt.
------------------------------------------
ŐSZ NÉNÉNK
Hűvös szél surran végig az elcsendesedett tájakon,
hosszú, érdes palástjával sodorva a korán lehullott leveleket.
Köszöntésére dideregve hajladoznak a sudár jegenyék,
és fekete varjak sajnálkoznak károgva a kifakult nyár felett.
Pedig az Ősz tarisznyája is rejt ám titkokat!
Feketerigó fütyüli a piros-sárga ligetek dalát,
és aranyló napsugarak ölelésében virulnak az almáskertek.
Elpirul a galagonya, zamatot érlel a szőlő,
és a kedves, vén diófa széttárt karokkal szárítja ígéretes termését.
Nem is annyira zord a mi Ősz nénénk!
Nézzétek, hímzett zsebei tele vannak hamvas szilvával, körtével,
és csak az ijesztő, téli hírnökök zúzmarázzák majd be jókedvét!
Gyertek, gyerekek, telepedjünk le a sercegő tűzhöz,
és hallgassuk a tücsökciripelést!
2014. szeptember. 15. Guti Tünde

………………………………….
Kiálts Hozzá

Tudod mit jelent hinni?
Szaván fogni az Istent.
Kiálts Hozzá, megkövült reményeid
Megfeketedett pusztaságából,
Ő válaszol, és ezt mondja:
Itt vagyok!
--------------------------

Kik Isten gyermekei?-
írta: O.Dreibholc

Egy Bárány vérén megvásároltak, egy evangélium által elhívottak,
egy hit által megigazultak.
Egy Megváltó megkegyelmezettei,egy Szellem által újjászülöttek,
egy Atyának gyermekei, egy Közbenjáró fölmentettjei.
Egy test tagjai,egy pásztor juhai, egy nyáj bárányai,
egy Úr szerettei, egy Világosság gyermekei, egy Tanító tanítványai,
egy Mester követői, egy szőlőtő szőlővesszei, egy orvostól meggyógyultak,
egy út zarándokai,  egy ország polgárai, egy örökség örökösei,
egy Isten háznépe, egy Isten templomai, egy Atya imádói,
egy ház építőkövei, egy Úr szolgái, egy Király alattvalói,
egy vigasz megvigasztaltjai,egy Szellem megszenteltjei,
egy forrásból ivók, egy kenyérből evők, egy igazság tanúi,
egy Urat várók.

Isten gyermekei ugyanazon a talajon állnak: Közös az alapjuk,
közös az érdeklődésük, közös a céljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése