Óbecsey István: Szeressétek az öregeket

Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretet.
Szenvedtek Ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ne tegyétek Őket szűk odúkba
Ne rakjátok Őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ők is sokat küzdöttek értetek,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak Ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Mikor Isten Közéjük ültetett.
Azért én kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ha majd az örök szeretet
Elhívja Őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Azért előre intelek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Reviczky Gyula: Dicsvágyónak

Dicsvágy emészt? áhítja lelked
A koszorút, a hírnevet?...
Tisztább gyönyör szeretve lenni:
Légy rajta, hogy szeressenek.

Mit ér fejednek a borostyán,
Ha már kihullt, vagy ősz hajad?
Mi haszna, hogyha emlegetnek,
Ha már pihensz a föld alatt.

Szerető szívek hő verése
Hideg dicsőséggel fölér;
És illatosb a szeretetnek
Virága mint minden babér.

Ne hidd, hogy hatalom, dicsőség,
Fény, pompa boldogítanak.
A tenger el nem oltja szomjad',
Hanem a tiszta, kis patak.

Szegény vagy, bármiképp csodálnak,
Ha senki, senki sem szeret.
Azért ne hideg ércbe, kőbe:
Szívekbe írd be képedet.

Óh, ne mulasszad el szeretni,
A míg van kedves embered;
Mert elmúlik az élet és a
Sírban szeretni nem lehet.

Barsy Irma: Mit tennél

Mit tennél, ha tudnád: már csak egy évig élsz?
Hosszú idő egy év. Tervezel még? Remélsz?

És ha csak egy hónap?... Nem több, egy hét csupán?
Kezed remegve nyúlna a tűnő perc után.

Talán nincs több: egy nap. Egy rövid óra még.
Jég töri le a termést, lehull a veréb.

Egy perc. Már itt se vagy és oly sötét az éj.
Lélek, légy készen mindig és ne félj, ne félj!

Ha becsülettel éltél, a hajnal felragyog,
s te mosolyogva mondod: Uram, tied vagyok.

Forradalom

Azt mondod, forradalmat akarsz
Hát, tudod, mindannyian meg akarjuk változtatni a világot
Azt, mondod, ez a fejlődés
Hát, tudod, mindannyian meg akarjuk változtatni a világot

De amikor pusztításról beszélsz,
Nem tudod, hogy engem ki kell hagynod a számításból?
Nem tudod, hogy minden rendben lesz?

Azt mondod, van egy jó megoldásod
Hát, tudod, mindannyian szeretnénk látni azt a tervet
Arra, kérsz, hogy együttműködjek
Hát, tudod, mi mind megtesszük, amit tudunk

De ha pénzt akarsz gyűlölködő embereknek
Annyit mondhatok testvér, hogy várnod kell
Nem tudod, hogy minden rendben lesz?

Azt mondod, megváltoztatod az alkotmányt
Hát, tudod, mi mind megváltoztatnák, a fejedet
Azt mondod, mindez szervezés kérdése
Hát, tudod, inkább felszabadíthatnád az elméd

De ha Mao elnök képével menetelsz,
Ezt nem fogod megtenni senkivel, sehogy
Nem tudod, hogy minden rendben lesz?

(Lennon & McCartney)

A legnagyobb művészet

A legfőbb művészet, tudod mi? Derűs szívvel megöregedni!
Tenni vágynál, s tétlen maradni, igazad van, mégis hallgatni.

Soha nem lenni reményvesztett. Csendben hordozni a keresztet.

Irigység nélkül nézni másra, ki útját tetterősen járja.

Kezed letenni az öledbe, s hagyni, hogy gondod más viselje.

Hol segíteni tudtál régen, bevallani alázattal, szépen,

hogy arra már most nincs erőd, nem vagy olyan, mint azelőtt.

Így járni csendesen, vidáman Istentől rád rakott igádban.

 Mi adhat ilyen békét nékünk? Ha abban a szent hitben élünk,

hogy a teher, mit vinnünk kell, örök hazánkba készít el.

Ez csak a végső simítás a régi szíven, semmi más.

Eloldja kötelékeinket, ha e világ fogva tart minket.

Teljesen ezt a művészetet megtanulni nehezen lehet.

Ára öregen is sok küzdelem, hogy a szívünk csendes legyen,

és készek legyünk beismerni: Önmagamban nem vagyok semmi!

 S akkor lelkünk kegyelmes Atyja nekünk a legszebb munkát tartogatja:

Ha kezed gyenge más munkára, összekulcsolhatod imára.

Áldást kérhetsz szeretteidre, körülötted nagyra, kicsinyre.

S ha ezt a munkát is elvégezed, és az utolsó óra közeleg,

hangját hallod égi hívásnak: Enyém vagy! Jöjj! El nem bocsátlak!

(Németből Túrmezei Erzsébet átdolgozásában)

József Attila: Csend (1922)

Riasztó, mint a fölmorajló tenger,
És mint a végtelen hó épp olyan.
Álarca mélyén bús Halál rohan -
Jaj, üstökömbe kap s én gyáva Ember

Remegve ejtem lelkemet elébe.
A szívem hallgatom - kopog-e még?
És megunom ez egyhangú zenét,
Pedig de jó, ha ver és nincsen vége.

Úgy érzem, mintha ingoványon járnék,
És jaj, süpped alattam a talaj,
De bennem még ellenállás szaval,

De fülemet betömte. - Ó, mi vár még
Reám, ki immár néma, hangtalan.
- Fejem lehajtva megadom magam.

József Attila - Az örök elmúlás

A földön semmi nem örök...
A fákon árnyak nőnek este,
A félhomály is nyöszörög.

Eloszlik a Gond barna teste,
(A zsíros földbe rothadunk)
S ki egykor óhajunkat leste

- Ó, puszta szív, borús agyunk! -
Már könnyező szem, búcsút intett.
Mi mindent, mindent elhagyunk

És minden, minden elhagy minket,
A szó, kísértés, dölyf s a vér
És visszasírjuk könnyeinket,

Mely már az Óceánba ér.
És csak hiába, nem jő vissza,
De jön helyette téli Dér,

Ki sóhajunkat is fölissza.
Már aztán csendesek vagyunk -
A téli álom dermedt, tiszta,

De senkit nem csókolhatunk.
Virágot hullat el a bodza
S majd egy csomóba rothadunk.

S rég hallgat a hős méla kobza.
A vágyam még ma dübörög
És holnap vesztemet okozza.

A földön semmi nem örök:
A hernyó hull és a madár is
S az évszázad föl nem hörög.

Petőfi Sándor: A Magyarok Istene


Félre, kislelkűek, akik mostan is még
Kételkedni tudtok a jövő felett,
Kik nem hiszitek, hogy egy erős Istenség
Őrzi gondosan a magyar nemzetet!

Él az a magyarok istene, hazánkat
Átölelve tartja atyai keze;
Midőn minket annyi ellenséges század
Ostromolt vak dühvel: ő védelmezze.

Az idők, a népek éktelen viharja
Elfujt volna minket, mint egy porszemet,
De ő szent palástja szárnyát ránk takarta,
S tombolt a vihar, de csak fejünk felett.

Nézzetek belé a történet könyvébe,
Mindenütt meglátni vezérnyomdokát,
Mint a folyóvízen által a nap képe,
Áthúzódik rajta aranyhíd gyanánt.

Így keresztüléltünk hosszú ezer évet;
Ezer évig azért tartott volna meg,
Hogy most, amidőn már elértük a révet,
Az utolsó habok eltemessenek?

Ne gondoljuk ezt, ne káromoljuk őtet,
Mert káromlás, róla ilyet tenni fel,
Nem hogy egy isten, de még ember sem űzhet
Ily gúnyos játékot gyermekeivel!

A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke,
S büntetéseit már átszenvedte ő;
De erénye is volt, és jutalmat érte
Még nem nyert... Jutalma lesz majd a jövő.

Élni fogsz, hazám, mert élned kell... dicsőség
És boldogság lészen a te életed...
Véget ér már a hétköznapi vesződség,
Várd örömmel a szép derült ünnepet!  (Pest, 1848. április)

Őri István: Hátha

Várlak, ha jössz várlak, ha nem vártalak tegnap
várlak ma várlak holnap várlak örökkön örökké
várlak erényben várlak a bűnben várlak, 'milyen vagy
hűtlen-hűségben várlak a Mennyben várlak a pokolban
hogy együtt énekeljünk az angyalokkal vagy üvöltsünk a kíntól
mert örökké égünk - Együtt... várlak, hogy várjuk
a feloldozás üzenetét - Veled... Várlak... és nem jössz
szólítalak... és nem felelsz kereslek... és nem talállak
önmagam sötétje fedi el a tájat - várlak... várlak... várlak...
Elnyel a múlt szaggat a jövő a jelen elröppent
Nélküled semmi nincs - nehéz várni... de kell!
ha nincs is remény, akkor is várni kell! Rád

mert hátha egyszer feltűnsz az úton, ahol én is megyek
hátha szembe jössz velem  hátha felismerjük egymást
hátha Te is rám vártál mint én Rád
hátha megállunk egymással szemben és azt mondjuk:
"Itt vagyok!" hátha megfogjuk egymás kezét
és elindulunk egy másik úton egyfelé, együtt
hátha megérkezünk valahová és azt mondjuk:
"Hazaértünk. Menjünk be,  ez a mi otthonunk."
s hátha ott boldogok leszünk örökkön örökké,
mint a mesékben,  mint az imákban
mint az elsuttogott vágyakban
mint a gyötrelem sikolyaiban
mint - az életben Várlak... gyere...

 

Lucian Blaga - Fölirat
Az utak, melyeket nem járunk,
az utak, melyek bennünk maradnak,
azok is vezetnek, számolatlanul, valahová.
A szavak, melyeket nem ejtünk ki,
a szavak, melyek bennünk maradnak,
azok is föltárják lényünket, maradéktalan.
A csaták, melyeket nem vívunk meg,
a csaták, melyek bennünk maradnak,
azok is bővítik bennünk titkon a hazát.
A magvak, amelyeket nem vetünk el,
a magvak, melyek bennünk maradnak,
azok is megsokszorozzák, végtelenül, az életet.
A halál, melybe nem halunk bele,
a halál, mely bennünk marad,
az is mélyíti bennünk a hallgatást.
És mindenütt, mindenbe
gyökeret ereszt a vers.

Gyóni Géza - Nem bánat az...

Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved,
Ha már tied volt s akkor elveszíted.
Nem bánat az, ha csókolt már az ajka
S most más csüng édes szédülésben rajta.
Ha boldog órák, pásztorórák képe
Kísér a puszta, magányos sötétbe,
Mint téli kertbe a színes tavasz -
Nem bánat az.

De az a bánat, ha kezét se fogtad,
Álmodba jött csak, csodának, titoknak.
Ha úgy szóltál csak hozzá imádságba,
Dalos fohászba, kérve, sírva, vágyva.
Tied se volt s már életedhez kötve
És akkor, érzed, elveszett örökre
És nem lesz fénye többet éjszakádnak:
Az a bánat.  

Fjodor Tyutcsev, Szabó Lőrinc fordítása: Silencium

Hallgass, bújj el, s titkold, tagadd
érzéseid, álmaidat!
Mint fénylő csillagmiriád
szállhatnak a lelkeden át,
érkezve s tűnve, mint az éj:
csodáld őket és - ne beszélj!

Szív hol s kinek nyílhatna meg?
Ki értheti az életed?
Ki érthetné, ki vagy, mi vagy?
Hazudik a kész gondolat!
Merítve sár a tiszta mély:
igyál belőle s - ne beszélj!

Tanulj magadban élni! Egy
világ töltheti be szíved,
álom, varázs, szent pillanat -
de külső zajra elriad
s megvakúl, ha nap fénye kél:
figyelj dalára s - ne beszélj!

Vitó Zoltán – Van úgy az ember…

Van úgy az ember,
hogy álmodozni vágyik,
mégsem jut messzebb:
- riasztó úton - csak a valóságig.

Van úgy az ember,
hogy bár szólani vágyik,
mégsem jut messzebb:
- tétova úton - csak a hallgatásig.

Van úgy az ember,
hogy bátorságra vágyik,
mégsem jut messzebb:
- bénító úton - a megalkuvásig.

Van úgy az ember,
őszinteségre vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ösvényes úton - csak a hazugságig.

Van úgy az ember,
hogy építeni vágyik,
mégsem jut messzebb:
- vak-sötét úton - csak a rombolásig.

Van úgy az ember,
hogy bár szállani vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ingoványon - az elnyelő mocsárig.

Van úgy az ember,
hogy az Összhangra vágyik,
mégsem jut messzebb:
- veszejtő úton - lelke káoszáig...

Bizony, van úgy az ember:
otthagyná gőgös, 'koronás' helyét;
sóváran nézi buksi kutyájának
lélek-gyémántként csillogó szemét:
és sírva simogatja
egy őzgidácska ártatlan fejét:

Ám úgy is van az ember,
haragra, bosszúra készül előre,
de egy kedves hang csendül, -
és szelíd barátság sarjad belőle.

És úgy is van az ember,
hogy balsorsára készül már előre,
de egy tiszta fény villan, -
s búvó remény, öröm sarjad belőle:

Mert úgy is van az ember
- sorsáért bármily balszerencsét átkoz -;
egy kéz, egy mosoly segítő áldást hoz,
és mégis eljut, eljut önmagához,
- kalandos úton - legjobb Önmagához.

Wass Albert - Jegenyék

Állunk egymástól messze-távol,
és minden álmunk messzeség.
Vagyunk bús, árva óriások,
rekettye-raj közt büszke Mások:
idegenek és jegenyék.

Valahogy úgy találunk egymáshoz,
ahogy élünk, ahogy vagyunk,
s ahogy majd meghalunk.

Ha néha fáj az árvaságunk,
és a szívünk már nagyon éget,
meglátogatjuk bús, magányos
testvéreinket: jegenyéket.

Megkérdezzük: hogyan aludtak?
Megkérdezzük: még meddig állnak?
és elmondjuk, hogy milyen bölcsek,
mert mindent messziről imádnak.

Olyankor halkan elcsitul a vágyunk
és szertefoszlik minden messzeség,
s a szellő ajkán elbeszélgetünk,
mi ketten, akik így magunkban állunk,
és ők, a jegenyék.  

Gyóni Géza: Csend

Csend. Nem zavarja semmi sem.
Árnyék suhan a kék vizen.
Bús gondolat - tévedt madár -
Rajzolta röptiben.

Bús gondolat, mely újra visszatér,
Bús gondolat, mely elgyötör, kísér;
Örök hajszában élve élni,
Harcolni semmiért.

Célt, célt, teremtő Istenem!
Célt, célt, mely ihlet, tűzz nekem.
Ne kóboroljak ebként utamon,
Megtörten, hitlenen.

Mondd: gyűrű vagyok a vizen,
Mely célodat tovább viszem
S a messze ködlő végtelenben
Eloszlik - semmi sem.

Mondd: por vagyok, mit szél vihet,
Por, melyből trónod építed.
De mondd! A lelkes porszem
Kér - önts

Birtalan Ferenc: Halottak Napja, Élők Napja

Gyújtanak-e gyertyát értünk az öröklétűek?
Van-e élők napja?
Átutaznak-e a semmi vízén letekinteni ránk?
Mi elmegyünk.
Mi megyünk, míg lábunkból kifogy a lépés,
míg van út nincseink felé.
Elmegyünk, áldjuk az őszi
napfényt, ha eső, ha köd, mert áldhatunk.
Fenyőág, krizantém, fagyöngy. És a mécsesek...
Reszketnek a léleknyi fények. Reszketünk.
Jönnek-e hozzánk így, szeretettel, lesz-e ki jöjjön,
lesz-e hová?
Hát óvjuk, tesszük szélvédett helyekre, lángjon, segítse
haza, segítse az éppen-élőt, mert minden mi van,
milliomodszor is újravirágzik innen, hol már nincs joga
a szónak, s csillagokra szóródnak a miértek.
Ezek a tisztaság percei.
Ma, itt, halottak napja van.
Látjátok feleim... s voltunk bár Istentől bármi távol,
itt reszketünk mind, miként a sok kis mécs világol,
...por és hamu...

Magnifique: A senki otthona

Elindulnál, s hátrahagynád városod,
Azt hinnéd szabad vagy,
Mégis éberen őrködik rabságod.

Hátadra húzod múló szeszélyed,
Azt hitted az lesz,
De megváltozott benned a képlet,
A szeretet íze feléledt.

Felemelkednél a boldogság tetejére,
Hogy elérd, mi lehet vágyadnak vezére.
Aztán leesel, mint hal, a halász örömére,
Hálójába vesznél, aztán semminek sincs értelme.

Elfelejted a vágyakat,
Mit beléd tápláltak,
Éheznek szemeid,
A senkinek otthona vagy.

Álmodtál világot,
Mely szép reményt hozott,
Egy szép nagycsaládot,
De az is ütött-kopott.

A világ szárnyaidtól megfosztott,
Egy halálos seb, szíveden lobog.
Minden impulzuson keresztül dobog,
Minden lélegzettel egy érzetté sompolyog.

Lehunyt szemekkel az utcát járod,
Füledben zene, minden fény homályos.
Utadra lépnél, de még van egy tartozásod,
Át kell ölelned az egész világot!

Egyszerre nem megy,
Egy élet is kevés.

Mindent megvehetsz,
De pénzed semmit sem ér.

Sehol se vagy,
Mégis mindenhol,
Valahol elvesztél.

Valaki neked parancsol,
Valaki érted harcol,
Valahol te lehetsz
A hely, az otthon,
Valahogy te nem mersz,
Vagy lép a sorsod.
Valahogy messze lett,
Minden régmúlt,
Valahogy elveszett,
Egy érzés,
S messze egy ölelésbe bújt.
Valahogy szenvedsz a semmiért.

Aztán szép lassan feleszmélsz.
Új álmaiddal egyszer hazatérsz.
S új csillagoddal az égig érsz.

Egyszer majd valaki
Újra megszeret.
Egyszer az otthon
Végleg te lehetsz.

Nehéz időkre való ige (2)  ---

 „… Istenünk igéje örökre megmarad.” (Ézsaiás 40:8)
Kész vagy befogadni még többet Isten csodálatos ígéreteiből?
1) „Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket. Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet” (Zsoltárok 5:12). 2) „Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzi előled az ellenséget…” (5Mózes 33:27 NKJV). 3) „Jó az Úr, erősség a szorongatás idején, és ő ismeri a benne bízókat” (Náhum 1:7 Károli). 4) „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak” (Ézsaiás 41:10). 5) „Jelenléteddel megvéded őket az emberek áskálódása elől. Megőrzöd őket a gonosztól” (Zsoltárok 31:20 NCV). 6) „Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben” (Zsoltárok 23:6). 7) „… az Úr mellém állt, és megerősített… Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába…” (2Timóteus 4:17-18). 8) „Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik hozzád folyamodnak” (Zsoltárok 9:11). 9) „De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jeremiás siralmai 3:21-23). 10) „Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!” (Zsoltárok 4:8).     Bob Gass
-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,,

                            "Krisztus a mi békességünk!"(Efézus 2,14)
Az olyan kimosott ruhát, vásznat, szövetet vagy bármilyen bőr holmit, amelyről eltűnt a kiütés, újból ki kell mosni, és akkor tiszta lesz. (3 Móz 13:58)

Egyszer egy tanítványt elküldött mestere a folyóhoz, hogy kosárral merje ki annak vizét. S mikor az panaszkodott, hogy ez lehetetlen vállalkozás, válaszul azt kapta: De legalább a kosár már tisztább lett. Ez azt jelenti, hogy tisztulhat a gondolkodásunk Isten előtt, ha Igéjét hallgatjuk, ami nagyon jó dolog. Közelebb visz Istenhez. De szükségünk van egy sokkal fontosabb tisztító tényezőre, amit így olvasunk: Jézus Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől  olvassuk János levelében. A mai ószövetségi Ige azt mondja, hogy újból ki kell mosni és akkor lesz tiszta. Jézus mondja a sok-sok Igét hallgatott tanítványának, Péternek a kereszt előtt, a lábmosás történésénél: Ha nem moslak meg, semmi közöm hozzád! Sokat tisztultak az addig Jézust hallgató, vele közösségben lévő tanítványok, de szükségük volt egy második, sokkal fontosabb megtisztulásra. Jézus ezért ment a keresztre, hogy áldozzon ott helyettünk és helyettes áldozatként, vére ereje által megtisztítsa azokat, akik Ő elé járulnak, és e kegyelemből akarnak élni. Ezt nevezhetjük egy második, tökéletes megtisztításnak. Jézus érdemébe rejtőzés ez. Aláhúzza, hogy nem elég hallgatni Isten Igéjét, s érezni szívünkben, hogy már tisztogat, helyre tesz, int, fedd, vezet, hanem egész életünket kell Jézus Krisztus érdeme által az Atya kezébe tenni. Jézus vére örökre megtisztít. Persze az ember hajlamos arra, hogy ezt a szövetséget újra és újra megrontsa, bepiszkolja. De Jézus Krisztusban az Atya kész arra, hogy felemeljen, bátorítson és tovább vezesse azokat, akik reá bízzák életüket. Jézus mondja övéinek: Boldogok a tiszta szívűek, mert Ők meglátják az Istent! Onnan indultunk, hogy milyen nagy szakadék a tiszta Isten és a tisztátalan ember között. Közben felismerhettük, hogy a Jézus áldozata által teremtett tiszta szív mégis képes arra, hogy Istennel találkozzon, és örökre boldog legyen. Így kérjünk ma ezt a tiszta szívet az Úrtól, a zsoltáros Dáviddal együtt: Teremts bennem tiszta szívet, és az erős lelket újítsd meg bennem!

(Berencsi Balázs)