Őri István: Hátha

Várlak, ha jössz várlak, ha nem vártalak tegnap
várlak ma várlak holnap várlak örökkön örökké
várlak erényben várlak a bűnben várlak, 'milyen vagy
hűtlen-hűségben várlak a Mennyben várlak a pokolban
hogy együtt énekeljünk az angyalokkal vagy üvöltsünk a kíntól
mert örökké égünk - Együtt... várlak, hogy várjuk
a feloldozás üzenetét - Veled... Várlak... és nem jössz
szólítalak... és nem felelsz kereslek... és nem talállak
önmagam sötétje fedi el a tájat - várlak... várlak... várlak...
Elnyel a múlt szaggat a jövő a jelen elröppent
Nélküled semmi nincs - nehéz várni... de kell!
ha nincs is remény, akkor is várni kell! Rád

mert hátha egyszer feltűnsz az úton, ahol én is megyek
hátha szembe jössz velem  hátha felismerjük egymást
hátha Te is rám vártál mint én Rád
hátha megállunk egymással szemben és azt mondjuk:
"Itt vagyok!" hátha megfogjuk egymás kezét
és elindulunk egy másik úton egyfelé, együtt
hátha megérkezünk valahová és azt mondjuk:
"Hazaértünk. Menjünk be,  ez a mi otthonunk."
s hátha ott boldogok leszünk örökkön örökké,
mint a mesékben,  mint az imákban
mint az elsuttogott vágyakban
mint a gyötrelem sikolyaiban
mint - az életben Várlak... gyere...

 

Lucian Blaga - Fölirat
Az utak, melyeket nem járunk,
az utak, melyek bennünk maradnak,
azok is vezetnek, számolatlanul, valahová.
A szavak, melyeket nem ejtünk ki,
a szavak, melyek bennünk maradnak,
azok is föltárják lényünket, maradéktalan.
A csaták, melyeket nem vívunk meg,
a csaták, melyek bennünk maradnak,
azok is bővítik bennünk titkon a hazát.
A magvak, amelyeket nem vetünk el,
a magvak, melyek bennünk maradnak,
azok is megsokszorozzák, végtelenül, az életet.
A halál, melybe nem halunk bele,
a halál, mely bennünk marad,
az is mélyíti bennünk a hallgatást.
És mindenütt, mindenbe
gyökeret ereszt a vers.

Gyóni Géza - Nem bánat az...

Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved,
Ha már tied volt s akkor elveszíted.
Nem bánat az, ha csókolt már az ajka
S most más csüng édes szédülésben rajta.
Ha boldog órák, pásztorórák képe
Kísér a puszta, magányos sötétbe,
Mint téli kertbe a színes tavasz -
Nem bánat az.

De az a bánat, ha kezét se fogtad,
Álmodba jött csak, csodának, titoknak.
Ha úgy szóltál csak hozzá imádságba,
Dalos fohászba, kérve, sírva, vágyva.
Tied se volt s már életedhez kötve
És akkor, érzed, elveszett örökre
És nem lesz fénye többet éjszakádnak:
Az a bánat.  

Fjodor Tyutcsev, Szabó Lőrinc fordítása: Silencium

Hallgass, bújj el, s titkold, tagadd
érzéseid, álmaidat!
Mint fénylő csillagmiriád
szállhatnak a lelkeden át,
érkezve s tűnve, mint az éj:
csodáld őket és - ne beszélj!

Szív hol s kinek nyílhatna meg?
Ki értheti az életed?
Ki érthetné, ki vagy, mi vagy?
Hazudik a kész gondolat!
Merítve sár a tiszta mély:
igyál belőle s - ne beszélj!

Tanulj magadban élni! Egy
világ töltheti be szíved,
álom, varázs, szent pillanat -
de külső zajra elriad
s megvakúl, ha nap fénye kél:
figyelj dalára s - ne beszélj!