MÁRIA ÉS MÁRTA Márta sürgött-forgott s körülfonta a fény, és főtt a főzelék és sült a sütemény, S Mária kuporgott az Úr lábainál a rezedás kertben, ahol suhant a nyár. Milyen csodálatos, milyen örök a kép, Mártáé a világ, Máriáé az ég. Márta, akár a föld, szívós, kemény, konok, Máriában ihlet és irgalom lobog. A jobb részt válaszottam, Mária titkos hangra figyelek, tűz és jel ragyog szívemben, s az egyetlen szükséges hevít, s amit kapok, az tőlem el nem vétetik.
Oláh Lajosné . A JERIKÓI ÚTON Ott feküdtem a jerikói úton,kifosztva és megsebesítve. Harmatozott az út porábaSzememből a csalódás könnye, Sebeimből a szívem vére.Úgy éreztem: az életemnek vége. És jött a pap. Szép fehér gyolcsban,S bár sarúját a por belepte, tiszta kezeit fehér leplébekenetteljesen elrejtette. Segélykérő szavamra meg se fordult,úgy elmerült imádságába a törvénynek, a prédikációnaksok fenséges gondolatába. Lealacsonyította volna annakgyakorlati alkalmazása. Jött a lévita is serényen,Őt is templomi szolgálat várta. Sebes porfelhőket kavarta forró úton siető lába. Dehogy ért rá most olyan kitérőre,hogy sebeimet akár csak meg is nézze, és jaj, hogyan márthatta volnatiszta kezeit a porba Elhagytak, és én ott maradtam,a porban, a jerikói úton. S akkor már tudtam, megéreztem:el kell véreznem, meg kell halnom, mert nekem nincs Samaritánusom...És ott... akkor jelent meg Jézusom.
-,-,-,-,-,-,-,-,-,,,-,-,-,-,-,-,-,-
Ölbey Irén . A földre jött A földre jött az örök szeretet, Hogy megismerjék Őt az emberek. A földre jött az örök szeretet, Hogy hozzon nekünk égi kincseket. A földre jött az égi szeretet, Hogy legyen lelkünk izzóbb, nemesebb! A földre jött az örök szeretet, Hogy béke töltse be a szíveket… A földre jött az örök szeretet, Hogy megmentse azt, ami elveszett! -,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-
HAJNALI HARMAT Integetnek a barna bokrok,a napsugár olyan feloldott, illatos, könnyű szél suhan. Fák nyújtózkodnak arany ködben,alattuk kék pillangó röppen, a csendnek ezer hangja van. Legyek harmatcsepp hús hajnalban,csillogj bennem és süss át rajtam, Téged tükrözzelek, Uram.
AZ ÉKES KAPU ELŐTT. . . Ap. Csel. 3: 1-10.
Egy sánta ez Ékes kapu előtt. Ünnep s nyomor oly közel vannak itt... A templom égi fénybe öltözött. A sánta hordja koldus-rongyait; Körülte emberfolyam kavarog. Vallásosak és vallástalanok, Közömbösek, hívők, hitetlenek, Ünnep s nyomor oly megszokott nekik, Ki-ki hordja baját vagy örömét.A sánta vár és tártja a kezét: Jó emberek, pár fillért adjatok, Gyógyulás nincs, de élni akarok! Nincs gyógyulás, földhözragadt szegény?Az emberfolyam kellős közepén Megáll a sor. Hangzik Péter szava: Tekints reánk, te fájdalmak fia! Nincsen nekünk ezüstünk, aranyunk,De van mennyben feltámadott Urunk! Az Ő nevében mondom én neked: Kelj fel és járj! Ő gyógyítód neked. S míg megfogja a remegő kezet,Átjárja a reszkető térdeket Jézustól jött, szent, gyógyító erő;Feláll, ujjong a régi szenvedő. Első útja a templomba vezet,Lássa, hallja a nagy gyülekezet, Hogy míg ott benn a szertartás folyik:Ott kinn Jézus gyógyít, munkálkodik. Nem hallott már. Él és uralkodik,S kit kézbe vett, az hozzá tartozik. Így történt az Ékes kapu előtt.S mi még itt ülünk, hívjuk, várjuk Őt, Gyermekünk, magunk terhét hordozók,Százak, ezrek, sírók, imádkozók. Jártunk mi már orvostól orvosig,De a nagy baj mind Őrá tartozik. Uram Jézus! Áraszd ki az erőt!Mint egykor az Ékes kapu előtt!
Fehér Lelkek
Vannak még hófehér lelkek, Akikre nem tapad a sár.
Mintha nem is itt lent élnének, Szinte nem is földiek már.
Köröttünk szállnak, lebegnek, Csillogva, mint hópehely.
És akárhová betévednek, Tiszta és szent lesz az a hely.
A földi élet sok szennyébőlSemmi nem tapad reájuk.
Mintha titokban angyalkezekVigyáznák fehér ruhájuk.
Csodálattal nézek rájuk.Fehérségük azt hirdeti,
Hogy van egy szebb, tisztább világ, Ragyogó, égi, isteni.
E rút, kavargó világbanEngem csak az vigasztal már, Hogy vannak még hófehér lelkek,Akikre nem tapad a sár.
-,-,,,-,-,,-,-,-,,-,-,-,,,-,-,-,-,-,
HÁNYSZOR? Az Úr Jónáshoz másodszor is szólt, megismételve a küldetést. Azt a parancsot, ami ellen tiltakozott a szíve, a lelke, ami elől futott és menekült, amíg az ÚR utól nem érte... Míg meg nem járta azt a mélységet, ahol megtanulta az engedelmességet, és fölismerte, hogy az Úrnak különös terve van vele. Az Isten ma is számít gyermekére,Terve van veled és velem Mert oly sok még a bűnös város,ahol nem tudják, mi a kegyelem, és mennyi a halálra ítélt, saját vesztébe rohanó ember! Ki mondja meg nekik, hogy közel a vég? Ki látja a sok vergődő szívet, nyomorral, bajjal terhelt életet, ki adja át az üzenetet, hogy van számodra, van megoldás még? Az Úrnak terve van velem s veled, s bárhová futnál előle, a küldetést el nem kerülheted! Szólt egyszer... talán szólt másodszor is, Mondd, hányszor várt hiába reád? Saját terveid, vagy üvöltő zene nem nyomhatja el többé szavát, szíved mélyén egy halk hang egyre sürget. Ne várj addig míg a mélységbe vet! A küldetést el nem kerülheted.
-,-,-,
