ELKÜLDVE----2017---09—07---KÉPEK---VERSEK—IGÉK---   Egy autóstoppos elmélkedései Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” Pál levele a Filippi gyülekezetnek 2:3-4   Egy alkalommal lekéstem a vonatcsatlakozást, és – mivel a következő járat csak nagy sokára jött volna – arra gondoltam, életemben először kipróbálom az autóstoppot. Legnagyobb meglepetésemre hamar fölvett egy kamion, és hamarabb úti célomhoz értem, mintha a lekésett vonattal mentem volna. Ettől kezdve, sokat stoppoltam. Természetesen volt benne egy bizonytalansági tényező – ami miatt szüleim körmüket rágva várták, hogy hírt adjak szerencsés megérkezésemről –, ugyanakkor olcsó volt, illetve sokféle embertípussal megismerkedtem. Volt közöttük kedélyesen cseverésző, mogorva hallgatag, vagy éppen kíváncsi kérdezősködő. Az egyik kamionsofőr elmondta, hogy az autópályán menet közben regényt szokott olvasni; még jó, hogy a velem való beszélgetés miatt nem hódolt e szenvedélyének. A másik ember egy Mozart operát hallgatott, és közben olyan lelkesen vezényelt, hogy többet volt a levegőben a két keze, mint a kormányon. Egy ízben egy hatalmas, lihegő, nyálát csorgató, de amúgy barátságos kutya társaságában utaztam a hátsó ülésen. Egy másik srác – csöppet sem zavartatva magát jelenlétemmel – éppen akkor, út közben, telefonon vallott szerelmet egy lánynak. Ültem tűzpiros kabrió sportautóban, veterán bogárhátú Volkswagenben, vagy éppen homokot szállító dömperben.   Nem mindig voltam egyébként olyan szerencsés, mint az első alkalommal. Volt, hogy órákat kellett állnom és várnom, hogy fölvegyen valaki. Ezalatt pedig volt időm végiggondolni, egy stoppos szemszögéből milyen emberek száguldanak az utakon. (1) Először is vannak azok, akik fittyet hánynak az út szélén ácsorgó stopposra, esetleg még be is mutatnak neki. Persze sokan magyarázkodva széttárják a karjukat, mert tele van a kocsijuk, vagy mert más irányba tartanak. Azok, akik jó szívvel fölvettek, további két kategóriába sorolhatók. (2) Voltak akik úgy gondolkodtak, „mivel az én irányom, és az ő iránya megegyezik, el tudom vinni őt egy darabig”; ha azonban az útjaink kettéváltak, gondolkodás nélkül megállt, és kirakott. (3) Végül olyanok is akadtak, akik próbálták eredeti útjukat úgy módosítani, hogy az nekem minél kedvezőbb legyen; ha pedig mindenképpen el kellett válnunk, megkeresték a stoppoláshoz legelőnyösebb helyet, és csak ott raktak ki. Egy ízben egy hallgatag ember 40 km pluszt bevállalt, csak hogy nekem kedvezőbb legyen a továbbjutás.   Mint kiszolgáltatott stoppos, vagy fogalmazhatok úgy is, mint potyautas, semmi beleszólásom nem volt ezekbe a dolgokba, és minden segítséget, kicsit is, nagyot is, hálásan fogadtam. Pál gondolatait olvasva azonban úgy tűnik, hogy e három kategória jól szemlélteti keresztyénségünket. (1) Vannak, akik csak a saját hasznukat nézik, és nincs sok kedvük belegondolni mások helyzetébe, mert a túlzott empátia még a végén kimozdítaná őket passzív vallásosságukból. (2) Mások segítenek ugyan – hiszen ezt kéri tőlük Jézus –, de csak annyira, amennyire nekik is megéri. Az ilyenek megelégedéssel hallgatják, ha sűrűn megköszönik segítségüket, és nem bánják, hogy sokszor visszaemlegetik. Lehetőleg úgy tesznek jót, hogy arról minél több ember értesüljön, hogy így jó PR-juk és emage-ük legyen. Pál egyszerűbben fogalmaz. Ezek az emberek „önző” érdekekből és „hiú dicsőségvágyból” tesznek jót másokkal. Az ilyen emberek – bár látszólag hasznos tagjai lehetnek egy hitközségnek, vagy akár az egész társadalomnak – nem ismerik közelről Jézus természetét. (3) Pál arra buzdít, hogy többet tegyünk annál, amennyire saját érdekeink diktálnák. Úgy vegyünk fel stoppost, hogy akár kerülőutat is vállalunk vele. Érezzünk együtt a másikkal, legyen bennünk több empátia az emberek problémáival szemben. Segítsünk akkor is, ha nem kapunk érte senkitől köszönetet. Mert ha így teszünk – teszi hozzá Pál – akkor „az az indulat” lesz bennünk, „amely Krisztus Jézusban is megvolt” (2:5).   Te meddig szoktad elvinni a stopposaidat? ------------------------------------------------------- Készülj!   "Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen." Máté 26,41   Az élet - mindenki tudja - nem csak szép dolgokból, jó napokból áll. Az élet sokszor nehéz, tele van megpróbáltatásokkal, ami próbára teszi az erőinket testi és lelki értelemben egyaránt. Azért, hogy felkészültek legyünk, azért, hogy helyt tudjunk állni sok mindent teszünk. Például gyermekkorunk és ifjúságunk másról sem szól, mint arról, hogy készülünk a nagybetűs Életre. Ez a folyamat tele van tanulással és telve van éppen ezért iskolákkal. Az élet iskoláit azonban, ha a többit már be is fejeztük, nem lehet kijárni. Az élethosszig való tanulás elve nem egy politikai húzás, hanem maga a valóság. Megszerezzük kézhez kapjuk a bizonyítványainkat, megkapjuk a jogosítványainkat, amik újabbak megszerzésére sarkallnak bennünket. Mert ki az, aki ne akarná még jobban tenni azt amit csinál. Mindannyian fejlődni akarunk, hogy jobb emberek legyünk, hogy betudjuk végezni azt a feladatot, ami a miénk.   Ebben a rövid szövegben Jézus tanácsa olvasható, amit tanítványainak adott, akik még nem voltak készen. Úgy fogalmazott, hogy bár lelkileg - szívük szerint, vágyaikban, elképzeléseikben készek lettek volna megtenni, amit kell; testileg mégsem voltak képesek rá. Erőtelenségeik, azaz gyengeségeik akadályozták őket. Ezért ez az első lecke: Ne értékeld túl magad! Vagyis, légy tisztában képességeiddel, légy tisztában önmagaddal. Az önvizsgálathoz mindig józanság, alázat és tisztánlátás szükségeltetik. Nem akarok még egyszer úgy járni, mint gyermekként. Csodáltam Magyar Zoltán 10 pontos lólengés-gyakorlatát, és ahogy kirohantam az udvarra, az ott fűben fekvő beton kútgyűrűn akartam utánozni őt. Csak arra emlékszem, hogy a fűben ocsúdtam fel és a szemeim elől eltűnő sötétségből nagymamám aggódó arca bontakozott ki előttem: "Jól vagy fiam?" - kérdezte. Tisztában kell lennünk önmagunkkal! A második lecke, amit meg kell értenünk: Hozz áldozatot! Jézus úgy mondta ezt: "Virrasszatok!" Aki virraszt, az éjjel fel van. Míg a többiek alszanak, ő ébren, tevékenyen tölti a csendes perceket. Bár neki is szüksége van a pihenésre a regenerálódásra, most nem a kényelmével törődik. Célja érdekében meghozza a kellő áldozatot. E nélkül nincs előrehaladás. Aki el akar érni valamit, annak le kell mondania sok más dologról. A sportolók, a tudósok, és még több híres ember komoly áldozatot fizetett azért, hogy ott tart, ahol tart. Nekünk is meg kell tanulnunk lemondani. Nagyon fontos a harmadik lecke is: Hívd segítségül Istent! Egyszerűen vannak dolgok, amik meghaladják a képességeinket és legyőzik akaratunkat, akár mennyit készültünk is, akármiről is mondtunk le célunk érdekében. Örülök annak, hogy vannak ilyen dolgok, amire nem vagyok képes, mert így látom meg az Isten hatalmát. Nem történhet attól rosszabb az életemben, mint az, hogy elhiggyem, tudok Isten nélkül élni. Pál prédikálta a görögöknek: "őbenne élünk, mozgunk és vagyunk..." (ApCsel 17,28) A kereszténység ereje, a hit ereje ebben az Istenre-utaltságban rejlik. Bár sokan, istentagadóként ezt gyengeségnek látják, mégsem az. Mert úgy van ez ma is, mint ahogy a Biblia szerint volt, hogy amikor az ember az Istennel összefog, ott megtörténik a csoda. A csoda pedig azért csoda, mert arra egy erős ember sem képes... Emlékszem a "Tűzszekerek" című film legyőzhetetlen prédikátor-futójára, aki hite miatt lemondott a nagy versenyéről. Majd amikor esélytelenül elindult 400 méteren a párizsi olimpián, mindenki megdöbbenésére megnyerte azt. És ez nem mese, ez megtörtént, ez a valóság! Szóval: Imára fel, barátaim! És végül az utolsó lecke, a negyedik: Ne feledkezz el az ellenségről! Még azok közül is sokan, akik hisznek, úgy gondolják, hogy csak egy természetfeletti hatalom létezik: Isten; és elfelejtik, hogy az ördög nagyon is valóságos. Sokan gondolják, hogy a rossz, ugyan úgy, mint a jó, szintén Istentől van. A Biblia nem ezt mondja. Jézus sem ezt tanítja. Az ellenség igenis létező valóság! Egy hívő embernek sohasem szabad úgy élnie az életét, hogy megfeledkezik arról, hogy egy ellenséges világba született. Gyermekkorunktól fogva magunkkal hozzuk a rosszat. Könnyebb nemet mondanunk, mint igent. Jobban szeretünk ellenkezni, mint engedelmeskedni; dacolni, mint engedni. Fontosabb az akaratunk, mint más akarata. Lassan rádöbbenünk arra, hogy sokkal önzőbbek vagyunk, mint gondolnánk. Igen, az ellenség már akkor csatát nyert felettünk, amikor mi még nem is tudtuk, hogy hadban állunk. Mit tegyünk hát? Szerintem addig álljunk a jó oldalra, amíg nem késő... ----------------------------------------------------------------- Erőt ad az Úr az ő népének! Amikor Sámuel fölkente Sault királlyá ezt mondta neki: … az Úr Lelke rád száll és prófétává tesz, és más emberré változol!… vidd végbe, amihez erőt érzel magadban, mert veled van az Isten! (1Sám 10,6) Ma ugyanannak az Úrnak a Lelke áradt ki a világra és a Lélek kegyelmi hatásai a mi életünkben is láthatóvá és megtapasztalhatóvá lesznek. 1. Mi történik azzal az emberrel, aki az Úr Lelkét megkapja? Prófétává lesz, és más emberré változik. Így történt ez Saul királlyá kenésekor is. Csodálatos bibliai leírás. „… amikor a nép körébe lépett, egy fejjel magasabb volt mindenkinél. Sámuel ujjongva kiáltotta: nézzétek, akit az Úr kiválasztott, ahhoz hasonló nincsen köztetek!" Ilyen változás történt az apostolokkal is az első pünkösd napján. Prófétává lettek, megváltoztak. Nemcsak érzelmeikben lettek másak (félénkekből bátrak), nemcsak képességeik kifejtésében (tanulatlan halászokból bölcsek), hanem életvitelükben is. Pontosan tudták, hogy amihez erőt éreznek magukban, azt véghez kell vinniük, mert velük van az Isten. Ugyanez a változás történik minden keresztyénné lett emberben. Mindez a Szentlélek erejéből és közreműködésével történik. 2. Mi látható ma ebből a változásból? Elsősorban a „másság", ami ezzel a küldetéssel jár. Saul esetében: „… Isten kicserélte a szívét és a jelek megjelentek azon a napon." Prófétálni kezdett. De megjelentek a „másságával" járó kellemetlenségek is. Egyes emberek gúnyolni kezdték: Nézzétek mi történt ezzel? Tudjátok ki ennek az apja? Még gúnyos szólásmondás is keletkezett ez alkalomból: „Bekerült, mint Saul a próféták közé!" „A bátrabbak azonban, akiknek szívét Isten megérintette, mellé szegődtek. Néhány semmirekellő azonban megjegyezte: ugyan mit segíthet ez rajtunk!" Mi történt az apostolokkal? „Tele itták magukat édes borral…!" Ezt híresztelték róluk. De itt is megérintette sokak szívét Isten, mert melléjük szegődtek és megkeresztelkedtek háromezren. Ez történik minden emberrel. Ennek a „másságnak" az elviselésére és megélésre „Erőt ad az Úr az ő népének és megáldja az Úr az ő népét békességben!" Jézus tanítása és szavai miatt mindig vita támad, Jézus azonban döntésre szólít fel. „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága!" (János 8,12) (Prókai Árpád) A nap gondolata: Nem bírákra, hanem megmentőkre, nem kárhoztató közegekre, hanem az irgalom áldást hintő edényeire van korunknak szüksége. (Kroecker)

---------------------------------------

Minden nap új manna Azt is mondá nékik Mózes: Senki ne hagyjon abból reggelre. De nem hallgatának Mózesre, mert némelyek hagyának abból reggelre; és megférgesedék s megbüszhödék. Mózes pedig megharagudék reájok. (2Mózes 16,19-20) A mannáról van szó, amivel az Úr táplálta Izrael fiait a pusztában. Minden hajnalban összeszedték a mannát a földről, ki többet, ki kevesebbet, szükségük szerint. Másnapra már nem tehették el, mert megromlott, de minden nap új mannát kaptak az Úrtól (kivéve szombaton, mert pénteken kétannyit kaptak, hogy szombatra is maradjon, és nem romlott meg). Ez arra is megtanít minket, hogy legyen hitünk az Úrban, aki mindennap ellát minket testi es lelki táplálékkal. Nem elég hogy visszaemlékezünk hogyan vezetett minket az Úr a múltban és ezekből az emlékeinkből élünk, hanem valóban minden nap meg kell újulnia a kapcsolatunknak Istennel. Isten nem úgy vezet, hogy felvázolja egyszerre az elkövetkezendő 2 év programját számunkra, hanem lepésről lépesre. Ha engedelmességgel elhordoztuk a terhet, amit ránk helyezett ma, akkor holnap új terhet kapunk, amiről nem tudjuk előre, hogy mi az. Nekünk csak az a dolgunk hogy higgyük, minden nap ellát minket szükségleteink szerint a nekünk való lelki eledellel, és engedelmeskedjünk akárhogyan is vezet minket ma. Ha a múlt áldásaiból élünk, akkor hitünk is 'megférgesedik'. Jó dolog, hogy az Úr valamikor szólt hozzánk, de Ő ma is szólni akar. (Prókai Árpád) A nap gondolata: Isten nem olyan kegyelmet ad, melyet nekünk kell megőrizni, hanem olyat, mely minket őriz meg.
---------------------------------------------------------------- Légy türelemmel! „… legyetek türelmesek mindenkihez." 1Thessz 5,14 A mi zsúfolt életünk és állandó rohanásunk szinte minden nap ráterel bennünket arra a keskeny hídra, ahol – bármennyire igyekszünk is elkerülni egymást, - találkoznunk kell közelről embertársainkkal, és csak emberi jóindulattal tudjuk megoldani, hogy súrlódás nélkül kikerüljük egymást. Tömegek gomolyognak a járműveken, a várótermekben, boltokban, éttermekben, gyógyszertárakban, jegypénztáraknál, és nehéz türelemmel kivárni sorunkat; vagy elviselni mások megjegyzéseit, tolakodásait, kivételezéseit. Nyugodtan felírhatnánk közlekedési szabályként orvosi rendelők, boltok, éttermek falára elmélkedéshez, vagy munkahelyi eligazításul ezt a két szót: „légy türelemmel!" Lehet ugyan türelmetlenségeinket megmagyarázni; lehet érthetővé tenni akár rossz idegállapotunkkal, akár a körülmények sokszor kínzó gubancaival, amelyekből szinte nem látunk kiutat; lehet jogosnak, sőt szükségesnek is minősíteni egy-egy türelmetlen lépésünket, de egy bizonyos: a türelmetlenség mindig veszteséggel jár. Szép nyugodt krisztusi életet élni csak türelemmel lehet. Türelemmel életeket menthetünk meg!  (Prókai Árpád) A nap gondolata: Ne sokat törődj azzal, ki van veled, vagy ellened, hanem arra legyen gondod, hogy minden dolgodban veled legyen az Isten.
----------------------------------------------------------------------------

 

Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, fűre, szétmálló göröngyre, –
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.

Mert pókháló és köd a szív,
selyem szőttes az álom,
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.

De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,
csak gyönge, nagyon gyönge.

-----------------------------------

 

Felséges Úr, mindenható s jó mindenek felett!
Tied a dicsőség, dicséret, áldás
és minden tisztelet!
Minden Téged illet, Felség, egyedül
s nincs ember, aki Téged méltón emleget.

Dicsérjen s áldjon, én Uram
kezednek minden alkotása,
különösen bátyánk-urunk, a Nap,
ki nappalt ád, világít és minket megvidámít.
Fényes ő és ékes ő és sugárzó roppant ragyogása
felséges arcod képmása.

Áldjon, én Uram, asszony-nénénk, a Hold és minden csillagok,
kiket az égre szórtál és szépek most és kedvesek és
csillogók.

Áldjon, én Uram, a mi öcsénk, a Szél,
az Ég s a Lég s a Hó s a Hő s a derűs és borús idő,
kik által éltetsz mindent, ami él.

----------------------------------------------------

Mikor elhagytak,
Mikor lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép tüzes nappalon,
De háborús éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.