Egy autóstoppos elmélkedései

Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”

Pál levele a Filippi gyülekezetnek 2:3-4

 

Egy alkalommal lekéstem a vonatcsatlakozást, és – mivel a következő járat csak nagy sokára jött volna – arra gondoltam, életemben először kipróbálom az autóstoppot. Legnagyobb meglepetésemre hamar fölvett egy kamion, és hamarabb úti célomhoz értem, mintha a lekésett vonattal mentem volna. Ettől kezdve, sokat stoppoltam. Természetesen volt benne egy bizonytalansági tényező – ami miatt szüleim körmüket rágva várták, hogy hírt adjak szerencsés megérkezésemről –, ugyanakkor olcsó volt, illetve sokféle embertípussal megismerkedtem. Volt közöttük kedélyesen cseverésző, mogorva hallgatag, vagy éppen kíváncsi kérdezősködő. Az egyik kamionsofőr elmondta, hogy az autópályán menet közben regényt szokott olvasni; még jó, hogy a velem való beszélgetés miatt nem hódolt e szenvedélyének. A másik ember egy Mozart operát hallgatott, és közben olyan lelkesen vezényelt, hogy többet volt a levegőben a két keze, mint a kormányon. Egy ízben egy hatalmas, lihegő, nyálát csorgató, de amúgy barátságos kutya társaságában utaztam a hátsó ülésen. Egy másik srác – csöppet sem zavartatva magát jelenlétemmel – éppen akkor, út közben, telefonon vallott szerelmet egy lánynak. Ültem tűzpiros kabrió sportautóban, veterán bogárhátú Volkswagenben, vagy éppen homokot szállító dömperben.

 

Nem mindig voltam egyébként olyan szerencsés, mint az első alkalommal. Volt, hogy órákat kellett állnom és várnom, hogy fölvegyen valaki. Ezalatt pedig volt időm végiggondolni, egy stoppos szemszögéből milyen emberek száguldanak az utakon.

(1) Először is vannak azok, akik fittyet hánynak az út szélén ácsorgó stopposra, esetleg még be is mutatnak neki. Persze sokan magyarázkodva széttárják a karjukat, mert tele van a kocsijuk, vagy mert más irányba tartanak.

Azok, akik jó szívvel fölvettek, további két kategóriába sorolhatók.

(2) Voltak akik úgy gondolkodtak, „mivel az én irányom, és az ő iránya megegyezik, el tudom vinni őt egy darabig”; ha azonban az útjaink kettéváltak, gondolkodás nélkül megállt, és kirakott.

(3) Végül olyanok is akadtak, akik próbálták eredeti útjukat úgy módosítani, hogy az nekem minél kedvezőbb legyen; ha pedig mindenképpen el kellett válnunk, megkeresték a stoppoláshoz legelőnyösebb helyet, és csak ott raktak ki. Egy ízben egy hallgatag ember 40 km pluszt bevállalt, csak hogy nekem kedvezőbb legyen a továbbjutás.

 

Mint kiszolgáltatott stoppos, vagy fogalmazhatok úgy is, mint potyautas, semmi beleszólásom nem volt ezekbe a dolgokba, és minden segítséget, kicsit is, nagyot is, hálásan fogadtam. Pál gondolatait olvasva azonban úgy tűnik, hogy e három kategória jól szemlélteti keresztyénségünket.

(1) Vannak, akik csak a saját hasznukat nézik, és nincs sok kedvük belegondolni mások helyzetébe, mert a túlzott empátia még a végén kimozdítaná őket passzív vallásosságukból.

(2) Mások segítenek ugyan – hiszen ezt kéri tőlük Jézus –, de csak annyira, amennyire nekik is megéri. Az ilyenek megelégedéssel hallgatják, ha sűrűn megköszönik segítségüket, és nem bánják, hogy sokszor visszaemlegetik. Lehetőleg úgy tesznek jót, hogy arról minél több ember értesüljön, hogy így jó PR-juk és emage-ük legyen. Pál egyszerűbben fogalmaz. Ezek az emberek „önző” érdekekből és „hiú dicsőségvágyból” tesznek jót másokkal. Az ilyen emberek – bár látszólag hasznos tagjai lehetnek egy hitközségnek, vagy akár az egész társadalomnak – nem ismerik közelről Jézus természetét.

(3) Pál arra buzdít, hogy többet tegyünk annál, amennyire saját érdekeink diktálnák. Úgy vegyünk fel stoppost, hogy akár kerülőutat is vállalunk vele. Érezzünk együtt a másikkal, legyen bennünk több empátia az emberek problémáival szemben. Segítsünk akkor is, ha nem kapunk érte senkitől köszönetet. Mert ha így teszünk – teszi hozzá Pál – akkor „az az indulat” lesz bennünk, „amely Krisztus Jézusban is megvolt” (2:5).

 

Te meddig szoktad elvinni a stopposaidat

Uram,
tégy a béke eszközévé.
hogy szeretetet vigyek oda,
ahol gyűlölet van,
hogy megbocsássak,
ahol bűn van,
hogy egyesítsek,
ahol széthúzás van
hogy igazságot hozzak,
ahol tévedés van,
hogy hitet vigyek,
ahol sötétség van,
hogy örömet vigyek oda,
ahol szenvedés van

---------------------------------------------------

 

Pénzt, egészséget és sikert

Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál

  Nem én vagyok az első mostohád

Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tiéd az én harcom,
És győztes távolba néz

Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom.

-----------------------------------------------------

Az élet hatalma

Mind a halál, mind az élet, a nyelv hatalmában van, és amiképpen ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét. — PÉLDABESZÉDEK 18,21.

— Nem, nem fogok imádkozni a fiadért — mondtam annak a megdöbbent özvegyasszonynak, aki imát kért tizenöt éves fiáért —, nem lenne semmi értelme. Amíg azt mondogatod, hogy a fiadból sohasem lesz semmi, addig tönkreteszed az én imámat. — Ezt az Úr jelentette ki neked? — kérdezte.

— Nem — mondtam én —, egyszerűen csak tudom, hogy a szavainkkal teremtjük meg saját magunk és a gyermekeink életkörülményeit. — Akkor mit tegyek? — kérdezte újra.

— A fiad most tizenöt éves, vannak dolgok, amiket akkor kellett volna megtenned, amikor még kisebb volt. Most először is: ne zaklasd őt azzal, hogy térjen meg Istenhez. Másodszor pedig: ahelyett, hogy egész éjjel virrasztasz és aggodalmaskodsz miatta, mondd ezt az Úr Jézusnak: „Uram, én nem tudom, hogy most hol van a fiam, de bárhol is legyen, én hittel és szeretettel veszem körül.” Mindeddig bizalmatlansággal, félelemmel és ítélkezéssel vetted körül. Mondd ezt: „Uram, én hiszem, hogy a fiam nem fog a fiatalkorúak börtönébe kerülni. Soha többé nem mondom neki, hogy az életben nem lesz belőle semmi. Hiszem, hogy viszi valamire az életben.”

Másfél év múlva visszatértem abba a városba, ahol ez az asszony lakott. Rövidre fogva az történt, hogy odajött hozzám és elmondta: „Nem ment könnyen, de mindent úgy tettem, ahogy mondtad. Azelőtt a fiam igen ördögi életet élt, és most teljesen átadta magát Istennek!”

Megvallás: Az élet az én nyelvem hatalmában van, az én nyelvem életet ad. Én az élet szavait szólom!

-------------------------------------------------------------------

 

Az élet kútja

Életnek kútfeje az igaznak szája… — PÉLDABESZÉDEK 10,11.

Fiunkat és lányunkat közvetlenül a születésük után karomba fogtam, és azt mondtam: „Uram, köszönöm neked ezt a gyermeket. Mivel ismerem a Bibliát, tudom, hogy az én kötelességem, hogy úgy neveljem fel ezt a gyermeket, hogy ha felnő, megmaradjon abban, amire tanították.

Tudom, hogy a te Igéd azt mondja: gyermekeinket az Úr tanítása és intése szerint neveljük, és én ezt fogom tenni. Tudom, hogy a gyerekeket kétféle módon lehet nevelni: tanítással, és példamutatással. Ezért az életemmel jó példát fogok mutatni ennek a gyermeknek.

Azt is tudom, hogy megkaphatjuk azt, amit kimondunk, ezért én kimondom most felette: hogy erős fizikumú lesz, betegségek és gyengeségek nélkül fog felnőni; világos és tiszta elméjű lesz; és szellemileg erős.” Ez így is lett. Gyermekeink betegségek és gyengeségek nélkül nőttek fel. Sohasem imádkoztam az üdvösségükért. Sohasem imádkoztam azért, hogy töltekezzenek be a Szent Szellemmel. Mégis, mindkettőjük nagyon fiatalon üdvösségre jutott és betöltekezett a Szent Szellemmel.

Szavak határozzák meg, hogy mivé lesznek a gyermekeink!

Megvallás: Az Újszövetség szerint, Krisztusban én igaz vagyok. Ezért, az én szám az életnek kútfeje. Én az élet szavait szólom másokkal és magammal kapcsolatban!

-------------------------------------------------------------

"Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak".     (1 Móz 28, 13).

 Ezzel a békesség, nyugalom jár. "Akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget" (Zsolt 172,2).  Az Istentől nyert békességben és bőségben csendes nyugalomban élhetnek a hívők.  "Füves legelőkön deleltet" (Zsolt 23,2). Nincs addig igazi nyugalmunk, amíg nem a Vigasztalótól kapott biztonságban élünk..                                                       

 

------------------------------------------------------------

 

1 Isten a szeretet forrása

Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. (1 János levél 4:16)

Az állítás, hogy Isten szeretet, kifejezi a legmélyebb értelmét annak, hogy ki Isten és milyen is Ő. A szeretet nem csak egy jellemzője Istennek, hanem Ő maga a szeretet, ami lényéből fakad.

Mivel Isten szeretet, mindent Ő teremtett. Ő adott nekünk életet.

Ha megnézzük a természetet, csodálatos szépséget, gondos részletességet és rendet látunk. Az egész világegyetem tökéletes egységbe rendezett. S mindezek felett az emberi természet – a szabad akarat, lelkiismeret, a szeretetre, gondolkodásra és alkotásra való képesség – Isten lényét tükrözi.

És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. (1 Mózes 1:31)

Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át. Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet. (Jób 10:11–12)

2 Milyen Isten szeretete?

2.1 Isten szeretete személyes és tökéletes

A fent idézett igék mutatják, hogy Isten adja nekünk az élet ajándékát és megosztja velünk a szeretetét. A cselekedete szeretet. Ez mutatja, hogy Isten szeretete nem egyszerűen egy tulajdonság, személytelen energia vagy heves érzések forrása (amit az emberek gyakran szeretetnek gondolnak). A szeretet – természetéből adódóan mélyen összefügg döntéssel és akarattal – mindig a legjobbat akarja valakinek. Isten a legjobbat akarja nekünk és mindent úgy alkotott meg, hogy az Hozzá vezessen minket – az Ő szeretetéhez.

--------------------------------------------------------