2017. augusztus 12., szombat


  Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet. (Zsoltárok 94:19)

Szoktunk úgy járni, mint a zsoltáros, hogy szívünk megtelik aggodalommal? Bizonyára, hiszen emberek vagyunk és bár a hívő ember tudja, hogy az aggódás nem helyénvaló dolog, mégis beleesünk ebbe a bűnbe újra és újra. Miért bűn az aggódás? Mert elfeledkezés ez arról, hogy Istenhez tartozunk, aki mindent a kezében tart. Mindent, életünk egészét, családunkat, munkánkat, egészségünket, anyagi helyzetünket. Ha pedig ezt tényleg elhinnénk, akkor igen keveset aggódnánk. Hogy mennyi aggódás lesz életünkben az új év során, az nem attól függ, hogy mi mindenben lesz részünk, hanem attól, hogy mennyire leszünk tudatában Istenünk közelségének. A zsoltáros szavai indítsanak arra, hogy felüdülést, vigaszt, erőt, bátorságot az Úrnál keressünk. Máshol nem is találnánk, de legyen nagyobb tudatossága életünkben az Úr keresésének! Bízzuk rá önmagunkat, a körülöttünk élőket, a feladatainkat, a nehézségeinket, egyszóval mindent és Ő megadja az erőt nekünk mindahhoz, amit nekünk kell véghezvinni és vezetni fog az Ő ösvényén. Engedd, sőt kérd, hogy Igéje és Lelke által vezéred legyen egész évben!

***************************************************************

A nap gondolata:

 Elfogadhatod a múltat. Istennek egy bűn, egy cselekedet, egy döntés sem elég nagy részedről, hogy ne tudná kezelni vagy jóra fordítani (Róm 8,28). ...

Örülhetsz a jelennek. Semmi szükség a „mi lett volna, ha...” című játékot játszani. A múlt meg van bocsátva és elmúlt, a jövő pedig Isten mindenre képes kezeiben van, tehát szabadon összpontosíthatsz a jelenre. ...

Várakozással nézhetsz a jövő felé. Még ha hibákat is követsz el ma, Isten akkor is irányítása alatt tartja a jövődet. A Lélekben járva teljes életet élhetsz, anélkül hogy attól kellene félned, olyan hibákat követsz el, amelyek miatt kikerülsz Isten irányítása alól. Még akkor is, ha a dolgok szörnyen állnak, bízhatsz benne, hogy Isten akkor is véghezviszi az ő isteni tervét az életedben. (Jon Walker)

******************************************************

Imádság:

Teremtő Istenem! Hálás szívvel mondok köszönetet Neked, hogy megérhettem ezen új esztendőt. Kérlek, légy velem, vezess a Te utaidra, hogy azon járhassak életem további részében! Ám, ha még is aggodalmaskodnék, hitem megtorpanna, akkor térdre rogyván, fejemet meghajtván, Eléd borulván, légy hozzám kegyelmes, irgalmas és emelj fel, erősíts meg csüggedésemben! Jézus Krisztus nevében kérlek, Aki által mi is így szólíthatunk: Atyám... /Marosi Sándor/

------------------------------------

 

 

 

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. (1Péter 5:7)  

Milyen sokszor hisszük, hogy nekünk kell tevékenykedni, ahelyett, hogy engednénk, hogy az Úr munkálkodjon bennünk…

Ma ezt üzeni neked az Úr: „Drága Gyermekem! Erőt küldtem szolgámon keresztül neked a legutóbbi prédikációban. Emlékszel még? Kérlek, beszélgess velem minden nap, akár többször is a nap folyamán. Nekem van rád időm! Szeretnélek ma is megerősíteni! Ismerem gondjaidat, tudom, milyen enervált vagy. Látom, mennyit aggódsz, figyelem, mennyire szeretnél mindent tökéletesen elvégezni. Add át nekem gondjaidat. Én megerősítem kezedet. Erőt adok bele, és te képes leszel folytatni munkádat. Ne sajnáld az imára és bibliaolvasásra fordított időt. Hidd el, az nem időveszteség, hanem időnyereség lesz. Én megáldom idődet is, meg téged is. Bízd rám magad, hisz nagyon szeretlek!”

 

***************************************************************

A nap gondolata:

Milyen sokszor bízunk egymásban, de kételkedünk Urunkban. Halandó emberek szavaiban megbízunk, de nem szavazunk bizalmat Isten Igéjének. De ó, milyen világosság és dicsőség ragyogna ránk életünk minden napján, ha sosem felednénk, hogy Isten komolyan gondolja, amit kimondott. (A. B. Simpson)

******************************************************

Imádság: DRÁGA JÉZUSOM!

Egész életem nem elég ahhoz, hogy megköszönjem neked, hogy a földre jöttél ide közénk. Te a tiszta, a bűntelen, aki miattam, értem és helyettem jártad meg a poklot, és ott a Golgotán hagyott Téged magadra Mennyei Atyánk, és támasztott fel.

Köszönöm neked, hogy Te könyörögsz értem az Atyánál, hogy engem és családomat is őrizzen meg ebben a világban. Uram a Te Szentlelkednek életet adó tüze töltse be otthonunkat, és világítson Nálunk örökké. Uram, szívesen látlak nálunk. Maradj itt velünk, és áldd meg és egész életünket. Ámen (S.A.) 

VAKVILÁG.
Mosolyog rajtad a modern világ:
'Értelmes ember, s Biblia-mesét hisz!'
Ne bánd, csak folytass buzgó imát;
világ-formáló lehet egy térd is.

Mert nem a vesztes oldalán állunk:
Jézusé minden győzelem.
Mi vagyunk azok, akik már látunk;
minket már elért a kegyelem.

Ha térdre esel, földrengés támad,
megremegnek a börtönök;
kinyílnak ajtók, lehullnak zárak...
...S valaki megtér könnyek között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése