Szálka vagy gerenda?

„ Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? Vagy hogyan mondhatod testvérednek: Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből! – miközben ott a gerenda a saját szemedben?” Máté 7:3-4

Kedves emlékek ébrednek bennem, mikor gyerekkorom hitközösségére gondolok. Szerettem templomba járni, és erre az sem volt negatív hatással, ha túl hosszúak voltak az imádságok, vagy ha egy-egy idősebb néni szigorúan rám nézett, mikor prédikáció közben nem tudtam nyugodtan ülni. Kedvenc elfoglaltságom a rajzolás volt, melyre legtöbbször édesanyám határidőnaplója tűnt a legalkalmasabbnak (csak reménykedni tudok, így több évtized távlatából, hogy emiatt soha nem késett el egy megbeszélt időpontjáról sem). Így nőttem fel, és váltam már tizenéves korom első felére „érett” keresztyénné. Úgy gondoltam, hogy az egy évtizedes rendszeres templomba járásom olyan ismeretbeli és hitbeli előnyökhöz juttatott, mellyel nem mindenki dicsekedhetett. Ekkor már nem csak rajzolás tehetségével rendelkeztem, hanem bizony a „lelkek megítélésének” lelki ajándékával is. Minden vendéget végigmértem, és hamar megállapítottam, hogy mennyire felel meg a hitközség puritán esztétikájának. Hisz megtanultam, hogy hívő asszonynak nem szabad „hajának fonogatásával” foglalkoznia. Fejcsóválva vettem tudomásul, ha egyesek a „külső díszben” keresték „ékességüket”, vagy ha esetleg nem templomhoz illő, farmer nadrágban jelentek meg az „Úr házában”. Finom megvetéssel viselkedtem a missziómunkában lanyha közösségi tagok irányában, és immáron én ráncoltam össze a homlokom, ha valaki olyan zenei ízléssel rendelkezett, mely – „köztudottan” – nem egyeztethető össze a bibliai alapelvekkel. A hittestvérek közös ünnepi ebédjeiknél figyelni kezdtem az emberek étkezési szokásait, és hamar elkönyveltem, kik küzdenek a falánkság bűnével, illetve kik a finnyásan válogatósak. Röviden, hős gyermekkoromban úgy éreztem, joggal ítélem el a hitközösség bűnben eltévelyedett tagjait.

Csak egy dolgot nem tanultam meg gyermekéveim hőskorában – és valószínűleg azért, mert ez a tanítás akkor hangozhatott el, mikor én éppen rajzoltam, vagy tán másokat kritizáltam –, hogy ne nézzem a szálkát másnál, amíg gerenda van az én szememben. Mert míg én mások felett ítélkező, „érett” keresztyénnek tartottam magam, addig beképzelt, másokat lenéző, pökhendi emberré váltam.

Miután rádöbbentem saját nyomorúságos helyzetemre, miután megláttam a saját szemembe a gerendát, éreztem meg igazán Isten szeretetét. Hiszen megérthettem, a Mindenható engem beképzeltségem ellenére is elfogadott (épp úgy, mint a farmeres barátaimat), megbocsátotta szőrszálhasogató kicsinyességemet, sőt még ezen túl segített is – és segít mind a mai napig – megszabadulni a gerendáimtól.

Te mit látsz? A gerendát, vagy a szálkát?

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Szerinted Isten elég megbízható?

4-Mózes- 23:19.--Isten nem ember, hogy hazudjék, és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e Ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy ne teljesítené?”

A legtöbb ember, mire élete végéhez ér, rengeteg csalódáson, keserűségen megy keresztül. Hol neki okoznak bántást, hol meg ő másoknak. Be nem tartott ígéretek, rászedés, átverés, becsapás, otthagyás áldozatai lehetünk, vagy éppen mi tettünk ilyesmit. A mellébeszélés, a kimagyarázás, az önigazolás mesterei lettünk. Gyönyörűen ki tudunk színezni dolgokat, néha magunk is el hisszük, máskor meg a nagyokat elbagatellizáljuk.  Ígérünk valamit, és megfeledkezünk róla, aztán mesélünk. Néha egészen tökéletes mesét adunk elő, hogy mulasztásunkat palástoljuk. Lelkiismeretünk tisztaságának megfelelően aztán vagy bánkódunk azon, hogyan tehettünk már megint ilyet, vagy legyintünk egyet, megrántjuk a vállunkat: Ez van! – mondjuk.

Ma reggel egy mélyen elgondolkodtató tényt olvastam Istenről:

„Isten nem ember, hogy hazudjék, és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e Ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy ne teljesítené?” 4Mózes 23:19.

Csalódhatsz emberekben, te is okozhatsz – be nem tartott ígéreteiddel – másoknak keserűséget, mellébeszélhetsz, vagy téged csapnak be. Egy dolog azonban biztos. Isten megbízható. Ő sziklaszilárd. Nem csap be. Amit megígért, megteszi.

Hogy kiegyensúlyozott, boldog ember legyél, próbáld meg az alábbi két dolgot! Hidd el, az eredmény hamarosan érezhető lesz.

1.)    Tedd kezébe bátran a napodat, problémáidat, szomorúságodat – Ő nem hagy cserben, mert megígérte, hogy el nem távozik tőled, veled megy az úton.

2.)    Kezdd el Őt figyelni, és napról napra jobban fogsz hasonlítani Hozzá az igazmondásban, a megbízhatóságban. Légy hiteles keresztény.

Én is ezt a célt tűztem magam elé, és szeretnék győzni!

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Hatalom vagy önkéntes rabszolgaság?

 "De nem így lesz közöttetek; hanem, a ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok; és a ki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen" Márk 10,43-44

 A kereszténység a hatalommal kapcsolatosan annak ellenére tele van ellentmondással, hogy Jézus tanításai teljesen világosak előttünk.

 Ha csak néhány dolgot emelek ki a történelmünkből, rögtön megértjük mire gondolok. Megváltónk nem akart uralkodni ezen a földön. Országára saját maga mondta, hogy nem ebből a világból való. (János 18,36) Nem mondta magát királynak sohasem, sőt kibújt a lehetőség alól, amikor mások azzá akarták tenni. (János 6,15) Nem szerzett magának olyan eszközöket, amik hozzá segítették volna a hatalomhoz. Nem toborzott katonákat akkor sem, amikor ezrek követték. Nem gyűjtött javakat akkor sem, amikor mások mindent odaadtak volna neki adományként. Nem kereste a befolyásos személyek társaságát, tanítványait az egyszerű emberek közül választotta.

 Követői azonban háromszáz évvel később áldozatául estek a hatalom csábításának. Először államvallássá lettek. Az első zsinatra az egyenlőek mind úgy bújtak elő menedékeikből, mint csonka-bokák, megkínzottak és üldözöttek. Kétszáz év sem telt el és a keresztény Róma már az elsőbbség címére pályázott, bár még ötszáz évvel később is bőven akadtak, akik megkérdőjelezték felsőbbségét. Mivel a kereszténység a lelki dolgokat uralta, a világi uralkodók bírálták őket a földi hívságok miatt. De a vakbuzgó hívek visszavágtak és megkérdezték melyik az első a lelki vagy a testi? Így esett, hogy a lelki hatalom eluralhatta szinte az egész világot és jött a másként gondolkodókra a hadd-el-hadd. Sok történész szerint az inkvizíció sem volt más csak a totális hatalom eszköze arra, hogy eltüntesse riválisait. Keresztények voltak, akik máglyára küldtek nőket és gyermekeket, és keresztények voltak azok is, akik a felfedezett világok őslakóit hol szolgaságba, rabszolgaságba kényszerítették, vagy néhol akár le is mészárolták az Isten nevében.

 Mennyi szörnyűségnek, mennyi iszonyatos bűnnek és gonoszságnak lehetett volna elejét vennünk, ha hallgattunk volna Jézus Urunk tanítására! Nem lenne tele a történelmünk szégyenfoltokkal, ha elfogadtuk volna, ha felfogtuk volna, hogy csak az istentelenek uralkodnak és hatalmaskodnak mások felett! (42 v.) Ha megértettük volna, hogy Jézus követőjének lenni azt jelenti, önként szolgálom a másikat, sőt saját akaratomból vagyok mindenki rabszolgája.

 A kereszténység ma küzd azért, hogy hiteles vallás lehessen mindenki előtt. El kellene gondolkodnunk ennek az igének alapján, hogy erre a legjobb mód talán ma is az, amit Krisztus ajánl: Keresztényként vállalni, hogy hozzá kötöm a sorsomat a szolgálat láncaival minden emberhez, mert Megváltónk is ezt tette értünk.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Balfácán

 

  „A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!” Pál levele a filippiekhez 4:5

Szelíd. Olyan megfoghatatlan, nem gondolod? Milyen a szelíd ember? Olyan, akin mindenki áttrappolhat a bocsánatkérés apró szikrája nélkül? Olyan, aki mindig csendben van olyannyira, hogy az már kezd kellemetlen lenni, és elgondolkodsz az illető épelmélyűségéről? Vajon a szelíd ember mindig vesztes is? Egy szerencsétlen, aki csak meghúzza magát egy talpalattnyi területen, mindig szomorú, és csak ritkán enged világgá egy-egy fájdalmas mosolyt? 

Azt hiszem, Isten nem ezt várja el tőlünk. Nem ez a szelídség. Jézus szelíd volt, ugye? Másként nem lenne hiteles dolog a követői elé ezt a tulajdonságot állítani. És vesztes is volt? Vagy egy szerencsétlen senki? A legkevésbé sem.  

Jézus szelíd volt. És olyan szelídnek szetne látni téged is, amilyen ő volt. Tanítványaihoz a következő felszólítást intézte: "Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!" (Máté evangéliuma 10:10)

Ő nem akarja, hogy az legyél, akin mindenki áttrappolhat, akit mindenki félrelökhet, és lenyomhat a sárba. Ő azt szeretné, ha követnéd az Ő példáját! Jézus tudta, mikor van itt mindennek az ideje. Mert ideje volt a porba rajzolásnak, és ideje volt a templom megtisztításának. Ideje, hogy meggyógyítsa a főpap szolgáját, akinek Péter lecsapta a fülét, és ideje megmondani a farizeusoknak, hogy az ördögtől valók. Ideje annak, hogy némán tűrjön, és ideje annak, hogy számonkérje a pofont. 

Jézus nem volt egy szencsétlen vesztes, akit mindenki kihasználhatott. Jézus szelíd volt és méltóságteljes. Akik hallgatták, azt mondták, hogy hatalommal beszélt. Szelíden, hatalommal. Ő felemelte a földről a bűnös nőt, nem kárhoztatta, nem dobta rá a követ, hanem megbocsátott neki. Nevén nevezte a bűnt, soha nem alkudott meg a népszerűség kedvéért, és nagyon következetes elveket vallott és követett a törvény kapcsán is. 

Ma reggel Ő azt kéri tőled, hogy kövesd a példáját! Legyél szelíd, de nem balfácán! Kérd a bölcsességet Istentől, hogy tudd, mikor minek van itt az ideje. Keresd Jézus társaságát! Nézd az Ő életét, és tanulj, utánozz, tedd magadévá az elveit! 

Legyél szelíd, legyél a Győztes oldalán!