2017. április 22., szombat


MELLÉM ÜLT AZ ORVOS,-
Beteg voltam s egyre csak mondogattam: Orvos kellene, ki fehér köpenyben
Orvossággal a kezében hozzám lépne, S láthatatlan sebeimre balzsamot csepegtetne.
Végül Őt hívtam, hisz máskor is eljött, S betegségem vaságyára bátran leült.
Kezemet kezébe vette, Ereim ütését figyelte s engedte, hogy mondjak, zúgolódjak.
Vádolj. . . ‘‘NE!’’Azt nem engedte, hogy másokat vádoljak.
A szót számra tapasztotta, S orvosilag magyarázta:
Betegségem kezdete szívem könnyelműsége,
Ezért másokat ne vádoljak, Ezután jobban vigyázzak.
S ha meg akarok gyógyulni, Tudjak benne jobban hinni, Sebeibe merülni.


---------------------------------------------

Ima.
Uram, tarts meg engem, Szentséges kezedben!
Lelkem olyan gyönge, ha bármi baj jönne,
elveszne életem! Mélysötét éjeken,
homályban és ködben, világíts köröttem!
Gondok reám lesnek, add, hogy el ne vesszek!

Átjárna fájdalom, lankadna két karom,
maradjon meg nekem tiszta szeretetem!
Esdekelve kérlek, add, hogy Rád úgy nézzek,
ahogyan Te nézed szeretett Terézed! Kurczina Terézia


-----------------------------------------------

Az Úr jót akar.
Az Úr jót akar tenéked adni most,
Egyedül tőled függ a jövendő sorsod.
Üdvöt kínál neked s örök életet,
Cserébe nem kér mást, – csupán a szívedet.
Hogyha te Hozzá jössz, Ő szeret, megbocsát,
Kiárassza reád kegyét és irgalmát.
Áldólag tárja ki feletted karjait,
Jézusban megnyitja országa kapuit.
Az Úr csak jót akar, fogadd el most tehát,
Nyisd meg őelőtte a szíved ajtaját.
Boldog lesz életed kibeszélhetetlen,
És megfogod látni, hogy jót akar az Isten.


--------------------------------------------------

 

 

Védő szárnyai alatt…

Védő szárnyai alatt , Nyugszom édesen.
Gondtól, bajtól, bútól menten,Meg van óvva itt a lelkem,
Védő szárnyai alatt ,Nyugszom édesen,
Ó, mily jó nékem!

Védő szárnyai alatt, Örök béke van.
Béke, melyet semmi kétely, Semmi kor nem téphet széjjel,
Védő szárnyai alatt , Nyugszom édesen.
Ó, mily jó nékem!

Védő szárnyai alatt, Öröm áradoz. Öröm, nagy és kimondhatlan,
Igaz és elfogyhatatlan! Védő szárnyai alatt
Nyugszom édesen! Ó, mily jó nékem!

Ó, mily jó nékem! Ó, mily üdv nékem!
Mily öröm nékem - Védő szárnyai alatt!
(Evangéliumi Karénekek, 172.)


-----------------------------------------------

Feltámadott.
Ne álljatok lehajtott fejjel, görnyedten., Ne hulljon már homályos szemből könnyetek! Fellegen túl: napsütötte égre nézzetek! Ajkatokra hit hangja adjon éneket:
Krisztusunk feltámadt! Örvendezve – s ne kételkedve álljatok! Az életben a hit harcosaként álljatok! Lánggal égve: szent tűz lobogjon nálatok!
Éneketek bizonyságtól lesz áthatott:
„Valóban feltámadott!”


--------------------------------------------
A megtérés
Nemcsak lemondás megszokott dolgokról,
Nemcsak leszállás a magas ormokról,
Nemcsak észrevenni azt, akit kerültünk,
Nemcsak ott hagyni, akikért hevültünk,
Nem szemlecsukás és világámítás:
Nem egyszerű újabb váltóállítás,
Nemcsak templomjárás, Krisztus-hirdetés,
Nem nyögés nélküli teherviselés.
Részemre alázatos szívkitárás,
Egy szent, csodálatos isteni áldás.
A megtérés nekem világesemény,
Melyben énbennem zajlott le szívrengés,
S ledönti bennem magam: kit szerettem,
Kit gyakran toronymagasba emeltem.
A megtérés egy nagy felfedezése annak,
Hogy utak között különbségek vannak.
A megtérésben magunkévá tesszük,
Hogy néki élünk s erőnk Tőle vesszük...
és bár e világ forró katlanjában
Hevít s perzsel is sistergő árjában,
A sárra, mely ránk freccsent, legyen gondunk,
Hogy minden folt nélkül leégjen rólunk...
Istenben élni a legszentebb dolog,
S megmaradni... bár a prés recseg-ropog!
1949.03.02

---------------------------------------------------

A lámpa tovább ég
Éjfél felé járt az idő
S a zivatar is elállt.
A család rég lenyugodva
Már álomországban járt.
Míg kint a korom-sötétében
Csak az esőcsepp látszott,
Addig velem gondolataim,
Pislogó lámpám játszott.
Visszagondoltam mindenre,
Múltra, gyermekkoromra.
Napsütötte verőfényre,
S átélt zivatarokra...
Az Úr tudja, hány villámlást
Vezetett le életemben,
Mióta megkapaszkodtam,
A Mester keresztjében.
Míg én farkasszemet néztem
Az éjjel, sötétséggel,
És azokon túlszárnyalva
Beszélgettem az éggel,
Egy hosszú tűzcsík kígyózva
Az eget átfutotta,
S egy-a drótba vágott- villám
Izzómat eloltotta.
De a másik fény megmaradt,
Égve tovább is – rendben.
Köztük párhuzamot vonva
Térdre borultam csendben,
Majd a hajnalpirkadásnál
Az ablakom   kitárom.
S a fényért a viharokért
Az örök Istent áldom.
1951.04.07


--------------------------------------------

A Krisztus igája
Nem két hosszú és két rövid fa
vassal határolva.
Nem ábránd-kocsit húznak vele
virágzó pázsitra.
Nem is emberek faragják azt
hitvány, csomós fából.
Nem sebez, nem folyik vér nyomán
sohasem a vállból.
Nem is egy darab száraz kenyér
mit nevében adok.
Nem azok a jótettek, melyért
dicséretet kapok...
Amellyel mindig bírod tűrni
élted szúrásait.
Mellyel betömöd naponként a
szenvedés árkait.
Krisztus igája többet kíván,
mint sírni sírókkal.
Sokkal többet, mint bólogatni
folyton jajgatókkal.
Az Ő igájával nem lehet
bérc fölött repülni.
A Krisztus igájában el kell
énünknek törpülni.
A Krisztus igája nem tétlen,
örök csoda-várás.
A Krisztus igája részemre
áldott szív-kitárás.
Krisztus igája az én sorsom,
Mit kedvvel hordok.
Mert könnyű és gyönyörűséges,
nem bántanak gondok
A Krisztus igájával én
Krisztus útját járom.
Mellyel más utakat kerülök,
azokra nem vágyom.
Mellyel megbocsátok, ha fáj is
a szeretetlen tett.
Mellyel azt vallom, hogy boldog az,
ki békességet vet.
Húzzad te is, mert viselője
kibír minden terhet.
Húzzad te is, mert hordozója
öröklétet nyerhet.
Húzom én is, mert minden terhe
nekem gyönyörűség.
Húzom én is, mert érte a bér
nékem-az üdvösség.
1948. 10. 04


-----------------------------------

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése