A Szó hatalma

Rejtekhelyem és pajzsom vagy, igédben reménykedem. (Zsolt 119,114)
Azért fáradunk és küzdünk, mert az élõ Istenben reménykedünk, aki üdvözítõje minden embernek, de leginkább a hívõknek. (1Tim 4,10)

A te igéd nem tér hozzád vissza üresen. Elvégzi, amiért küldted!

A százados ezt üzente Jézusnak: Magamat nem tartom méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. (Lk 7,7)

A beszéd az az eszköz, amellyel az ember kiemelkedett az õt körülvevõ világból. Ennek segítségével tanulhat, olvashat, írhat, gondolatokat és érzéseket fogalmazhat meg. Kifinomultan kommunikálhat. Beszédünkkel mégsem elemivé teszünk dolgokat, hanem kielemzünk. Túlbonyolítunk amúgy világos, egyszerû tételeket. Az eredetileg teremtõ - a láthatatlanból, a láthatókat elõhozó - szó kicsinyes, parttalan és eredménytelen vitatkozások eszközévé válik. Az ember szájából elhangzó szó súlytalanná, hiteltelenné vált. Mégis a szó, a megszólalás, a megszólítás Isten eszköze arra, hogy kaput nyisson, utakat megvilágosítson, és kérdéseinkre valós választ adjon. Magamat nem tartom méltónak (...), hanem csak szólj..." - üzeni a százados Jézusnak. Bízik az õ szavának erejében, annak hatalmában. Egyetlen szó, mely életeket, sorsokat fordít meg. Úgy, amint hívásként hangzik: Kövess engem! Akkor, mikor az emberi életet gyökeresen változtatja meg: Akarom, láss! Ahogy súlyos bilincseket leverve, az életre szabadít fel újból: Megbocsátattak a te bûneid. Ezzel a szóval sötétségbõl világosságot hívott és hív elõ ma is. Az adventi idõszakban ennek a Szónak, Igének testté lételére várunk, mely nemcsak megszólalt, üzent, hanem amely közöttünk lakott.

...Az erdõszélrõl jöttem: bûn honából, Sütött a vétek izzón, mint a nap,
Jöttem a bánat szelíd ösvényén, Kezemben reszket a levett kalap,
E mély homályba, e szent fák tövébe Teszem le szívembõl ma mind a vétket -
Tölgykoronákban orgonáz a szél.
És szól az Isten: Feloldozlak téged.
(Reményik Sándor)

Uram, elég nekem a te szavad. Bízni akarok a te ígéreteidben! Ámen.

--------------------------------------------

A bűn

  Jöjj, Uram, Krisztus, légy velem!

  Gedeon ezt mondta az Úr angyalának: Kérlek, Uram, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? (Bír 6,13)

  Az ember állapota egy megrontott létállapot, egy lesüllyedt közeg, egy súllyal terhelt terület: a bűn területe. A bűnnek ez az állapot jellege, ez az eredendő jellege az, amelyben minden megszületett ember részesül. Emellett van a bűnnek egy másik, egy közismert értelme, ami az elkövetett vétekre utal. Ez az elvétése, eltévesztése annak, amit tenni kellene.
  Az első fajtája a bűnnek, az állapot jellege, tulajdonképpen azt jelenti, hogy nem vagyunk Istennel szoros kapcsolatban, kiűzettünk a Paradicsomból, ki a történelembe, a törtségbe, és szinte már nem is tudunk róla, és nem tudunk saját eredetünkről sem. Hátat fordítottunk Istennek, és most nem látjuk, hogy ő mégis néz minket, mégis velünk van. Néz minket, csak ezt nem látjuk, nem halljuk, nem érezzük - nincs szemünk látására, nincs fülünk hallására. Ő mögöttünk van. Előttünk pedig a sötétség, a tér, a Kozmosz, a történelem. A megtérés az, amikor hozzá odafordulunk. Amikor hozzá visszatérünk, amikor visszafelé, felfelé és befelé önmagunk felé megtesszük a fordulatot. Ekkor szemünk s fülünk kinyílik, a világ, a tér, a történelem felől bepillantunk valahova, ahonnan nézve minden másként látszik immár, és egy-egy összefüggésről a fátyol fellebben. A terhek továbbra is megmaradnak terheknek, de hordozásuk értelmet kap, a szenvedés továbbra is megmarad szenvedésnek, de az alázat körbeölel bennünket. Isten felszólítása: Térj meg! Végigvonul az Ószövetség könyvein és cselekvésre hív. De nem másokkal való cselekvésre, hanem önmagunk Isten és Krisztus kegyelméből való átalakítására.

  A nagy megpróbáltatások nagy kegyelmeket készítenek elő. (Szent Bernát)

  Istenünk, adj erőt a mindennapi imádságra, add, hogy a világ felől odaforduljunk feléd és Krisztus felé. Add, hogy kövessük a hívó szót és legyen elég erőnk elfogadni hazahívó kegyelmedet! Ámen.

A gonosznak álljatok ellen!

  És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr az ő szájának leheletével és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével. Thessalonikai második levél 2, 8.

  A keresztyének kis serege a Mester szavával ma is azt mondja az ördögnek: "Távozz tőlem sátán; mert meg van írva: Az Urat a te Istenedet imádd és csak néki szolgálj." E sereg Isten igéjével jár, azt szorgalmazza s élesíti szakadatlan olvasással, tanítással, prédikálással, feddéssel, intéssel és vigasztalással. Ezzel éri el a kiválasztottaknál, hogy azok többé nem saját cselekedeteikben és maguk- csinálta istentiszteletben bizakodnak, hanem egyedül Isten véghetetlen kegyelmére építenek, melyet a Krisztusban ígért és adott.
  Így emészti meg Isten szájának lehelete a törvénytaposót azzal az élőszó-igével, melyet szolgái prédikálnak. Már most is ez történik, de még inkább ezután, míg majd egyszer elközelget végleges megváltásunk üdvösséges órája, melyet várunk. Mi, akikben Krisztus értelme van, valamennyien azt reméljük.
  Mert bár Krisztus ma mintha gyenge és szegény volna s e világ Őt követőiben hovatovább, egyre jobban gyalázza, köpdösi, ostorozza és gyilkolja - mi tudjuk, hogy dicsőségének e vigasztaló és boldogító megjelenése már küszöbön van s véget ér a sok temérdek szörnyűség. Akkor majd úgy jelenik meg Krisztus, amilyennek mi most hisszük s hirdetjük. Megvált ugyanis bennünket ínségtől, nyomorúságtól, amit drága igéjéért és szent nevéért szenvedünk testben-lélekben a gonosz világtól s annak atyjától az ördögtől, aki folyvást csak bűnt okoz és pusztulást szerez.

Ne csüggedj el kicsiny sereg,
Szívedet ne rémítse meg
Sok ádáz ellenséged.
Bár dühök ellened fordul
S te félsz és könnyed kicsordul
Nem árthatnak tenéked.

------------------------------

MÁRCIUSI ÁLOM .  Túrmezei Erzsébet

Álmodom egy fényes, nagy magyar királyról.
Jönne, hol a nap kél, fényes csodatájról.
Jönne hó paripán, erős mentőkézzel.
Igazság sarjadna, merre lova lépdel.
És amerre járna: Segítséget senki
hiába nem várna. És ahová térne,
égi áldás térne: Igazi jót senki
hiába nem kérne. Édes, szép hazánkban
békesség honolna. Milyen szép is lenne!
Milyen jó is volna!

Nem is lehetetlen. Nem is olyan álom.
Hiszen él egy Király, fényes csodatájon.
Fényes égi tájról hozzánk le is szállott.
Hozott segítséget, hozott igazságot,
ragyogó örömöt, boldog békességet!
Csudaorvosságot annak, kit seb éget.
Hódoló szívünk bár mind elébe vinnénk,
hatalmában bíznánk, erejében hinnénk!
Amíg minden magyar nem hajt neki térdet,
az én édes hazám,tudom, fel nem ébred.
Erős, mentő kezét megragadva kérem:
„Édes Uram Jézus! Mentsd meg az én vérem!”

-------------------------

Túrmezei Erzsébet: A harmadik

Valamit kérnek tőled. 
Megtenni nem kötelesség. 
Mást mond a jog, 
mást súg az ész. 
Valami mégis azt kívánja: Nézd, 
tedd meg, ha teheted! 
Mindig arra a harmadikra hallgass, 
mert az a szeretet. 

Messzire mentél. 
Fáradt vagy. Léptél százat. 
Valakiért még egyet kellene. 
De tested, véred lázad. 
Majd máskor! - nyugtat meg az ész. 
És a jog józanságra int. 
De egy szelíd hang azt súgja megint: 
Tedd meg, ha teheted! 
Mindig arra a harmadikra hallgass, 
mert az a szeretet. 

Valakin segíthetnél. 
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg. 
Tán összetörte a szíved. 
Az ész is azt súgja: Minek? 
De Krisztus nyomorog benne. 
És a szelíd hang halkan újra kérlel: 
Tedd meg, ha teheted! 
Mindig arra a harmadikra hallgass, 
mert az a szeretet! 

Ó, ha a harmadik 
egyszer első lehetne, 
és diktálhatna, vonhatna, vihetne! 
Lehet, elégnél hamar. 
Valóban esztelenség volna. 
De a szíved békességről dalolna, 
s míg elveszítenéd, 
bizony megtalálnád az életet! 
Bízd rá magad arra a harmadikra! 

 ---------------------------------------------------------------

NÉMELY TAVASZI MADARAKRÓL

Amikor a melegűlt tavasz a kebelét kinyitotta
És a leggyönyörűbb víg nap az égre kerül,
Minden kis féreg csúsz-mász vagy szökdös alá s fel
S a nap alatt kedvét tölti szokása szerént.
A barom a gyepeken legel és fickándozz; azonban
Menvén a vidám pásztor utána, süvölt.
A madarak csevegési miatt hegyek oldali csengnek
Szép hallgatni miként zeng valamennyi madár.
A verebek csevegik repdesve: csirip! csirip! a gyász
Fecske: firics! fricsér! a cinegécske: vicinc!
A pintyőke: pipinty! a csíznek ez a szava: csíz csíz!
A tenglic: tinglinc! így magyarázza nevét.
Mondja pacsirta: Vidék! ki-ki dicsér, mind kiki dicsér!
Erre rigó görögül mond: flüaréo! ió!
Banka pedig: to to tót! jó tót vót! hup! hup! upup! hup!
Úgy makog; a kakukk is mondani szokta: kukuk!
S nemde nem éneke közt cseng a kis fülemülének:
Gyüjj gyüjj! gyüjj csak gyüjj! füttyre tanítalak itt?
Egyszóval valamennyi madár énekre hevült már
Mindenik a gyönyörű víg kikeletnek örül.
Hát mikor én látom hogy Apollóm rám mosolyog; már
Nemde nem a citerám vegyem örömmel elő?
Jer citerám! zengjünk mi is a természet Urának
Amikor a napfény gyenge mezőre kihív,
Hol valamennyi madár mikor énekel, arra tanítgat
Hogy van azoknak uruk! Van! Ki nekünk is Urunk.
Aki beléje adott egymást értő különös szép
Hangokat, és azzal tisztelik őtet azok.
Kik ha valósággal tudnák az okok folyamatát
Mint az idő nyílttá érezik, észre veszik;
Tiszteletében a legfőbb Jónak megelőzvén
Áldozatul vinnék éneki hangjaikat.
Ámde nem értelem az, hanem érzelem és különös hang
Amiket a kikelet bennük örömre fakaszt.
Így ha mit ösmérnünk lehet, a természet Uráról
Mindazokat nékünk engedik által ezek.
Úgymint akiknek nem csak csupa nyelvet ajánlott
Sőt tudományhoz okos lelket is önte belénk.
Akiknek nyilván szól mind az okok folyamatja
Mindez az égi sereg mely örömébe cseveg.
Mondjuk azért mikoron az egek seregére tekintünk:
Légy áldott menny s föld atyja! hatalmas Ura!

Édes Gergely