Hívd segítségül az Urat mindenkor!
Akkor kiáltott Asa az Úrhoz, az
ő Istenéhez, és mondta: Ó Uram, nincs különbség előtted a sok között és az erő
nélkül való között, hogy megsegítsed! Segíts meg minket, ó mi Urunk Istenünk,
mert benned bízunk, és a te nevedben jöttünk e sokaság ellen! Ó Uram, te vagy a
mi Istenünk, ne vegyen ember te rajtad erőt.
Krónikák 2. könyve 14:11
Krónikák 2. könyve 14:11
A helyzete
emberileg kilátástalan volt – ahogy sokszor a miénk is az, amikor alaposan,
logikusan, tárgyszerűen kiszámoljuk a mindenkori erőviszonyokat. Asa azonban
tudta, hogy hova fordulhat segítségért, és meg is tette: Nem szövetségeseket
keresett, nem a haderő létszámát próbálta növelni, hanem egyenesen Istenhez
fordult. Tudta, kimondta, hogy Isten előtt nincs különbség a sok és a kevés
között, Ő nem csak bizonyos helyzetekben tud segíteni, nem korlátozzák az
úgynevezett realitások. Egyedül mi korlátozhatjuk azzal, ha nem az Ő útjain
járunk, Asa azonban Istennek tetsző reformokat hajtott végre az országban (l. a
fejezet eleje), ezért bizalma volt a legfőbb szövetségeséhez, hogy nem fogja
cserben hagyni. Nem is hagyta!
Légy te is hűséges a mai napon is Istenhez, hogy amikor legközelebb segítségül hívod, olyan nyugodt, bizakodó lélekkel tehesd ezt, mint egykor Asa.
-------------------------
Az úton ,-
Egy évben kb. 50-60 ezer kilométert teszek meg autóval. Sopron és Záhony
között majdnem 540 km
hosszú az út. Ezt 111x csinálom meg egy évben, vagyis nagyjából minden harmadik
nap. Napi kb 150. km
utazok. Erre a kamionos azt mondja, hogy csak annyit? A hétvégi sofőr pedig
azt, hogy az rengeteg. A leghosszabb utazásokat a feleségem boldogító
társaságában teszem meg, de sokszor utazok magányosan is. Melyiket szeretem
jobban? Természetesen az előbbit!
Ha egyedül is utazom, sokszor eszembe jut ez a vers. Angyalok, akik
őriznek a rám leselkedő veszélyektől. De vajon milyen veszélyektől? A legtöbb
utunk zavartalan, Elindulunk Sopronból, és minden gond nélkül elérünk Záhonyig.
De nem tudjuk, hogy hány és hány veszély leselkedett ránk, amitől
megmenekültünk. Aki csak egy kicsit is rutinos sofőr, tudja, hogy bármelyik
pillanatban kialakulhat egy veszélyes szituáció az úton. De vajon hány lehet
még amiről még csak sejtésünk sincs?!
Talán csak a mennyben fogjuk megtudni, hogy hányszor menekültünk meg,
hogy mi történt az úton, közvetlen mögöttünk, hogy mi lett volna, ha csak egy
másodperccel is korábban vagy később érsz oda. Az Úr melléd rendel egy angyalt,
aki mint egy testőr védelmez téged a rád leselkedő veszélytől. Ezt tudva
hiszem, hogy ma már is bátrabban indulunk az utunknak, mert az Isten erről is
gondoskodott. Ugye milyen körültekintő? Mindig a legjobbat adja neked, mert te
a legjobbat érdemled, és azt csak az Isten adhatja neked! Szép napot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése