Isten védelmében

 „Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az.”  (91. Zsoltár 1. vers)

Megfigyelted már, hogy mit csinál egy kisgyerek, ha mint idegen közeledsz hozzá? Igen, azonnal odaszalad szüleihez és édesanyja vagy édesapja lábát szorítva mögéjük bújva les vissza rád. S ugyanez figyelhető meg az állatvilágban is, ahogy a kicsinyek szüleik árnyékában rejtőznek el.

De mi történik később, mikor öntudatára ébred egy gyermek? Kamaszkorban már nem keressük szüleink közelségét, sőt… csak semmi érintés, semmi puszi, minél messzebb, minél távolabb… Aztán persze, ha baj van, akkor jön: Apa segíts! S vannak, akik szerint ez így van jól.

Most az olimpia idején figyeltem fel arra is, hogy rengeteg sikeres sportoló gyermeke (aki maga is sportol), úgy nyilatkozott, hogy nem szeretné, ha összehasonlítanák apjával, vagy anyjával, és minden lehetőséget megragad azért, hogy kilépjen szülei árnyékából.

S a megkérdezettek között csak egy kerékpáros volt, aki azt mondta, hogy végtelenül hálás azért, hogy ő is ott tekerhet, ahol korábban az édesapja. Sőt, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy az egyik legnagyobb kerekes – hiszen az apja egyben az edzője - ad neki minden nap tanácsot.

Ezen példák után szeretném, ha elgondolkodnál azon; Te hogyan viszonyulsz a mennyei Atyához? Az öntudatára ébredt Ádámhoz hasonlóan elbújsz előle, kerülsz vele minden kontaktust, vagy Dáviddal együtt azt mondod:

„Én oltalmam, váram, Istenem; ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége.

Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.” (Zsolt. 91:2-7)

---------------------------

Bárki mondja,- Arany Viktor.
Bárki mondja, Ne hidd el!
Ne hidd el, Míg szíved ver!
Hallgass az égre! Térj meg végre!
---------------------------

Mt.7.6.-hoz ,- „Ne adjátok a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, nehogy azokat lábukkal megtapodva ellenetek forduljanak, és szétszaggassanak titeket..
Gyöngy vagyok-e, ha a másikat disznónak látom?
Vagy a gyöngy tükrözi saját ormányom?- Arany Viktortól
-------------------------------------

Szigeti Jenő: Tüzedre várva.

"Sokszor indultam igazságod kétélű kardjával

Rakásra ölni a Baál papokat, hiszen gyomlálni,

Irtani a rosszat jó dolog.

De Illés lelke a völgyben maradt, és engem sebzett halálra

a kétélű kard, mert tüzed még

nem gyújtotta lángra oltárom tüzét.

Azután könyörögni kezdtem csontos ököllel

Verve a mellem az erőért, mely felülről jön,

de a Hóreb-hegyi „VAGYOK” nem felelt.

Majd ziháló mellel, remegő térdekkel

Oltárodhoz hordtam a követ, s megtanultam a Baál papok

süketítő hangzavarában meghallani a csöndes, halk, szelíd hangot...

És mindent elégetett tüzed lángja, s az aszály szűnni kezdett,

majd tenyérnyi felhőd az égen megjelent."

----------------------

Ne félj, mert megváltottalak,

Neveden szólítottalak,

Karjaimba zártalak,

Örökre enyém vagy. 

Viruló réteken át

Hűs forrás felé vezetlek,

Pásztorod vagyok,

Elveszni senkit sem hagyok

Karom feléd tárom, kiárad áldásom;

Nem rejtőzöm el,

Szívem a szívednek felel,

Amikor úgy érzed, nyomaszt az élet.

Ne félj, mert megváltottalak,

Neveden szólítottalak,

Karjaimba zártalak,

Örökre enyém vagy. 

Nem taszítalak el, amikor vétkezel,

Irgalmat lelsz a szívemben,

Örök feléd a hűségem,

Amerre jársz védlek, nyomodba lépek.

Nem rejtőzöm el, szeretetlángom átölel,

Ne félj, ha éjben jársz, hidd, hogy a fény vár rád!

Ne félj, mert megváltottalak,

Neveden szólítottalak,

Karjaimba zártalak,

Örökre enyém vagy. 

-----------------------------

Nőttél-e gyermekem?

Atyámnak műhelyében egy ajtót ismerek,

Mit néma áhítattal szemléltem, mint gyerek,

Atyám kezével írva rajt  sok jel és vonás

Értelmét csak mi tudtuk, de meg nem érti más.

Mi gyermekek, ha néha betévedtünk ide,

Tanulmányozni kezdtük a sok jelt ízibe.

Világosan kitűnt itt sok érdekes adat,

Hogy évről-évre mennyit nőttünk egy év alatt.

S kedvünket még fokozta, ha - mint tette apa,

Tollat s vonalzót véve, a mérést folytatta,

S befutva jó anyánkhoz, újságoltuk a hírt,

Hogy íme, mind a hányan nagyot nőttünk megint.

- De egyszer - míg anyámnak jelentést így teszek,

Hogy én már innen-onnan felnőtt ember leszek,

Furcsán mosoly’g reám, s így szól: "Oh, mondd nekem,

Vajon, mint "lelki ember", nőttél-e gyermekem?"

Növekszünk mind a korban, míg évet év követ;

Hogy életünk mulandó, s a vég felé siet,

Azt minden óra jelzi, - használjuk jól ki hát,

Mert éltünk itt rövid bár, - örök lesz odaát.

Krisztus kertjébe vagy már beplántálva te itt,

Élted meghozza-e a Lélek gyümölcseit?

Figyeld meg, hogy Megváltód lágyan és csendesen

Megkérdi minden este: "Nőttél-e gyermekem?"

Ájtatosan figyelve hallom anyám szavát,

Érzem, hogy amit most mond, mélyen szívembe vág,

És bár sok jó tanács üres szó volt nekem

Ez egy szót nem felejtem: "Nőttél-e gyermekem?"

A nagyvilágba mentem, hogy férfivá nőttem,

S szülőföldemre vissza évek múltán jöttem.

S hogy ím leszáll az este, és minden elpihen,

Anyám megszólít halkan: "Nőttél-e gyermekem?"

Mint egykor volt, a szíved jó föld-e még vajon,

S van, amit elvetettem, áldás a jó magon?

Üres vagy telt kalász-e, mit élted megterem,

Belső hitéletedben nőttél-e gyermekem?"

Oh, drága szent örökség, anyám mit rám hagyott!

E szó az élet útján folyvást felém ragyog.

S nem hagy lankadni, esni, ha sötét estéken

Hallom az Úrnak hangját: "Nőttél-e gyermekem?"

                                      (Németből fordította:

                                           Vargha Gyuláné)