BEZÖRGET MINDENÜTT!

(V. Thilo (Ford.: Túrmezei Erzsébet))

Most készítsd, Isten népe, a szívedet elő!
A bűnösöknek üdve, az Isten hőse jő,
Kit irgalomból küld, mint rég ígérte néked,
mert Ő a fény, az élet! Bezörget mindenütt!

Hogy elkészüljön útja, jöjj, építsd örömest!
Ha vársz az égi Úrra, mit gyűlöl, messze vesd!
Mi egyenetlen itt, hegy és halom ledőljön!
A völgy, amerre Ő jön, felemelkedjék mind!

Ó, engem szegényt, Jézus, Te nagy kegyelmeddel,
e szent napokban, kérlek, jöjj, magad készíts el!
Végy szállást énbennem! A szívem legyen jászlad!
És mindörökké áldlak víg hálaénekben.

--------------------------------------------

AMI MEGMARAD… (Dénes Ferenc)

És elmúlik minden, mit önző szíveddel
itt lenn megszerettél és megcsodáltál:
régi életed zilált kerete, tüskés bozótja,
csalfa reménye, fájó szerelme, ábrándos álma,
s a féktelen, ifjú tombolások…
tavaszok, nyarak, bánatos őszök;
mind, mind elmúlnak. Sárguló lombok
zizegve hullanak lábaid elé,
megadva maguk…

Elhagy a barát és ellenség is elhagy…
az élet minden édes melege megfagy,
elszáll a nap, röppenek az évek,
elnémul ajkadon az örömének,
virágillattal együtt száll el
a gyermekcipős, gondtalan élet…
Ifjú álmok mézédes nedűje
s a férfikor dele, fénye, ereje,
temérdek terve, – elmúlik mind.
Ruhád kopik, az arcod ráncos lesz,
sima homlokod gondok, félelmek, könnyek,
fájdalmak ekéje szántja…
görnyed a hátad és vézna lesz a tested…
nehézzé válik durva, nagy kereszted,
s ha leroskadtál kereszted alatt,
mentő kezek éretted nem nyúlnak…
S mikor mindezek végképp elmúlnak,
közeleg a leszámolás napja.
Akkor majd úgy látod, semmid sincs:
Mit viszel magaddal?
Ha minden elmúlik, mi marad neked?

Megmarad könnyed, mit másokért sírtál.
Sóhajod, mit zogogva égbe bocsátottál
betegek, bénák kórházágya mellől.
Megmaradnak az égő, hő imák,
simogató, könnytörlő kezed
elfelejtett jótéteményei…
megmaradnak vigaszszavaid, lelkedben
a lángoló, szent hit,
sebkötözésed, önfeláldozásod,
alamizsnát nyújtó forró szívjóságod. –
És lelkedben az igaz szeretet!
AZ MARAD MEG, AMIVÉ KRISZTUSBAN LETTÉL.

AZ MARAD MEG, AMIT KRISZTUSÉRT TETTÉL!

Scott Willey: Köszönöm, Istenem!

Jó megköszönni Istennek mindent mit adott,
tudom, mindig rám figyel,
mikor imádkozom. Köszönöm, Uram, az ételt, 
hogy süt rám a nap fénye,  köszönöm barátaimat, 
mert jó a társaságuk. Köszönöm, Uram, a családom,
s meleg otthonom,  örülök, Uram, hogy szeretsz, 
s hogy hallod, ha imádkozom.

Füle Lajos: Tégy, Uram engem áldássá
Tégy, Uram engem áldássá,
Lelkedet úgy várom!
Tedd, Te a szívem hálássá,
Hogy neked szolgáljon.
Bárhová küldesz, ajkamról
Zengjen a víg ének,
Tégy, Uram engem áldássá, Oly sok a bús élet!

Tégy, Uram, engem testvérré,
Lelkedet úgy kérem,
tedd Te a szívem, tedd késszé
bízni a testvérben!
Sejteni engedd: mit érez,
boldog-e, szenved-é?
Vígy közelebb a testvérhez,

----------------------------------------------------

Imreh Orsolya

AZ IGAZAK KERTJE

Az igazak kertje Isten udvara
A mennyei kertész vigyáz minden faágra:
Egyformán kedves a kert minden fája:
A legkisebb nyírcsemete és a legszebb platánóriása.
Mindennap öntözi, ápolja, gondozza:
Szeretet, hit, kitartás a fák tápláléka.
Az Atyát dicséri a kert minden gyümölcse:
Kedvesség, türelem, szelídség, szeretet.
De jaj, betegség ütötte fel fejét a kertben,
A fák gyümölcstelenné váltak, zúgolódni kezdtek.
A mennyei kertész siratta fiait, a szeretet fákat,
Mert tudta, hogy gyökerüket valami rágja.
Az ellenség alattomos, mi a gyökeret támadja:
Kevélység, hazugság, kétkedés, harag.
mind azért jött, hogy neked ártsanak –
Ekkor előlépet a szelíd Fiú, a Szent Bárány:
„Itt az én vérem, ez lesz a megoldás!”
Magára vette a fák minden búját, baját,
Meghintette vérrel a kert minden zugát.
A Vigasztaló Szellő körbelengte a kertet,
Élettel telt meg a kert minden levele.
Azóta virul a királyi kert, mint a pálma.
Az igaz virágzik, mint Libanon cédrusa.
A Szent Vér lemossa a beteg gyökereket,
A Szent Szellem által hoznak gyümölcsöket.

Imreh Orsolya