A hívők egysége mint cél
Azzal tegyétek teljessé az én örömömet, hogy egyetértők legyetek és ugyanazt a szeretetet tanúsítsátok, egy érzésben és ugyanabban a gondolkodásban.
(Fil 2, 2)
Természetes, hogyha a hívő keresztyének magánosan, egymástól elszigetelődve élnek, nem kerülnek szorosabb kapcsolatba egymással, akkor nem keletkezik egyenetlenség vagy széthúzás köztük. Hiányzik az érintkezési felület, tehát nincsenek súrlódások sem. De ha együtt élünk, könnyen összekülönbözünk. Vétkezhetünk a szeretet ellen, elidegenedések, sőt gyűlölködések állhatnak elő. Ez nem is csoda, hiszen természete szerint mindegyikünk makacs, a maga feje szerint jár. Ahányféle ember, annyiféle elgondolás. Ki-ki a maga jogaihoz ragaszkodik, és nem akar engedni, nehogy mások elnyomják és sarokba szorítsák. Mindegyik azt igényli, hogy őt mások figyelembe vegyék, illő tiszteletben tartsák, hálásak legyenek neki. És ha ennek valaki nem tesz eleget, keserűség és kedvetlenség tölt be minket. Természetünk szerint mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkat túlértékeljük és sokra tartsuk. Ebből érzékenykedés, ingerültség és viszály keletkezik. Hát még mennyi keserűség származik a nyereségvágyból és haszonlesésből!
Ha ki-ki csak magára gondol és magának gyűjt, akkor kitör az ellenségeskedés, mindenki harca mindenki ellen. Ezt látjuk az életben. Ha a külső háborúk véget érnek is, a belső harcok a népek életében csak tovább folytatódnak. Isten kegyelmének legnagyobb csodája, ha a különböző természetű emberek valóban egységre jutnak. Az apostol örül, ha a hívők egyetértésben vannak és fájdalom tölti el, ha nem segítik és hordozzák egymást szeretetben. A mi Urunknak, Krisztusnak is öröme telik abban, ha tagjai szeretetben és egyetértésben vannak együtt. Földi élete utolsó estéjén bensőségesen könyörgött az Atyához, hogy mindannyian egyek legyenek. Viszály és gyűlölködés által saját magunknak is ártunk, kölcsönösen is megkárosítjuk egymást, megszomorítjuk a Szentlelket és Jézus Krisztust. Isten népe szétszakadottságának és egymással való szembenállásának fő oka az Úrtól való eltávolodás. És mint ahogyan egy körben két pont annál közelebb van egymáshoz, minél közelebb van a kör középpontjához, így van ez Isten népe közösségében is. Minél közelebb állnak a Megváltóhoz, minél hasonlóbbak őhozzá, annál jobban szeretik egymást.
Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
Azzal tegyétek teljessé az én örömömet, hogy egyetértők legyetek és ugyanazt a szeretetet tanúsítsátok, egy érzésben és ugyanabban a gondolkodásban.
(Fil 2, 2)
Természetes, hogyha a hívő keresztyének magánosan, egymástól elszigetelődve élnek, nem kerülnek szorosabb kapcsolatba egymással, akkor nem keletkezik egyenetlenség vagy széthúzás köztük. Hiányzik az érintkezési felület, tehát nincsenek súrlódások sem. De ha együtt élünk, könnyen összekülönbözünk. Vétkezhetünk a szeretet ellen, elidegenedések, sőt gyűlölködések állhatnak elő. Ez nem is csoda, hiszen természete szerint mindegyikünk makacs, a maga feje szerint jár. Ahányféle ember, annyiféle elgondolás. Ki-ki a maga jogaihoz ragaszkodik, és nem akar engedni, nehogy mások elnyomják és sarokba szorítsák. Mindegyik azt igényli, hogy őt mások figyelembe vegyék, illő tiszteletben tartsák, hálásak legyenek neki. És ha ennek valaki nem tesz eleget, keserűség és kedvetlenség tölt be minket. Természetünk szerint mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkat túlértékeljük és sokra tartsuk. Ebből érzékenykedés, ingerültség és viszály keletkezik. Hát még mennyi keserűség származik a nyereségvágyból és haszonlesésből!
Ha ki-ki csak magára gondol és magának gyűjt, akkor kitör az ellenségeskedés, mindenki harca mindenki ellen. Ezt látjuk az életben. Ha a külső háborúk véget érnek is, a belső harcok a népek életében csak tovább folytatódnak. Isten kegyelmének legnagyobb csodája, ha a különböző természetű emberek valóban egységre jutnak. Az apostol örül, ha a hívők egyetértésben vannak és fájdalom tölti el, ha nem segítik és hordozzák egymást szeretetben. A mi Urunknak, Krisztusnak is öröme telik abban, ha tagjai szeretetben és egyetértésben vannak együtt. Földi élete utolsó estéjén bensőségesen könyörgött az Atyához, hogy mindannyian egyek legyenek. Viszály és gyűlölködés által saját magunknak is ártunk, kölcsönösen is megkárosítjuk egymást, megszomorítjuk a Szentlelket és Jézus Krisztust. Isten népe szétszakadottságának és egymással való szembenállásának fő oka az Úrtól való eltávolodás. És mint ahogyan egy körben két pont annál közelebb van egymáshoz, minél közelebb van a kör középpontjához, így van ez Isten népe közösségében is. Minél közelebb állnak a Megváltóhoz, minél hasonlóbbak őhozzá, annál jobban szeretik egymást.
Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
Másodszor, „…hogy elmondhasd… [gyermekeidnek]… a hatalmas dolgokat, melyeket cselekedtem…” (2Mózes 10:2 NKJV). Nem kell többé a fáraó (a sátán) uralma alatt élned. A páskához hasonlóan, ha Jézus vérét hittel szíved ajtófélfáira kened, a helyzeted megváltozik. Többé nem rabszolga vagy, hanem Isten gyermeke. A generációs átok megtört. Gyermekeid most már Isten áldása alatt nőhetnek fel. Lehet, hogy bántalmazás, alkoholizmus, harag és elhagyatottság volt a múltad története, de ez a jövődre többé már nem vonatkozik. Isten különböző módokon tudja megoldani a problémádat, de néha a Vörös-tengeren visz át, hogy a túlsó partra érve visszanézhess, és lásd a fáraót és seregeit „holtan a tenger partján” (2Mózes 14:30), és tudd, hogy a csatának vége! Bob Gass
--------------------------------------------
A csatának vége
„Beszéld el gyermekeidnek… a hatalmas dolgokat, amiket cselekedtem…” (2Mózes 10:2 NKJV)
Nem elég elmenekülni a múltadból. Inkább meg kell törni a hatalmát fölötted, különben egész hátralévő életedben üldözni fog. Amikor kitörsz valamiből, ami újra és újra megpróbál foglyul ejteni, akkor létfontosságú, hogy legyőzd – különben nem tudsz továbblépni, és élvezni az Istentől neked készített áldásokat. Kegyetlen érzés azt hinni, hogy valami már véget ért, aztán rájönni, hogy mégsem. De ne feledd: Isten volt az, aki megengedte, hogy a fáraó Izráelt egészen a Vörös-tengerig üldözze. Miért? Két okból.
Először, „…hogy ezeket a jeleket mutassam [neked]…” (2Mózes 10:1 NKJ). Isten azt akarja, hogy lásd meg, hogy ha benne bízol, a nehézségek és akadályok nem jelentenek semmit. Azt akarja, hogy ez a tapasztalat olyan mérföldkő legyen az életedben, amelyből később is hitet meríthetsz, amikor a következő problémáddal nézel szembe.
„Beszéld el gyermekeidnek… a hatalmas dolgokat, amiket cselekedtem…” (2Mózes 10:2 NKJV)
Nem elég elmenekülni a múltadból. Inkább meg kell törni a hatalmát fölötted, különben egész hátralévő életedben üldözni fog. Amikor kitörsz valamiből, ami újra és újra megpróbál foglyul ejteni, akkor létfontosságú, hogy legyőzd – különben nem tudsz továbblépni, és élvezni az Istentől neked készített áldásokat. Kegyetlen érzés azt hinni, hogy valami már véget ért, aztán rájönni, hogy mégsem. De ne feledd: Isten volt az, aki megengedte, hogy a fáraó Izráelt egészen a Vörös-tengerig üldözze. Miért? Két okból.
Először, „…hogy ezeket a jeleket mutassam [neked]…” (2Mózes 10:1 NKJ). Isten azt akarja, hogy lásd meg, hogy ha benne bízol, a nehézségek és akadályok nem jelentenek semmit. Azt akarja, hogy ez a tapasztalat olyan mérföldkő legyen az életedben, amelyből később is hitet meríthetsz, amikor a következő problémáddal nézel szembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése