Jézus már több mint kétezer éve elhordozta a betegségeinket. Isten a várakozó sakkjátékos aki alig várja, hogy ráébredjünk erre. 

Nem késik  el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják: hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.

2 Péter 3:9

Sok ember 5-10-20 éve is megtérhetett volna a családja áldására, de még várnak valamire. Isten türelmes. Sokan imádkozhatnának a családjukért, emberekért, de szégyellik, esetleg makacsok. De az Úr türelmes. Úgy kell imádkoznunk mintha már meg is kaptuk volna a gyógyulást, hisz múlt időben szólt az Ige. "Ő hordozta el", Vagyis már meg történt."Higgyétek, hogy mindazt megnyeritek és meg lészen néktek".

Merjük azt mondani, sőt tegyük is amit Jézus mondott;"Atyám, hálát adok, hogy meghallgattál engem".

-----------------------------------------

Az engedelmes szív, az imádó szív az amivel Isten tud mit kezdeni. Tudja az ő szeretetéből fakadó áldásait kiárasztani az Ő szeretett gyermekeire. de ígéreteit csak nekik tudja átadni. 

Az egység Istennel abból áll, hogy Isten céljait kutatva, beállunk abba. Kérjük őt, hogy segítsen megérteni, megtudni mi is az ő terve a mi életünkben. Soha ne a saját céljainkat kergessük, és amikor már bele fogtunk akkor gyorsan elrebegve egy imát kérjük a segítséget. Tudatosan fordítva tegyük, kérjük az ő véleményét ki, és az áldását a gondolatainkra. Figyeljünk rá, ne kapkodjunk.

A hit mindig megköveteli az engedelmességet. 

Gyönyörködj az Úrban és megadja szíved kéréseit.  

Zsoltárok 37: 4,

Gyönyörködj, keresd, imádd, tiszteld, tedd meg amit kér.

Ha tehát hallgattok ezekre a döntésekre, ha megtartjátok és teljesítitek  azokat, akkor az Úr, a te Istened is hűségesen  megtartja a szövetséget, amelyet esküvel fogadott meg atyáidnak. Szeretni fog meg áld....  

5 Mózes 7:12-13,

Távol tart tőled az Úr minden betegséget,...... 

5Mózes 7:15,

Tehát ne az áldások legyenek a fontosak soha, hanem az Istennel való egység, és a vele való közösség.

---------------------------------------

Te mit lépnél a helyemben?

Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. Zsolt,- 32:8

Papa, te mit lépnél a helyemben? - tetted fel unos-untalan a kérdést, mikor már hosszú percek óta meredten nézted a sötét és világos bábúkat a táblán. De a sakkjátszmát így sem tudtad soha megnyerni, annak ellenére, hogy Ő segített. Ő mindig segített. Már az első szokásos kezdő lépésed után érezted, a királyod veszélyben forog, és végül rájöttél, hogy te és a sakk, az két egymástól hihetetlen távolságra lévő világ. Ő ránézett a táblára, és látta szinte a játék lefolyását, miközben te azt sem érezted, mit fogsz lépni ott és abban a pillanatban. És valószínűleg még rövidebb lett volna bábuid haláltusája, ha nem teszed fel a mentő kérdéseket. 

Most pedig nosztalgikusan visszasírod azokat az időket, amikor még megmondhatta valaki, hogy mit lépne a helyedben. Amikor nem neked kellett egyedül döntened fehér és fekete, a ló vagy a bástya elmozdítása, igen vagy nem, menni vagy maradni, jó és rossz között. Néha visszanézel a magad mögött hagyott útra, és újragondolva annyiszor döntenél másként, jobban, értelmesebben. De sokszor az adott pillanatban nincs meg a döntéshez kellő mértékű és minőségű bölcsességed, és Éden almájának ízével a szádban nem tudhatod, mi a jó és mi a rossz. 

Isten ma feléd nyújtja gyermekkorod mentőövét, és szeretné megmutatni, mit lépne a helyedben. Szeretne bölcsességet adni neked, ha elfogadod, és szeretné bekötözni a fejeden lévő sérüléseket, amik a legutóbbi koppanásból valók, amikor teljes erődből rohantál neki a falnak. Egy közös utat, kalandot ígér neked, melynek során megtanulsz végre igazán dönteni jó és rossz között. Tanácsot, vezetést, bölcsességet ajánl fel neked, csak el kell fogadnod. 

Hát nézz reménnyel szívedben az előtted lévő kérdőjelek felé, és fogadd el Istent útitársadnak! Fogadd el feléd nyújtott jobbját, és járj vele a mindennapok labirintusában! 

---------------------------------------

A panaszos beteg

„A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja.”  Példabeszédek 17,22

Egyszer, egy kórházi szobában, két beteg került egymás mellé. Aki régebben feküdt már a kórteremben, az ablak melletti ágyat foglalta el, míg az új beteg az ajtó mellé került. Ez utóbbit a műtét utáni gyógyulás és az azzal járó fájdalom eléggé megviselte. Egész nap alig mozdult meg, ritkán szólt, de akkor is inkább panaszkodott vagy jajgatott, morgott. Semmi sem volt jó neki. A reggeli tea elhűlt, az ebédre felszolgált leves túl forró volt, a vacsora meg ehetetlen. Társa tudta, hogy igazából saját tehetetlensége bántja. Ezért minden nap kinézett az ablakon és a kinti történetekkel szórakoztatta őt. Reggel a játékos madarakról beszélt neki, a napsugárról, ahogy átragyog a felhőkön. Délben a járókelő emberek kerültek sorra. A vidám orvostanhallgató és udvarlója, a sebész szakorvos, aki vörös rózsával sietett felé. De szívesen beszélt a kedves fánkos asszonyról, aki vidáman tömte meg vásárlói papírzsákját; a becsületes újságosról, aki utánaszaladt a feledékeny kuncsaftnak az otthagyott pénztárcát magasba emelve. Este a csillagokról és a holdról mesélt, meg a ház ablakaiban kihunyó fényekről. A durcás beteg titokban mindig élvezte társa elbeszéléseit, de sohasem mutatta. Arra várt, hogy bárcsak odakerülne már ő is az ablakhoz. Telt-múlt az idő, és egy nap a szobatárs végre kiköltözött. Meggyógyult, hazaengedték. Főhősünk azonnal szólt a nővérkéknek, hogy az ágyát tolják az ablak mellé. Amikor kimentek, kezével jó erősen megfogta a kapaszkodó fogantyúját és felült. Kinézett az ablakon és mit gondoltok, mit látott? Az ablakon keresztül csak a szomszéd ház közeli tűzfalának téglái látszottak. Nagyon sok múlik azon, hogyan szemléled a világot, mire figyelsz! A nehéz helyzetekben az Istentől kapott öröm megszépíti napjaid. Így ott is, ahol mások csak falat látnak, számodra átragyog a remény. A stressz-kezelő szeminárium anyaga alapján: Restás László

--------------------------------------------------