...futok egyenest a cél felé... (Fil 3:14)

Az egyik sportoló, olimpikon felírta naplójának minden oldalára: olimpiai
bajnok leszek. Harmadik lett, ami szintén szép siker, de ezt hívják
céltudatosságnak. E nélkül nem könnyű élni! Vannak-e céljaink? És milyenek?
Rövid-, közép- és hosszú távú célokkal rendelkezünk-e? S mi vezérel
bennünket, amikor ezeket a célokat megfogalmazzuk? Jó és nemes, építő a
szándék, ami bennünk van? Hiszen az is cél, ha valaki azt mondja: ki fogok
rabolni egy bankot! Csak ez rossz cél, téves, helytelen irányba vivő cél. Ne
ilyen céljaink legyenek! De ugyanilyen rossz, amikor látunk embereket
céltalanul élni. Csak úgy elvannak. Önmagukon kívül senki és semmi nem
érdekli őket. Szerintem mindnyájan ismerünk ilyen embereket. Én is tudok
olyanokról, akik sokkal többre lennének hivatva, de családi bevételeiket
elhordják a kocsmába... Neked milyen céljaid vannak?

A nap gondolata:

Ha önmagad felett győzedelmeskedni akarsz, akkor önmagaddal szemben mindig
Isten pártjára kell állnod.

------------------------------------------

Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti
javatokra. (1Thess 5:18)

Még mindig maradunk a sport és a hívő élet kapcsolatánál és feltesszük a
kérdést, hogy ha egy sportoló életében jönnek az eredmények, akkor kinek
mond köszönetet? Egy-egy jól sikerült verseny után a sportolók, az
olimpikonok megköszönik a családnak, az edzőknek és más fontos embereknek
azt, hogy ilyen vagy olyan módon, de hozzájárultak a sikerhez. Magyar
sportolók londoni sikerei után egy valamit hiányoltam: senki nem érezte úgy,
hogy hálás lenne Istennek. Vagy ha mégis, akkor nem adott hangot neki. A
hívő embernek ennyiben mindenképpen különböznie kell(ene) a világtól. A hívő
ember ugyanis élete eseményei, áldásai, sikerei mögött meglátja Istent.
Miképpen a dicsőség kérdése is ebbe az irányba vezet bennünket. Kié a
dicsőség egy sportoló esetében? Az övé, az őt felkészítőké, egyesületéé,
nemzetéé. A hívő ember viszont nem a saját dicsőségét keresi és hajhássza,
hanem az Úr dicsőségét munkálja egész életével. Egyedül Istené a dicsőség -
valljuk a reformáció jelmondatával és ez nem álszerénység, hanem kifejezése
annak, hogy Isten nélkül semmi vagyok. Nélküle semmit nem érhetek el. Az Ő
áldása, kegyelme, gondviselése nélkül mit sem ér a felkészültségem - az élet
bármely részéről is van szó.

A nap gondolata:

Milyen szomorú, ha a kivívott győzelem csak addig visz bennünket, hogy
örvendezünk, ahelyett, hogy még függőbb viszonyba juttatna Istennel.

------------------------------------

Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de
csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig
versenyben vesz részt, mindenben önmegtartoztató: azok azért, hogy elhervadó
koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy
futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a
levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg
másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre. (1Kor
9:24-27)

Mi kell egy sportoló győzelméhez? Számos dolog. Csak címszavakat említek.
Felkészülés. Kitartás. Eltökéltség. Állhatatosság. Odaszántság.
Áldozathozatal. Szerénység. Szorgalom. Hit. Remény. Alázat. Megfelelő
háttér. Céltudatosság. Biztosan kell ettől több dolog is, de ezek nélkül
lehetetlenség egy sportolónak komoly eredményt elérni. Befektetés nélkül
nincs eredmény - tartja a mondás. Ugyanezek a fogalmak szükségesek a hívő
ember életéhez is. Csak a mi felkészülésünk nem napi 8-10 óra futásból,
kondizásból és egyéb erősítő gyakorlatokból áll, hanem imádságból,
bibliaolvasásból, gyülekezeti alkalmakon való részvételből. Ugyanis a hívőt
ezek készítik fel a mindennapi élet küzdelmeire, a helytállásra. Mélypontok,
vereségek, elbukások nemcsak a sportolók életében vannak, hanem minden
hívőében is. Bűnök, nyomorúságok, szenvedések olykor padlóra küldenek
bennünket, ám éppen ilyenkor mutatkozik meg a hitünk, az állhatatosságunk,
az odaszántságunk.

A nap gondolata:

Mennyei vigasztalás mindazoké, akik keresztet szenvednek: Azt mondja az Úr:
A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról. (Kempis Tamás)

--------------------------------

Túrmezei Erzsébet
Te vagy a tavaszom!

Sugaras ég alatt
szellő ringat virágos ágat.
Örök irgalmadat,
megváltóm, új örömmel áldhatom.
Hiszen nekem
Te vagy az énekem,
Te vagy a tavaszom!

Elfut az életem,
de bár tavasznak, nyárnak vége lett,
szívemben örök tavasszal, Veled,
oszthatok virágot és sugarat,
szeretetet a vándorút alatt!

És ha itt véget ért szolgálatom,
átölel örök békességed,
nem mondasz fel nekem,
szolgálhatlak örökre téged:
szent arcod színről-színre láthatom,
irgalmad mindörökre zenghetem.

Te vagy a tavaszom!
Te vagy az énekem!
-----------------------------

Túrmezei Erzsébet

NEM EJT HIBÁT!

Ha különösnek, rejtelmesnek
látszanak Isten útjai,
ha gondok ösvényébe vesznek
szívem legdrágább vágyai,
ha borúsan búcsúzni készül
a nap, amely csak gyötrelmet ád...
egyben békülhetek meg végül:
hogy Isten sosem ejt hibát.
Ha tervei igen magasak,
s irgalma kútja túl mély nekem...
ha a támaszok mind inognak,
ha nincs erő, nincs türelem,
s tekintetem sehol célt nem lát
vaksötét, könnyes éjen át...
egy szikrácska hit vallja mégis,
hogy Isten sosem ejt hibát.

És ha szívem megoldatlan
kérdéseknek betege lett,
mert elkezd kételkedni abban,
hogy Isten útja szeretet...
minden elfáradt sóvárgásom
békén kezébe tehetem,
s elsuttoghatom könnyek közt is:
Ő nem ejt hibát sohasem.

Azért csend szívem! Engedd múlni
a földi múló életet!
Majd a fényben látni, ámulni
kezdesz: Ő mindig jól vezetett!
Ha a legdrágábbat kívánja,
a legsötétebb éjen át
menekülj a bizonyosságba,
hogy Isten sosem ejt hibát!

Ismeretlen szerző után németből:
Túrmezei Erzsébet