2016. június 30., csütörtök



Koldusként jövök hozzád—c-ének--

Koldus
A koldus áll, csak áll az utca sarkán,
Szemének fénye tükrözi a napot,
Fülében feledett melódia cseng
És sírva dicséri az alkonyatot.
A koldus áll, csak áll az utcasarkán.

Áll. Vár. Autó, nők, emberek sietnek,
Áll. Éhes, tátongó száj a kalapja
Üres, elhagyott, árva, mint az élet
S előtte áll a jólét kirakatja.
Áll. Vár, Autó, nők, emberek sietnek.

Minden pillantása egy éhes nyelés,
Csak néz, csak vár két boldogtalan szeme,
S amíg mellette megyek eszembe, jut
Hány éhező száj néz így az ég fele . . .
A koldus áll, csak áll az utca sarkán
Várok
Várok.
Talán haza kéne menni:
Mert nem jön senki, semmi.
Mégis mintha jönne ott:
Már látom az arcát, a szemét,
Találkozunk és folyik a beszéd,
Rózsás a kert és vidám az élet.
Várok.
Haza fogok vele majd menni.
(És nem jön senki, semmi.)

Koldusként jövök hozzád
É N E K
Koldusként, jövök hozzád, kitárom üres kezem,
csak cundra borul reám, fájón szegényesen.
Ez mind, mit e világból, magammal hozhatok,
összetörve állok itt, minden ember elhagyott.
Jöjj hát fiam, két karom tárva vár.
A szív, ha fáj, bennem nyugtot talál.
Nem nyújt, nem ád semmit, e rossz világ,
de én adok, tereád üdv-ruhát.


Voltak szép vágyálmaim, melyek, mint a délibáb,
szertefoszlottak s maradt, kínzó nyugtalanság.
Futottam a gazdagság, és a hírnév után,
de mi abból megmaradt, e néhány rongy az csupán.
Ne féld, ne véd, e rongy koldusruhát.
Hisz vár hajlék, mely nem kézzel csinált.
A kincs, hírnév, mind csak a porba száll,
mit én adok, mindörökké megáll!

Fáradtan jövök hozzád, nincs más kihez mehetnék,
hol bűneim terhétől, megszabadulhatnék.
Kopogok alázattal, el ne vess engemet,
ha nálad nincs kegyelem, máshová nem mehetek.
Jöjj hát fiam, nem vetlek téged el.
Bennem a szív, igaz Barátra lel.
A bűn, ha fáj, úgy irgalmat talál,
csak sírj, könnyed, bűnbocsátó víz-ár.

Tenálad van irgalom, bocsánat, felemelés,
összetört szívnek remény, tisztulás, szentelés.
Egy szóval mond azt csupán, enyém vagy gyermekem,
többé már nem lesz koldus, megváltott új életem.
ó jöjj, csak jöjj, enyém vagy gyermekem.
Nem lész többé jövevény, idegen.
Tiéd, tiéd, az élet záloga,
tiéd, tiéd, az élet-korona!
Ismeretlen szerző

--------------------------------------


Dsida Jenő – Kánai menyegző

Menyegzőnk lesz, kis szerelmem, s derülünk a cigánybandán.
Vendégek közt üldögélünk zöldbe futott, tág verandán.
Krisztus ül az asztalfőn. Künt augusztus mély, tiszta éje
csillagot szór s zene-szűntén sír a tücsök lágy zenéje.
Krisztus arca szép, sugárzó, szereti a víg poétát:
máskülönben nem tett volna érte ilyen hosszú sétát.
Súgva mondja: “Szívetek a vágytól majdhogy szét nem pattan,
menjetek csak, fiacskáim, ne késsetek énmiattam!
Majd én mindent elgondozok, vendégséggel baj ne légyen.
A szegénység, bogárkáim, illatos és drága szégyen.”
Lábujjhegyen, mint ki édes szenvedélynek titkon áldoz,
surranunk el lombfüzéres nászi szobánk ajtajához.
Visszanézünk… – Minden asztal csupa friss hal, friss kenyér,
vizeskorsó bort zubogtat, bíborlángút, mint a vér.

--------------------------------


URAM, ADD, HOGY KÉSZEN LEGYEK!

Akár felhőkön látlak megjelenni,
felragyogtatva dicsőségedet,
akár a halál kapuján át lépek
színed elé, szüntelen egyet kérek:
Add, Uram, hogy készen legyek!

Sebeid szent menedékébe rejtve,
segíts, hogy bűnt, vétket letegyek,
és aztán maradjak minden nap ottan,
úgy várjalak téged megtisztítottan!
Add, Uram, hogy készen legyek!

Ha este jössz, éjjel, vagy virradatkor,
amikor pírban égnek a hegyek...
ha lépéseid nappal közelegnek,
csak egyet kérek, szüntelen csak egyet:
Add, Uram, hogy készen legyek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése