Rónay György: Saul

"Nyílni látom - kiáltott - az eget!"
De azért még rádobtak pár követ.
Így vesszen minden hitszegő gazul,
gondolta a ruhák fölött Saul.

A nagy Jehova parancsolta így,
hogy egy legyen az oltár és a hit;
mert a mi urunk irgalmatlan Úr,
gondolta, s kardért sóvárgott Saul.

De oly derűsen csillogott az ég,
hogy le kellett hunynia a szemét,
s hogy pillája szembogarára hullt,
furcsa káprázat fogta el Sault.

Mintha ezer gubó akarna már
pattanni, úgy nyüzsgött a benti táj,
s a damaszkuszi úton rengeteg
tüzes pille vagy szirom libegett.

Egy tüzes örvény vagy valami kéz
derékon kapta, megforgatta és
ledobta; hullt hullt, és akkor vadul
lüktető szívvel fölnézett Saul.

De minden olyan volt, mint az előbb.
Ruhájukért mentek a kövezők.
S már született a villám, mely nem öl,
csak megvilágosít, és tündököl.

---------------------------------------

Nem való!

Nem való már nékem, a víg muzsika hangja.
Nem való mert lelkemnek, nem vigasz a rangja.
Nem való a dáridó, hamis érzelmekkel,
nem való a szép leány, kacér kék szemekkel.

Nem való a vörösbor, bút elfelejteni.
Nem való a pálinka, kedvet keríteni.
Nem való az alkohol, hamis önérzettel,
nem való a másnap sem, gyötrő közérzettel.

Nem való a tanulás, büszke tudásszomjból.
Nem való az ismeret, rossz tapasztalatból.
Nem való a tananyag, hamis oktatással,
nem való a bölcsesség, bemagolt tudással.

Nem való az étkezés, állatölést hozván.
Nem való a húsevés, gyilkosságot vonzván.
Nem való a táplálék, hamis áldozattal,
nem való a jóllakás, fölös kárhozattal.

Nem való a gazdagság, bűnös kevélységgel.
Nem való a sok – sok pénz, álnok szerénységgel.
Nem való a hatalom, hamis ébredéssel,
nem való az élet sem, véráztatta késsel.

Nem való már semmi, mit e világ adhatna.
Nem való az sem, mit tanulságul hozhatna.
Nem való már nekem, mert ez hamis fikció,
nem való a lelkemnek mert: Rossz redukció!

Nem való az Én - nek, hogy visszafele húzzák!
Nem való nekem sem, hogy szívem összezúzzák!
Nem való számomra, az a sok földi penész:
Nem való Én - nékem, mi nem Mennyei Egész!
----------------------------------------------

Rónay György:
A TÉKOZLÓ FIÚ HAZATÉRÉSE

A messzeség sugárzó pitvarában
angyalok jönnek-mennek, kék csuporban
tejet hoz egy, a másik nagy kosár
gyümölcsöt, fehér lenvászonnal asztalt
terít egy harmadik, nagy szárnyukat
becsukva szorgoskodnak -
egy pedig
a korlátnál, szemét ernyőzve néz
a távolba, ahol a domb alatt
kanyargó úton csapzottan, soványan,
kimerültségtől meg-megtántorodva,
de azért mégis egyre szaporább
léptekkel, ahogy egyre közelebb ér,
már jön a Vendég...