------------------------------------------
Weöres Sándor: Zsoltár

Kínok árnyékaiból, kínok árnyékaiból
szólok hozzád Istenem. Kín mar, sújt, temet,
józan eszemet vak veszélyben,
láncos mélyben ne hagyd elveszítenem.

Senki sem tör káromra, senki sem tör káromra,
bensőm fordul ellenem. Örök vihar ront,
nincs egy biztos pont se mögöttem,
se fölöttem, dög pusztít a lelkemen.

Törd meg kevélységemet, törd meg kevélységemet,
mély megbánást adj nekem. Nyársat nyeltem én,
derekam kemény: mért nem szabad
súlyod alatt meghajolnom, Istenem?

Száraz zokogás tipor, száraz zokogás tipor
és a szemem könnytelen. Utam hajlatán
ördög les reám, vár nehezen:
a két kezem tőrrel indul ellenem.

Legyen meg akaratod, legyen meg akaratod,
ha vesznem kell, jól legyen:
tán kárhozásom áldás lesz máson -
de ha énrám kincset bíztál,
ments meg immár, Istenem.

-------------------------------------------

Árvai Emil Modern tékozló fiú
untam a banánt untam apámat
kértem a lóvétiránysurány
nagybetűs élet pénz és szabadság
míg egyszer minden elfogyott
itt állok pőrén se pénz se posztó
kéne kis meló legyen kaja
vágytam a többre mint Ikarosz
kárral tanultam hogy mi a rossz
Ádám és Éva hű fiaként
vesztve az Édent nyertem nyomort
mennék már vissza szégyen és bánat
elveszítettem ÉDESAPÁMAT

-------------------------------------------

Árvai Emil
Tékozló fiú

Untam a jólétet, azt a tiszta rendet,
amit élveztem bár, de nem értékeltem.
Vártak a kalandok; magam ura lettem,
mikor kizsaroltam örökségemet.

Míg a pénzem tartott, szabad ember voltam,
mindent megtehettem, de inkább a rosszat.
Aztán szolga-sorban hizlaltam disznókat
éhesen, rongyosan, s jaj, magányosan.

Napnál világosabb így lett a számomra:
otthon a béres is szolgál boldogan,
jóban gyönyörködve szíve és a gyomra.

Elindultam haza; Apám nagyon várt ott:
Ő a szeretetét tékozolja jobban...
...Új életet kaptam, mikor megbocsátott
-------------------------------------------
(Á.E.)
Árvai Emil
Isten szeret
Nem azért szeret, mert jó vagyok;
de mivel szeret, hát jó leszek.
Boldog vagyok, ha jó vagyok:
Kicserélte a szívemet.
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

(Pilinszky János: Átváltozás)

----------------------------------------------

Juhász Gyula:
Imádság a gyűlölködőkért


Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
A gyűlölőket és a köpködőket.

Szeretted ezt a szomorú világot
S az embert, ezt a nyomorú virágot.

Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet
És hogy fölöttünk csak az Úr ítélhet.

Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.

A megbocsájtást gyakoroltad egyre,
Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.

Ma is elégszer hallod a magasban
A gyűlölet hangját, mely égbe harsan.

A gyilkos ember hangját, aki részeg
S a szeretet szavát feszítené meg.

És Jézusom, most is csak szánd meg őket,
A gyűlölőket és a köpködőket.

Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek.

-----------------------------------------------
(ford.: Radnóti Miklós)
Mint farkas a nyájra, lezúdul a vad
asszír had arany, bíbor ékek alatt:
s csillagzik a dárda, akár ha a mély
Galilea egén kivirágzik az éj.

Mint erdei lomb kora nyár derekán,
a had úgy zizegett a nap alkonyatán,
a mint erdei lomb, ha leverte az ősz,
hajnalra leverve hevert az erős.

Mert jött a Halál komor angyala, várt,
s arcukba lehelt feketén s tovaszállt;
nem mozdul a férfi, az éjbe mered,
páncélja se rezzen a szíve felett.

És fekszik a mén, leütötte a vész,
veres orrlikain elakadt lihegés,
tajtéka fehéren a fűre fagyott,
tenger se taszítja ki így a habot.

És fekszik a harcos alatta, haját
harmat lepi s rozsda a vértje vasát,
kókadt lobogója is elfeketült,
nem villog a lándzsa se, hallgat a kürt.

Bús asszonyi nép zokog özvegyi jajt,
Baál szobra sem állta a néma vihart;
kard sem suhogott s a pogány hatalom
szétolvad akárcsak a hó a napon.

---------------------------------------------------

KI AZ?

Ki szab határt a télnek,
ki ad formát a térnek?
Hogy szitál esőt a felleg,
kinek a szavának enged?

Miért kárognak a varjak,
s ki hívja elő a sarjat?
Méheknek ki szól, hogy gyertek,
virágport tavasszal nyertek?

Ki tudja, meddig az éjjel,
s mikor fut hajnalfény széjjel?
Ki szól a szélnek, hogy szálljon,
s a nyár egy kicsit még várjon?

Láttad, hogy szivárványt rajzol,
s az évszakoknak parancsol?
Aranyló színt fest az ujja,
kismadár víg dalát fújja…

Ki küld napsugarat fákra,
ragyogjanak a világra?
Ki ad irányt a víznek,
erőt és selymet az íznek?

Csendesen, fejem meghajtom,
szelíden szól az Úr, hallom:
Én VAGYOK mindig melletted,
kezemet tartom feletted!
2011. márc. 31. Guti Tünde
------------------------------------------

UTAM ÉS CÉLOM.

Egyetlen út és egyetlen cél,
szomjazó vágy, mi lelkemben él,
az Úr után, ki mindennap vár,
néven szólít, és mellettem jár,
lehet tavasz, ősz, nyár vagy tél,
bízom Benne, ha fúj a szél,
jöhet vihar, s csata, ha dúl,
a bajban is új remény gyúl,
könnyet töröl, égig emel,
hogyha hívom, mindig felel,
kősziklám, vad áradatban,
gyógyítóm a fájdalmakban,
Ő az utam, megyek Vele,
győzelmem lett Jézus neve!

------------------------------------------------
A REMÉNY: JÉZUS

Smaragdzöld szél tépi az ég vitorláit,
ólomszín kacajjal nyargal dühösen,
szikrázó villámmal ijeszti a lankadót,
de a Remény mosolyogva repül fölötte.

Bíbor haraggal sújt a vész a házra,
szaggatja falait, ajtaját, tetejét,
tört gallyak hullanak a földre,
de a Remény a fák ágain lépked.

Tajtékzó hullámmal zúg az ár a partra,
a folyó is a viharnak enged,
de túl a fergetegen már fénylik a nap,
és a Remény a víz színén jár.

Ne félj, te csapzott vándora a földnek,
derűvel tekints a holnap elé,
lásd, szeretet-köntösöd óv a zivatartól!
Nézd: a Remény aranyló egekből bátorít!