2016. május 3., kedd



2016-05-02

Ezután azt mondták az izráeliek Gedeonnak: Uralkodj rajtunk te, aztán a fiad és az unokád is, mivel megszabadítottál bennünket Midján kezéből! De Gedeon így válaszolt nekik: Én nem uralkodom rajtatok, és nem fog uralkodni rajtatok a fiam sem. Az ÚR uralkodjék rajtatok! (Bírák 8:22-23)
Minden ige-, igeszakasz akkor kerül hozzánk közel, ha vannak benne olyan üzenetek, melyek személyesen nekünk, hozzánk szólnak. Mit tanulhatunk meg mai Igénkből?
Először is fontos látnunk, hogy életünk győzelmei az Úrtól vannak, így a dicsőséget se önmagunknak tartsuk meg, vagy arassuk le, hanem adjuk Urunknak. Nagy kísértés ennek ellenkezőjét cselekedni. Hiszen, ha küzdelmeinket sikeresen vívjuk meg, könnyen azt gondolhatjuk: ügyes vagyok, tehetséges, sokra hivatott, nagyszerű ember, én vagyok az, aki győztem életem adott küzdelmében. Enyém a dicsőség is. Ez a gondolkodás önhittségbe, gőgösségbe csap át, Istent háttérbe szorítja, önmagunkat előtérbe helyezi. A vége hatalmas bukás, óriási kudarc. Ezzel szemben sokkal bölcsebb, ha nem magunkban, hanem Istenben bízunk. Abban az Úrban, aki hatalmas és kegyelmes, aki sok, vagy kevés által is tud győzelmet aratni. Akármilyen küzdelmeink is vannak: Istenben bízzunk, Tőle kérjünk és várjunk segítséget és győzelmet. Amikor pedig ebben részünk van, akkor a dicsőséget Neki adjuk, hiszen a reformáció egyik fontos felismerése és jelmondata így hangzik: Egyedül Istené a dicsőség. Vajon így gondoljuk és így éljük meg mi is?
A nap gondolata:
 Amíg rosszul esik, hogy nem adják meg nekünk a köteles tiszteletet, nagyon messze vagyunk az alázatosságtól (Trudel)

------------------------------------------

Ezután azt mondták az izráeliek Gedeonnak: Uralkodj rajtunk te, aztán a fiad és az unokád is, mivel megszabadítottál bennünket Midján kezéből! De Gedeon így válaszolt nekik: Én nem uralkodom rajtatok, és nem fog uralkodni rajtatok a fiam sem. Az ÚR uralkodjék rajtatok! (Bírák 8:22-23)
Mai Igénk hátterében Gedeon fényes győzelme áll, melyet egy maroknyi csapattal aratott a midjaniták fölött. Egy 300 fős sereg legyőzött egy létszámában elképesztő túlerővel rendelkező sereget. Ekkora diadal után a győztes sereg vezetőjét meg akarjál koronázni. Gedeonnak és meglepő módon még az ő utódainak is királyságot kínálnak. Mit tesz Gedeon? Fürödhetne a dicsőségben. Mondhatná, hogy igen, erős, bátor, ügyes, tehetséges vagyok. Teljesen jogos és méltó, hogy uralkodótok legyek. Elfogadom a felkérést. Hosszabb távon gyermekének és unokájának a jövőjét is biztosíthatná – anyagilag. Hiszen királynak lenni, ha más nem, de anyagilag mindenképpen kifizetődő dolog. Ám nem ez történik. Gedeon a leghatározottabban elutasítja a felkérést és az Úrra mutat: az Úr uralkodjék rajtatok – mondta az őt uralkodónak felkérőknek.
Tudom, hogy csupán fikció, de te mit tettél volna hasonló esetben? Mit válaszolsz a téged felkérőknek?
A nap gondolata:
 Hiúságunkban olyanoknak képzeljük magunkat, amilyenek a valóságban nem vagyunk. Mindez hazugság, ami Istennek, az örök igazságnak visszatetsző. Egyedül az alázatosságot becsüljétek és szeressétek! (Tertseegen)

-------------------------------

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése