Jób könyve

 Napi olvasóprogrammal olvassuk gyülekezetünkben a Bibliát. Már több éve elkezdtük és óriási áldások származtak belőle, úgyhogy évről évre kiolvassuk a Bibliát. Nagyszerű rálátást ad az embernek a Bibliai történésekre, eseményekre nézve. 

Nemrég fejeztük be Jób könyvét és feladatként egy fogalmazás írása lett felhagyva erről a könyvről. Nagy kihívás, hiszen rengetegen rengeteget írtak már Jób könyvéről, mi újat lehetne írni? Nos, mi mégis megpróbálkoztunk. Alábbiakban álljon az én fogalmazásom, remélem hasznos lesz olvasóim számára.

Jób könyve – amint a címe is mutatja – egy Jób nevű emberről szól, aki valahol keleten él, nagyon tekintélyes, befolyásos, gazdag ember, de ugyanakkor feddhetetlen, becsületes, istenfélő és bűngyűlölő emberként jellemzi az elbeszélő. Jób feddhetetlensége, istenfélelme és bűngyűlölő természete megnyilvánul az áldozati szertartásokban is, melyeket gyermekei érdekében végzi egyrészt.

Jób könyvének prológusa megengedi nekünk, hogy benézzünk a színfalak mögé, ahová ember nem láthat be, és meglássuk az elkövetkező cselekmények előzményeinek lezajlását. Ezek az előzmények ismeretlenek a könyv szereplőinek a számára, ezért is izgalmassá teszi számukra az elbeszélő az egész történetet.

Jób könyve a zsidó bölcsességirodalomhoz tartozik és az emberiségre nézve alapvető kérdéseket, fogalmaz meg, amelyek a mai napig foglalkoztatnak embereket, és válaszra várnak. Ilyen a szenvedés értelmének kérdése, az igaz szenvedésének jogossága, a bűnösök jóléte, Isten igazságossága, hozzáállása az ember szenvedéséhez.

Kívülálló szemlélőkként jól tudjuk, hogy Isten Jóbot szolgájának tekinti, sőt ugyanúgy jellemzi a Sátán előtt, mint az elbeszélő az elején: feddhetetlen, istenfélő, becsületes, bűngyűlölő. Viszont a Sátán Jób jólétére hivatkozik, miszerint az ember a jólét miatt féli az Istent és ezért becsületes. Isten a Sátán kezébe adja Jóbot és elkezdődik a szerencsétlenségek sora, ami Jób szenvedéstörténetének a kezdete.

Emberi szemszögből nézve, és nem értve, nem ismerve Isten nagyságát, a teremtés pompáját, az örök rend csodálatos összhangját, igazságtalannak látszik Jób szenvedése, ahogyan Ő maga is hangoztatja.

Barátai, akik meglátogatják, hét napig csak jelenlétükkel támogatják Jóbot, nem szólalnak meg, hanem az együttérzés hangulatában töltik vele ezt az időszakot. Mindeddig nincs baj. Ám, amikor Jób panaszra nyitja száját és nyomorult állapotát szavakba önti, meg átkozódni kezd, akkor már nem tudják megállni szó nélkül, és elkezdődik az egész könyvet átívelő párbeszédek sorozata.

Ahogyan a korabeli bölcsesség is mutatja, aszerint beszélnek Jób barátai is, hogy nem létezik szenvedés ok nélkül, valamilyen okot kell keresni, és hát mi lenne más ok, mint a bűn a háttérben.

Vádolások sorozata indul útjára Jób barátai részéről, Jób viszont annak ellenére, hogy Istent csak hírből ismeri, nincs személyes kapcsolata Vele, kitart igazsága mellett, tudja, hogy nem követett el semmi olyan dolgot, ami miatt ilyen méretű szenvedés kellene érje. Perbe hívja a Mindenhatót, Istenhez akar menni ügyével, nem akarja hallani, amint barátai folyton megtérésre szólítják fel.

Egyébként jellemző az emberekre, főleg keresztényekre, hogy valaki életében nehézség, szenvedés áll be, vagy betegség, azt rögtön valamilyen bűn következményének állítják be. Sokszor tudunk mi is mihaszna barátokká válni.

Jób kérlelhetetlen, nem tágít igazától, Istentől kéri számon szenvedésének okát, ugyanakkor megfogalmaz sok alapigazságot az emberiség életére nézve, amelyek közül sok vágyként jelenik meg az emberben Isten fele.

„Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlen egy sem. Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át, akkor légy hozzá elnéző, hogy békén lehessen, és legyen annyi öröme, mint egy napszámosnak!” 14,4-6

„Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám.” 14,13

„Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után. Akkor még lépteimet is megszámolnád, de nem tartanád számon vétkemet. Zacskóba volna lepecsételve minden vétkem, és eltörölnéd bűneimet.” 14,15-17

Fontos alapgondolatok, amiket itt Jób megfogalmaz:

-      az ember megbékülése Istennel,

-      haragjának elkerülése,

-      a személyes kapcsolat helyreállása Isten és ember között,

-      a bűnök megbocsátása és elfelejtése.

Isten Jézus Krisztusban mindezeket beteljesítette, és az Újszövetségben beteljesedik az emberi vágy, hogy Teremtő és teremtmény újra egymásra találjon. Itt is láthatjuk Jób életéből a személyes kapcsolat hiányát Istennel, amire Ő mégis vágyott, de viszont annak hiányában nem érthette meg szenvedésének értelmét, amit ma sem értenek az emberek Isten jelenléte nélkül az életükben.

Jób életében azonban váratlan fordulat történik. Isten, aki a világmindenség Ura és teremtője, válaszol Jób kihívására és felfedi magát neki, személyesen kapcsolatba lép Jóbbal és eléje tárja a nagy képet. Megengedi Jóbnak, hogy betekintsen a színfalak mögé, felsorolja előtte az örök Isteni rendet, megmutatja hatalmasságát, mindenhatóságát, megláttatja Jóbbal azt, amit a személyes kapcsolaton kívül Jób nem láthatott: Isten dicsőségét a teremtett világban a tervezőasztal mellől.

Amikor az ember Istennel személyes kapcsolatba lép, akkor sok minden, amit addig hitt vagy elképzelt megváltozik. Az ember egész lénye átformálódik, mert meglátja Isten dicsőségét a teremtett világ minden egyes porcikájában, és mindez Isten Igéjén keresztül.

Isten ma is megmutatja dicsőségét az embereknek, hiszen Ő ma is ugyanaz az Isten, mint Jób idejében. A különbség annyi, hogy azóta hozott egy óriási áldozatot azért, hogy ne viharban kelljen az emberhez szóljon, mint Jóbhoz, vagy Mózeshez, vagy az Ő népéhez, hanem emberi formában megközelített bennünket.

Jób életében is lényeges változás áll be a személyes találkozás után.

„Bizony könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem. Egyszer beszéltem, de ezután nem szólok, vagy ha kétszer: többé nem teszem.” 40,4-5

Isten folytatja Jób elkápráztatását, lenyűgöző teremtéseit felsorolva, felsorakoztatva Jób előtt, az örök isteni rendet, amit nem lehet gyarló emberi szavakkal elhomályosítani. Ezt már Jób is tudja, hiszen kapcsolatba lépett vele Teremtője, megtapasztalhatta Isteni hatalmasságát, Fenségét, és ezért bűnbánatot tartva visszavonja mindazokat a hiábavaló beszédeket, melyek elhagyták száját, most már beismerve, hogy a személyes kapcsolat hiánya, az igazi istenismeret hiánya volt az oka.

„Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg nem valósíthatnál. Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul? Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám. Hallgass meg, hadd beszéljek! Én kérdezlek, te pedig oktass engem! Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.” 42,2-6

Minden áldás az Istennel való személyes kapcsolatból ered, ahogyan Jóbnál is eldőlt a dolog, Isten megáldotta kétszer annyira, mint azelőtt volt. A szenvedés értelmének megfejtése is az Istennel való személyes kapcsolatból fakad, mert az ember, ha nem is érti pillanatnyilag szenvedésének okát, de tudja, hogy Isten jóakarata nem fordult el azoktól, akik igazán félik az Ő nevét és megtartják parancsolatait, mert meg van írva az az Ige, ami Jób idejében még nem volt, hogy:

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” Róma 8,28