Lelki üzenetek,-

Az utcán még hozsannás a hangulat. Amikor az ünnepre készülő sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására...Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat. Akik előtte és utána mentek, ezt kiáltották:

Hozsánna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!  (Mt, 21,1-11; Mk 11,8-10; Lk 19,29-38; Ján 12,12kk)

Megrészegülve kiabál a nép,

zeng a „Hozsánna a Dávid Fiának!”

- Virágvasárnap leteszem Eléd

ezt a szívemben őrzött pálmaágat

én is, a fáradt ember, aki vár,

a Golgotát is ismerő zarándok,

s követlek Téged, hallgatag Király,

KI minden bűnöm látod s megbocsátod.

(Füle Lajos: Pálmaág)

Képzeletben forduljunk most a Jeruzsálembe bevonuló Jézus felé, Aki Szentlelkével közeledik ma is felénk. Ő, aki volt, van és eljövendő, aki a történelem végéig és életünk végéig a JÖVŐ, aki állandó jövetelben van szívünk, életünk felé. És meg akar érkezni hozzád, hozzánk – teljesen és véglegesen. Mondjuk ezért imádságként Neki:

-------------------------------------

Jézus bevonulása Jeruzsálembe – És így kiáltottak: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, Izráel Királya! (13. vers) – Ezzel a kiáltással a tömeg azt érzékeltette, hogy Jézusban azt Messiást ismerte fel, akit egykoron az atyáknak ígért meg Isten, s akitől megváltást és üdvösséget reméltek…Az evangéliumok szándékosan őrizték meg a Hozsánna kiáltást, hogy nyilvánvalóvá tegyék, a tömeg ünnepi imaformulát használt fel, amit egykor Dávid mondott, s hagyott hátra, hogy a nép a Messiás birodalmát köszöntse ezzel. Ugyanezt a célt szolgálja az „Áldott, aki jön az Úr nevében, Izráel Királya!” forma is. Nekünk is teljes szívből kell azt kívánnunk, hogy Krisztus Országa virágozzák és növekedjék. Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy ezeket az Igéket Krisztus diktálta számunkra, hogy még több kedvünk legyen imádkozni. Jaj nekünk, ha hanyagok lennénk, hogy azt a tüzet, amit Isten felszít, ridegségünkkel, érdektelenségünkkel inkább oltogatnánk, mintsem táplálnánk. Mindenesetre az, hogy Országa nem virágzik látványosan, sőt némelykor alig látszik, a mi bűneinkkel függ össze. Naponta imádkozzuk: Jöjjön el a Te Országod! – de száz ember közül talán egy, aki ezt komolyan kéri. (Magyarázat János 12-höz)

--------------------------------------------

Ez az a nap

Mindezek nyomán ma a bibliai hozsannás üdvözlésen túl egy ifjúsági ének szavaival is köszöntjük Virágvasárnap Urát, az egykor Jeruzsálembe, ma népe szívébe újra bevonuló Királyt, Dávid Fiát, Megváltónkat.

Ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr rendelt, mit az Ú rendelt.

Ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr rendelt, mit az Úr rendelt!

Örvendjünk, vigadjunk e napon!

 Ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr rendelt!

Eljön az Úr, eljön az Úr, akit úgy várunk, akit úgy várunk.

Eljön az Úr, eljön az Úr, akit úgy várunk, akit úgy várunk!

Egy szívvel mondjuk, hogy jöjj vissza már!

Jöjj el, Uram, jöjj el, Uram, jöjj el Úr Jézus!

---------------------------------------------

Lukátsi Vilma: Virágvasárnap.

Azon a napon virágzott a Föld!
Pálma nőtt a tövisek helyében,
amikor annyi kiáltás hangzott:
,,Áldott, Aki jön az Úr nevében!"

Ó, az a nap nem tartott sokáig.
este lett, s elmúlt a többi között,
bár összeértek a keresztutak,
s az örök győzött az idő fölött;

de akkor ott, a virágos lejtőn,
ahová az a kis szamár lépett,
még nem tudta más, csak az Úr tudta!
A szívek lángja ellobbant, kiégett!

A földi út kezdete és vége
átívelt a virágvasárnapon,
hogy a halálon győzzön az élet
a dicsőséges húsvét hajnalon
--------------------------------

Lk. 19.29-40 / / Lk. 19.41- 44—Virágvasárnap.

Amikor Jézus az Olajfák hegyén megjelenik, és szamárcsikón megindul Jeruzsálem felé, magasra csapnak az elvárások és az indulatok. Az, aki csodákat tett, az, aki halottat támasztott fel, semmiképpen sem lehet más, mint Izrael régen megígért uralkodója, királya, a Messiás. Az Úrnak az Olajfák hegyén kell megjelennie, hogy felállítsa Jeruzsálem királyságát, véghezvigye Izrael feltámadását. A váradalmak a hosszú ideje elnyomás és megaláztatás alatt élő nép központi reménységét testesítették meg. Nem csoda hát, hogy futótűzszerűen terjed a híre: érkezik a Messiás! A páskaünnep miatt a városba zarándokolt tízezrek vallási-politikai váradalmai még nagyobb hangsúlyt adnak az eseménynek. Egyre növekvő tömeg köszönti a szamárcsikón lovagló Jézust a messiási köszöntéssel: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön.” A pálmaágak lengetése is (amit Lukács nem, de a többi evangélista említ) ezt a messiáspolitikai váradalmat jeleníti meg, hiszen a pálma a Jézus korabeli Izraelben a nemzeti függetlenség és ellenállás jelképe. Ez a magyarázata a farizeusok aggodalmának is: „Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!” Szeretnék békében, a rómaiak beavatkozása nélkül végigélni az ünnepet. De Jézus, még ha nyilvánvalóan más értelemben is, mint a legtöbben gondolják, valóban Izrael reménysége és királya: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”

A virágvasárnapi ünneplő forgatagban, az éljenzések és elvárások sűrűjében, talán kevesen vették észre, hogy Jézus megsiratja a várost. Az ő arcán nem a győzelemre készülő hadvezér büszke öröme, hanem az általa szeretett nép pusztulása miatti fájdalom látható. Tekintsünk bele Jézus fájdalmába az idei nagyhét kezdetén, hogy meg tanuljunk az ő szemeivel látni és az ő szívével érezni. Keressük az ő akaratát, mint az ő népe, az ő küldöttei, akiket arra választott ki, hívott el és hatalmazott fel Szentlelkével, hogy folytassuk szolgálatát társadalmunkban. Mire hív Jézus bennünket, az ő missziói népét, mai igénk által?

I. Látni és sírni

„Amint közelebb ért, meglátta a várost, és megsiratta...” Miért is sír Jézus? Nyilvánvaló, hogy azért, mert tudja, a mostani ünneplést hamarosan a kiábrándultak és csalódottak elvetése, elutasítása fogja felváltani. Jézus tudja, hogy Jeruzsálembe való bevonulása szenvedésének kezdete. Innentől minden a keresztrefeszítés felé mutat, Jézus halála felé vezet.

Jézus azonban nem saját halálát, vagy küldetésének elutasítását siratja meg. Szavaiból egyértelmű lesz, hogy azt a várost siratja, amely az ő elutasításával a halált és pusztulást választotta. Jézus nem önmaga, vagy küldetése felett sír, hanem az elvesző emberek felett. Miért sír Jézus?

Mert szereti népét, szereti az őt elvető bűnös várost. Egészen magáénak érzi Jeruzsálemet, az ott lakókat, egész Izraelt. Az Atyától jött, de nem maradt kívülálló. Népe, testvérei, vérei azok, akik a pusztulást választják. Elmondja, mert el kell mondani a fenyegető üzenetet: „Jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak; földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön...” - de míg mondja, könnyek csorognak végig az arcán. Nem elégtételt, hanem szenvedést jelent neki az, hogy az őt elvető város a pusztulását választja. Az ellenpélda az Ószövetségből Jónás próféta. Jónást Isten Ninivébe küldi, hogy ítéletét hirdesse egy istentelenné lett társadalom felett. A történet vége az, hogy Ninive megtér istentelen életéből, Isten pedig megkönyörül rajtuk, és felfüggeszti a pusztulást meghirdető prófétai szót. Jónás meg dühöng azon, hogy Isten irgalmasságot gyakorolt azon a népen. A próféta keményszívű elégtétellel nézte volna végig a város pusztulását... Nem sírt volna Ninive felett, de végül majdnem sírt küldetése „sikertelensége” felett. Jónás sohasem azonosult Ninivével és az ott lakókkal. Ő nem szerette őket úgy, ahogy a teremtő Isten szerette ezt a várost is.

Jónás elégtétellel nézné végig azok pusztulását, akikhez Isten küldte, Jézus pedig megsiratja várost, amely elutasítja őt. Ez bennünket, Jézus mai követőit azzal a kérdéssel szembesít, hogy mi mennyire azonosulunk lakóhelyünkkel, városunkkal, népünkkel? Mennyire szeretjük Gazdagrétet, Budapestet, hogyan szeretjük ezt az országot? Hogyan viszonyulunk mindahhoz, ami közöttünk történik, hogyan érzünk mindazok iránt, akik szintén itt élnek? Elgondolkodtat Jézus szeretete, ami szolgálata elején is nyilvánvaló volt: „Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget. Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.” (Mt. 9.35-36) Jézus megszánta az elgyötört és elesett népet, a megalázott, függetlenségétől megfosztott népet. Miért ilyen nyomorultak? Miért olyanok, mint juhok pásztor nélkül? A „pásztor” nem a pusztán a lelkipásztort jelenti a bibliai gondolkodás szerint, hanem a vezetőt. A pásztorok a nép vezetői. Azok, akikkel Jézus újra és újra összeütközésbe került (Heródes, valamint a vallási vezetők). A hűtlen vezetők legnagyobb vétke az, hogy megnyomorítják a rájuk bízottak életét. Éppen ezért várja Izrael a Messiást, az igazi pásztort, vagy vezetőt, az utolsó idők királyát, aki majd helyreállítja Izrael dicsőségét, és elhozza a békesség és jólét idejét.

Nem tudok másképpen gondolni városunkra, országunkra, mint ezzel a képpel. Elgyötörtek és elesettek, mint a juhok pásztor nélkül. Nem így bolyonganak sokan az egészségügy útvesztőiben gyógyulást keresve betegségekre, amelyek részben önpusztító, részben elszegényedett életmódjukból következik? (Se szeri, se száma a rémtörténeteknek...) Nem egy érzelmileg, lelkileg, intellektuálisan megnyomorított nép ez, amely jövőtlenné lesz, amely most már nyilvánosan is kimondja, hogy fikarcnyit sem bízik választott vezetőiben, valamint az azok által képviselt jövőképben? Nincs motivációja, reménysége sokaknak, és nem marad más számukra, mint az, hogy még több trükközéssel, esetleg több munkával, kicsit többet szerezzen magának? Kivész ebből a népből a szolidaritás, a közösség élő és megtartó ereje helyett marad a menekülés a TV és az internet virtuális világába. Igen, elgyötörtek és elesettek, mint juhok pásztor nélkül.

Mi magunk is ebben vagyunk. Ennek az országnak a részesei, ezeknek a folyamatoknak elszenvedői, kisebb vagy nagyobb mértékben. De nem állhatunk meg a panaszkodásnál, hogy pusztán együtt panaszkodjunk másokkal. Sőt, mint Jézus követői nem ragadhatunk le egy politikai megoldás mindenhatóságába vetett hitnél. Jézus Krisztus által egészen más perspektívák és erőforrások nyíltak a számunkra. Ha panaszkodunk, együtt kesergünk, vagy éppen átkozódunk másokkal, lehet, hogy együtt érzünk, de nincsen erőnk változtatni. Jézus sem azt tette, hogy együtt szidta volna a rendszert a társadalom kifosztottjaival. De még csak politikai megoldáson sem dolgozott. Nem azért, mert a politikai megoldások hiábavalóak – hiszen éppen az imént mondtam, Isten mindig is számon kérte, hogy a vezetők igazak és hűségesek legyenek, - hanem azért, mert ő sokkal többet hozott. Az Isten országát, az Isten uralmát hirdette meg és hozta el azok életébe, akik elgyötörtek és elesettek voltak. Jézus látott, és megszánt, majd amikor minden lezárult, keservesen sírt. Most azt kérdezi tőlünk: szeretjük-e őket? Szereted-e Gazdagrétet, Budapestet, az országot? Az Istentől való szeretet kicseréli-e szívedben a Jónási indulatot Jézus indulatára? Kész vagy-e szeretni azokat, akik úgy panaszkodnak, bolyonganak, átkozódnak, vagy éppen pusztítják saját magukat, hogy semmit sem tudnak Isten uralkodásának jó híréből? Nem ismerik az evangélium erejét és perspektíváját... És ez elvezet bennünket a következő kérdéshez: Mennyire bízunk az evangéliumban?