Nézz fel!
Gondoljátok meg azért, hogy Ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne lankadjatok, és el ne csüggedjetek lelketekben. – Zsidó 12:3
Nézz fel..., mert az ilyen időkben, mint a mostani, az életed múlhat ezen.
Régebben az Úr megmutatta, hogy manapság a csüggedés szelleme próbál erőt venni rajtunk a bennünket körülvevő feszültségeken és a rossz híreken keresztül. A negatív hatásokkal azt akarja elérni, hogy levegyük a szemünket Isten Igéjéről. Arra próbál rávenni, hogy lefelé nézzünk, a kudarcokra, ahelyett, hogy felfelé néznénk, Jézusra.
Ha ezt megengeded, akkor a szellemi embered el fogja veszíteni az irányítást. És az Igéből tudjuk ennek az eredményét: „ellankadsz és elcsüggedsz a lelkedben”.
Jézus így fogalmazta ezt meg a Márk 4-ben: amikor e világ dolgai belépnek a szívedbe és az elmédbe, elfojtják az Igét, és gyümölcstelenné teszik. És mivel a hited az Ige eredménye, ez azt jelenti, hogy a hited el fog száradni. Ha ez megtörténik, a vereség felé tartasz.
Mit tudsz tenni, hogy megakadályozd a csüggedés eme láncreakcióját?
Nézz fel! Emeld a tekintetedet újra Jézusra. Emlékszem, amikor az atlétikai versenyeken az ellenfél lehajtotta a fejét, tudtam nem jelentett többé veszélyt. Nagyon könnyen le lehetett győzni. Tehát fel a fejjel! Nézz Jézusra, a hited szerzőjére és bevégzőjére. Ne a világ dolgaira, hanem Őrá tekints. Nézz arra, mit mond Isten az Igében. Isten gondolatai irányítsanak. Az Ő gondolatai legyenek a te gondolataid.
Nézz fel! Vedd le a szemedet a körülményeidről, és nézz a mennyei forrásodra. Ne félj attól, hogy elveszítesz mindent. Isten a te Forrásod, nem a világ. Ő attól függetlenül tud rólad gondoskodni, hogy mi történik körülötted.
Ha mostanában ellankadtál, emeld fel a tekintetedet. Emeld fel a fejedet, és ne nézz lefelé. Isten fent van. Jézus fent van. Az ördög pedig lent van – a lábad alatt. Nézz fel hát!
Igei olvasmány: Ézsaiás 40:21-31
-----------------------------------------
Hiszek az Istenben.
Hiszek az Istenben, mert láttam Őt, elvonult a hátam mögött
egy fuvallatban, csendben, halkan.
Hiszek az Istenben, mert hallom Őt szólni eleven betűk között
s a betűk közül a tűz a lelkembe költözött.
Hiszek az Istenben, mert nézem Őt átnyúlni
hitvány életemért az évezredek fölött.
Hiszek az Istenben. 2006 május 5
----------------------------------


Hála.- X
Fáradt vagyok. csendben szólítlak hogy betakarj.
Nélküled tehetetlen semmi, még csak ember sem vagyok
csak polyva, amit szétszór a szél de összeszed áldó Kezed.

------------------------------------------------

Kérdés .
Lesz-e belőlem, lesz-e belőlem szikla, mondd?!
Vagy csak apró kavics maradok, akibe folyton belerúgnak
rideg, meggondolatlan alakok?
Ha kavicsnak szántál, hogy rugdossanak az emberek
akkor életemnek célja van – jó nekem.
S ha szenvedek ott vagy velem. Fénykép
Lassan kihal arcunkról a derű, valahol a jókedv is lemaradt,
dal nem csendül ajkainkról s szavaink közül legtöbb keserű.
Játszani túl nagyok vagyunk, hittel kilépni túl kicsik...
A holnaptól mindennap rettegünk, meghalunk, anélkül, hogy lett volna életünk.
Szabadságot álmodunk, de béklyóink kulcsait lendülettel dobjuk el,
Egyetértésről nagyokat szól a szánk – a másik ember nem érdekel.
Ezt a fényképet tépd ma el..., ezek nem mi vagyunk, nem a Te fiaid,
Lelked annak add, ki zsákból kiált, S álmodik, hogy szívéből egyszer dallam fakad.

-------------------------------------------------

1. Lelki próbáimban, Jézus, légy velem,
El ne tántorodjék tőled életem.
Félelem, ha bánt, vagy nyereség kísért,
Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.
2. Ha e világ bája engem hívogat,
Nagy csalárdul kínál hitványságokat:
Szemem elé állítsd szenvedésidet,
Vérrel koronázott, szent keresztedet.
3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet:
Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet;
Bár e test erőtlen: te oltárodon
Keserű pohárral, hittel áldozom.
4. Ha halálra válik testem egykoron:
Ragyogjon fel lelked e hitvány poron;
Ama végső harcon rád bízom magam:
Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

-------------------------------------------

1. Amióta megváltottad életem,
azóta van boldogság a szívemben.
Amióta neked adtam mindenem,
Tavaszt hoztál a szívembe, Istenem.
2. Hálás szívvel köszönöm a kegyelmet.
Köszönöm, hogy a barátod lehetek.
A sok próbát/áldást köszönöm most meg néked,
S a szívemben növekvő szent Igédet.
3. Madár dalol, jegenyelomb énekel,
Néped ajkán dicséreted zendül fel:
A mi Urunk, Jézus Krisztus az első,
Az egyetlen mindenható teremtő.
4. Bűnös szívünk sötétségét bocsájtsd meg,
Bárány Jézus szent vérével mossál meg.
Mosd a szívünk, tisztítsad meg egészen,
Néped miatt neved ne érje szégyen.
5. Nyitva már a Szentek Szentje előttem,
Jézus Krisztus nyitotta ki énnékem.
Éjjel-nappal bemehetek meglátni,
Az én Uram dicsőségét csodálni.

-------------------------------------------------

TÚL E VILÁGON
Túl e világon, egy áldott reggel,Ha Üdvözítőnk majd megjelen’,
A földi küzdés örömre válik Túl e világon, túl mindenen.
Túl e világon ragyog az égbolt, Nincs viharfelhő, nincs félelem.
Vígság az élet és ott az élet, Túl e világon, ó, végtelen.
Túl e világon majd viszontlátom Sok-sok, szerettem, s érezhetem,
Örök hazámba’ ím igazába’ Búcsú és válás már nem leszen. Virgil P. Brock ford.: Somogyi Géza
Kísértés .

A kék égből halk szellőrezdülésre
úgy hulltak rám aranyló levelek.
Az ősz köszöntött, mert nem vettem észre
s fülembe súgta: „Megismertelek”.

„Kies tavasz hiába indított el,
enyém maradt a szíved ritmusa.
Enyém maradt a dalaid zenéje.
Halálba hull a győzelmes tusa.

Valami nagy tavaszi álom éget,
de lábad ősz avarban botlik el.
Krisztust követnéd, égi fényességet.
de föld kötöz és roskadozni kell.

Csak roskadozz, tündöklő eszményképnek
idétlen, torz valósággyermeke!
Ha majd a kínlódások összetépnek
ájultan hullsz a két kezembe te;

S az őszi erdő újra dalra zendül,
sebzett szívedre száz szépség szakad.
Nem, nem én nyújtom ki a kezem érted…
Sápadtan, sírva visszajössz magad.”

Hallgatva mentem, át a néma kerten
és minden fájt: a cél, a szép, a rend,
melyet én, nyomorult, kitűzni mentem,
hogy elmaradjak roskadozva lent.

Minden úgy fájt. De akkor jött a Mester.
Karjába vett, mint síró gyermeket.
Szava szelíd kötés volt sok sebemre:
„Ne higgy neki! Hisz elvégeztetett!

Ősztől és a téltől, minden ellenségtől,
önmagadtól is megmentettelek.
Hasztalan hullnak kéklő messzeségből,
Szívedre a sárgult, őszi levelek!”
Túrmezei Erzsébet (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)