MEGNYÍLT SZEMMEL. ,- Oláh Lajoné.

Sokszor nem ismerünk fel Téged…
Ó, Jézus, nyisd meg szemeinket,
mint ama két bús tanítványnak
egykor ott Emmausban.
Tudjuk, velünk jársz utjainkon,
Hozzánk szegődsz és elkísérsz,
repítsen bár képzelet szárnya,
szerelmeddel Te utolérsz.
Ha néha magányba rejtőzünk,
utánunk jössz és ránk találsz.
Ha lankad, lassul már a léptünk,
az út végén Te állsz, Te vársz.
Jézus, ismered útjainkat!
Oly kevés az öröm hegye…
Látod a mai Golgotákat…
figyelsz sötét völgyeinkre.
Ha gyász vagy bánat könnye felhőz,
nem látjuk, hogy itt vagy velünk.
Oly nehéz felismerni Téged,
míg próbáinkban szenvedünk.
Napunk már túlhaladt a délen,
napunk már lefelé halad.
Rettegő szívvel hadd keressünk,
s kérleljünk, hogy velünk maradj!
Válaszául a sok miértnek:
Úr Jézus, nyisd meg szemeinket!
Mint ama két bús tanítványnak,
alkonyatkor ott Emmusban…

-----------------------------------

HÁRMAN VAGYUNK!,-  Lukátsi Vilma

Emmausba több út is vezet:
tört reményekkel kikövezett,
Ketten járjuk, vagy néha többen,
és újra, újra belénk döbben,
hogy meghalt! És el is temették!
A sírkövet lepecsételték!
…hogy feltámadt? és újra élne?…
Ki hallgat ma ilyen beszédre?
Beszélünk szomorúan, halkan,
a szívünk veszik a szavakban,
De mégis:
Irgalmas Isten! Hinni akarunk!
– és észrevétlen –
már hárman vagyunk!

------------------------------

A HARMADIK . - Kárász Izabella

A kettő búsan ballagott.
Gyászt cipelt, mélyet és nagyot.
Nem tudott megnyugodni, nem!
…Kit szeretett, sírban pihen.
És, ó! Hogyan került oda! –
„Nem lehet rá vigasz soha…
Nem is lett vigasz mindaddig,
Amíg nem jött ama Harmadik,
A kenyeret meg nem szegte,
Sebes kezét rá nem tette,
Azt nem mondta: ím, én vagyok!
Élek, a tegnap még halott…
Ó, Jézusom, Te azóta is,
ha utunk Emmausba visz,
Ott vagy vigasszal, s Teveled
húsvét van, Nagypéntek helyett! 

------------------------------------

EMMAUS .- Aytay Gábor

Elmúlt immár a legszebb nap is,
Az alkony ráborult a tájra,
Úgy mennek ők Emmaus felé,
Mint két könnyes, szomorú árva.
Egymást nézik vigasztalanul,
Hallottak valamit, mely csodás,
De köd borong a lelkük előtt,
És minden csak puszta látomás.
Leszáll az alkony, esteledik,
S fenn ragyog mégis egy csodás nap,
S ím fényözönben áll a kereszt,
A kegyelem, mely életet ad.
A hegyormon zengnek a kürtök,
Alkonyban így örök a hajnal,
Velünk van már az Élet ura,
Kik telve vannak jajjal-bajjal.
Emmaus felé hogyha megyünk
És az alkony lassan ránk borul,
Ha sírunk, szemünk tele könnyel:
Ő odajön mellénk vigaszul.
Bejön házunkba ismeretlen,
Megtöri nékünk a kenyeret,
Sebhelyes kézzel felénk nyújtja
Az új, győzelmes életet.
Angyali ének ütemére
Száll életünkből minden óra,
Szóljunk mi is: maradj velünk,
Mert megérkeztünk Emmausba.  

------------------------------------

A szépség,- (Füle Lajos) 

A szépség volt az álmom, szépség a mágnesem.                                                                                 Tán ott is megtaláltam, ahol más senki sem.

 Volt úgy, hogy életemben tombolt a bú, a gond,.                                                                                 mégis nyomára leltem: tüskék közt rózsa volt. 

Rejtőzve is közel jött, bármerre vitt az út, .                                                                                         hol egy mosolyba fészkelt, hol egy kis dalba bújt. 

Hol illanó madárka volt, hol hímes lepkeszárny,

hol múló, ritka mámor, hol hamvas, tiszta lány.                                                                                Hol halkuló harangszó, hol zsoltár ritmusa,

Gyerekhang, messze hangzó, vagy hangtalan ima.                                                                                          de mindenütt elértem, de szüntelen elért.

A szépség volt az élet, az élet volt a szép.

Emmausi úton,- (Füle Lajos)

Ketten megyünk, vagy egyedül megyünk...
Hová? - E földön sok-sok Emmaus van.
JÉZUST idézzük közbe-közbe búsan,
emlékeink is ballagnak velünk...

Így létezünk múltat emlegetve,
csodákra visszarévedezve járunk,
de csüggedésünk annyiszor elárul:
"Ó, mi azt hittük..." (ezt vagy azt ha tette).

Pedig hát EGGYEL többen ballagunk:
hozzánk szegődik új meg új alakban
VALAKI mindig, hogy fáradhatatlan
mondja az ígét, nem vagyunk magunk.

Lelkünk föleszmél, boldog szót rebeg
kenyérben, borban felfedezve testét:
"Maradj velünk, hogy be ne esteledjék,
búban, örömben hadd legyünk Veled!"

----------------------------------------------

 Füle Lajos: AKKOR JÖN EL

Ha fájni kezd majd, ami vagy,
és ami nem vagy, bár lehetnél,
majd ha bevallod végre, hogy
sosem voltál igaz keresztyén,
ha fájni fog, hogy annyian
vannak, kiket megejt a tévhit,
s ajkadról értük száll ima,
akkor jön el az ébredés itt.

Majd hogyha bűnné lesz a bűn,
s a Golgotához sírva érsz el
letenni ott mind keserűn
nem alkudva testtel és vérrel,
majd ha hálát adsz JÉZUSÉRT,
s a döntésed is végleg megérik,
mert megtisztított az a Vér
akkor jön el az ébredés itt.

Majd hogyha jobban érdekel
kik õk, akik vetnek, aratnak
s közéjük állsz és nem leszel
többé olyan fontos magadnak,
mert látod már a tájat itt,
amely aratásra fehérlik,
s munkára lelkesít a hit
akkor jön el az ébredés itt.
 --------------------------------
Bálint Zoltán: Úgy élj!

Úgy élj, hogy az egész világ
figyeli minden léptedet,
látja, hogy őszintébb, tisztább vagy,
s kutatja békességedet.

Úgy élj, hogy az egész világ
ítéli minden léptedet,
látja, hogy nem egyedül vagy,
s kutatja gyengeségedet.

Úgy élj, hogy az egész világ
benned Jézust ítéli meg.
Szemükben Ő nem több, csak az,
akinek te képviseled.
----------------------------------

Vándor,- (ismeretlen szerző)

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor indult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Mért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még a bajon, hiányon,
míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.

Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl.

Hőség tikkasztja. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy továbbindulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.

"Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb, ha belőle lefűrészelek"
- mondja magában.
"De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!" - sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
s eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel.
De hirtelen eszébe jut keresztje:
A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
"Mit tettem!" - kiált kétségbeesetten.
"Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!"
S ott áll a parton keserű önvádban.

Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint hídon, boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.

"Rálépek én is!" Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. "Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram, segíts!" Így sikolt, és felébred.

Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín, a döbbenet.

"Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó, ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!"

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már!
- sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged.
----------------------------------

Bódás János:Megjelent

Minden embernek megjelent
az Isten kegyelme.
S ez mindenre elég annak,
ki hinni mer benne.

Kegyelmet nyert? Kegyelmezhet!
Áldást mond, nem átkot.
Az bocsáthat meg, kinek már
Isten megbocsátott.

Kiért Krisztus vérét adta,
nem gyűlöl, nem ont vért,
elvet fegyvert, erőszakot,
s másokkal jó szót ért.

Minden embernek megjelent,
s ha mind elfogadnánk,
felvirradna a világra
a rég várt szabadság.

Latrok, paráznák, gyilkosok
tőle tiszták lesznek:
újjáteremtő hatalma
van a kegyelemnek!

A bűnösöknek jelent meg,
nem az "igazaknak",
kik a halál posványába mélyen beragadtak.

Akkor tiéd, ha úgy érzed:
nem vagy méltó erre...
Nézd: még nékem is megjelent
az Isten kegyelme!
 ----------------------------------------

 

HA JÉZUS ELJÖNNE HOZZÁD...

 Ha pár napra Jézus eljönne tehozzád
 Szeretném tudni, vajon hogy fogadnád?
 Tudom legszebb szobádat Neki ajánlanád
 s a legjobb falattal szívesen kínálnád.
 Mondanád boldog vagy, kimondhatatlanul
 mert Néki szolgálni minden örömöt felülmúl.

 De... ha váratlanul közeledtét látnád,
 ajtódat akkor is rögtön kitárnád?
 Szaladnál azonnal boldogan elébe?
 Nem tennél el előbb egyet-mást előle?

 Nem vennél gyorsan más ruhát magadra?
 Újság, magazin ahol van, maradna?
 Vagy helyére kerülne, ahogy kell a BIBLIA?
 Könyvedet, rádiót hagyhatnád-e nyitva?
 Nem bántana, hogy az utolsó nyers szót meghallotta?
 Zsoltárra cserélnéd a kottát a zongorán?
 Vagy mindent nyugodtan változatlan hagynál?
 Menne minden a rendes kerékvágásban?
 Beszélnél előtte ahogy máskor szoktál?
 Folytatnád életed mit sem változtatnál?
 Családban a hang békés, ahogy nálad szokás?
 S elmaradna-e néha az asztali áldás?
 Ugyan azt olvasnád s azt is énekelnéd?
 Nem zavar hogy tudja, mi foglalja elméd?
 Kivinnéd magaddal ahová épp menni akartál?
 Vagy egy-két utat inkább máskorra hagynál?
 Örülnél ha látná barátaidat?
 Vagy azt kívánnád jöjjön el holnap?
 Boldog lennél, ha örökre házadban maradna?
 Vagy fellélegzés lenne eltávozta?

 Jó lenne tudni, mit tennél és hogyan,
 ha Jézus pár napig lenne a házadban!
----------------------------------------------

Úgy éljek...

Nincs olyan rejtett zuga
ennek a világnak,
ahová a te szemeid,
Istenem, nem látnak.
Nincs olyan messzi tájék,
nincs olyan mélység,
amely a Te szemed elől
elfödhetné képét!

Ha lehull az ágról csöndben
egy elszáradt levél,
Te tudod, hogy társaihoz
meg hányadiknak tér.
Ha a rétet letarolják,
Te tudod, Te számot
adhatsz róla, mennyien vannak
a letört virágok.

Nem hullhat le egy csillag az égről,
nem egy könnycsepp,
amiről Te nem tudnád,
a számuk hánnyal több lett.
Nem születhet, nem tűnhet el
élet a világból,
amiről Te nem tudsz,
amit ne tartanál számon...

Hát akkor én, gyarló ember
azt gondoljam, higgyem,
hogy zárt ajtót őrizhet
a szemed előtt szívem?
Nem! – Te, aki mindent tudsz, látsz,
Te szívem is látod:
tudod, annak mélyére mit,
mennyi vétket zárok!...

Ügyeljek hát, úgy őrizzem,
ápoljam a szívem,
hogy ne kelljen remegnem,
ha belenéz az Isten.
Hogy ne leljen abban rosszra,
vétekre, burjánra, -
hogy ne lásson benne mást,
a Maga képét lássa!...
 ---------------------------------------------------