Lelkigondozás az emmauszi úton.

  Tegnap este egy nagyon fontos dolgot olvastam: ,               "Ha a lelkigondozó meg akarja tanulni a "melléállást" és a "velejárást", akkor igyekezetének sikere nem annyira szándéka hamisságától vagy hiányától függ, hanem attól, hogy idővel sikerül - e felismernie és legyőznie a szándékánál sokkal hatalmasabb félelmeit. A koinóniának már ebben az alapvonásában világossá válik az, ami a kísérés minden egyéb lépésére is érvényes: a gyógyító lelkigondozás megtanulása önismeretre van utalva, melyben az ember személyének, tudattalan oldalának, saját "vakságának" és "szomorúságának" mélyére hatol. Másképpen: ha a lelkigondozó másokat akar kísérni, akkor először neki kell végigjárnia az Emmausz utat." (Isidor

Lelkigondozás az emmauszi úton

  Tegnap este egy nagyon fontos dolgot olvastam: "Ha a lelkigondozó meg akarja tanulni a "melléállást" és a "velejárást", akkor igyekezetének sikere nem annyira szándéka hamisságától vagy hiányától függ, hanem attól, hogy idővel sikerül - e felismernie és legyőznie a szándékánál sokkal hatalmasabb félelmeit. A koinóniának már ebben az alapvonásában világossá válik az, ami a kísérés minden egyéb lépésére is érvényes: a gyógyító lelkigondozás megtanulása önismeretre van utalva, melyben az ember személyének, tudattalan oldalának, saját "vakságának" és "szomorúságának" mélyére hatol. Másképpen: ha a lelkigondozó másokat akar kísérni, akkor először neki kell végigjárnia az Emmausz utat." (Isidor Baumgartner)

Egy dolog jutott eszembe, miután elolvastam - hiányzik egy szó: oda - vissza!
"Ha a lelkigondozó másokat akar kísérni, akkor először neki kell végigjárnia az emmauszi utat, oda - vissza."
Sok ember jár ma az emmauszi úton, hihetetlenül sok. Ha körbenézek, alig tudok olyat mondani, aki nem.
Milyen ez az út? Érdesem elolvasni Lukács evangéliumának 24. fejezetéből a 13. - 35. közti verseket.
A kétségbeesés, az álmokról való lemondás, a szégyen útja. Ahogy egykor Kleofás és társa ment haza. A Szentírás egyik legkifejezőbb képének tartom ezt az utat, mert rengetegen járnak ma is így. Nézz körbe bátran, hány álmáról lemondott, megfáradt, életében már csak vegetáló, anyagi és emberi csődtől félő embert látsz? Nagyon sokat, talán egy ott él a testedben is... Fázik, fél és remegve megy haza...
Ahhoz, hogy az ember jó lelkigondozó legyen - vagyis megértse a másikat és segíteni is tudjon - nem elég ezen az úton csak Emmaus felé menni! Ott történnie is kell valaminek és el is kell indulni visszafelé. Bűnből, mocsokból, fájdalomból, megvetettség szégyenéből.
Aki ezt az utat megjárta - oda - vissza! - és közben találkozott Valakivel, az tud hitelesen segíteni másokon. Személyes, mély és őszinte érintettség nélkül ez elképzelhetetlen. 
Jézus két tanítványa igyekezett Emmausz felé a az úton
csatlakozott hozzájuk Jézus , a feltámadott , de a két
férfi lelkét annyira betöltötték Jézus cselekedetei ,
jövendölései és halála , hogy képtelenek voltak egyebet
felfogni . És csak arról beszéltek egymással és Jézussal
is ,aki , mintha idegen lenne , úgy kérdezősködött tőlük .
Azt is említették , hogy némely asszonyok hírül adták ,
hogy feltámadt , s ő maga is előre megmondta ezt - de
már harmadnapja ennek és hol van Jézus ? Ő pedig elkezdve,.                                                           Mózesen és minden prófétákon , fejtegette és
magyarázta nekik az Írásokat és mondta :
- Nem ezeket kellett - e elszenvednie Jézusnak és úgy
menni be az ő dicsőségébe ,
Ezalatt elérték Emmauszt s Jézus tovább akart menni ,
de a tanítványok kérték :
- Uram maradj velünk , mert beesteledett !
Betért hozzájuk, megáldotta és megszegte a kenyeret, és
most megengedte , hogy lehulljon a fátyol a szemükről,
meglátták és megismerték őt és gerjedezett szívük az
örömtől . S még abban az órában visszatértek Jeruzsálembe ,
hogy hírül adják Jézus feltámadását a többieknek . ( Baumgartner)
Ezalatt elérték Emmauszt s Jézus tovább akart menni ,
de a tanítványok kérték :
- Uram maradj velünk , mert beesteledett !
Betért hozzájuk , megáldotta és megszegte a kenyeret és
most megengedte , hogy lehulljon a fátyol a szemükről
meglátták és megismerték őt és gerjedezett szívük az
örömtől . S még abban az órában visszatértek Jeruzsálembe ,
hogy hírül adják Jézus feltámadását a többieknek .

------------------------

MARADJ VELÜNK!

A Szentírásnak roppant csarnokából
Egy kép előttem gyakran megjelen.
Alakjai, mint régi jó barátok
Lépnek be hozzám és szólnak velem.
Ha járok, vagy ha ülök asztalomnál
Velem időznek gyakran estelig,
Kérő szavuk visszhangot kelt szívemben:
– Maradj velünk, mert beesteledik!
…Vasárnap volt. Oly páratlan vasárnap,
Milyen nem volt s nem lesz többé sohsem.
Két férfi megy az emmausi úton,
Két szürke vándor, némán, csendesen.
Tavasz dalol az olajfák hegyéről,
Virul Nisán hó bájos évszaka.
…A két utas a zengő ébredésben,
Csak hulló alkony, hulló éjszaka.
Ne háborítsuk őket bánatukban!
Szívük miért fáj, majd megkérdi más.
…Íme egy könnyű árnyék lép közéjük,
Egy könnyű árnyék, egy új utitárs.
Orcája halvány, mély tűz ég szemében,
Beszéde halk, járása nesztelen,
Úgy tetszik, mintha nem is földi lenne,
Csupán vendégként volna itt jelen.
– Mi fáj? Mért jártok ily szomorú arccal? –
Testvéri hangja kérdi szelíden.
A két utas egyszerre csupa kérdés:
– A városban csak te vagy idegen?
Te nem tudod, hogy pénteken mi történt,
Hogyan feszíték föl keresztre Őt,
Ki nagy hatalmú volt és tiszta jóság,
Ki meggyógyított minden szenvedőt?!
Beszélnek még, de rájuk néz a vándor:
– A szívetek oly rest, oly, balgatag!
A Golgotán nem az történt-e véle,
Mit Róla az Irások mondanak?
Igaznak tűrés, szenvedés a sorsa!
A törvény szent és mindörökre áll:
Csak vérből tud, születni szebb jövendő.
Az Üdvösségnek ára kínhalál!
A két barát hallgat, szent áhítattal,
Hisz így csak drága Mesterük beszélt!
Vajon ki ez, az Ő hangján beszélő,
Ki új remények magját hinti szét?
És lángralobban hitük azonnal,
Örömre fordul a forró panasz,
Érzik megint, nem koldusok, nem árvák,
Kit úgy sirattak, ím velük van az.
Sötétedik… A felleget az égen
Barnára festi már az alkonyat,
Már itt a falu, melyben válniuk kell.
E gondolat újabb fájdalmat ad.
Elválni újra! E seb egyre égőbb,
Átjárja őket szívük mélyéig.
Egyszerre kérik: Ó, Uram, maradj még!
Maradj velünk, mert beesteledik!
*
A Szentírásnak roppant csarnokából
E kép előttem most is megjelen.
Ott járok én is Emmaus vidékén,
Vasárnapon, kietlen útfélen.
Eltűnt a május már, a nyár is elmúlt,
Kihalt ligetben tél következik…
Őt kérem én is, mint a két zarándok:
– Maradj velünk, mert beesteledik!
Életünk lejár. S ha elfutó időnkben
Nem gyűjtöttünk mást csak a föld javát:
Leszáll az est, s mi koldusok, kifosztva
Evezhetünk a túlsó partra át.
De ha az Úr lesz lelkünk útitársa,
S nyomába járunk éltünk végéig:
Új kincset hoz számunkra minden óra…
… Ha ő velünk van, sosem esteledik.