Pálos Rozita: Fohász   találj magadra bennem Uram hogy létezzem mielőtt leszáll az alkony
Időről időre rácsodálkozok erre a kis versre. Csupán három sor az egész, és mégis, úgy érzem, az írója mérhetetlen igazságot, fájdalmat sűrített belé.
Sokat gondolkodtam mostanában, miről is kellene szólnia ennek a bejegyzésnek. Bevallom, rendszereztem, témákat írtam fel magamnak, amik eszembe jutottak, hogy na, erről majd írni kell, mert ez is, az is itt motoszkál bennem. És rájöttem, hogy voltaképpen a legtöbb felírt témám összekapcsolódik (véletlen lenne?!), és bennük van az is, ami éppen most zajlik bennem. Pálos Rozitának sikerült a fenti egyetlen mondatban összefoglalnia.
Annyiszor töröm rajta a fejem és szaggatom a szívem, hogy mégis hogyan van az ember ezekkel az undormányos visszatérő bűnökkel. No, a te hátadon is végigfutott a hideg? Esetleg akad valami, ami bánt, mert nem tudsz tőle szabadulni, bármennyire is akarod, s bármennyiszer is vitted már oda az Isten színe elé? Talán egy rendezetlen, indulatokkal, utálattal teli kapcsolat, amin változtatnod kellene valahogy, de nem sikerül? Egy hazugság, amit szégyellsz még magad előtt is, nemhogy a barátaidnak elmondd, hát még a (minta)keresztyéneknek? Valami, amit ki se néznének a rendes, kedves hívő lányból vagy az erős, kitartó, még inkább hívő fiúból? Nem kell elmondanod nekem. S nem is boncolgatnám a témát, ha egyszer meg nem értettem volna egy baráti beszélgetésen keresztül, hogy mind, akik az Isten követői vagyunk, ugyanazokkal a szenvedésekkel, kísértésekkel küzdünk (1Pt 5:9). S kiderült, hogy amit magányosan cipelek, azzal küzd a másik is, és nem is tudunk róla! Ez egyetlen fokkal könnyebbé tette a dolgot. Azt hiszem, keveset beszélgetünk JÓL, mi, keresztyének. Túl sokszor vagyunk magányosak, kevéssé lelkigondozottak (igen, ez nem csak a lelkészek „betegsége”), és ennek sokszor mi magunk vagyunk a leginkább okai.  Mert félünk megnyílni egymás előtt, pedig azt mondják, a megosztott bánat: félbánat.
Szóval, én csak azt szeretném, ha tudnád, kedves érintett Olvasóm, hogy NEM vagy egyedül. Akkor sem, ha senkinek nem tudsz vagy nem akarsz beszélni róla. Én sokszor elbuktam már, és a helyzet az, hogy jól tudom, sokszor el is fogok bukni – ugyanazon bűn(ök)ben.  Azt hiszem, valahol ezért érzem át igazán Pálos Rozita Fohászát: úgy KELL, hogy az ÚR, a Mindenható Isten, az én drága Édesatyám magára találjon bennem, ebben a 158 cm hús-vér káoszban. Úgy kell, hogy magára találjon és Szent Lelke drága templomává tegyen, hogy fel ne emésszen a mindennapi vétek. Ezerszer oda mentem már, s mégis, itt van bennem, amit a legkevésbé sem szeretnék a részemnek tudni. És gyakran lázadok, de be kell valljam, a bűn sokszor édes, és nem akarok teljesen megszabadulni… Most csak száll a sóhaj: találj magadra bennem, Uram! S csak remélem, hogy akár a gadarai megszállotton, rajtam is – és rajtad is, drága Olvasóm, megkönyörül az Isten…

Mint a Bibliám

 Nemrég volt alkalmam időt fordítani saját magamra úgy, hogy nem kellett másra figyelnem. Ezek az alkalmak mindig nyomot hagynak bennem, másképp tudok továbblépni utánuk. Hadd osszam meg veletek egy felismerésemet, amit magammal hoztam ebből a beforgós szakaszomból.
Olyan vagyok, mint a Bibliám.
Kettő van belőle. Azaz van több is, de kettőt használok rendszeresen. Van ünnepi és hétköznapi használatra való, ahogy nekem is van ünnepi és hétköznapi hangulatom. Az egyiket mások elé viszem, prédikálok belőle, a másikat magamnak tartogatom. Az egyiket aláhúzogatom és kiszínezem, a másikat tisztán tartom – akkor, amikor szólni kell, ne a jegyzeteim beszéljenek az Ige helyett. Az egyiket nyilvánosan forgatom és olvasom, a másikat a belső szobámban. Olyan vagyok, mint a Bibliám – kettő van belőlem.
Mindkét Bibliám gyűrött, mint én. Az egyiket az eső áztatta el egyszer csúnyán, mikor temettem és elkapott a zápor, azóta is hullámosak a lapjai. A másik szamárfüles a lapozástól. Sokszor nyílnak ki ugyanott, amikor egy igeszakasz nem hagy nyugodni, és újra meg újra elolvasom. Vannak bennük befejezetlen válaszok, megválaszolatlan kérdések. És ahogy bennem, vannak bennük kérdőjelek és felkiáltójelek. Olyan vagyok, mint a Bibliám – gyűrött és használt.
A színezős Bibliám aranymetszéses, azaz a lapok élei aranyfüsttel vannak bevonva, de ez a bevonat sok helyen lekopott már. Azért is, mert forgatva van, azért is, mert nem vigyázok rá eléggé. Olyan vagyok, mint a Bibliám – nem vigyázok eléggé magamra.
 A Bibliám olyan, mint én vagyok. Betűk vannak benne, tinta és papír, de Isten szava lehet, ha hittel olvasom. Egy könyv a sok közül, mégis „milliók közt az egyetlenegy”, ha Jézus Krisztus szól hozzám rajta keresztül. Akkor az élet beszéde lesz. Gyűrött, megviselt, megázott, de mégis megtartott, egyben tartott. Olyan vagyok, mint a Bibliám – teljesen hétköznapi anyag, akin átsüthet Krisztus.
TeSó, ismerkedj meg ma a Bibliáddal közelebbről! Mit mond rólad? Milyennek ismernélek meg, ha a kezembe venném? Miről beszélnek a gyűrődései, a hullámosra olvasott vagy ázott lapok? Mit mondott neked Isten, mikor aláhúztál valamit benne?
Ismerkedj meg a Bibliáddal, ismerkedj meg magaddal! És életed gyűrődései, kopásai, szakadt lapjai között lásd meg azt, Aki egy ilyen életen keresztül akar világítani a világban. Ahogy a Bibliád is hagyja, hagyd te is, hogy használjon, forgasson, mások számára üzenjen általad. Életed üzenet, TeSó, add át a címzetteknek!