2016. február 7., vasárnap



MUNKÁLD A BÉKESSÉGET !
Zsidó levél. 12: 14.v.…” Kövessétek mindenki irányában  a békességet és a szentséget,
a mely nélkül senki sem látja meg az Urat !...”  
Egy titkot tárok fel : „A békesség romlandó „ naponta kell megújítani !
A békesség nem „ egy „gyümölcs, mit halálig fogyaszthatunk,minden megújulás nélkül.
Hanem mindig újat kell hozni és azt megérlelni: máskor a békesség kőfal, amit neked kell építeni, különben védetlen maradsz a harag, a viszály és a gyűlölködés előtt:
Néha azonban a válaszfalat döngető hatalom, hogy  az elzárt, testvértelen lelkeknek testvére légy: Vagy alaktalan  massza, amit neked kell formálnod kitartó szorgalommal,-- nem kontár kezekkel,-- és jaj nekünk, ha selejt lesz belőle. Máskor halálra szántan kell futni, ha a kísértő üldözése késztet erre, a teret igénylő bűnös vágy: és míg futsz, gyémánttá tömörül lihegésünk, drágagyönggyé csurgó verejtékünk, aminek  békesség a belseje. Úgy is adódhat, hogy állanod kell, félelmet  nem ismerő szilárdsággal, miközben körülhömpölyög a kívánás leve, átfut fölöttünk a kételkedés orkánja, és alapunkat rázza a félelem remegése, de ha megállunk, áldásunk békesség virágává lesz.  A békességet nem meglepetésként kapjuk, azt tudatosan kell keresni, munkálni, őrizni,, utána futni, arra törekedni és abban gyakorolni magunkat.               Ha van békességünk, éberek legyünk, hogy megőrizhessük azt !!  Állandóan kell munkálkodni a békességen. Nem hivatkozhatunk fáradságra, különben viszály üt ki a családban, nem értenek meg munkatársak, idegenek leszünk szomszédaink előtt, és elhordozhatatlan teher a társadalomra. Nemcsak magunk szenvedünk, hanem másoknak is mérhetetlen szenvedést okozunk. Békétlen szívünk minden lehetőségét elveszítjük annak, hogy megáldhasson Isten. Szavunk, cselekedeteink és kapcsolataink törölhetetlenül bizonyítják, hogy életünk a megkezdett pokol. Riadjon hát meg lelkünk, erre és eszméljünk fel !! Ha gyávák vagyunk, kívül maradunk, de ha bátram munkálkodunk a békességen, átjutunk a kapun és meglátjuk Istent. Amennyire bizonyos, hogy hit nélkül nem lehet Istennek tetszeni, annyira igaz, hogy békesség nélkül nem látjuk meg az Istent !! Embertársaim, barátaim, atyámfiai, a lehetőségek között élünk !! Munkálkodjunk a Békességen !!                           Hogy mindannyian megláthassuk Isten !!
------------------------------------------------------





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése