Horváth Elemér: Ahol Trakt aludt

A fateknő esővízzel színig

suttogva száradoz a nádtető

magányosan csillag ereszkedik

vak udvarra a madáretető

magtalanul sötét karám kerít

csöndes csordát felhő úszik elő

az ébredőben boldogan

öröklétnyi álom fogan

------------------------------------------

Babits Mihály: Esti kérdés

Midőn az est, e lágyan takaró

fekete, sima bársonytakaró,

melyet terít egy óriási dajka,

a féltett földet lassan eltakarja

s oly óvatosan, hogy minden fűszál

lágy leple alatt egyenessen áll

és nem kap a virágok szirma ráncot

s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán

nem veszti a szivárványos zománcot

és úgy pihennek e lepelnek árnyán,

e könnyű, síma, bársonyos lepelnek,

hogy nem is érzik e lepelt tehernek:

olyankor bárhol járj a nagyvilágban,

vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,

vagy kávéházban bámészan vigyázd,

hogy gyujtják sorban a napfényű gázt;

vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel

nézzed a lombon át a lusta holdat;

vagy országúton, melyet por lepett el,

álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;

vagy a hajónak ingó padlatán

szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;

vagy idegen várost bolygván keresztül

állj meg a sarkokon csodálni restül

a távol utcák hosszú fonalát,

az utcalángok kettős vonalát;

vagy épp a vízi városban, a Riván

hol lángot apróz matt opáltükör,

merengj a messze múltba visszaríván,

melynek emléke édesen gyötör,

elmúlt korodba, mely miként a bűvös

lámpának képe van is már, de nincs is,

melynek emléke sohse lehet hűvös,

melynek emléke teher is, de kincs is:

ott emlékektől terhes fejedet

a márványföldnek elcsüggesztheted:

csupa szépség közt és gyönyörben járván

mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:

ez a sok szépség mind mire való?

mégis arra fogsz gondolni árván:

minek a selymes víz, a tarka márvány?

minek az est, e szárnyas takaró?

miért a dombok és miért a lombok

s a tenger, melybe nem vet magvető?

minek az árok, minek az apályok

s a felhők, e bús Danaida-lányok

s a nap, ez égő szizifuszi kő?

miért az emlékek, miért a multak?

miért a lámpák és miért a holdak?

miért a végét nem lelő idő?

vagy vedd példának a piciny fűszálat:

miért nő a fü, hogyha majd leszárad?

miért szárad le, hogyha újra nő?

------------------------------------------------

Szabó Lőrinc: Materializmus

Az uccán néha megállók s riadtan

nézem, amit sohase láttam eddig:

mindenütt új istenek lelke vedlik

és kisértetek járnak az anyagban.

És az aszfalt már nem aszfalt alattam

és lépni már sehová sem merek,

hisz mindenütt rejtett életeket

roncsolok szét ok nélkül valahol

az anyagban, mely értem robotol.

Anyám az anyag, jóságos csoda:

vacogott a fogam a szörnyű télben

és jött a szén, hegyekről jött a fa

s máglyára dobta testét szótlan értem;

és jött a kő és a felhőkbe mászott

s barlanggal vett körűl és kivirágzott,

hogy szebb legyen szememnek; s jött a vas

és jön a vas mindennap, kalapács

lesz belőle és szerszám és kovács

és saját magát veri, karjai

nem unják meg házamat tartani

s mások görbülnek, sülnek és kihülnek,

lappá lapulnak, körré kerekülnek,

izzadnak, kopnak, dolgoznak, romolnak,

napszámosai oly örök nyomornak,

mely az állatnál is önzetlenebb;

simul a gumi autóm kerekére,

ércmadár libben, hogy hátára üljek,

a benzin fölrobban, csakhogy repüljek

és mind a többi, cipőim és ruhám

és bútorom, poharam, ceruzám,

edényem, lámpám, könyvem, olajam

és mind a többi, minden, ami van,

gyorsaságom, kényelmem, gyógyszerem,

mámorom és tüzem és ételem

a rezgő húrok s billentyűk zenéje

jön-jön elém, hogy életem fölélje,

húsomon kívül s húsomon belül

kiigya lelkét és kegyetlenül

szemétté, ronggyá, undorrá ürítse

a jóságos és nemes anyagot,

mely értem öltött ezer alakot

és nem bánja, hogy förtelembe hal

e földöntúli önfeláldozásban.

Barátaim, hogy tudjak hinni másban,

mint az anyagban? Egyetlen valóság

az anyag s nincs több oly igazi jóság,

mint az övé, ki minden pillanatban

milliószor megalázza magát

hűtlen fiáért, kinek neve lélek.

Az anyag öngyilkossága az élet

s hol lássak szebbet, jobbat hol keressek,

mint a türelmes, tiszta anyagot,

akit a pap csak gyalázni szokott

s bántalmazni a tiszteletlen ember,

sosem kérdezve, mért fut, mért liheg,

mért dolgozik hús, föld, fa, érc, üveg,

növények teste, ezerféle vér,

mely valahol s valahogy mégis él,

rejtett gerincek titkos veleje,

testtelen mozgások szent ereje

mért dolgozik érettünk szüntelen,

alázatosan és türelmesen,

mért dolgozik, mondjátok meg, miért:

mért dolgozik a test a lélekért?

----------------------------------------------

Takáts Gyula: Megnyitni azt is.

Aratás után a tarló milliónyi fésüfog

hegyén aranyló áramkörébe fog …

Szikrázik ujjam és a hang!..

A tárgyak is, amerre szól,

mintha értenék szavam,

a némaság szótárrá válva,

ajkukon zizeg, kigyúl …

Földöntúli koszorú fénylik

a tüskés lét felett

s a tarló mint sárga léghajó,

– mint égi expedíció –

emelkedik, megnyitni azt is,

nekünk, a hallgató eget…

-----------------------------------------

Káldi János: Hogyan fejthetné meg.

Azt kellene kitalálnom, kinek a sírása ez a fa?

Miért fáj el nem múlóan minden mozdulata?

Azt kellene kitalálnom, kinek a bánata ez a folyó?

Kinek a tűnődése a szélben a hajnali hó?

A Mindenség titkát, igen, azt kellene megfejtenem.

De: hogyan fejthetné meg a véges azt – ami végtelen?

-------------------------------------------------