Varga László Zsolt: Hálaszó
Köszönet hagyja el a számat,
s egy-egy csillag születik,
mikor zengem imámat.
Imám hozzád száll a széllel,
együtt rezignál minden pici éllel.
A fű élével a fáéval,
minden szál vörös rózsáéval.
Minden ajándékodért egy-egy
Hálaszót rebegek, kinyújtom a kezem,
szívemet, lelkemet hozzád emelem.
S kiálltok, Ó Uram!
Te megpendíted minden lelki húrom!
Vigyáztál, becsültél, szerettél,
hálás vagyok érte,
mindig is te voltál lelkem egyetlen reménye.
Reménye és üdvössége.
Mindig jót tettél velem, jó voltál hozzám,
sose kértem, de most látogass le hozzám!
Átölelnélek, megmosnám a lábad,
mikor távoznál, imák ezreit kiáltanám utánad.
Nem csak szereteted, okításod is jóra tanított s nevelt engem,
minden szavad csodát művelt velem.

---

VÉGH GYÖRGY: VIHAROK JÖNNEK
Erőt, erőt adj nékem, Istenem,
ne mindig könnyű, léha dalt,-

merüljek el zúgó örvényeken,

uszíts rám ezer vihart,

szélvészt és jégesőt, hadd tépjenek,

mint tölgyeket a förgeteg -

villám szabdalja gyatra testemet:

hogy jó legyek, igaz legyek.

Ó hadd legyek göcsörtös, mint a fa,

de álljam is úgy a vihart -

ne zengjen bennem angyalok dala:

egy évet adj csak, daltalant.

Egy évet adj, egy hónapot talán,

villám legyen minden szavam -

csak annyit adj, egy vészes éjszakán

míg lángra gyújthatom magam.

Hadd égjek és lobogjak szertelen,

miként egekben a vihar -

erőt, erőt adj nékem, istenem,

nem kell a könnyű, léha dal.

Heinrich Heine
Mit nekem már cifra zsoltár,
Jámbor példa, bölcs ígéret -
Nézzünk egyszer már szemébe
A nagy, átkozott "miért"-nek!
Meztelen vállán kereszttel
Miért vonaglik az igazság,
Mikor pöffedt paripáján
Gőgösen feszít a Gazság?!
Ki akarta így? Ez ellen
Isten is hiába lázad?
Vagy titokban a Gonosszal
Trafikál? Hát ez gyalázat!

Szánk imígy tátong szüntelen,
Mígnem egy maroknyi száraz
Földet tátott szánkba dugnak -
No de ez csak mégse válasz?
Ó bocs, nincs hosszú ö és ü betűm
----------------------------------------

Nádasdy Ádám: Fél térden.

Tudom, Uram, hogy rettentő pimaszság
rád gondolnom is, nemhogy szólni hozzád,
s azt képzelnem: pont én kellek neked.
Nem is oly rég úgy jártam még az utcán,
hogy elfogadtam volna, hogy lesújts rám -
most meg a cinkosommá tettelek.

Eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem:
találsz-e te gyönyörűséget bennem -
úgy elfoglal, hogy megtaláltalak.
Önző vagyok, mohó, s főleg pojáca,
de te járattál olyan iskolába,
ahol ilyesmiket tanítanak.
Nem jövök közelebb. Inkább ne lássam
arcod sosem, mint hogy magam kivágjam
s gyökértelenül sodródjam feléd;
énnekem fáznom kell és epekednem,
nem úgy, mint aki ül a tenyeredben
s megszokta szépen markod melegét.

Én szolgáltalak volna áhítattal,
melletted álltam volna éjjel-nappal:
nem ment. S ha bőröm féli is fegyelmed,
a kíséreted nagyon kell szavamhoz.
Szemem téged keres, ha elkalandoz;
a vállam szárnyakat; kezem kegyelmet.

Abdiás próféta intelme
(prófécia Edom-ról)
Magasan, sziklán laksz, tudom,
biztonságod ez adja.
De nincs tebenned irgalom,
hogy megsegítsd a bajba
jutott testvéredet, sőt
még örülsz is bukásán.
Nem szánod a szenvedőt,
nem sírsz a veszte láttán,
hát utolér majd téged is.
Mert kőből van a szíved is.
Azt hiszed, jobb vagy másnál,
mert az most épp a porba hull.
De fölsegíti őt az Úr
kegyelme, és teszi áldássá.
-----------------------------------------------
Joel próféta nyomán
Miféle fegyver szerencsés, midőn
bús sáskahad, felhőzve napot,
éji gyászt borít ránk délidőn,
s varázsol kertből sivatagot?

Élő víz mikor s hogy árad
életre kelteni kiszáradt
mezőkön elalélt nyájat?
Minden kéz hiába fárad,

erőt merítni nincs mivel.
Halálos álom borulhat ránk,
ha bajba kerülve hallgat a szánk.
Ó, ha nincs ébredés, sírni kell!
szívet szaggatón, mígnem eljő
könnyeink kamatja: áldás-eső.