ÉRETLEN GYÜMÖLCS  

Minek annyit beszélni súlytalan, felesleges, haszontalan beszéddel!

Mint éretlen gyümölcs, a szél ha rázza fák ágait, úgy hullanak

szét az ízetlen, meg nem ért szavak. Ha több a csend, ha mind megérik lassan, mennyi édes íz fér meg a szavakban.

Csak egyetlen szóban is!Hogy íze, súlya legyen a szavaknak,

Lélek, előbb hallgatni taníts!

 -,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-

 ÉSZREVÉTLEN                                                                           
Ki vette észre csillogó Athénben, egy szürke barbár hogy jő-megy, tanít.
A bajnok győzni acélozta testét, a művész kőbe véste álmait.
A bölcsek eszmék utait keresték,a lantot dalra hangolták az esték.
Lágyan illatozó virágok lepték a márványistenek oltárait.
És Pál ott járt-kelt szürkén, észrevétlen. Történetírók büszke stílusa
miért jegyezte volna a napot? De láng lobogott szavában, szívében,
és szívről-szívre égve átcsapott. Kigyúltak, mint az Úrnak csipkebokra.           
S porladás várt a márványtemplomokra. Nőtt a kereszt s a kereszt Krisztusa,
Aki halott világokat lerombol.
Új világ és új Athén született az észre sem vett Evangéliumból.
Ma se jegyezd fel, ó történelem, ha sebzett szívünk csendesen kitárul,
és közöttünk a Krisztus van jelen. Titkon jön el és észrevételen.
Hadd számoljon tovább a porral, sárral,vassal és arannyal a vak jelen!
Bábeltornyai semmivé omolnak. Mi Reá nézünk, Akié a holnap,
a mindent újjá tévő győzelem!

----------------------------------------------

ECCE HOMO   (Munkácsy képéhez)
A rónaságon bús böjti szelek Zúgása zengi: Krisztus közeleg,
Ma is, mint rég a szent Sión felé,Romlástól népét, hogy megmentené,
S a bűneimmel együtt lép elébe, Munkácsy zordon Ecce homo képe.
Oszlopos tornác közepén állván Bíborköntösben, mereven, márvány-
szoborként - kezében kormánypálcaszerepét leveles nádszál játssza -
Tomboló viharban gránitsziklaszál:Bősz, dühtengerárban Jézus Krisztus áll.

Révedező szeme messzire néz,Homlokán a töviskorona kész.
Gyógyító két keze kötözve csüng.- Borzadva fordul el tekintetünk
E képtelen képtől, hogy Isten Fia Szívének értünk mit kell hordania.

Szitokra nyílt tömegnyi kerge száj Hazug beszédje mind feléje száll,
A szent és tiszta Megváltó felé. De Ő csak áll. Isten Így rendelé:
Megostoroztatik, megcsúfoltatik,Pogány helytartó kezébe adatik.

Pilátust nézd! Ruhája római. Tekintete? Megalkuvó mai.
A képen ott áll Jézus oldalán. Megvédné. De bajba jutna talán.
Ecce homo! Királyotok! Vigyétek!Mosom kezem. Nem terhel semmi vétek.

Krisztus csak áll. A tömeg háborog,“Feszítsd meg őt” - kiáltja száz torok.
Öklök lódulnak levegőbe fel,- Magdolna már az Úrhoz esdekel,
És Mária némán, halotthalványan Ott roskadozz az apostol karjában.

-------------------------------------------------

EDDI     

 Napsugaras vasárnap reggelen a villamos sárgán megáll velem.

A kis téren keresztülsietek. Iskola vár. Iskolásgyerekek.

Elhagyom az arany-sugárözönt, és csendülő „Erős várunk!“ köszönt.

Állok az ünneplőbe öltözött pöttöm fiúk, pici lányok között.

Szívünkből ének, imádság fakad és elhagyja a komor falakat.

Száll, száll a kéklő magasságon át. Keresi Istennél az  otthonát.

Iskola ez. Tanulunk valamit.  Nyitva a Bibliánk. Hinni tanít.

Elolvassuk a szent történetet,ahogy a nép ezrével sietett

hallani a Mester szelíd szavát... s a pusztaságban, ahol rátalált,

nem volt kenyér. Csak egy fiúgyerek vitt két halat s öt árpakenyeret.

S ötezrek mind jóllaktak vele! Hogyan lettek még kosarak tele

az eledellel, ami megmaradt a kék galileai ég alatt!

Évi kételkedik. Az nem lehet! Hogy ennék öt kenyérből eleget

ötezer ember. Nem sok egy falat,annyi sem jut egynek, s dehogy marad!

Fürtös fejébe ez sehogy se fér. Jól tudja ő, hogy mennyi egy kenyér,

és megtanulta, mi az egyszeregy. Akárhogy számolgat, most mégse megy.

 Nem látja Jézust. Hiába az egész. De máris ugrik, bátor harcra kész

a másodikos, szőke kis Dezső. Jézus tette! Mindenre képes Ő!

Ha egy darab kenyér lett volna csak,akkor is elég, akkor is marad,

akkor is megcselekszi a csodát,és ezereknek táplálékot ád!

Eddike is nagyon jelentkezik. Felém mutatja csöpp, rózsás kezit

- Csak egy falat sima gyerektenyér - :„Ha ekkora lett volna a kenyér!“

(kisujjából mutat egy darabot):„Ha ennyi kenyér lett volna csak ott:

az ÚR Jézusnak nem nagy valami  ötezret ennyiből jóltartani!“

 Boldogan, mosolyogva hallgatom. Napsugár csillan be az ablakon.

Ó, most kilesett bennünket a nap!Látta, hogy Eddiék tanítanak.

Hisz bárha mind idesereglenék ez a hitetlen, koldus nemzedék

és megtanulná, mért olyan szegény,elsős kis Eddi gömbölyű kezén!

Én, a tanítvány boldogan lesem. Csak egy áment mondok még csendesen.

- Napfény nevet be a nagy ablakon. - Hazafelé is elmondogatom

az új leckét... A Mester adta fel:„Ha mint a gyermek, olyan nem leszel...“

 ÁTRAGYOG-E RAJTUNK? 

Benéz a nap a templomablakon. Átragyog a színesruhájú

tizenkét férfialakon. Tarka foltokat vet a padsorokra,

s a kisfiúra édesanyja mellett. Az nézi egyideig álmélkodva

a szép mozaik templomablakot, a tizenkét sugárzó alakot.

Aztán kérdez, legrosszabbkor talán. Megkérdi: ,,Kik azok, édesanyám?’’

Tart még az igehirdetés. Édesanyja csak arra figyel.

S a kis kérdezőt súgva, hirtelen egyetlen szóval csendesíti el:

,,Keresztyének!’’ S hangzik tovább a prédikáció,

szól az orgona, zeng az ének.

,,Gyerekek!’’ - vetődik fel hittanórán néhány nap múlva váratlan a kérdés:

,,Milyen emberek a keresztyének? Ki mondja meg nekem?’’

S a kis csapat nagy igyekezettel töri a fejét a feleleten.

Aztán egy kisfiú jelentkezik. - Tanítója ilyen feleletet

egyhamar újra aligha kap. - ,,A keresztyének olyan emberek,

akiken átsüt a nap!’’

Milyen gyermeki, igaz felelet! Lehet-e annál drágább feladat,

mint hogy rajtad, rajtam, mindegyikünkön átsüssön-ragyogjon a Nap?!

Átragyogjon sötét világba, és beragyogjon sötét szíveket!

Nem, ennél szebb feladat nem lehet!

Kísérjen hát egyre a kérdés tovatűnő évek alatt:

Átragyog-e, átsüt-e rajtad, átragyog-e rajtam a Nap?!

--------------------------------------------

Átszegzett kezednek köszönöm.

Jézusom, a te irgalmas kezed Megkötözték, keresztre szegezték!

Hogyan simogatta a gyermekeket, Érintette leprások sebes testét,

Osztott az éhezőknek kenyeret, Intett csendet szeleknek és haboknak…

Látásra nyitotta a vak szemet,  És életre keltette a halottat.

De csodatévő, irgalmas kezed Megkötözötten és átszegezetten

A legcselekvőbb, a leghatalmasabb! Bűn rabjai ujjonganak: „Szabad lettem!”

Hogy a bilincs ezer darabra tört, Kitárulhatott átkos börtönöm,

S szabaddá tettél boldog szolgálatra: Megkötözött, keresztre szegezett

Kezednek köszönöm!